Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

MAGAZIN 12 Szombat, 1986. július 19. Liszt és Szeged Sohasem járl Szegeden, mégsincs város, amelyéri annyit leli volna Liszl Ferenc, mint Szegedért. Egyszer, 1876-ban, mór majdnem úgy voll, hogy lejön Szegedie. Még 1875 márciusában szegedi küldöttség kereste föl, és kérte, hogy a következő év augusztusában az első országos ipari és terménykiállitás alkalmából tervezett „dalárünncpélyen" vegyen részt. Ő azonban kitért a kérés elől: „Augusztus hava mindig Bayreuthé" — mondotta. Később valami hir vert, hogy elmaradnak a bayreuthi játékok. ezért a Város 1876. június 22-én levélben megismételte kérését. Ám hasztalan. Liszt Ferenc augusztus 8-án Bayreuthban kelt válasza, amelyet a szegedi levéltár őriz, és amelyet először Csekey István tett közzé a Délmagyarország 1935. karácsonyi számában, megismételte a magyarázatot: a bayreuthi ünnepi előadások egybeesnek a szegedi dalosünnepéllyel. Később sem sikerült itteni hangversenyél nyélbeütni, pedig barátja, a szegedi városi zenekar jeles tagja, az európai hírű orgonaművész, Lohr János (1827—1892) sokat fáradozott érte. Minden bizonnyal mégis az ő befolyásának köszönhető, hogy a Víz után Liszt annyit tett a romba dőlt Szegedért. Hangversenyek Szegedért A nagyárviz híre Kolozsvárott érte Lisztet. A félkarú zongoraművésszel, Zichy Gézával adott hangversenyt. A március 14-i hangverseny bevételéből 700 forint jutott a szegedi árvízkárosultak számára. A fővárosba visszatérve Liszt március 27-én ott is hangversenyt adott Szeged javára. Ezen megjelent Tisza Kálmán miniszterelnök is. Liszt bevezetőül Schubert gyászindulóját játszotta, majd Jókainé Laborfalvi Róza mondta el Jókai Mórnak frissen született, megrázó élményből táplálkozó elbeszélő költeményét, A bölcső-x. Utána Liszt két saját alkotását (Cantique d'amour; Petőfi szellemének) adta elő, majd Odry Lehel énekelt, végül Liszt Mihalovich Ödönnel két zongorán játszott. A bevétel itt 8000 forint lett, Április 7-én harmadszor is hangversenyezett Liszt az árvíz sújtotta Szegedért, azúttal Bécsben. Ezen a király is jelen volt. Először fordult elő, hogy Ferenc József jelenlétében a Rákóczi-indulót játszották. Korábban ez rebelliónak számított. Liszt kedvéért ezt is elnézte a császár cs király. Az est jövedelme 10000 korona volt. Revivc Szegedin! Liszt két zeneművével is megörökítette Szeged nevét. Az egyiknek Szegedi csárdás a címe; kéziratát a weimari Liszt Múzeumban őrzik. Cigányok játéka nyomán komponálta, és motívumait a XII. és a XX. rapszódiáiban is fölhasználta. A másiknak keletkezéséről többet tudunk, és messzibb nyúlik vissza története. Lelkes István (A magyar—francia barátság aranykora, 1933) irta meg, hogy az 1878-i párizsi világkiállításon a magyar cigányok egy különös indulót játszottak, amely fölkeltette a francia zenekritikus és szinházi intendáns, Armand Gouzien figyelmét. Elkérte a szerző cimét Berkes Kálmán prímástól, és azonnal irt neki Pestre. Szabadi Frank Ignác (1825—?) 48-as főhadnagynak, borkereskedőnek, vendéglősnek — és csárdásszerzőnek — válaszát Munkácsy Mihály fordította le a francia zenetudós számára. A levél mellékleteként ott volt a kotta is. Szabadi művének a címe: Plevna vagy török—magyar induló. Plevna (ma Pleven Bulgáriában) 1877-ben az orosz—török háború egyik jelentős csatájának volt a színhelye. Igaz, hogy a várost védő török csapatok megadták magukat, de a magyar közvélemény a cári orosz seregekkel szemben ekkor a törökökkel rokonszenvezett, s ennek az érzésnek adott hangot Szabadi is. Művét Midhat pasának, Törökország „nagy reformátorának" ajánlotta. Ezt játszották cigányaink a párizsi kiállításon. Gouzien 1879. január 17-én Jules Massenet (1842—1912) társaságában Budapestre jött. Massenet Lahore királya című operáját vezényelte a Népszínházban. Meleg fogadtatásban volt részük, többek közt Liszt is estélyt adott tiszteletükre. Fölkeresték Szabadit is, ekkor a Komlókert néven ismert vendéglő tulajdonosát. Massenet megígérte Szabadinak, hogy indulóját átdolgozza ahhoz hasonlatosan, ahogyan Liszt és Berlioz a Rákóczi-indulót. ígéretének megtartására sürgette Massenet-t a szegedi nagyárvíz hire. A katasztrófáról valamennyi nagy párizsi lap már március 13-án tudósított. A Figaro 15-én fölhívta a párizsi magyarok figyelmét, hogy az Egyetértés című magyar lap gyűjtést indított az árvízkárosultak javára. Másnap Párizsban élő két nagy magyar művész, Zichy Mihály és Munkácsi Mihály a Journal des Débats hasábjain a francia nemzethez fordult, segítséget kérve az elpusztult, szerencsétlen város számára. A mozgalom óriási sikerrel járt: színházak a bevételükből adtak támogatást, matinét, kiállítást rendeztek Szeged javára. Jacques Normand verset irt a hullámsírba dőlt Szegedről, Massenet pedig korábbi igéretét valóra váltva Marche heroique de Szabady című szerzeményét készítette el a június 7-i nagy hangversenyre, amelyet a párizsi Operában Szeged javára rendezett az árvízkárosultak segélyezésére alakult bizottság (Comité français de secours aux inondés de Szegedin). A hangversenyt Berlioz magyar indulója vezette be, utána Saint-Saënsnak ugyancsak erre az alkalomra komponált Rêverie orientale (Keleti ábránd) című műve hangzott el, majd Massenet maga vezényelte Szabadi-átiratát. Delibes Coppélia csárdása és Massenet indulója aratta a legnagyobb tetszést. Sikerének jeleként az induló partitúrája megjelent a Vie Moderne június 12-i számában, majd önálló füzetben is. Ez a füzet megvolt Szalay Józsefnek, a híres bibliofil rendőrfőkapitánynak gyűjteményében, de halála után árverésre, ebek harmincadjára került. 1968-ban a Párizsban élő szegedi Holtzer József küldte el a Somogyi-könyvtár számára másik példányát. Ez a kiadás a párizsi Hartmann zenei kiadónak megrendelésére a lipcsei Röder litográfiái műhelyében készült. Az árviz historikusa, Tápay-Szabó László, nem tudni, milyen forrásból, Szeged halála és feltámadása (1929) című művében azt írta, hogy a szintén jelenlevő másik nagy francia zeneszerző, a Faust zeneköltője, Charles Francois Gounod azt mondta Massenet e művéről: „Ezzel az indulóval forradalmat lehetne csinálni!" A budapesti országos kiállításra hazánkba érkezett francia vendégek alföldi kőrútjuk során 1885. augusztus 19-én Szegedre is ellátogattak. Köztük volt Massenet is, továbbá a csatornatervező Lesseps, a költő Coppée, a zeneszerző Delibes. Első útjuk a Somogyi-könyvtárba vezetett. Aláírásukat a könyvtár vendégkönyve máig őrzi. A párizsi hangverseny egyébként 171 000 forintot jövedelmezett a szegedi árvízkárosultak számára. S itt térhetek vissza Liszt Ferenc szerepére. Ő ugyanis Massenet átiratát zongorára dolgozta föl. Ez nyomtatásban nem jelent meg, de kézirata fönnmaradt hagyatékában, onnan pedig életrajzírójának, August Gőllerichnek a birtokába került. Csekey István érdeme, hogy Göllerich Linzben élő, magyar származású özvegyétől 1937-ben megszerezte. A város megvásárolta a kéziratot, és 1937. március 22-én a Somogyi-könyvtárnak adományozta. A leltározó könyvtáros, Szőke Mihály ezt írta a tékájára: „Liszt Ferenc eredeti, saját kezű fogalmazványa, öt oldal széles, fólió alakú hangjegypapíron." A címlapon — kétségtelenül Liszt kézírásával — a következőket olvashatjuk: Revive Szegedin! Marche hongroise de Szabady — orchestré par J. Massenet, transerite pour piano par F. Liszt Magyarrá téve e szavak: Élj újra, Szeged! Szabadi magyar indulója, zenekarra földolgozta J. Massenet, zongorára átírta Liszt F. Az F. b. 2678. katalógusszámon őrzött kézirat megérdemelné, hogy most, a Liszt-évben hasonmásban közkinccsé tegyük. Még nem késő: most, július 31-én, halálának centenáriumára emlékezünk, de születésének 175. évfordulója csak október 22-én lesz. Liszt-kultusz Ötven évvel ezelőtt is Liszt-év volt: akkor születésének 125., halálának félévszázados fordulójára emlékeztek Európa-szerte. Szegeden Csekey István (1889—1963) egyetemi tanár szorgalmazta a nagy zeneművész emlékének méltó megünneplését. Jogászprofesszor volt ugyan, a politikatudomány, államjog, közjog tanára 1931 és 1940 közt a szegedi, utána a kolozsvári, majd a fölszabadulás után a pécsi egyetemen, de szenvedélyesen foglalkozott Liszt életművével. A Délmagyarországban cikkeket írt, előadásokat tartott, és fölemelte szavát, hogy a Város hálából nevezzen el utcát vagy teret Liszt Ferencről. Először a Gizella teret, majd a Szent György teret, végül a Rudolf teret javasolta e célra. Eltelt a Lisztév, de mindegyik javaslata ellen akadtak érvek: a Gizella teret (a mai Aradi vértanúk terét) némelyek Hősök terének szánták; mások a Szent György teret — ősisége miatt — nem hagyták; a Rudolf (ma Roosevelt) tér megváltoztatása ellen — jellemző, hogy még milyen erejük volt a Város életében! — a legitimisták tiltakoztak. Ezután Csekey a Maros utca és a kiskörút sarkán keletkezett névtelen (a mai Komócsin Zoltán) teret vagy az újszegedi Főfasort szerette volna Lisztről elnevezni. Miután egyik sem vált valóra, kárpótlásul kapta a városi zeneiskola ekkor Liszt Ferenc nevét. PÉTER LÁSZLÓ OLÁH JÁNOS Rejtekhelyen Leülök itt a folyóparton, elrejtőzöm a por függönye mögé, hadd legyek láthatatlan, A hullámok és a nád huhogása át bukik a töltéseken: összecsap fejem fölött az ég. Megint látni Ha eltakarta a jobb szemét, ugyanúgy látott, mint máskor. Ha a bal elé tette a kezét, teljesen sötét lett a világ. Amikor a tanítóképzőbe járt, már tudta, hogy egyik rossz, de sorozáson mindenképpen be akart válni. Szép szál legény, és még katonának se kell? Csalt, amikor a táblát mutatták neki, és be is vonultatták. Kiderült hamar, avval a szemével nem lát, amelyikkel céloznia kellett volna. Milyen katona az, aki még célozni se tud? Hiába vigasztalta az akkori orvos, kiskatona, nem kell félni, ő is észrevette, ilyen szemmel nem lehet katona valaki. Hány tanító maradt kint a háborúban, lehet, hogy őt éppen ez a fél szem mentette meg? Falta professzor is megvizsgálta annak idején. Mindig kiegészítette a nevét: ön most nem a Falta nőgyógyásznál van, hanem a Falta professzornál. Alapos vizsgálat után szemüveget írt föl neki, de másnap visszakérette. Látni akarta, jó lett-e a szemüveg. — Ha szemorvos lennék, ma is így csinálnám. Nem mindenkinek válik be a szemüveg, legföljebb hozzászokik. Addig-addig fejlődött az orvostudomány, már meg is merték operálni később. A műtét nem sikerült, jobb szemére végleg vak maradt. Senki nem csodálkozhat rajta, hogy Kéri Imre, a most hetvenöt éves tanító nem rohant a doktorokhoz, amikor a másik előtt is homályosulni kezdett a világ. Legalább azt ne bántsák, ami eddig jó volt. El is jutott a fehér botig. Tanulnia kellett, hol kell jobbra fordulnia, hol kell megállnia, és csak hangok után tájékozódnia. Hiába mondták neki, olyan rutinműtét már a szürkehályog eltávolítása, a portás is meghámozza a szemét, nem és nem. Akit a kígyó megmart, fél az a gyíktól is... Hálálkodik most, mert egy kiváló professzorasszony mégis megoperálta. — Mindenkinek ajánlhatom. Szaktudása, lelkiismeretessége, a betegek iránti szeretete páratlan. Debrecenből jött, az egész klinika megváltozott, amióta itt van. Olyan határozott egyéniség, kicsike aggodalmam se maradt. — Tehát dalolva mentéi a kés