Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-06 / 132. szám
10 Péntek, 1986. június 6. DM röviden Fehérarany múzeum — Tessék előkészülni a fényképezéshez. Hát. ez kissé váratlanul jött. 1. Szó, ami szó, reggel még fogalmam sem volt róla, hogy délutánra egy négyszer-négyes fotót kell prezentálnom az Illetékes Szervnek. C'est le vie — mondja a francia. No jó. Hát akkor előkészül-K. Ott oldalt, balra a tükör Viszszanézek belőle magamra. Ami azt illeti, lehetnék kissé elegánsabb is. Kihajtós gallérú pólóing, azon csíkos szegélyű melegítőfelső. Afféle szabadságos délelőtti stíl. a la lezser A pónememmel se vagyok túl elégedett. A szemek alatt árkok, imitt-amott ráncok lövészárkai. Ha az utcán látnám magam — amint mások lábain épp szembemasírozok velem — még tán meg is jegyezném félhangosan: „Micsoda egy pofa! Na, biztos ennek is frontja volt éjszaka " így ellenben csak sóhajtok. Mélyet, szomorkásán. Majd beletúrok hajzatomba. A sűrűséget tekintve a „beletúrok" kifejezés kissé túlzó, De hát én megfogadtam az egykori fodrászhölgy tanácsát. Imígyen szólt: „Uram, annyinak kell örülni, amennyi van." Próbálom ujjaimmal elrendezgetLefotóztak ni ama szálakat, amelyek (annak idején) valaha a „fürt" szóval rezonáltak. Konstatálom, hogy a művelet csupán részben érte el célját. Próbálom nyugtatni magam: mostanság úgyis a kócos a menő. Hát akkor. . — Tessék helyet foglalni a lámpával szemközti széken. Úgy teszek. — Ne tessék pislogni. Kezdem bemereviteni magam. Fokozatosan — ám gyorsan — átalakulok. Igen, ez már az a bizonyos fotós szindróma. Görcsös vagyok. Arcomat próbálom (ki tudja még, minő sikerrel) előnyössé fazonosítani. Szemem kimeresztem. (Csak semmi pislogás! No, no!) Bámulok bele a gép lencséjébe. Mint egykoron. Amikor még hittem benne (fantasztikus idők!), hogy onnan repül majd ki a kismadár. nőm hátán gombostűvel összetűzték a kölcsönkért (és két számmal nagyobb) kiskosztümfelsőt. Majd — fényképészi utasításra — prezentáltuk az esküvői mosolyt. Fő az illúzió. 2. Harmincéves érettségi találkozónk egyik fotóján háttal állok a többieknek, a bal sarokban. A forgó tájékán ritkás hajzatomon jól láthatóan átdereng a fejbőr. (Majdnem a szívemhez kaptam.) Villan a vaku. Hurrá, siker! Nem pislogtam. Hja, kérem, ha nagyon muszáj, tudok én még nem pislogni .. 6. 4. Mindeközben két emlék. I. Február 15-én esküdtünk. (Nem idén — 1958-ban.) Az esküvői kép ^ellenben utólag készült. Kánikulai júliusban. A szemközti üzletben várt sároltam egy ölnyi gladióluszt, ifjú Délután kettő. Átnyújtják a hat darab négyszer-négyest. Elballagok a Dugonics térig, keresek egy magányos padot. Elvégre, ki tudja, hogy . .. Nem szívelem a látványos jeleneteket. Egy merev — afféle négyszer-négyes — pofa szemez velem. S mintha melegítője alatt nem viselne semmit. Várta, hogy a masinából kirepül majd a kis(kék)madár, amiről viszont kiderült, hogy csak egy veréb. így hát szomorkás. M Biz' isten, szinte megesik ,raj'' ta(m) a szivem. „Rá se ránts, öreg", súgom oda Ijneki. N Papp Zoltán Székesfehérváron — a könnyűfémmű közelében — a Zombori utca 12. szám alatt található az alumíniummúzeum. A 18 helyiségben a mult század hatvanas éveitől napjainkig mutatják be az alumínium törtenetét, bányászatát, feldolgozását, felhasználását. A mi»»4VimK»n p bauxiUtanya-modell és a régi szerszámok mellett látható egy űrhajósdoboz is. amelyben élelmet vittek fel a kozmoszba Farkas Bertalanok. A képen: bányarészlct SZÍNHÁZBÉRLETEK — MÁSKORRA IS Május 3I-én és június 1jén betegség miatt elmaradt a színház Somlay I. és Ady 11. bérlettulajdonosainak meghirdetett előadása, Mihura A három cilinder cfmü darabja, .ló hír az érintett bérlettulajdonosoknak: június 8-ig, tehát vasárnapig az évad hátralevő 3 Mihura-előadásának bármelyikére érvényes a fenti két bérlet. A RENDŐRSÉG ÚJ ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészete hétfőn 8— 18.30, kedden 8—12, szerdán 12—16, csütörtökön 8— 12, pénteken 8—12 óráig. A Szegedi Rendőrkapitányság igazgatásrendészete hétfőn 8 —18.30, kedden 12.30—16.30, szerdán 12.30—16.30 óráig. Csütörtökön ügyfélfogadás nincs. Pénteken 8—12 óráig. A közlekedésrendészeti igazgatás hétfőn 8—18.30, kedden 8—16, szerdán 8—12, csütörtökön 12.30—16.30, pénteken 8—12 óráig. Mórahalom: csütörtökön 8—12 óráig. Kistelek: csütörtökön 8—12 óráig. Ullés: minden hónap utolsó csütörtöki napján 8.30—12 óráig VARGA IMRE KIÁLLÍTÁSA PÁRIZSBAN 'Párizsban, a Louvre tőszomszédságában megnyílt Varga .Imre kiállítása. A magyar szobrászművész 16 nagy bronzalkotását a francia főváros egyik legelőkelőbb helyén, a Louvre főbejárata és az 1. kerületi tanács közti téren állították fel, ahol élő művésznek még sohasem rendeztek kiállíttást. A tanácsháza kiállítótermében Varga kisplasztikái tanulmányai és néhány további nagy alakú fémszobra mellett, mintegy 20 festményét is láthatják július közepéig az érdeklődők. Lassan javul az idő Várható időjárás ma estig: kevés napsütés inkább csak északnyugaton valószínű. Az erős, északi szél lassan mérséklődik, csak néhol erősödik meg. Hűvös marad az idő. A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 16 fok között várható. BAJCSYZSILINSZKYEMLÉKÜNNEPSÉGEK Bajcsy-Zsilinszky Endrére emlékeztek csütörtökön, születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Szarvason és nyugvóhelyén a Szabolcs-Szatmár megvei Tamán. ZÁRTKÖRŰ A VIDÁM PARK A városi tanács szakszervezeti bizottsága holnap, szombaton délelőtt 10-töl 13ig kibérelte az újszegedi Vidám Parkot a tanácsi dolgozók gyermekei számára, akik díjmentesen használhatják a játékokat. Természetesen ez idő alatt más látogatókat nem fogad a park. VIDEOFILMEK A VOLAN-KEUBBAN Ismét videofilmeket vetítenek a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Volán-klubban: ma, pénteken délután 6 órai kezdettel a Carmen című spanyol, holnap, szombaton este 8-tól a Milyen csendes az este című olasz, holnapután, vasárnap ugyanebben az időpontban a Hyppolit, a lakáj című magyar alkotást tekinthetik meg az érdeklődők. FILMEK A JATE-KLUBBAN Ma, pénteken este fél 9kor a Betörő az albérlőm című angol, holnap, szombaton, ugyanebben az időpontban a Kobra visszatér című japán filmet vetítik a JATE-klubban. A „fociérzékeny" vendégek a klubban a vb mérkőzéseit is megte kinthetik. Az ÁB nyeilesei Akik jól nyomoztak... Az Állami Biztosító színes képregényével nyomozásra hívta az általános iskolásokat a balesetveszélyes helyzetek, magatartásbeli hibák felkutatására. Az „Akcióban a detektív őrs" című kiadványt hónapokkal ezelőtt jutatták el az iskolákhoz, s a megadott határidőre Csongrád megye településeiről mintegy négyszáznyolcvanan küldték be pályázataikat. A megfejtések bizonyára hozzájárulnak ahhoz, hogy a közelgő szünidőben az eddigieknél kevesebb legyen a gyermekbalesetek száma. Hiszen ha a tanulók ismerik és felismerik a veszélyforrásokat, tisztában vannak a hibás viselkedési és magatartásbeli szokásokkal, könnyebben el is kerülhetik azokat. Az ÁB Csongrád Megyei Igazgatóságához érkezett megfejtések legjobbjai közül a szerencse döntötte el, ki a három nyertes, akinek az 500 forintos könyvutalványt a napokban juttatják el. íme a névsor: Halász Szabó Gabriella (Szentes), Bandur Zoltán (Szeged) és a hódmezővásárhelyi Münnich Ferenc általános iskola Méhecske őrse. Dolgozók idegenforgalmi szakközépiskolája Nyári néptáncprogramok Aranygyűrűs kisiparos A Kiosz jubileumi aranygyűrűvel tüntette ki Kovács János kocsigyártóés kovácsmestert, kisipari működésének fél évszázados jubileuma alkalmából A ma is aktív, 79 éves mester 1935-ben nyitotta meg első szegedi műhelyét, és azóta e városban űzi iparát. 1947-ben Szt István serleget kapott a Szegedi Ipari Vásáron. 1969-ben pedig elnyerte az Ipar Kiváló Mestere címet Jelenleg 200-250 üzemet, téeszt jegyez kuncsaftkörében, Egertől Kiskunmajsáig, Békéstől Sárbogárdi;« Az aranygyűrűt a Kiosz vezető megyei és városi képviselői adták át az idős mesternek műhelyében hangsúlyozva az iparostársak megbecsülését és elismerését. Mint azt már megszokhattuk, néptáncos programok a „fesztiválszünetekben" is színesitik a szegedi nyár kulturális kínálatát. A kétévenként rendezett nemzetközi fesztiválok közötti nyarakon a hazai szakszervezeti néptáncegyüttesek találkoznak Szegeden — minősítő versenyen. Az idén június 20—21 —22-én minősítenek 13 amatör együttest: szakemberek alkotta zsűri bírálja majd el. hogy miféle, szabályzatban meghatározott követelményeknek képesek eleget tenni a csapatok, milyen minőségű az együttesek munkája Á verseny mindazonáltal nem egyszerűen szakmai belügy. A szervezők — a szakszervezetek megyei tanácsának munkatársai — gondoskodtak a széles közönséget szórakoztató programokról is. Mint Simoncsics János, a néptáncfesztivál titkára elmondta, a három nap alatt a kisszínházi szakmai bemutatókon kívül táncházakat rendeznek a Vigadóban, s 21-én, szombaton, az újszegedi szabadtéri színpadon a versenyek legjobb számaiból válogatott műsort mutatnak be a részt vev.ő együttesek. A 13 tánccsoport közül kettő — hazai: a Szeged Táncegyüttes és a Délép Napsimár Táncegyüttes egyaránt a legmagasabb fokozatú minősítésre pályázik. Más — Ae utóbbi időben mindi« Károllyal látlak együtt. — Igen. ö egészen más, mint a többiek. — És mennyiben más? — Hát éppen annyiban. begy mindig velem látod. Mindenkinek meg kell tudnia, hogy sebész vagy* FOTÓK A GICCSRŐL A szentesi művelődési központ Mütárgyfotók címmel Balla András fotóművész kiállítását rendezi meg a Kisgalériában. A tárlat — amely mától, péntektől június 24-ig tekinthető meg — a fotók segítségével „beszél" a giccs természetéről, veszélyeiről. VADEMELÉS A MALOMTÜZ MIATT A tatabányai városi ügyészség vádiratot nyújtott be a helyi városi bírósághoz Szalai András, a komáromi malom műszakvezetője és Lipót Antal, a malom dolgozója ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gondatlan közveszélyokozás miatt. Mint ismeretes, a jan. 24ről 25-re virradó éjjel a komáromi malom leégett, s mintegy 17-18 millió forintos kár keletkezett. HORDOZHATÓ SZENNYVÍZTISZTÍTÓ •A kisebb településeken keletkező kommunális szennyvizek olcsó és hatásos megtisztítására alkalmas új berendezést mutattak be csütörtökön Környén, a Komárom megyei tanácsok képviselőinek. A berendezést a megyei talajerő-gazdálkodási vállalat két mérnöke, György Zoltán és Kozicz László konstruálta Dolgozók idegenforgalmi szakközépiskolája kezdi meg működését szeptemberben Keszthelyen. A kétéves kiegészitő levelező tagozaton a hallgatóknak hetente kétszer kell részt venniük konzultáción. A tantárgyak között szerepel az idegenvezetés módszertana, az idegenforgalom szervezése, illetve gazdaságtana, továbbá művészettörténet, zenei ismeretek és idegen nyelv. A kurzusra az idegenforgalom területén vagy szállodában A vízgazdálkodásról dolgozók jelentkezését várják. A középiskolai érettségi mellett a német nyelv legalább alapfokú ismeretét tanúsító bizonyítvány is felvételi feltétel. Jelentkezni július 20-ig a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában (Mártírok u. 1. 8361) lehet. Ebben a tanintézetben lesznek augusztus végén a felvételi vizsgák, majd pedig a konzultációk is. Bővebb felvilágosítást az iskola titkárságán kaphatnak az érdeklődők. Ifjúsági találkozó Szegeden A négy évvel ezelőtt sorra került ágazati ifjúsági parlament állásfoglalása alapján 1983-ban Szolnokon — első ízben — megrendezték a vízgazdálkodásban dolgozó fiatalok országos találkozóját. Az esemény sikere adta az indíttatást a Vízgazdálkodási Ifjúsági Bizottságnak, hogy újra megrendezze a találkozót, s ennek színhelyéül Szegedet választotta. Hogy mi ezen összejövetel célja? A szervezők „vallomása" szerint politikai, szakmai, kulturális és sportrendezvényekkel közelebb hozni egymáshoz a vízgazdálkodási ágazatban dolgozó fiatalokat. lehetőséget nyújtani egymás munkájának, életkörülményeinek, ifjúságmozgalmi tevékenységének, helyzetének megismerésére, politikai, társadalmi vezetőkkel való találkozásra. S persze nem lényegtelen körülmény az sem, hogy az esemény során új baráti, munkatársi kapcsolatok alakulnak. E második találkozóra mától három napon át kerül sor Szegeden, melyen a vízgazdálkodási vállalatok, intézmények mintegy háromszáz fiatalja vesz részt. A KISZ Csongrád Megyei Bizottsága újszegedi politikai képzési központjában lezajló eseményen a rendezők gazdag programot biztosítanak: a vendégeknek. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, utja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 x