Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-28 / 176. szám
81 Hétfő, 1986. július 28. Webber—Rlce: Jézus Krisztus szupersztár. A rockopera előadása a Dóm téren, este fél 9-kor. Donizetti: A házitanító pácban. A Szegedi Kisopetzeaedi ¿f»»/«; L*i*L ra bemutatója a tanácsháza •legem ünnepi hetek udvarán es(e fél 9.kor. A 15. müvelödéselméleti nyári egyetem előadásai az újszeged! Biológiai Központban — július 31-ig. XXV. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában — szeptember 21-ig. Liszt Ferenc emlékkiállítások: a Somogyi Könyvtár előcsarnokában és a Hermán Kollégiumban — augusztus 20-ig. Könyvkiállítás az MTESZszékházban: 1985 legszebb kiadványai. A kis karmester A cini foglalt, e sorok írója önkényesen ruházza át Róbert Berniről Makiári Lászlóra, részint a termete miatt, részint, mert ennyi bizalmas elfogultságra feljogosítva érzi magát. Azóta ismeri ugyanis, kisérheti kisebb-nagyobb figyelemmel tehetségének bontakozását. hogy Kecskemétről bekopogtatott a szegedi konzervatóriumba. Ötösként végzett, amiképpen Medveczky Adám is a dobot cserélte pálcára, a főiskoláról Szalay Miklós utódának került a szegedi színházhoz, amikor a karigazgatót „elcsábította" az Operaház. Jézus Krisztus szupersztár Ha föltételezzük, hogy manapság indokolt (márpedig nagyon is az) a lelkileg ijesztően elsivárosodott kort emlegetni, s egyben a szeretet aktivizálódásának, azaz a humánum végre nem szavakban, hanem tettekben megvalósuló gyakorlati kívánalmának hangot adni — amiről a premiert megelőzően Szikora János rendező többször is beszélt —, akkor máris a Dóm téri bemutató elsődlegesen lírai-érzelmi természetű hatásmechanizmusának, vagyis a drámaiság mibenlétére adandó válaszok legfontosabbikánál vagyunk. A világon a szenvedéstörténet, a passió mindig is embervoltunk örök gyengébb, esendőbb, érzelmesebb, szóval szükségszerűen titkoltabb rekeszeit kívánta nyitogatni Mert magunk is, ösztönösen és helyesen, sejtjük, hogy igazi emberségünk ezeken a tájakon bujdokol, tartós, vagy átmeneti száműzöttségben. A Jézus Krisztus szupersztár pedig igazából semmi egyebet nem hajt végre, mint invenciózus, nagyszerű zenével egy, a kor elbizonytalanodásaihoz igazodó, végső soron megválaszolhatatlan kérdést fogalmaz újra — ragyogó alkalom a nagy szembesítésre. Hiába tudjuk, mennyire igaza van Szikora Jánosnak, ha arról beszél: szuperprodukciókat kívánó alkalmakkor eszközök-lehetőségek hiányával kell számolni, a dómmal szemben pedig imigyen konkurenciaképtelenné válván, cirkuszi sátortetőkeresztmetszettel kell lefejezni a szemhatárt, következésképpen színes képeskönyvlapok fókuszaiba gyűjteni-koncentrálni a néző figyelmét — múltunk jótékony kisérteteitől olykor' nöhézebb szabadulni,, mint lidércnyomásos emlekektöj, még ha az előbbiekből van is több. A két évvel ezelőtti István, a király frenetikus hatása, meglehet, tudat alatt rezgett tovább most, a nyitányt megelőző prológusnál, ebben az egyedül csalódást okozó megoldásban. A terjedelmes, tisztességgel fölolvasott evangéliumrészletben, amit végül Hándel: Messiás oratóriumának részlete zárt le (közben mindvégig a dóm precízen bevilágított két tornyával), nem funkciótlanul ugyan, ám a későbbiekhez képest erőtlenül, és kellő hatás híján. Kérdés, mennyire volt szükség