Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

MRAZ JÁNOS RAJZA A

bibliás emberek tudják, első kőtáblás egyéniségünk Mózes volt. Fölment Sión hegyére, ahol az ószövetségi isten kihirdette neki a Tízparancsolatot. Igaz, mire visszatért népéhez, az már aranyborjút imádott, mérgében tehát összetörte a táblákat. Újra föl kellett mennie a hegyre, hogy újakat kaphasson. Ez a cselekedete nemcsak azért jelentős, mert még egyszer és visszavonhatatlanul megkapta, amire népének szüksége volt, és sok vallás erkölcsi alapjait rakhatta le egyszerre, hanem azért is, mert azóta mi is szeretünk újabbnál újabb kőtáblákat kapni. Addig-addig ment ez a játékunk, most már minden vallástól elvonatkoztatva is, amíg egyszer azt nem' találtuk a kőtábláfa írva: Mózes hivatali leszármazottat természetesen azonnal megfújták a harsonákat. Mi lesz itt, ha nincsen törvény? Ha a tegnapi törvény ma már nerh érvényes? Ez az ország bele fog pusztulni saját nagyakarásába. Mózesnek azonban az is lehet leszármazottja, aki tudván tudja, szabályozni csak azt kell, amit a józan ész önmagában nem diktál, és azt is csak addig, amíg át nem veszi irányító szerepét az ész és értelem. Épüljön be a Tízparancsolat erkölcsi rendszerünkbe, töltse be ott áldásos szerepét, de ha függelékként kezeljük, ha mindenhez hozzá akarjuk csatolni, akkor annyiszor elkajszulhat, figyelni se tudunk rá. Társadalmi tízparancsolatainkat a józan tapasztalat szervezi, a kőtáblásakat viszont a hagyomány. Kezdjük a fejnél, hazánk legnagyobb testületénél, az országgyűlésnél. Van, aki azt mondja, falat döntött, hatalmas rést ütött rajta az új választási rendszer, mások szerint viszont éppen a repedéseket igyekszik eltömni. Újraválasztott képviselőnk szájából hallottam annak idején a zajos méltatlankodás!: jöttek az újak, de nem tudni, mit akarnak. Föláll az egyik, és interpellálni akar. Még azt se tudja, hogy annak külön sora van? Hogy azt írásban kell előre benyújtania? Hogyan válaszoljon rá kapásból a miniszter? Természetesen fölokosították, hogy ennek más útjai vannak, így nem lehet csinálni. Mit ád isten, egyszercsak hallom ám, hogy kezdi fölöslegesnek érezni a képviselői testület ezt a belső szabályt is. Ha nem tud azonnal, feleljen legközelebb a miniszter, vagy válaszoljon levélben, amíg az újabb országgyűlés hivatalosan nem szavazhat róla. Arra jártam a minap, saját szememmel láttam, az Országház mégse omlott össze. Pedig azóta az is xnegesett már, hogy a miniszter válaszát leszavazták benne. Jól emlékszem Somogyi József egyik fölszólalásárq. Benyúlt a zsebébe, elővette a papirosát, fölmutat-, ta, aztán vissza is hajtogatta mindjárt: szabad szólásban akart elmondani mindent. Hogy fölütötte az ország rá a fejét! És most? Egyre többen vannak, akik alibiként se veszik Kőtábláink elő zsebükből az otthonról hozott szöveget, hanem elmondják szabadon. Hatalmas szerencsénk, hogy nem lett törvény belőle, aki nem tud papiros nélkül beszélni, ezután is olvashatja. Kinek a pap, kinek a papné. Lépegessünk lefelé, de maradjunk továbbra is a közelmúlt, a majdnem jelen eseményeinél. Sorozatot írtam egyszer a géemkákról, mert ekkora feszítőerőről nem lehet nem írni sorozatot. Súgták is az intelmeket: nem lesz ez mindig így, kár ennyire túllihegnünk. Szinte minden cikkbe beleírtam, az lesz az igazi1,' Fia S'géemkái tapasztálatök átmehetnek a hétköznapi