Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-09 / 160. szám

TG. Évfolyam, 160. szám 1986. július 9., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megyei tanács vb üléséről jelentjük Á fejlődő Makó Kereskedelmi ellátás A Csongrád Megyei Ta- bolti élelmiszerek forgalma ablakok stb. iránt a keres­nács Végrehajtó Bizottsága öt esztendő alatt több mint let mérséklődött, tegnap, kedden Szegeden 10 százalékkal növekedett, A kistelepüléseken és a ülésezett. A testület az elő- meghaladva az országos át- külterületeken nem csökken­t erjesztések között több fon- lagot. Az alapvető élelmisze- tek az ellátási gondok. Hogy tos kérdesben döntött, majd rek közül tőkehús és húské- melyek ezek? Nem folyama­megvitatta és elfogadta a szítményekből a keresletnek tos az áruellátás, húsféléket makói tanács végrehajtó bi- megfelelő mennyiség rendel- heti két alkalommal szállí­zottsága tevékenységéről ké- kezésre állt. Jelentősen tanak, ami nem teszi lehető­szült beszámolót. A vb ké- emelkedett a baromfi fo- vé, hogy az olcsóbb készít­pet kapott Makó fejlődésé- gyasztása is, amely az egész- mények állandóan a pulton röl, lakóinak életéről, a séges táplálkozást segítette, legyenek. Egyes boltokba a nyílt várospolitikáról. Köz- Számos új termékkel bővült kenyér később érkezik meg, tudott, hogy ez a város azon a tejipar választéka. Terme- a nagykereskedelmi vállala­ritka települések közé tar- lési problémák miatt az tok nem a kis boltok igénye tozik, amelynek lélekszáma alapvető élelmiszerekből né- szerint szállítanak. Mivel a évtizedek óta csökken. Épp ha hiány mutatkozott. A közlekedési költségek növe­ezért az irányító szervek hétvégeken és a több napos kedtek, ez is szükségessé te­alaDvető politikai érdekként ünnepek előtt a kapacitás szi, hogy a tanyai lakosságot kezelték a lakosságot meg- bővülése ellenére is tovább- jobban ellássák áruval, tartó erő fokozását, <1 mun- ra is gondot okozott az elő- Szó volt a fogyasztói év­ka- és kereseti lehetosegek sütött kenyér magas aránya, dckvédelemröl, sajnos, na­javításával, a lakásgondok Megfelelő volt a zöldség- és gyon gyakran megkárosítják enyhítésével, az értelmiség grtmölcskínálat, kivéve a a vásárlókat, sűrűn elöfor­letelepedésének fokozott se- burgonya 1984. évi terítését, dul az árdrágítás, a pult Bitesével. A demográfiai A ruházati cikkeknél is né- alóli kiszolgálás. Több és helyzet jobbítását célozták a hány termékcsoportban meg- alaposabb belső ós külső el­gyermekintézmények fejlesz- szűnt a hiány. A termelés és lenőrzés szükséges. A keres­tósével. Makó előrelépése forgalmazás növekvő nyere- kedelmi hálózat az elmúlt szempontjából döntő a la- ségérdekeltsége miatt főbb tervidőszakben több mint. 30 kásépítés Az ötödik ötéves divatos holmi kei-ült a pult- ezer négyzetméterrel — kö­tervi 1500 új otthonnal szem- ra. Ugyanakkor a vevők zel száz egységgel — bővült. ben a hatodik ötéves terv sokszor reklamáltak, mert A technikai fejlesztések 960 lakás építésével számolt nem kaptak megfelelő férfi- azonban nem tudták követni — ami csak 70 százalékra öltönyt, gyermekcipőt. Évek a szükségletet. Jelentős mér­teljesült. A lemaradás első- óta visszatérő gond, hogy tékben növekedett a magán­sorban a magánlakás-építés olcsó élelmiszeripari és ru- kereskedői hálózat. Az új területén tapasztalható. Az házati áruból nincs elegen- üzemelési formák széles kö­otthonteremtőket telekki- dö. Épp ezért a végrehajtó rű elterjedése számos pozi­nálattal. tanácsadó szolgálat bizottság javasolta, az érde- tív eredményt hozott. Azon­megszervezésével, az építési kéltség