minderre, annál is inkább, mert ami ezután következett, vagyis az igazi, telitalálatnak nevezhető nyitóképtől, a rockoperai nyitányra kdünóen koreografált betlehemi gyermekgyilkosság-víziótól már nyílegyenes, egyre szélesebb es így szebb ív vezetett egy mindinkább István-feledtető, vagyis új Dóm téri era felé. A színpadképet meghatározó két alapelem (a szűkített teret létrehozó sátortető és az eme alakzattal geometriailag létrejövő, nagyon tudatosan, gyakorlatilag maximálisan kihasznált boltívháttér) tulajdonképpen megint csak kétféle, egyenként is nagy hatású szcenikai ötletre ad alkalmat. A tenger bevetített, egyszerre közérthető és költőien megragadó kulcsmotívumára, persze a dramaturgiai csúcspontokon alkalmazva — és olt vannyk még a boltívbe szorított „szemszög-gyújtópontban" felmutatható elemek, az égen tovavonuló betlehemi csillagtól a sajna, túlontúl is nem teljesen fölemelkedő, óriási keresztig. S jóllehet még így is észrevehető, hogy a színpad mindkét oldalából vagy két-három méternyi elvész, és a legjobb ülőhelyekről is takarásban látható néha ezaz; viszont az imigyen a történések középpontjába ennyire rafináltan „behúzott" nézötek in tetet egvre jobban le kell kösse az előadás mindent elborító, fenséges ékessége: a Krámer György koreográfust teljesítményét szabadtéri színpadon egészen ritkán látható „cizelláltsággal" ötvöző látvány. Ez jellemzi alapvetően a szegedi Szupersztárt. A szó szoros értelmében „finom" előadás ez, annyi aprólékosan kidolgozott, többször kifejezettén mives részlettel, ami a műfaj és a szabadtéri alapjelleg kritériumainak összességeben teljes mértékben megállja a helyét, meg a film vagy éppenséggel a Nyugaton nagy színházi repertoársorozatot megélt produkciókhoz képest is: a zenére szinte tökéletesen „rákomponált" mozgások (ebben egvik csúcspontnak számit például a hozsánnajelenet), precízen tagolt és átgondoltan fölépített beállítások, Pilátus trónjától a gengszterbanda-Kajafásék asztaltársaságáig, és még tovább... Az eredeti műben tudvalevően rendkívüli dramatikus funkció jut Júdásnak. Noha a szegedi előadás, adaptáció lévén, látszólag nem térhetett el ettől a megoldástól, a bemutató izgalmasan eredeti többlel sajátságává tudott válni, hogy Poncius Pilátus alakja majdhogynem „bulgakovi méretekben" nyomult szép lassan előtérbe —. hogy aztán legvégül a bördzsekis, lehajtott fejű prokurátor figuráján hunyjék ki a premier utolsó fénysugara. Erről a fura arányeltolódásról, ami persze tagadhatatlanul közbülső dramaturgiai ellentmondásnak számit, persze jelentós részben maga a szenzációs alakítást nyújtó Vikidál Gyula „tehet", akiből az évek folyamán lelt annyira jó színész, hogy szinte képes kikövetelni magának egy ilyesféle súlypontáthelyezést (vagy annak látszatai). Hihetetlenül dinamikus alakításával a Koppányitól lényegesen nehezebb —. mert áttételesebb, összetettebb — feladatoknak tesz így kitűnően eleget. Az előbbi ambivalenciát különben igazából persze az a bizonyos cizelláltság oldja föl: a precíz kidolgozottság, a rendkívüli alkotói igényesség a koreográfia és a darabertelmezés részleteinek összecsiszoltságában, egymásra épülő, egymásból kinövő elemeiben. Amelyek között a kézről kézre adott téglák, a mát jelképező és egyben időtlenségbe emelt „keresztút", vagy a bevásárlókosaras kufárok éppúgy megférnek — stílusegységbe zártan harmonizálnak — egymással, Leonardo-festményt idéző képekkel, bukolikus villanásokkal, és — akár Pilátus álmának megragadó, szívszorító szépsége — klaszszikus nagyoperai jelenetekkel. Kollektív vállalkozás, a Rock Színház gárdájának nyert csatája a szegedi Jézus Krisztus szupersztár. Szerencsére, alighanem várakozáson felül többé válván a Margit-szigeti föllépést megelőző, vidéki főpróbasorozatnál. Így, ebben az összefüggésben értékelendök az egyéni alakifások is: ha a szigorúbb értelemben vett egyéni produkciókban az énekesi teljesítményeket tekintjük elsődlegesnek, legföljebb csak félig sportszerű a teljesen más zenei tájakról érkezett Gregor Józsefet említeni elsőnek (pláne, hogy még szándéktalan hazabeszélésnek minősülne!) — azt viszont bizton kijelenthetjük, hogy a Gregor—Vikidálkettős számított elsődlegesen nagynak ezen az estén. Amint a 39 korbácsütés Vikidál-Pilátus puszta számolásával borzongatóan félelmetes álomképpé lidércesült, Gregor-Kajafás mozgása és figurája talán a legeredetibb, egyben „legrockoperásabb" módon fejezte ki a Szupersztár mélyebb, egyszerre mai és időtlen lényegét. Hogy a Mária Mágdolnát játszó „rock színházi primadonna", Nagy Anikó következik a sorban, Iegföként az indokolja, hogy gyönyörű dalait megragadó, már-már héroszi erővel, ugyanakkor könnyedén és döbbenetesen, szinte az elrejtőzésig kevés eszközzel tudta nagyhatásúan tolmácsolni. Ami a szintén „rock színházas" Sasvári Sándor Jézusát és Makrai Pál Júdását illeti, igen tiszteletreméltó erőfeszítések. Szemmel látható megható lelkesedésük, alázatuk, tiszteletük a mű és saját szólamuk iránt, ám ez csak úgy hatvan-hetven százalékban bizonyult elégségesnek. Sasvárinak a magasabb hangfekvésekkel —, a néger táncossal bravúrosan-ötletesen „megkettőzött személyiségű" Makrainak pedig a látványos mozgások közepette megkívánt hajlításokkal, hangnemváltásokkal volt néha baja. Igen tetszett a csupán egy-egy, ám annál pompásabb számmal-jelenettel emlékezetes jelenlétet produkáló Csuha Lajos (Heródes), no, és persze Deák „Bili" Gyula, aki Fanatikus Simonként is a páratlan hanganyaggal rendelkező, vérbeli blus-énekesnek tud megmaradni. Végső soron csak jó mondható Homornyik Sándor Péteréről, jVfezödi József Annásáról, továbbá a Gregorral pompázó paptrió (Balogh Bodor Attila. G. Szabó Sándor. Széki József) hármasáról is. Domonkos László Három esztendő Vaszy Viktor védőszárnyai alatt, olyan életjelekkel, mint a Giricz-féle Antigoné kísérőzenéje — akkor állt először zenekar élén —, a Mária főhadnagy, a Popfesztivál vagy Görgey—Illés: A fiú és a tündére. („Valóságos mesterkurzusnak nevezhetném, ahogyan Vaszy foglalkozott velünk. Töle kaptam muníciót, az induláshoz. Amit a zenés színházról tudott! Aranyba öntöm minden szavát.") Hamar fölfigyeltek sokoldalúságra. 