Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

MAGAZIN Szombat, 1986. augusztus 23. 5 W £ Parasztkérdés, 1890—1930 A

közelmúltban a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága értékes tanulmánygyűjteményt jelentetett meg, amely az 1985 májusában Szegeden megrendezeti országos agrártörténeti konferencia előadásainak foglalata. Az utóbbi időkben egyre erőteljesebb az igény újabbkori történelmünk megismerésére a tapasztalatok, tanulságok levonása, ismeretek terjesztése érdekében. Mindennek az alapja nem lehet más, mint a korrekt és toleráns vitákban tisztázott, kiérlelt, tudományosan igazolt eredmény. Ahogyan Romány Pál. az MTÁ Agrártörténeti Bizottságának elnöke a kötethez irt előszavában hangsúlyozza: „oszlatnunk kell régi homályokat, káros ködöket éppen úgy, mint előítéleteket, egyoldalúságot, rossz beidegződést". A kötet irásai viszonylag rövid, ám történetileg annál sokrétűbb és változatosabb időszak agrártörténeti problematikáját elemzik. A magyarországi kapitalizmus dinamikusan fejlődő, ugyanakkor súlyos ellentmondásoktól sem mentes múlt század végi évtizedeitől az 1929—33-as nagy gazdasági világválság magyarországi hatásának bemutatásáig. A fél emberöltőnyi idő alatt világháború, forradalmak zajlottak le, nagyszabású területi átrendeződést hajtottak végre, átmeneti konszolidáció, felívelés és válságok követtek egymást. Az agrárkérdés minden periódusban meghatározó jelentőségű, minthogy az intenziven gyarapodó ipar mellett a nemzetgazdaságban továbbra is a mezőgazdaság a meghatározó s a népesség összetételében is a paraszti többség az uralkodó. A kötet dolgozatai által bemutatott gazdag forrásanyagból és differenciált, árnyalt történeti elemzésekből az tűnik ki, hogy a paraszt kérdést, amely az 1890-es években kirobbant agrárszocialista mozgalmak nyomán az országos politika homlokterébe került, egyetlen jelentékeny politikai párt, csoport sem kerülhette meg a továbbiakban. Az uralkodó osztály éppúgy kénytelen volt foglalkozni vele, mint ahogyan az izmosodó munkásmozgalom sem mellőzhette cl valamiféle agrárprogram kimunkálását. A nemzetiségi pártok, csoportok pedig szintén hamar felismerték azokat a lehetőségeket, amelyeket a nemzeti egyenjogúságért folyó küzdelemben a parasztkérdés megoldatlansága jelentett számukra. A kutatók által tanulmányozott négy évtized során azonban az egyre nagyobb mértékben rétegződő paraszti osztály bajaira igazi orvosságot senki sem tudott nyújtani. Nem talált megoldást erre a tőkés Magyarország, de nem jó úton kereste a kibontakozás lehetőségeit 1919ben a forradalmi kormányzat sem. így tehát állandó tényező maradt a falusi szegénység — nyomorúság. Az agrárkérdés becsületes rendezése áthagyományozódott a ncpi Magyarország korára. Ami a kötet tanulmányait illeti. Király István a parasztkgrdés történeti sorsfordulóit 1890 és 1918 között tekintette át. Utal arra,'hogy a paraszti osztályharc kiéleződése a nagybirtokos osztályt arra késztette, hogy a politikai küzdelem finomabb módszereit is kidolgozza. Érdekesek fejtegetései Engelsnek a magyarországi agrárszocialista mozgalmakkal kapcsolatos reflexióit illetően. Engels a parasztság felbomlásának figyelembevételével elemezte és határozta meg a korabeli szocialista pártok feladatait, de egyben a szocializmus jövőjét is a falvakban és a mezőgazdaságban. Engels a töke behatolásának szerepét tartja legfontosabbnak, amely szétválasztja a falusi népességet és erőteljesen differenciálja azt, végső soron pedig teljes felbomlását késziti elő. Fölöttébb érdekesek a szerző megállapításai a parasztság politikai tömörüléseiről és azok vezetőiről: Várkonyi Istvánról, Mezőfi Vilmosról és Áchim L. Andrásról. Joggal véli úgy, hogy Áchim személyében a magyar parasztmozgalomnak olyan vezető személyiségét gyilkolták meg. akiben az agrárszocialista mozgalmak forradalmi törekvései és a birtokos parasztság sérelmet és bajai egyszerre és olyan forradalmi hévvel integrálódtak, hogy ez garancia lehetett volna egy plebejus és radikális demokrácia jövendőbeli kialakításának. Puskás