Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-24 / 173. szám

6 / Csütörtök, 1986. július 31. DM röviden Vágják és csokorba kötik Röszkén sok portán szín, padlás teli van ilyenkor vi­rággal. A Kossuth Tsz termeiteti és vásárolja fel a stati­ce tatarica, nálunk szárazvirágként ismert növényt. Több mint negyven család tanulta ki az ehhez szükséges tudni­valókat. Ha egy pillanatra is kihagy a figyelem, már az egész termés értéktelenné válik. Szigorúak az átvételi követelmények, a nyugat-európai vevők csak kifogástalan árut fogadnak el. Pár éve keresett exportcikknek látszott a szárazvirág, ekkor palántázlák az első parcellákon ezt az évelő nö­vényt, amely az első évben még nem szedhető, a második­ban is csak féltermést ad, s a harmadik-negyedik évben fizeti ki a tóbbi idő fáradozásait is. A piaci kereslet in­gadozása sajnos meglátszik az árakon, a két évvel ez­előttinek csak a felét fizetik. Munka viszont van vele bőven. Ev közben 7-8 permetezést igényel, amint beért, azonnal szedni kell. Ráadásul csak száraz, sötét helyen lehet szárítani, mert másként tönkremegy. S erre legal­kalmasabbak a jól szellőztethető padlások, színek, ahol madzagra kötve lógnak az arányosra kötött csokrok. Ez­után már csak a kartondobozba csomagolás, szállítás marad. Képünkön metszőollóval vágják a fás szárat, hogy később csokrokba szedve, mielőbb eltüntessék a károsító nap elől. SZEMTŐL SZEMBEN AZ IFJÚSÁGGAL A művészeti és pszicholó­giai napok rendezvénysoro­zatának keretében ma, csü­törtökön délután 2 órakor Ancsel Éva filozófus tart előadást az emberi kötelékek szerepéről, a fiatalok beil­leszkedési zavarainak elhá­rításáról. Ezt követően dél­után 4, illetve 6 órakor a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetéről, az új kezdemé­nyezésekről lesz szó. Este 8 órai kezdettel pedig Cseh Tamás Mélyrepülés című ön­álló estjét mutatja be. A rendezvények helyszíne a József Attila Tudomány­egyetem aulája. NYUGDÍJASKLUB Holnap, pénteken délután 5 órakor a Délép nyugdíjas­klubja a Délép Szállóban (Kossuth Lajos sugárút 72/A) filmvetítéssel egybe­kötött klubnapot tart. Az Állami áruház című magyar filmet is vetítik. HOLNAP: BOSZORKANYBÁL Az Immár hagyományos szegedi boszorkánybálat hol­nap, pénteken este fél 9 órai kezdettel rendezi a Tisza Vo­lán Utazási Irodája, az Al­föld Tours és a HungarHo­tels a Tisza Szállóban. A legszebb szögedi boszorkányt éjszaka fél 12-kor választ­ják meg. A hangulatos es­tén közreműködik a Melody Combo—5 zenekar. Üzemi demokrácia Elvtársak, csoda történt—mond­ta az összvállalati ünnepségen a miniszter, s egy könnycseppet tö­rölt ki a szeméből. — Higgyék el az elvtársak és más bérből és fizetésből élők, nagyobb do­log ez, mintha Mexikóban mi kap­tunk volna ki az argentinoktól 3-2­re, és nem az NSZK! Vagy hogy az MTK-VM-hez igazolt volna a Ma­radona és nem a Napolihoz! De hagyjuk ezt a megint focit, tér­jünk vissza a termelés világába. — Már arra gondoltunk, hogy felszámoljuk a Léggömbhámozó Üzemet, és ezt a rendkívül fontos iparágat kiadjuk a kezünkből. Tud­ják, elvtársak, milyen áldatlan ál­lapotok uralkodtak a munkahelye­ken: összeférhetetlenség, fúrás, ve­szekedések. Nem beszélve a terme­lésről, amely annyira veszteséges volt, . hogy fizetéskor még az ott dolgozó munkásoktól kellett köl­csönkérniük egy húszast, hogy pénzt is lássanak a borítékban. S Imi ván most, kedves elvtársaim? A Léggömbhámozó Üzem elnyerte az Igenkönnyűipar Kiváló Micso­dája kitüntetést, továbbá a szak­szervezetek által kiírt „Adjunk a demokratizmusnak" pályázat első díját a jó munkahelyi légkör és az üzemi demokrácia megteremtéséért. Nincs szavam hozzá, nem tudom felfogni. Csoda történt. Üzemi cso­da. Gratulálok akárkinek. Tapsorkán, díszlövés, a meghí­vott vendégek mosolyogtak, az el­nökség sírt, a lenti sarokban ülők tomboltak, s Rettegett István üzem­vezető négy dolgozója vállán libeg­ve vonult az elnöki asztalhoz, hogy átvegye a kitüntető címeket a még rpindig könnyező minisztertől. A kollektív örömmámor elültével Rettegett István szerényen meghú­zódott egy sarokban, s szelíd, fá­tyolos tekintettel nézegette az imént kapott