1975-ben zenei vezetőnek hívta a budapesti Gyermesszinház. Innen indult fővárosi karrierje, imponáló sebességgel; már a következő szezonban megkérik kezét a Madách Színházhoz. Kerénui Imre mellé. Kurt Weill songjait válogatta, hangszerelte a társulat profiljára: az En, Bertolt Brecht zenés potpourrit a tévé is fölvette. A flört ugyancsak Brecht—Weill művel, a Mahagonnyval érett tartós kapcsolattá: a Madách zenei vezetője az Egy szerelem három éjszakájával meg a Bunburry-ve\ hálálta meg a bizalmat. Közben mesterkurzus Salzburgban, Karajannái, Hans Swarowskinak is vendéghallgatója — a nagy fesztivál idején belekóstolhat a világ legjelentősebb zenei történéseibe, tanul, előadásokat lát. ; Hidas Frigyes az újabb kérő: 1979-ben az Operettszínházban mutatja be. Vámos László rendezésében, Colé Porter Makrancos hölgy-parafrázisát, a Csókolj meg. Katámat. Aztán átveszi a Kabaré zenei irányítását is, míg 1982-ben pecsét kerül a szerződésbe, átmegy. Soros karmesterként dirigálja az előadásokat, különböző rockügyekbe „bonyolódik" Szörényi Leventével, a Madách-szerelem azonban marad. Olyannyira. hogy a Londonból elkért Macskákat ö tanítja be, vezényli, mire fölfigyelnek a szomszédos Bécsben, oda is utazik, ám a próbák közepette éri a megtiszteltetés Pestről, vegye át Oberfrank Gézától az Operettszínház zeneigazgatását. A pesti Macskák azóta túljutott a háromszázadik előadáson, Szörényiékkel pedig az István, a király filmre, lemezre, színpadra került — ennek zenei felvételei dokumentálják keze nyomát. Az Operettszínházban olyan program kidolgozásához látott hozzá, ami hoszszú távra szól, s részint a klasszikusokra, részint a mai zenés színházi törekvésekre épül — lévén, hogy az Operettszínház nemrég hivatalosan is elnyerte a zenés színház rangját, titulusát. — Napjaink nosztalgiára hajlamos közfelfogása kedvez a hagyományos operettnek, ám ezeket másképpen kell csinálni. Lassacskán eltávoztak színpadainkról a nagv sztárok, akik, tisztesség ne essék szólván, saját arculatukra formálták szerepeiket, rendkívüli hatással ugyan, de ha visszakeressük a kottát, kiderül, a szerzők nem egészen ugyanazt komponálták. Egyrészt szeretnek tehát visszaadni az eredeti anyag hitelességét. Másfelöl viszont bennünket sem hagyhat érintetlenül a mai kor igénye, nevezzük musicalnek vagy rockoperának. Ilyen a külföldön most futó Nyomorultak, aztán az Evita, de más is szóba jöhet, nagyon szeretném például Bernsteint is otthonosabbá tenni az Operettszínházban. Éppen most dirigáltam a Vigadóban. Szerencsére több szálon futnak dolgaim, a Kálmán Imre-filmre is dolgoztam. tanítok a színművészeti főiskola musicalosztályában, ahol . magunknak képzünk énekelni, játszani, táncolni tudó fiatalokat, mert komplex vértezettség nélkül mostanság nemigen' életképes ez a műfaj, de általában a színjátszás sem. Eljárt az idő az úgynevezett prózista meg énekes megMaklári László különböztető kategóriák fölött, egyre több univerzális színészre van szükség. — Két éve Kacsoh operettjéhez volt némi közöd itt, a szabadtérin, ahol most a karmesteri pultra állhatsz. — Örülök Várkonyi Mátyás meghívásának. A Rock Színház tehetséges, fiatal társulat, nekik is fontos, nekem is megtiszteltetés, ha egy ilyen fórumon fölléphetünk. Tetszik Szikora látványterem tö rendezése is. Webber zenéje szenzációs, dramaturgiája tanítani való. A Jézus—Júdás konfliktust úgy értelmezzük, hogy velünk, bennünk zajlik le, hiszen mi is sokszor áldozzuk föl magunkat, de el is áruljuk a másikat. A ma emberében benne van, él ez a fajta kettöség. Noha gyakran dolgoztam play backre, mégis az élő előadás hive vagyok, ezt semmiféle technika nem pótolhatja. Vállaljuk tehát az ötventagú zenekart, melyben az úgynevezett rockalapot az Apostol együttes adja, emellé jon a szimfonikus töltet. Szegedé az érdem, hogy másfél évtizeddel a születése után élőben is megszólalhat hazánkban a Jézys Krisztus szupersztár. * A kis karmesterre nagy turné vár Szeged után. Münchenben játsszák augusztus 4-töl október végéig A mosoly országát (tavaly a Marica grófnőt vitték nyugati turnéra), ami nemcsak erkölcsi, de anyuci előnyökkel is jár — az Operet'színháznak, az országnak. S mint tudjuk, ez sem közömbös manapság . .. Nikolényi István Csala Károly tehetséges fiatalember. Ez a két fogalom a legjellemzőbb a Juhász Gyula Művelődési Központban látható első önálló kiállítása kapcsán. Tehetsége éppúgy elvitathatatlan. mint fiatalsága. A szegedi Tömörkény gimnáziumban érettségizett, s ebben az évben kapott diplomát a magyar iparművészeti főiskola typografikai tanszékének könyvművészeti szakán. Ezzel a tényszerű mondattal az a művészeti közeg is behatárolható, amellyel a pályakezdő fiatalember birkózik. Ezt pedig alkalmazott művészetnek nevezzük, éspedig a könyvvel és a vonallal hozható leginkább kapcsolatba. Csala Károly már néhány év óta rendszeres külső munkatársa a Szegeden megjelenő Kincskereső cimü ifjúsági irodalmi folyóiratnak. Illusztrációival, önálló rajzaival gyakorta találkozunk a lap oldalain. Ezeken az illusztrációkon — melynek válogatása a tárlaton is látható — tájékozódásának és felkészültségének lényege tettenérhető. Ez pedig a nagyszerű rajztudásban, a fekete-fehér ábrázolás arAlkalmazott tehetség tisztikumában és a szokatlanul szerencsés beleérző és adaptáló képességben rejlik. Az illusztrátor fantáziája sohasem szárnyalhat öncélúan. Ismernie kell a megjelenítésre váró irodalmi alkotás szerzőjét, korát és a művet is, s úgy kell érvényes művészi produktumot készíteni, hogy önmaga személyiségét se veszítse el. Igencsak jól érzi magát a sci-fi birodalmában, egyik legjelentősebb vállalkozása Wollheim: A kilencedik bolygó titka című tudományosfantasztikus regényhez készített illusztrációsora. Ezeken a lapokon láthatók leginkább illusztrátori erényei és egyelőre meglevő korlátai. Rendkívüli szituációteremtő képessége mellett éppen az ezt ellenpontozó absztraháció szenved csorbát. Szereti a természetet, állatrajzai, természettudományos illusztrációi úgy precízek és pontosak, hogy nem ragadnak le a közhelyes ábrázolásnál. Az alkalmazott grafikus lehetőségeinek másik nagy terepe az egyre gyarapodó környezettervezés. Ennek része például egy-egy vállalat arculattervének • kialakítása (Kner Nyomda), plakátok készítése (képregény és technika), címerek (Tokaj), piktogramok (fantáziájának eredetiségét magyar közmondásokra — Ez elment vadászni, Asó, kapa, nagyharang .. Bagoly mondja verébnek ... — alkotott piktogramsora az ékes példa), emblémák tervezése (Fekete tulipán, Diana vadászbolt, Kék sün vendéglő), sőt a megújhodó képregények (Ivanhoe) és nálunk még újdonságnak számító áruismertető katalógusok (varrott bábok csomagolástervc) megformálása is. Csala Károly pályakezdő művész. Minden mesterségbeli tudása és szellemi fegyverzete rendelkezésére áll, hogy ne csak jelentős grafikusművész legyen, de az alkalmazott grafika kellően nem méltányolt műfajának avatott értékteremtője, Tandi Lajos