növelésével is ezen ban kedvezőtlen jejenség: a helyzeten mielőbb változ- kiszorul az olcsó áru, és szű­tatni kell. kül az alacsonyabb haszon­Örömhir a magánépítők- kulcsú cikkek választéka. A nek. hogy a korábban ta- legtöbb üzlet arra törekszik, pasztaiható ellátási feszültsé- hogy olyan árukat szerezzen vékenységét, hogy az irányi- gek az építőanyag frontján be. amelyeken nagy a ha­tó-, szervező- és ellenőrző megszűntek. Jobba kínálat, szon. A végrehajtó bizottság tevékenység tovább fejlő- ugyanakkor a vállalkozás több intézkedést tett a hiá­dött, javult a testületi mun- csökkenésével a tégla, az nyosságok felszámolására, ka színvonala, • erősödtek a tilalom feloldásával is ,segí­tették. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága úgy érté­kelte a makói tanács vb te­népképviseleti, önkormány­zati vonások, szélesedett a •tömegkapcsolat. A vb átgon­dolt, nyílt várospólitikát folytat, egyformán figyelem­be veszi a központi célkitű­zéseket és a helyi szükségle­teket. A társadalmi erők összefogásával Makó lehető­ségeihez képest tervszerűen fejlődött, javult a lakosság ellátása. Hosszú távon indo­kolt a város egységes szenny­víz-elvezetési és -tisztítási rendszerének kiépítése. A munkaerő-gazdálkodásban tovább erősödött a tanács szerepe, kialakult a megfe­lelő irányítás. A megyei ta­nács végrehajtó bizottsága az eddigi eredmények to­vábbfejlesztése. és a még meglevő fogyatékosságok megszüntetése érdekében több segítő intézkedést ja­vasol. Megvitatta és elfogadta a testület a megye lakosságá­nak alapvető élelmiszercik­kekkel való ellátásáról szó­ló beszámolót. A kereskede­lem az életszínvonal-politi­ka fontos része, közvetlen hatást gyakorol a lakosság hangulatára. A hatodik öt­éves tervidőszakban a ke­reskedelem szervezését a szakigazgatási szervek az 1979-ben jóváhagyott intéz­kedési terv alapján végez­ték. Célul tűzték ki az el­látási színvonal fenntartását, a hatékonyság növelését, te­rületi különbségek csökken­tését. Néhány fontos adat a kereskedelem elmúlt idő­szakának eredményeiről. 4 Pál Lénárd Berlinbe utazott Pál Lénárd, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának titkára, a Német Szocialista Egység­Knopp András, a KB osz­tályvezető-helyettese. Az el­utazáskor a Ferihegyi repü­lőtéren jelen volt Kari­párt Központi Bizottságának Heinz Lugenheim, a Német meghívására kedden Berlin- Demokratikus Köztársaság be utazott. Kíséretében van budapesti nagykövete. A raktárakba, a malmokba folyamatosan érkezik az új búza Gabonaipari sajtótájékoztató A gabonaipar felkészült az valy ilyenkor. Az átvétel laboratóriumi vizsgálatoknál aratásra, a raktárakba és a malmokba folyamatosan ér­kezik az új búza. Az ipar bővítette tárolóterét, és így javultak a búza raktározási körülményei — erről tájé­koztatta az újságírókat ked­den Lacfi Dániel, a Gabo­na Tröszt vezérigazgatója. rendje alkalmazkodik a gaz- egyaránt biztosítják a me­daságok igényeihez: a bú- zőgazdasági üzemek megbi­zát munkaszüneti napokon, zottainak a közreműködés le­és akár éjszaka is átveszik, amennyiben az üzemek ké­rik. hetőségét. Az esetleg felme­rülő és vállalati körben nem rendezhető minőségi viták Egy év alatt 200 ezer ton- eldöntésére — az eddigi gya­nával bővült az ipar tároló­tere. A VI. ötéves tervidő­A termés érése az utóbbi szakában összesen 600 ezer időben felgyorsult, és vár- tonna gabona befogadására hatóan a szokásospál rövi- alkalmas raktárt építettek, debb lesz a betakarítás ide- és így jó körülmények kő­je is (amennyiben nem for- zött tárolhatják a termés dul kedvezőtlenre az idő- mind nagyobb részét. Szük­járás). Az ipar igyekszik ség van azonban továbbra is ütemesen fogadni a földek- a gazdaságok bértárolóira, ről érkező szállítmányokat; ezek jól kiegészítik az álla­860 helyen veszik át a ter- mi raktárakat. mést, hozzávetőleg 1700, úgynevezett átvevőVonal áll a nagyüzemek rendelkezésé­re. Egy-egy 12 órás műszak­ban összesen 362 ezer tonna búzát fogadhatnak, 3 szá­zalékkal többet, mint ta­Az étkezési búza átvételi rendszere az idén megválto­korlathoz hasonlóan — pár­tatlan külső szakértőszerve­ket kérnek fel. Az ipar a VII. ötéves terv időszakában a korábbinál nagyobb mennyiségben hoz forgalomba emberi fogyasz­tásra szánt gabonaterméke­ket. A tröszthöz tartozó vál­lalatok ma már minden me­gyében rendelkeznek szak­üzlettel. Igyekeznek javíta­ni a kiskereskedelem ellá­tásán, egyebek között bűza­zott. A sikértartalom szerint korpát és -csírát szállítanak minősítik a búzát, műsze­res, laboratóriumi vizsgála­tokkal. Országosan 122 la­boratóriumban értékelik a termést. Az átvételnél és a a boltokba, és olyan száraz­tésztát, amely koleszterin­mentes kukoricából, és ma­gas fehérjetartalmú búzából készült. (MTI) Sürgető munkák a földeken A kánikula után hüvö- A Szegedi Üj Élet Tsz­sebbre fordult időjárás ked- ben közepes termést adott a vez az aratóknak. A koráb- 200 hektáron levágott árpa. bi nagy melegek miatt a A búzát a gyengébb terüle­különböző búzafajták érése ten kezdték aratni, a jobban összecsúszott, így a túlérés fizető gyálaréti táblák ez­miatti szemveszteségek el- után következnek. Előre lát­kerülése gyors munkát kő- hatóan a tervezett hektáron­vetel. Igaz, hétfőn több he- kénti 48-50 mázsának nem lyen 4-5 milliméternyi csa- lesz híja. A fűszerpaprika padék hullott, de kedden szép egyenletesen fejlődik, a dél körül újra munkába áll- helyrevetett előrébb tart a hattak a kombájnok. Az őszi palántázottnál. Folyamato­árpa betakarítását környé- san öntözik a fontos fűszer­künkön mindenütt befeje^- növényt, a közbejött pár ték, a termésbecslőknek ¿aj- milliméteres csapadék kevés ta a szezont. A baracknak jó ára lenne, sajnos, a fagy megtizedelte a termést, ami megmaradt, az viszont szé­pen kifejlődött. A szőlőkben elsősorban a gazzal kellett felvenni a harcot, a permetezéssel ke­vesebb a gond, a száraz idő­ben kevésbé hajlamos a be­tegségekre. Az itteni talaj nehezen tartja a nedvessé­get, a szombati-vasárnapi rendkívüli hőség és a szá­rító szél hatására a maga­nos igazuk lett, alacsonyát- volt ahhoz, hogy megállít- j^L^Seí1^*" * ^ lagok születtek. A nagy te- hassák a berendezéseket, rületen termelt napraforgó és Gyönyörűen virágzik a két­kukorica nagyon szépen fej- száz hektárnyi napraforgó, s á szemképződésre sem le­het panasz. A Zákányszéki Egyetértés Szakszövetkezetben csak 27 lődik, haragoszöld színt mu­tat. A burgonyaszedés kel­lős közepén elmondható, hogy a termésátlagokra és a minőségre sem lehet pa­nasz. Az árról nem az idő- rnazsat járás tehet, dömping ide- az árpa, a tavalyi 43-mal jén bizony közel csúszik az szemben. De ez nem csoda, önköltséghez. Az állatte- május 24-ig szinte nem esett furulyázni kezdtek. Az esők után egy hétnél nem bírta tovább a növény, a 3 milliméternyi csapadék pillanatnyi üdí­tőnek felelt csak meg. nyésztő gazdaságokra is rá­fér a korábbi aszályos évek után, hogy végre, nagy tö­megű szálas takarmányt tud­nak betakarítani, első és második rendkívül jól sikerült. mérhető mennyiségű dék. A búza aratását 1-2 nap múlva befejezik, az it­teni homokon jó termésnek A lucerna számító hektáronkénti kaszálása mázsa helyett be kell niük 30 mázsával. Az