Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-16 / 193. szám

12 Szombat, 1986. augusztus 16. EH«UBRIS OV-GIDAY KALMAN n»MO«|í6 1866-1917 FERY ANTAL METSZETE Formaterv és szépség Serdülőkoromban Németh József tanárommal, az iró Németh László cdasapjával bejártuk tanulmányi kirándulásainkon az ország valamennyi táját, s bennük jelentős termelőközpontjait, a salgótarjáni vas-' kohóktól, üveggyártól kezdve Ajkáig, Herendig, a pécsi Zsolnai porcelángyárig. Jó három évtizeddel rá, hivatásomnál fogva újból felkerestem őket, most már tágitva a kört: bútorgyárakkal, papírgyárakkal, textilgyárakkal, kerámiaüzemekkel, az Ikarusszal, Videotonnal, hogy lehetőleg hézag ne maradjon tapasztalataimban. Írtam könyveket, tanulmányokat, az első ipari formatervezői kiállítás katalógusát, s megnyithattam az első múzeumben rendezett ipariforma-kiállítást, Hódmezővásárhelyen (1967). 1963-tól tanúja és bírálója voltam az.ipari formaterve• zők heti teljesítményeinek, ritka diadalának és gyakori kárszenvedésének, saját magam gyakorlati készségéről most nem beszélve. Legalább ilyen „terepismeret" szükséges a szellemi vagy éppen kereskedelmi „menedzser" munkához. — Milyen üzemekben, gyárakban jártál? — kérdeztem egyszer az ipari formatervezés — elméletében és szervezési kérdéseiben járatos — illetékes tisztségviselőjétől. — Erre, sajnos nem érek rá! — felelte őszintén, kétségek nélkül. Az ipari formatervezés két már nem élő és két élő nesztora, Bozzay Dezső, Kovács Mihály, Dániel József, Karmazsin László az ipar s a technikai előképzettség felől jutottak szakmájuk megbecsült rangjához. Ez a három előbbi dolog — üzemi munkahely ismerete, elméleti és technikai felkészülés — az ipari formatervezés lényegére mutató egymást kiegészítő tény és igazság. A formatervezés gyakorlatának és elméletének alapja, kiindulása nem a szép megjelenítés, a szép forma csupán következménye. Volt. idő nálunk, a hatvanas években, amikor még a formatervezés művészi értékeit hangsúlyoztuk a folytonosság és a továbblépés tudatában. Vagyis hogy a tárgyak külső megjelenítését a piaci érdek tapasztalataiból következtetve ne szorítsa háttérbe a puszta használhatóság. Ez természetesen rövid átmeneti állapotnak ígérkezett, gyári formatervezőink rangbéli, beosztási, anyagi elismerése reményében. Nem egészen igy történt, s ennek sem a konstruktőrök, mérnökök érdekvédelme, sem pedig az immár jó három évtizede főiskolán képzett ipari formatervezők külön-külön okai nem voltak. Hiszen ott, ahol a konstruktőri-mérnöki tervezőmunka összhangban lehetett a formaadóval (Medicor, Videoton, Orion, Ikarusz), az eredményben is megmutatkozott. A formatervezés ott vált pusztán díszítő szereppé, ahol a közös gondolkozás, az együttes munka hiányzott. Nyilvánvaló, hogy a konstruktőri elsőbbség megmaradt, s a formatervezői hadakozás — terhelve a kivitelezés korlátaival — szélmalomharccá fajult. Ha arra gondolunk, hogy minden idők jól megszerkesztett, felépített, a feladatának tökéletesen megfelelő tárgya egyben a megjelenés esztétikai követelményeit is kimerítette, akkor ebből az is következik, hogy a tárgyak esztétikuma nem valami önmagában semmiképpen nem létező: szépség. Mint ahogy a szép csak fogalom, csak következmény, csak fogalmi összevonása, gyűjtőneve számos tulajdonságnak, s a tárgyak anyagából, formájából, szerkezetéből, színéből, funkciójából, ezek összhangjából következnek. A Ganz gyár egész világon elterjedt villanymotorjait, a Thonet széket, a mi 424-es gőzmozdonyunkat, az Árpád sinautóbuszt, vagy éppen a Lingel-polcokat nem