gyakorlatba. Ha majd rendes munkaidőben is dolgozhatunk annyit, amennyi birunk, mert. meg tudják fizetnie- A súgás azt mondta, ez csak ábránd lehet, mert hol anyag nincsen, hol piac nincsen, fizetni viszont mindig kell az embereket. Hogv mennyire képes visszahúzni minden lelkesedést az ilyen beszéd, azóta már jól tudjuk. Egyre erőteljesebb viszont a hang. lehessen megkeresni a napi nyolc órában is, amit eddig csak erős ráadással lehetett. Hogy ezért legalább annyira kell dolgozni, mint eddig a ráadásban? Akire számíhatunk, az természetesnek tartja. Ő azért jött a gyárba, hogy dolgozzon és keressen. Lábát lógatni viszont szívesebben elmegy haza. Persze otthon se lógatja, mert családja van, neveli gyerekét. (Azt megint nem lehet megjósolni, mire lesz ebből jobban nevelt gyerek, mire szakad meg az áldatlan válások áradata, mikor kezdünk megint emberhez méltóan gondolkodni otthoni ügyeinkben stb.) Egy-két kőtáblánk itt is megrepedt közben. Föltaláltuk, hogy még igazgatót is lehet választani, nem muszáj azt dédelgetnünk, aki sokezres szókincsünkből csak ezt az egyet ismeri: nem! Idő kell ehhez is, mert nincsenek mindig elérhető távolságban azok, akikre az új föladatokat rá lehet bízni. Akár már most meg is fordíthatjuk a játékot. Hamarosan eljön az idő, mert el kell jönnie, hogy munkást is választania kell az igazgatótanácsnak, és el kell küldenie, akit nem tart megfelelőnek. rE

s mi legyen avval, aki nem felel meg? Aki a munkapad mellől is a kocsmapultot látja csak? Sokan azt tartják, és egyre többen el is mondják, kellene már, nagyon kellene a munkanélküliség intézménye. Majd ha észreveszi valaki, hogy kipenderült a gyárból, egészen másként kezd gondolkodni. Erősen mondjuk még, hogy ilyesmi nem lehet náiunk, mert ellenkezik szocialista elveinkkel. A másik gondolat persze ezt kontrázza azonnal: lehet-e szocialista az, amelyik a léhútőket támogatja? Nagyobb gond ennél, azt hiszem, hogy a tisztességesen elvégzett munkát se tudjuk jól megfizetni, honnan lenne pénzünk munkanélküli segélyre? A másik még aggasztóbb. Hátha régi slágereink szerint állapítanánk meg, ki fölösleges egy gyárban vagy irodában? Hátha azt tartanánk meg, aki dolgozni ugyan nem szeret, mert meg se tanult, de minden értekezleten olyan beszédeket vág le, hogy beleszédül, aki hallgatja? Akit ez a rendszer világéletében úgy ápolgatott, hogy ez a mi emberünk? És aki mindig tudott nagyokat enni, hatalmasakat inni a rendszer egészségére. Várjunk még, ne siessünk! Úgy értettem annak idején, át kellene vinni a géemká tapasztalatait az üzembe, de értsük bele azt is, hogy "•''itt mága választhassa meg mindenki, kivel "akar és kivel nem együtt dolgozni. Eszembe jut mindjárt az a térdeplő ember is, aki. a kiskörút újrakalapálásánál a sínek egyik végén egyedül ütögette a kockaköveket, mert a brigád nem volt hajlandó együtt dolgozni vele. Vele mi lenne, ha életbe lépne ez a szisztéma? Ő röpülhetne legelőször? Jól meg kell ezt gondolnunk. Azt is, hogy akkor nem lehetne brigádvezető, aki kifúrja a bandából a legjobban dolgozó társát, mert az titkos szavazásra gondolt, amikor vezetőt választottak. B

iztosan lesznek gondjaink akkor is, ha magunk állítjuk igazgatónkat, — mert belátjuk végre, hogy a „vetésforgónál" hasznosabbat ez a rendszer se találhat ki —, és magunk választjuk a dolgozót is. A termelés erősebb diktátor lehet minden parancsosztó igazgatónál. Mi lesz, ha előáll Lapáttenyerű János, és azt mondja, nem azért szavaztam rád, hogy engem hajszolj? Mi lesz akkor, ha kiderül, az eltörött kőtáblák helyett, megint újat kap, aki haza akarja vezetni népét? Törvény mindig volt, mert mindig szükség volt rá. Ahhoz kéne szoktatni szemeinket, hogy a legeslegújabb kőtáblánkra ez az egyetlen szó lesz írva: világszínvonal. Annyit emlegetjük a japánokat, hátha elkezdünk egyszer az ő szorgosságukkal dolgozni egy mindent átfogó, de azonnal változni tudó, föltétlenül előre mutató rendszer keretében. Nagyon nehéz, az idealizmus határát Súrolja, ha a lavór legfenekéről célozzuk meg a világszínvonalat, de más lehetőségünk nincsen. Reformot hirdetett az ország, mert érzi, az ideológiai alapunk megvan hozzá. Együttjárhat ez az igyekezet avval is, hogy a kőkeménységű fejek leváltassanak magas pozíciójukból, mert rugalmasan gondolkodó, helyesen dönteni tudó emberre van szükség, és betokosodott fejű nemdolgozóknak is lépést kell váltaniok. Közben természetesen bíznunk kell abban is, hogy az országgyűlés épülete ettől se omlik össze. Inkább talapzatában erősödik. HORVÁTH DEZSŐ LODI FERENC Hatvan tavasz Hat iksszel már a vállamon a születésem vállalom. Mit is tehetnék egyebet ? Az út mögöttem meredek. Leltárt csinálok, itt vagyok, hiány és többlet visszafog. Célom is volt, meg életem, végül is ezt kell féltenem. Társakkal mentem, Barátok... ölelésük most is átfog. Közülük lát még, aki lát, s igv nem hullik rám talmi vád. Mert kéz a kézben, Igy a jó, szelet fog, visz a vén hajó. Sirályok szállnak, éhesek, olyanok, mint a vérebek. A szememet ne! Lábomat vigyétek el, a kél lovat. Nincs nálam fegyver, sirályok, a harcból én már kiállók. Hessentelek még, menj madár, tavasz köszönt és itt a nyár. Csorduló mézét habzsolom, kihűlt már omló partokon. Azért csak mondom, mert muszáj, előttem úszik fény-uszály, S megbotlom benne, roskadok, fáradok már, a rozsda fog, s elém mered az Ingovány. Fortuna átvisz friss lován, s szeretőim utcahosszan keresnek a zavarosban. Hatvanadik születésnapján e versének közlésével köszöntjük it: lapunk munkatársát, l.ndi Ferenc.költőt Szeged műemlékei 28. „BÉRHÁZ" A SZÉCHENYI TÉREN A Széchenyi tér 11. számú épület „Műemlék, „Bérház" néven ismert, koraeklektikus stílusú. 1870ben épül Wegman Gyula—Scherrer József tervei alapján. " Nagyméretű, háromszintes, négy utcára szóló ház két bejárattal. Kiemelt főhomlokzatán 3" kapu melletti oszlopokon lámpa, felette csigás konzolokon nyugvó erkély. Az épület ablaksorainak keretelése változatos záródású, homlokzatai fogsoros párkánnyal zárulnak, efölé emelkedik a főhomlokzat címeres attikafala. Oldalai szerényebbek, sarkait függőleges kváderezés hangsúlyozza. Udvara négyzetes, két lépcsőházzal, zárt folyosórendszerrel. Főlépcsőházában szögletes vonalú kovácsoltvas, hátsó lépcsőházában vaskos tagokból öntöttvas korlátok. Eredetileg a város bérháznak építtette, földszintjén üzletsorral. Bérbeadását 1873 novemberében tervezték, a cégek hirdetései azonban csak tavasztól jelentek meg. Elsőnek Steiner és Reichmann vászonkereskedőé, majd Maader S. lábbeli-, Kramer C. férfiöltöny-, Fischer Mór cipőkészítőé. A ház a nagyárvízkor és az 1880-as években is Szeged város tulajdona. Árvízkárosult: „Brem Vilmos fűszer ker., Molnár Lajos cipész házmester. " Ma a városi tanács épülete. i