ara­tásból azért még mindig ma­Szovjet szakemberek tapasztalatcseréje a konzervgyárban A Szegedi Konzervgyár és az Odesszai Terület Izmaili Agráripari Egyesülete között 1977-től eleven az az együtt­működési szerződés, amely a testvérvállalati kapcsolatokat igyekszik szorosabbra fonni. Az elmúlt kilenc esztendő­ben többször is vendégül lát­ták egymást a két vállalat szakemberei, a különböző munkamódszerek, technoló­giai és gépiberendezések, munkaszervezési megoldások megismerése céljából. Most, hétfőtől az odesszai szakembereket fogadják ven­dégként Szegeden. A háram­tagú delegációt — Jevgenyi­ja Volovenkot, az izmaili üzem pártbizottságának tit­kárát, Mihail Buhtijarov, fő­gépészt, és Vaszilij Sabalin lakatost — fíósa László igaz­gató tájékoztatta a szeRedi gyár munkájáról, eredmé­nyeiről, és a második félév feladatairól. Az üzem párt, KISZ és szakszervezeti ve­zetőivel is találkoztak a ven­dégek. A szegedi üzem mun­kájának tanulmányozása mellett a mindszenti telepre, a békéscsabai konzervgyár­ba, a Szatymazi Finn—Ma­gyar Barátság Tsz-be is el­kalauzolják a vendégeket. A szakmai tapasztalatcserével együtt természetesen jut idő arra is, hogy városunkkal is megismerkedjenek. Tegnap, kedden délben ke­rült sor arra a kedves bará­ti gesztusra, amikor a ven­dégek Elismerő Oklevelet adtak át a vállalat egyik kollektívájának. Az „MSZBT" nevet viselő szocialista bri­gád kezdeményezésére veti részt a vállalat valamennyi szocialista brigádja az SZKP XXVH. kongresszusa tiszte­letére hirdetett szocialista munkaversenyben. A felhí­vást megfogalmazó brigád­nak most átadott oklevél jel­képesen a gyár valamennyi szocialista közösségének is szól, amiért csatlakoztak a versenyfelhíváshoz. Az odesszai vendégek a pénteki hazaindulás előH ismételten megújítják a két üzem közötti együttműködési megállapodást. A szakszövetkezeti tagok elsősorban a zöldség- és adott hektáronként gyümölcsszedéssel, -értékesí­téssel vannak elfoglalva. Ba­rackból, nyári almából, bur­gonyából, káposztából, sőt csapa- még uborkából is dömping van, olykor alacsony áron is nehéz túladni a porté­kán. A termelők maguk is 35 szállítanak más városokba, ér- de a szövetkezet felvásár­lótelepén is szépen szaporo­dik az áru. Vasárnap fél­rad mutatóba, a később érő millió forint forgalmat bo­rozs 90 hektáron rpég tal­pon van. Az őszibarackos­ban szinte mindegyik fajta egyszerre érik, s a kánikula vagy tíz nappal előrébb hoz­nyolitottak. Jelenleg is több teherautónyi zöldség és gyü­mölcs' tart innen a távoli nagyvárosokba. T. Sz. I. Vendégkombájnosok A héten országszerte meg- később kezdődik, a munka kezdődik az aratási nagy- utolsó szakaszában ide vo­üzem. Hozzávetőleg 13 ezer nulnak a „cseregépek", és kombájn dolgozik majd a ezzel kiegyenlítik a tarto­gabonatáblákban. zást. A betakarítást gyorsit­A mezőgazdasági nagy- ja, hogy a Honvédelmi Mi­üzemek gépátcsoportosítással nisztérium mintegy kétszáz gyorsítják a munkát. A déli katonai szolgálatot teljesítő országrészekben, ahol az át- fiatal munkába állását enge­lagosnál előbb érik be a délyezte — a MÉM-mel ko­gabona, az északi megyék- rábban kötött megállapodás bői átirányított kombájnok alapján — a gazdaságokban; is dolgoznak, a velük együtt kivétel nélkül kombájnosok­érkező vezetőkkel és gépé- ról van szó. A katonák az szekkel. A gépeknek mintegy aratás főszezonjában gépész­15-20 százaléka vándorol az ... .... . . . ország különböző vidékei ruhát oltenek' es között. Mivel az aratás az feltételekkel dolgoznak, mint északi megyékben mindig a gazdaságok gépvezetói.

Next

/
Thumbnails
Contents