kellett valamiféle különváló szépséggel felruházni, ezek magától értetődően szépek is voltak, mert anyaguk, szerkezetük, funkciójuk eleve ezt a végleges és mással nem helyettesíthető formát, megjelenést diktálta — szerkezet, forma, funkció kölcsönösségében. A törés ott következett be, amikor korunk szakosodó kényszerével a formatervezés különvált a tárgy konstruktőri tervezésétől, s mindkettő haladt a maga útján, egyrészt a funkcionalizmus rideg tárgyszerűsége, másrészt az öltöztetés (Styling) piaci érdekeihez alkalmazkodó szépelgés útján, a tárgyat birtokba vevő, használó ember rovására. Amikor tervező és formaadó egy volt, ez az ellentmondást szülő kettősség fel sem merült. De ott sem kérdés, ahol a jó közös munka a szakosodás ellenére is megvolt vagy megvan (kétcsuklós villamos, Minivizor tv-készülék, Fiskars ollók, a neves olasz Olivetti s a német Braun cégek termékei stb.). Gondos műszaki felkészültség nélkül nincs formaadás, a tökéletlen vagy zavaros funkciót fedező-fedő tetszetős megjelenítés bármily esztétikai törvénynek tesz eleget, megbosszulja magát. Köznapi példája ennek a sok későbbi toldással, kiegészítéssel felépített, s nehezen hozzáférhető, bonyolult autó-motort fedő karosszéria. Ahogy más-más funkcióbeli törvényszerűségei vannak egy motornak, mint a porceláncsészéliek, úgy közös esztétikai meghatározásuk sem lehetséges, hacsak végső általánosítás árán nem. A csupán magyar nyelven megjelent tucatnyi elméleti munka eltérései, a máig is csak kísérletekben lévő esztétikai meghatározások, a mindennapi kritikai határozatlanságok jelzik, hogy van még elméletben is tennivaló. De semmilyen elmélet, semmilyen szervezet nem mondhat le arról, hogy gyáraink, üzemeink, konstruktőreink munkáit ne elsődlegesen vegye figyelembe, s ne tárgyaink gyakorlati feladatából indulva jusson el a humanitás szépségének mondott absztrakciójához. KOCZOGH ÁKOS BALOGH P. FERENC Tollad elveszett a tengerben Nem is szegődtem, fejbe vertek, fiatal voltam, szédülten, bódultan ébredtem a hajógyomorban. Mindennap hallom hullámok ökölcsapását a deszkafalon. A sok szénportól ördögi a képem, csak ne lenne olyan derűs az angyalkar a fedélzeten. Néha egy-egy sirálytoll a deszkák között lehull elém, s úgy őrzöm, mintha sirály lenne. Elképzelem röptét az égen, a rohanó gépeket és fényüket, a sirály csókját a lemenő nap lélegzetében. Időnként a nyíláson megjelenik egy-egy jószagú angyal patyolatfehérben, csillogó szárnyakkal, Ilyenkor arra gondolok, becsületes ember is lehet a pokol inasa, s talán megszokna minden mocskos munkát, ha nem látná a sirálytollat s a patyolatfehér szárnyakat. A hajógyomorban nem rossz az élet, van részegség, ünnepkor egy-egy szajha combjával elkaparja életünk. De mit csináljak én, a repülni vágyó, a kijózanodott a sok-sok zsák között? A hajógyomorban megtanul gondolkodni az ember, beszél, és közben másra gondol, és gondol, és gondol, mintha szőne szegény cifra kelmét. A sok zsák és én, és valamiféle indulás sugallata, ahogy neked, nem másnak, utadból félre kell raknod a zsákokat, hogy megleld azt a titkos üveget, és kitörd haraggal, és érezd a tenger málnaszagát, csak kibírnám szusszal a nyomást, a felfelé úszás kegyetlen iskoláját. Sirály, tollad elveszett a tengerbe, de követlek én, mert aki évekig egyetlen tollal kezében nem adja meg magát a százszor nincsennek, azt nem hagyhatod el, nem hagy el téged. Testvérvárosi lépések ADATOK A SZEGEDI EGYETEMEK CAMBRIDGE-I KAPCSOLATAIRÓL • Mindig örvendetes, ha ablakot nyitunk a világ felé, hogy megismerjék értékeinket és a mi horizontunk is táguljon. Ezért örömmel olvastuk a Délmagyarország július 31-i számában a hírt egy újabb testvérvárosi kapcsolat létesítéséről. Cambridge neve ősi egyetemevel nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, Szeged neve bizonyara kevésbé cseng ismerősen a messzi Albionban. A szegedi egyetem(ek) számos régi és jelenlegi professzora, kutatója ismertette külföldön, igy Angliában és Canibridge-ben is a szegedi tudományos eredményeket. Az Angliába tanulmányútra küldöttek elsősorban londoni egyetemekre kerültek, de természetesen meglátogatták a közeli két ősi diákváros, Qxford és Cambridge egyetemeit is. 1921 —1944-ig öt bölcsész és három jogász, 1945— 1970-ig négy bölcsész és két jogász professzor kapott, angliai kiküldetést. A természettudományi és orvoskari kiküldetések száma már jelentősebb; A Horthy korszakban 2 természettudományi és tizennégy orvoskari, a felszabadulás után 16, illetőleg 28 professzor illetve kutató dolgozott angliai egyetemeken. Ez részben e tudományszakok ottani magas szintjének, részben a Rockefeller Alap támogatásának eredménye. Az angliai szaklapok döntő többsége londoni, elég nagy számban oxfordi kiadású, így tudósaink is elsősorban ezen egyetemekkel kerültek kapcsolatba, de neveikkel találkozhatunk a Cambridge-i megjelenésű szaklapokban is (Bibliography of Reprodiction, Journal of Anatomy, Journal of Reproduction and Fertility, Medico-Legal Jornal). A Szegedi Orvostudományi Egyetem (korábban Orvostudományi Kar) tudományos kapcsolatai az angliai egyetemekkel mindig szorosak voltak. Veress Elemér professzor 1930-ban hosszabb ideig a Cambridge-i Élettani Intézetben dolgozott. Kása Péter professzor 1967/68 és 1969/70-ben Cambridge egyetemén dolgozott. Két évig (1937—1939) Straub F. Brúnó akadémikus professzor volt Cambridge-ben Rockefeller ösztöndíjjal. 1971 után mind a hivatalos, mind a magánlátogatások száma jelentősen emelkedett. Még ma is Szent-Györgyi Albert tekinthető a legjelentősebb összekötő kapocsnak a két város és a két egyetem kapcsolatában. A Szegedi Orvostudományi Egyetem történetében és a kiadás előtt álló Szent-Györgyi monográfiában részletesen tárgyaljuk ezt a kapcsolatot. Szent-Györgyi 1926—1930-ig a Cambridge-i egyetem Biokémiai Intézetében dolgozott, ott fejezte be Groningenben megkezdett vitaminkutatásait, ott jelentek meg a tudományos világ figyelmét felkeltő kutatási eredmenyei, ott szerezte meg második doktori cimét, a filozófiait. Bár 1928-ban kinevezést kapott a szegedi egyetemre kutatásainak befejezésére két év szabadságot kapott. így 1928—1930-ig — mármint a szegedi egyetem tanára — dolgozott Cambridge-ben. Nelly leánya is ott végezte egyetemi tanulmányait. Pedagógiai elveinek kialakításában döntő volt a Cambridge-i időszak tapasztalata, beszédeiben, írásaiban többször emliti a Cambridge-i példákat. Szent-Györgyi és Cambridge kapcsolata külön tanulmányt igényelne. Most az alkalomhoz igazodva csak arra utalunk, hogy a Cambridge-i egyetemi küldöttség a Szent-Györgyi kiállítás (Egyetemek Központi épületének I. emeletén) az első tablón találkozhat egy fényképpel, melyet Szent-Györgyi emlékül hozott magával 1930-ban, Szegedre költözésekor. A képen a Cambridge-i egyetem Élettani Intézetének munkatársai láthatók, aláírásokkal (álló sorban balról a hatodik fent SzentGyörgyi Albert). A másolatot felajánljuk a küldöttség számára. Reméljük ezen régi, bizonyára már elfeledett jelentős kapcsolat is hozzájárul a két távoli város'és egyetem szorosabb együttműködésének kialakításához. SZABÓ TIBOR—ZALLÁR ANDOR