oklevelet. Ekkor mellé lé­pett a „Kis lap áll a nagy duma mentében" szerkesztőségének mun­katársa, és interjút kért tőle. — Drága kis bogaram — szólt Rettegett István nevét meghazud­toló szelídséggel —, nem az én ér­demem, áh, dehogy! A hivatal­segédé, Réz Ármin bácsié, aki... de tudod mit, cukorfalatom? Menj ki az üzembe, és nézz utána. A hivatalsegéd mesélni kezdett: — A dolog úgy volt, hogy Ret­tegett István nem bírt a dolgozók­kal. Mindennap előadást tartott a munkásoknak arról, hogy a munka mindenkinek személyes szükséglete, és hogy az egyéni érdek egybe kell essen a társadalmi érdekkel. Ilyesmikről beszélt még, hogy fon­tos a jó munkahelyi közérzet, meg a közösségi szellem. Az emberek nem kerestek, mert nem értek rá dolgozni. Na erre áttért más mód­szerre. Verte őket, állandóan a sarkukban volt, rajtuk tartotta a szemét, de csak nem ment a ter­melés. A főnök tajtékzott a düh­től, hogy ebből baj lesz, mert ugye kellett a hámozott léggömb az or­szágnak, de biz nem volt. Kihir­dette a statáriumot. Aki nem dol­gozik rendesen, bíróság elé áll. Szólt is nekem, hogy a vallatóter­met rendezzem be tárgyalóterem­nek, de jó nagy asztalt vegyek ám; hogy sokan elférjenek, mert ezt a csürhét tízesével küldi a .vérpadra. Elmentem a bútorüzleté­be, de nem jártam szerencsével, mind kicsi volt. Erre kínomban ki­találtam, hogy veszek egy ping­pongasztalt. Halálos ítéletet annál is lehet hozni, gondoltam. Hát mit tesz isten, a főnök nem akasztatott föl. Aszondja,. Ármin bácsi, tud maga pingpongozni? No, elég az hozzá, hogy aznapra nem volt se kivégzés, se deres, de még a karikásostort is félretette, mert úgy belemelegedtünk, hogy nem ért rá lemenni az üzembe. Mit mondjak, aznap száz százalékot tel­jesítettek, másnap, merthogy akkor is játszottunk, százhúszat, harmad­nap százötvenet, és valahogy a dol­gozók is megváltoztak. Egyszer még -nevetést. is hallottam, és már nem marakodnak össze, mert elfoglal­ják magukat a munkával. Olyan is előfordult, hogy egy férfi föladta egy nő kabátját. A főnök meg tel­jesen odavan a boldogságtól, vég­re van hámozott léggömb. Én meg csak pingpongoztam, pingpongoztam, és sokáig nem tud­tam, miért köszönnek előre a fér­fiak, és miért csókolnak szájon minden reggel a nők. Sugdosni kezdtek: Ármin bácsi a legmeré­szebb, megverte az üzemvezetőt. Erre aztán valaki jelentésbe is vet­te és elküldte a szakszervezetnek, hogy nálunk aztán van üzemi de­mokrácia, mert ugye, a hivatalse­géd meg a főnök... és még fe­gyelmi sincs belőle. — És Rettegett István...? — Tegnap magyarosította a ve­zetéknevét Ibolyácskára, és most írja munkapszichológiából a szak­dolgozatát. „Hagyjuk békén a dol­gozót, mert néha ő is tudhatja, mit akar, avagy hogyan lettem jó vezető" címmel. No, isten áldja! — Hova megy? — Ide a szomszédba, a Kanyar­fúró Művekhez. Másodállás. Van ott egy félelmetes igazgató. — Pingpongozni megy? — Nem, sakkozni. Tudja, mind­egy, mivel, csak lefoglalja magát. Rohanok, mert nagy a hajtás. Meg­pályázták az élüzem címet. Igriczi Zsigmond 26-31° Várható időjárás csütörtök estig: Nyugat felől erősen meg­növekszik a felhőzet, és egy­re többfelé — lassanként or­szágszerte — heves zápor, zivatar alakul ki, viharos széllökések kíséretében. Egy­úttal a szél északira fordul és tartósan megerősödik —. főként a Dunántúlon — gyakorta viharos lesz. Ha­tására jelentősen csökken a hőmérséklet. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26 és 31 fok kö­zött várható, de délután az ország nagy részén ennél már jóval hűvösebb lesz az idő. SOKBA KERÜLT Csongrádon, a Szentesi út és a vasút kereszteződésé­ben, a fénysorompó tilos jel­zése ellenére áthajtott a sín­páron kerékpárral Vigh Ist­ván 19 éves helybeli (Nádor u. 4.) lakos, amiért a rend­őrség 4 ezer forint 'pénz­bírsággal sújtotta. ÉN TÁNCOLNÉK VELED... Holnap, pénteken este 8 órától hajnali 2-ig, a szegedi ifjúsági napok nyitányaként, a Szegedi Textilművek KISZ-szervezete „Én táncol­nék veled" címmel nosztal­giabálat rendez a vállalat­nál, a Memory Band közre­működésével. Természetesen minden érdeklődőt szívesen látnak, azt is hozzátéve a meghíváshoz, hogy a hely­színen és