alá? — Fenét, Sírtam, amikor egyedül maradtam. Ekkora ember is tud sirni. — Másnap, amikor levették a kötést, oda mehettem az ablak elé. Átláttam rajta! Láttam a sebészeti klinikát. Elképzelhetetlen állapot. Csak az érti meg, aki átesett már ilyenen. Van, akinek a sebészeti klinika puszta látása is gyönyörűség. — Akkor már tudtam volna dalolni! És mindig, amikor jöttek a vizitre. Nem múlt el nap, hogy a professzorasszony is meg ne látogatott volna. Ha rajtam múlna, ezt is beírnám az orvosi rendtartásba. — Aztán? — Megremegtem, amikor megint könyvet vehettem a kezembe. Én, aki halálig tartó vaknak tudtam már magam, megint olvashatok? Akkora gyönyörűség talán nincs is a világon! Boldog lehet, akinek a könyvét először olvasta. Akkor is, ha jó erős szemüveg kell hozzá. Az az asszony is boldog lehet, akit ilyen szeretettel emlegetnek egykori betegei. Emberi sors. Ki igy szorul rá a javító intézetre, ki úgy. A család piszkálja azóta. Fölkel, és olvas. Eszik, és olvas. Szundít egy kicsit, megint olvas. Mintha adósságait akarná törleszteni. Papa, mozogni kéne! Várjatok, majd holnap. A busz itt áll meg az ablak előtt, jegy nélkül is utazhatna már, a város egyik végétől a másikig mehetne, még nem szánta rá magát. Majd holnap. Pedig jó lenne körbejárnia egyszer a magaválasztotta birodalmát. Á Virágos Szegedért mozgalom vezetője volt ő a Népfrontnál. (Most is köszöntötték a népfrontosok is, meg a pedagógusok is.) — Szenteltvíz-mozgalom lehetett az. Közben Íródtak a fák, pusztultak a bokrok. — Rosszul hiszed, ha azt hiszed! A szabadkai út melletti kísérleti telepen virág is termett akkor még. Amikor ritkították, nekünk adták át a fölösleget. Minden évben 15—20 ezret is. Az egész család osztotta a palántákat, ötvenesével, százasával. És ahol szép előteret, virágos erkélyt láttam, oda becsöngettem, és megköszöntem a Népfront nevében. — Kevés az egy ember Szegednek, még köszönetre is. — Csakhogy minden körzetnek külön bejárója volt! És mind ügyelt rá, hogy rend legyen körülötte. — Láttad, mostanában mennyi a szemét ? — Emlékszem rá inkább. Nézd meg a Tolbuhin sugárutat, a betonládáival. — De a fasorával is láthattad valamikor! — Tökéletesen igazad van. Kiszedték a fákat, raktak helyettük betonkádakat. — Jött a nagyobb forgalom, és az autók zöldet esznek. — Beljebb is lehetett volna másfajta fákat ültetni. Akkor még azt hittük, modern csak akkor lesz Szeged, ha kiszedjük a fáit. Nyeljük a zajt, szívjuk a motorok füstjét, és azt várjuk, egészségesebb lesz az újabb nemzedék. Csöppet se csodálkozzunk, hogy a mai fiatalok azt a kicsit se becsülik, ami még megmaradt. Mi oltottuk beléjük. Számadás következik ezután. Amikor a Kalmár-tanyán tanított, ötven gyümölcsfát ültetett el, Vilmaszállás környékére kétszázat, a szegedi Dózsa iskola körül is kétszázat, a Nap utcában, meg a Markovits Iván utcába legalább százat, Újszegeden százötvenet, és ahonnan nyugdíjba ment, a Zrínyi iskolába a csenevész gömbakácokat olyan nyárfákkal cserélte ki, amelyeknek jóval nagyobb a lombjuk, és nem pelyhesednek. — Megvannak még? — Kivágták őket, és lebetonozták az udvart. Igazuk van, kicsi a hely, de állj meg abban a kereszteződésben is egyszer, vagy akármelyikben Szegeden, és szívd azt az éktelen büdösséget, amit a várakozó és újraindító autók csinálnak. Bent meg ül a gyerek, kicsi korától kamaszodásáig, görnyed, és szívja magába. Egészségtelenebb megoldást kitalálni se lehetne. — Ha most szólhatnál? — Azt mondanám: ültess fát! Ne csak szóval, inkább ásóval. Az elemista könyvemben még az volt benne, ültess fát, mert ha mást nem, lombot ád. Azon az érmen, amit születésnapjára kapott, ez van írva: Hass, alkoss, gyarapíts! Hatott, alkotott, gyarapított — és lát! HORVÁTH DEZSŐ