Julianna az Amerikai Egyesült Államokba socffódott több százezer magyarországi paraszt életsorsával összefüggésben végzett összehasonlító vizsgálatokat. Kiemeli, hogy a múlt század vcgcn bekövetkezett demográfiai robbanás, a hagyományos paraszti társadalom bomlása, a modernizáció hatalmas agrárnépességet szabadított fel. Minthogy hazájukon belül még szerény megélhetésre sem volt remény, s az Egyesült Államok szinte korlátlanul képes volt befogadni a kivándorlókat, így megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy más európai államokhoz hasonlóan Magyarországról is milliónál többen hajózzanak át a tengerentúlra. Szerző az USA kimutatásaira hagyatkozva azt irja, hogy ide az első világháborúig mintegy 1 300000 magyarországi érkezett, közülük kb. 800000 személy telepedett meg véglegesen. Mivel a történelmi Magyarországon a legelesettebb paraszti tömegek nemzetiségi területeken éltek, a kivándorlóknak csupán negyede volt magyar, a többi hazánkbéli német, szlovák, román, rutén, horvát-szlovén, szerb, bolgár cs zsidó. Mindez önmagában is éles bírálata a vezető körök nemzetiségi és osztálypolitikájának. Kitűnik, hogy szűkebb régiónk nem tartozott a nagyobb kivándorlási központok közé. A munkásmozgalom a századelőn ugyancsak foglalkozni kényszerült az agrárkérdéssel. Varga Lajos irása arra hivja fel a figyelmet, hogy az első világháború előtti negyedszázadban az MSzDP eszmei hatására kibontakozott szocialista agrármozgalom a szükségszerű differenciálódás ellenére is erősítette a demokratikus és a szocialista politikai gondolkodást. A demokratikus, radikális paraszti mozgalmak nagybirtokellenessége a legközvetlenebbül irányult a társadalmi, politikai rendszer egyik tartóoszlopa ellen. A közvetlen, illctse a távlati célt is megjelölő mozgalmak a magyarországi haladó erők küzdelmének igazi örökösei és folytatói. Romsics Ignác ugyanebben a történeti szakaszban az agrárkérdés nemzeti-nemzetiségi aspektusát vizsgálja, elemezve Beksics Gusztáv, Bartha Miklós, Bánffy Dezső, Vargha Gyula és Darányi Ignác ide vonatkozó munkásságát. A dolgozat külön is taglalja a Tisza-kormányzat birtokpolitikáját az erdélyi területeken, megállapítva, hogy az erdélyi agrárkérdés rendezését végül is a román politika hajtotta végre rövid két év leforgása alatt. A kötet több irása kapcsolódik Nagyatádi Szabó István pályájához, megkísérelve valósághű képet rajzolni a nagyhatású parasztpolitikusról. Az ötvenes évek Nagyatádi képét Révai József határozta meg: Nagyatádi vagy Dózsa? c. Írásában, kijelentve, hogy „Nagyatádi Szabó István nálunk mindörökre az urakkal egy tálból cseresznyéző parasztvezér típusa lesz, nem ideál, hanem elrettentő példa". » A közölt tanulmányok ennek a leegyszerűsítő megítélésnek a cáfolatát adják. J. Tóth Dezső a munkásmozgalommal való kapcsolatát veszi szemügyre. Megokolja, hogy Nagyatádiék és a szocialista-kommunista munkásmozgalom között miért nem, illetve csak ideiglenes jelleggel jött létre együttműködés. A motiváló tényezők közül a legfontosabb az, hogy Nagyatádiék különböző következetességgel ugyan, de elsősorban összparaszti, különösen jómódú közép- és ga/dagparaszti érdekeket képviseltek, több vonatkozásban beleértve az agrárproletariátust is. Az SzDP és a KMP pedig elsősorban és jóformán csak a munkásság érdekeinek képviselője volt. A két munkáspárt programjának alapvető hiányossága, hogy megkésve, illetve csak részben fogalmazta meg a polgári demokratikus átalakulás alapvető feladatait, közöttük az agrár- és parasztkérdés megoldásának szükségességét. Kávássy Sándor Nagyatádinak a polgári demokratikus forradalom idején betöltött szerepét taglalja, amikor is a Berinkey kormányban népgazdasági miniszterként tevékenykedett. A minisztérium élén sokat tett a gazdasági szakoktatásért, a munkásképző intézetek ügyeinek előmozdításáért, szakmunkák kiadásáért, mintagazdaságok felállításáért, a mezőgazdasági és hitelszövetkezetekért. A nehéz körülmények között is fáradozott a kisgazdaságok eszközökkel és gépekkel való ellátásáért. Gépvcrsenyeket és kiállítások rendezését szorgalmazta. Támogatta a külföldről hazatérők földdel való ellátását, üj telepes községek létesítését. Közvetített birtokfeldarabolásoknál és segítette a nem kényszerkisajátításon alapuló parcellázásokat. Mészáros Károly Nagyatádi programjáról és annak végrehajtásáról irt. A program egy olyan agrárdemokrácián felépülő államot vázolt fel, ahol a nagybirtokrendszertől megszabadult birtokos parasztság virágzó mezőgazdasági szövetkezetei mellett jól működő kisipari szövetkezetek vannak és megelégedett munkásság él. Nagyatádinál tehát az antifeudális célkitűzés és a demokratikus szabadságjogok melletti kiállás összefonódott. Nagyatádi Szabó végül is egy polgári demokratikus Magyarországért vállalta a küzdelmet, ennek megteremtése azonban az adott történelmi körülmények között utópisztikus és kilátástalan volt. Sipos József a Kisgazdapárt struktúráját és a bethleni konszolidáció kezdeteit elemzi. A színvonalas dolgozat a párton belül megkülönböztet egy liberális-agrárdemokrata és egy újkonzervatív-agrárius szárnyat. A liberálisagrárdemokrata csoport követelte a földbirtokreform sürgős és demokratikus végrehajtását, a progresszív adózást, az általános és titkos választójog fenntartását, a közigazgatás demokratizálását, a felsőház és a feudális előjogok eltörlését. A csoporthoz leginkább a polgárosuló közép- és gazdagparasztság, illetve a soraikból kiemelkedett értelmiség tartozott. E tömörülés balszárnyán radikálisok helyezkedtek el, akik a földnélküli és szegényparasztok érdekeit képviselték. Amikor az Egységes Párt létrejött, ez a liberális-demokrata csoport kiszorult, ott maradtak viszont Nagyatádi hívei, illetve az újkonzervatív-agrárius szárny. Szerző fontos megállapítása, hogy a pártegyesülés nem jelentette a Kisgazdapárt felszámolását. Nagy József már azt tekinti át, hogy hogyan működött a kisgazdacsoport az Egységes Pártban. Bemutatja, hogy a sokféle szövevényes probléma ellenére is miként sikerült a gazdasági világválságig a kormányzati pártegységei fenntartani. Az egész kötet egyik legértékesebb tanulmánya Gunst Péteré, aki a magyarországi agrárfejlődés megrekedésének okait elemzi az 1920-as, 1930-as években. A mezőgazdasági termelés megrekedése, ennek nyomán a paraszti társadalom problémáinak kiéleződése annál is erőteljesebb volt a két világháború között, mert jelentősen megnőtt a népesség, ugyanakkor a monarchia szétesése és a magyarországi iparfejlődés lelassulása miatt reménytelenné vált a felesleges munkaerő elhelyezése. A paraszti társadalomnak ez az elnyomorodása, megrekedése, a paraszti életforma számos megnyilvánulásában tükröződött. Szerző utal például arra a döbbenetes tényre, hogy számos helyen megölték azokat a családtagokat, akik valamilyen oknál fogva (tartós betegség, rokkantság... stb.) képtelenekké váltak a munkavégzésre és akiknek az eltartása, gondozása meghaladta a paraszti családok képességeit. Békéstől Csongrád megyén át Zaláig megtalálni az arzénes mérgezés eseteit. Mint Kosztolányi irta az 1930-as évek elején: „Az én koromban: méreggel aludtak t-i a nyomorultak". T

anulmányában egyéb iránt tanulságos elemzés található a paraszti társadalom eltérő szerkezetéről a Dunántúlon és az Alföldön. A kötetet Juhász Antal és Sipos József szerkesztették nagy gondossággal és körültekintő alapossággal, példaszerű szakmai igényességgel. Kiadását a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának anyagi hozzájárulása tette lehetővé. HEGYI ANDRÁS SZEKERES FERENC RAJZA SZABÓ EDIT Vajon ki ül ott? már mindegy kinek a karjában alszol csak aludhass , aludhass valahol nem akarja senki belehelni hajad illatát remegő orrcimpákkal arcodra feketedik az ég s maradsz illatlalan a rádióban hírek fenyegetnek s ha már megfelelően rádöbbentél a nincs továbbra kétségbeesésedet batyuba kötöd hideg hamuban pogácsa után matatsz és nekiindulszt kőtörmeléket terem az árok a partjára lecsapódott csenden nyomaid rég nem látszanak kigyúl a lámpa a harmadik emeleten vajon ki Ul olt fényburokba zárva ki tolhatta néhány centivel tovább ablaktól az éjszakát