az ifjúsági napok információs pavilonjaiban kapható belépőjegyek egyút­tal étkezési lehetőséget is biztosítanak a résztvevők­nek. m Újból a sörről Tegnap, szerdán délelőtt szakmai napot tartottak a Hági étteremben a Kőbányai Sörgyár képviselői és Csong­rád megyei forgalmazó part­nereik. Az ankéton beszámo­ló hangzott el a sörhelyzet­ről, majd a résztvevők kér­déseire válaszolt Gruber Gusztáv, a sörgyár kereske­delmi igazgatója. Megyénkben — mint már írtuk is — jelentősen nőtt a sörfogyasztás: az idei első félévben a tavalyihoz ké­pest 10 százalékkal, s az 5 évvel ezelőttihez viszonyítva 17 százalékkal ittunk meg többet. A Kőbányai Sörgyár ter­melése a rekonstrukció alatt nem csökkent, csak az igé­nyek nőttek — az indoko­kat már megírtuk. Tegnap megnyugtattak, hogy most már tényleg minden érin­tett „rendezi sorait" — ki­tör a béke a sörfronton. R. É. Válasz M , A tizenéves lány édesapját nyaggatja: — Apu, mért neme»« Red cd, hogy jogosítványt eccrcaxeh? Már elég idős vagyok hozzá. — Te már igen. De a kocsi még nem. Tárgy nyereményjegyzék A Sportfogadási cs Lottó Igazgatóság kedden tartotta a július havi tv-lottó tárgynyereményeinek sorsolását. A jutalomsorsoláson a július havi tv-lottó szelvények és a július havi előfizetéses lottószelvények vettek részt. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén vásárolt és nyereménnyel kisorsolt szelvé­nyeknek a számát és a nyereményt. Baleset az E5-ös úton MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED A mai műsor témája az ifjúság. A délelőtt 10—12 óra között sugárzandó műsorban — a 67,07 Mh-en —. hallgat­hatják. A meghívott ven­dégek: Tóth Tamás, a KISZ városi bizottságának első titkára, Lénárt Béla, az Exp­ress Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda vezetője, Révész Mihályné, az Alkotó Ifjúság Egysülés szegedi területi kép­viselője, Brczan Mirjana és ördögh Erika a sok szép szegedi lány közül kettő. A szerkesztők a mai adásnapon is várják a hallgatók kér­déseit. Telefonszám1 26-1S8 3 739 334 d 3 764 100 e 3 776 483 j 3 850 781 i 3 912 696 f 3 974 611 j 80 006 231 j 80 030 997 j 80 055 763 d 80 068 146 e 80 080 529 h 80 105 295 f 80 117 678 b 80 130 061 j 80 154 827 d 80167 210 e 80 204 359 h 80 216 742 g 80 229 125 h 80 241 508 e 80 253 891 i 80 278 657 j 80 291 040 j 80 303 423 j 80 315 806 h 80 328 189 f 80 340 572 h 80 365 338 j 80 377 721 j 80 390 104 e 80 402 487 j 80 414 870j 80 427 253 j 80 439 636 f 80 452 019 i 80 464 402 h 80 489 168 i 80 526 317 j 80 538 700 j 80 588 232 f 81 009 254 j RI 034 020 e 81 046 403 c 81 058 786 e 81 071 169 h 81 108 318 g 81 145 467 j 81 157 850 h 81 182 616 h 81 194 999 j 81 207 382 g 81 256 914 g 81 269 297 g 81 294 063 g 81 306446 h 81 318 829 j 81 331 212 h 81 355 978 j 81 393 127 f 81 405 510 j 81 417 893 g 81 430 276 g 81 467425 £ 81 479 808 d 81 504 574 e 81 529 340 i A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket hasz­náltuk: a: Vásárlási utalvány (2000 Ft), b: Zastava 55 GTL típusú személygépkocsira szóló utalvány, c: Polski FIAT 126 típusú személvgépkocsira szóló utalvány, d: Szerencse­utalvány (30 000 Ft), e: Vásárlási utalvány (10 000 Ft), f: Vásárlási utalvány (9000 Ft), g: Vásárlási utalvány (7000 Ft), h: Vásárlási utalvány (5000 Ft), i: Vásárlási utalvány (4000 Ft), j: Vásárlási utalvány (3000 Ft). A nyertes szelvényeket 1986. augusztus 15-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-riókok, vagy posta út­ján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V. Mürinich Ferenc u. 15.) eljuttatni. DÉEMAGYARORSZÁG Schmldt Andrea felvétele Tegnap, csütörtökön az Izabella-híd és a kemping között, az E5-ös úton sajnála­tos baleset történt. A budapesti l-es Vol án IFA tehergépkocsija kanyarodni akart, s eközben a belső sávban haladó ambulanciás mentő rohamkocsival összeütközött. A mentőautóban tartózkodó három szem ély megsérült. A rendőrség az ügy körül­ményeit vizsgálja A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Teleion: 24-613. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra i> forint — ISSN: 0131—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents