Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-08 / 107. szám

8 Csütörtök, 1986. május 8. DM röviden Megnyílik a szemlőhegyi barlang — István! — szólt az asszony a fürdőszobából. — Mindjárt fél nyolc! A fiú az utcai ablaknál állt pi­zsamában; kicsit rövid volt a nnd­rágszára. Papucsát a jobb kezcbe fogta, bal tenyerét az abluküvcg­re szorította. — Anyád szólt — mondta a fér­fi, aki a hallban ágyazott, össze­hajtotta a lepedőt keresztbe, majd hosszában. Homlokráncolva nézte, kibontotta, és összehajtotta hosszá­ban-keresztben. Közben szívott egyet a cigarettájából, amely a ha­mutartóban füstölt A fiú belebújt az egyik papucsá­ba, de még mindig az utcát nézte: tweedzakós férfi állt az újságosbó­dé előtt, mélyen előrehajolva, mint­ha be akart volna bújni a bódé ab­lakán. A plakátragasztó letette fenyőfa­ládáját meg a ragasztósbödönt a hirdetőtábla elé, és odament az új­ságoshoz. Az ránézett a tveedzakós felett. — Mindjárt! — mondta rosszked­vűen, merthogy a pinkátragasztó va­lóban ráért. Kritikát és Népsza­badságot adott a tveedzakósnok. Háta mögött lecsúszott, egy Pajtás­csomag tetejéről az Ezermester négy példánya, aztán még kettő, (gy a csomag pontosan egyforma ma­gas lett. A plakátos ácsorgott kicsit, aztán visszament a ládájához, kiválasztott egy kék BMK-műsort, a táblához mérte, ragasztót kent a fémlemezre, majd nyeles kefével elsimította a műsort, keresztben és hosszában. Reggel Kotorászott a ládában, egy Trnubi­soda-reklám akadt a kezébe, ame­lyen jégkockák repültek piros bu­borékok között. Megnézte, fázósan összehúzta a zakóját, és inkább egy sárga November 7.-plakátot válasz­tott. Ezt is a táblához mérte, végig­simította keresztben és hosszában, majd leült a láda szélére, megtöröl­te a homlokát, kifújt egy párnfel­hőt. aztán lecsúszott a járdára, ott is ült egy másodpercig, végül lassan a jobb oldalára dőlt, és úgy maradt. — István! — kiáltott az asszony a fürdőszobából. — Elmúlt fél nyolc! — Felhúzta szoknyáján a cipzárat, kivett egy kék pulóvert a szekrényből, arcához próbálta a tükör előtt, majd visszament a szekrényhez, és kicserélte a puló­vert egy lilára. — Jobb lenne, ha ma nem dohá­nyoznál — mondta közben a férjé­nek. — Tudtál aludni? A férfi intett, hogy nem. — Gyere be velem a kórházba, csinálunk egy EKG-t. Nem kell várnod. — Délutánra le kell adnom a raj­zokat — mondta a férfi. Villamos állt a ház elé, barna teteje eltakarta néhány percre a járdát; amikor elment, nem maradt ott más, csak a plakátragasztó. Ké­sőbb megállt mellette egy ballon­kabátos asszony, és ő szólt az új­ságosnak. Mire visszaértek a bódé­tól, két diáklány is meRállt a pla­kátos mellett. Egyikük átszaladt a Közértbe telefonálni, de az URH­kocsi előbb ott volt, mint a mentő, mert éppen megállt a piros lám­pánál, Feltolatott a járdára, onnan a harmatos füre, amelyen sötét csi­kót hagytak a gumik. Az egyik rendőr a rádióval vesződött, a má­sik elővette a jegyzetfüzetét, és felírta az újságárus adatait. Akkor érkezett a mentő, szorosan a rend­őrkocsl mellé állt, az orvos hátára fordította a plakátost, megtapogatta a pulzusát, felhúzta a szemhéját, és mondott valamit. Az újságárus kiho­zott egy barna papirzsákot a bó­déból, és letakarta vele a férfi tes­tét: kicsit rövid volt a zsák, kilát­szott alóla a cipője. — István! — kiáltotta harmad­szor is az asszony. — Hol vagy, az isten áldjon meg?! A fiú az íróasztalnál ült, és raj­zolt. Egyik: papucsát maga mellé tette az asztalra A férfi odament hozzá, az öngyújtóját kereste. Ak­kor vette észre az utcán ácsorgó­kat. Szórakozottan felvette a papu­csot az asztalról — alatta volt az öngyújtó. Egy pillantást vetett a pa­pírlapra, amely a fiú előtt feküdt. Az állt a felső szélén, árnyékolt be­tűkkel, hogy FARKASRET. Alatta keresztek dőltek jobbra-balra. A keresztek között emberek álltak. — Zenekar is lesz? •— kérdezte a fiú. — Nem hiszem — felelte a férfi. A plakátokat nézte a táblán. Csörsz István A budai hegyvidék új természeti látványossággal gazdago­dik. Az évekkel ezelőtt felfedezett szemlőhegyi barlang ki­építése rövidesen befejeződik, a természetjárók már a nyár folyamán látogathatják a cseppkövekben gazdag já­ratokat. A képen: a barlang bejárati homlokzata A MŰSZAKI llONAP PROGRAMJÁBÓL A Közlekedéstudományi Egyesület szegedi területi szervezetének rendezésé­ben ma, csütörtökön délután 2 órakor a MAV Igazgató­ság II. emeleti tanácstermé­ben A környezetvédelem ak­tuális kérdéseiről Pelle Ta­más és Gelányi Nándor kör­nyezetvédelmi szakfelügye­lők tartanak előadást. ZSÓFINYECZ MIHÁLY TEMETÉSE Családjának tagjai, bará­tai, egykori harcostársai és munkatársai szerdán kísér­ték utolsó útjára a Mező Im­re úti temetőben Zsofinyecz Mihályt, a munkásmozgalom régi harcosát, nyugalmazott miniszterhelyettest. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga, az Ipari Minisztérium, valamint a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dol­gozók Szakszervezete nevé­ben Kopolyi I.ászló ipari miniszter mondott gyászbe­szédet. KÖNYVKIÁLLÍTÁS A német nyelvoktatást se­gítő kiadványokból kiállítás nyílt szerdán Budapesten az NDK Kulturális és Tájékoz­tató Központban. VÖRÖSKERESZTES VILÁGNAPI ÜNNEPSÉG A Vöröskeresztes Világ­nap alkalmából ünnepséget rendezett a Magyar Vörös­kereszt szerdán a Kertészeti Egyetemen. A Henri Du­nantra, a Vöröskereszt meg­alapítójára emlékező ünnep­ségen Gegesi Kiss Pál aka­démikus, a Magyar Vörös­kereszt Országos Vezetősé­gének elnöke mondott ünne­pi beszédet, majd kitünteté­seket adott út a vöröskeresz­tes mozgalomban kiváló munkát végzett aktivisták­nak. NYUGDÍJAS­TALÁLKOZÓ A Kiszöv területi bizottsá­ga holnap, pénteken délután 3 órakor nyugdijastalálkozót rendez a Kiszöv-klubban (Arany János utca 9.). A szegedi Régi Zene Együttes ad műsort Régi magyar ze­ne és táncok címmel. HUMORISTÁK ESTJE Eltakarják a napot, mert egy fejjel kisebb vagyok cí­mű műsorukat adják elő Vo­ga János és Turnovszky Ta­más humoristák, a Taurus­klubban (Vörösmarty utca 3.) holnap, pénteken este fél 7-kor. Élénkülő szél Várhaló időjárás ma estig: délnyugaton, nyugaton időn­ként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, szórványo­san várható zápor, zivatar, a délkeleti, déli szél többfe­lé megélénkül. Helyenként erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb reggeli hő­mérséklet 7 és 12 fok, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet ma 22 és 27 fok kö­zött alakul. SZEGEDI NÉPTANC­EGYÜTTESEK BEMUTATÓJA Közős műsort ad ma, csü­törtökön este 7 órakor az au­ditórium maximumban a Délép-Napsugár és a JATE­Olajbányász Bálint Sándor Neptáneegyüttes. BÉKEMOZGALMI KÜLDÖTTSÉG Az Országos Béketanács meghívására szerdán ha­zánkba érkezett a Szovjet Békevédelmi Bizottsák kül­döttsége Mihail Jakovlev­nek, a Szovjetunió Külügy­minisztériuma mellett mű­ködő Diplomáciai Akadémia professzorának vezetésével. A delegáció részt vesz az OBT csütörtöki ünnepi ülé­sén, s a béke és barátsági hónap több rendezvényére is ellátogat. TALÁLKOZÓ Pozsgay , Imre, a (Hazafias Népfront ÓT főtitkára szer­dán fogadta a Magyar Nép­művelők Egyesületének ve­zetőit. A találkozón Drucker Tibor, az egyesület elnöke tájékoztatást adott a leg­utóbbi közgyűlésről, az egye­sületben végzett szakmai és érdekvédelmi tevékenység­ről. KOSZORÚZÁS Hárs László születésének 75. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tar­tottak szerdán a Farkasréti temetőben. SANTÍIA SÁNDOR KÉPEI Sántha Sándor orvos, ma­kói amatőr festő képeit a szegedi Folyosó Galériában (Április 4. űtja 26—28.) mu­tatja be a megyei művelődé­si központ. A kiállítást hol­nap, pénteken délután 4 órakor Hézső Ferenc festő­művész nyitja meg, május 31-ig naponta 8-tól 16 óráig lehet megtekinteni. Dzsessztábor Sikondán Indok — Szereted azokat a nőket, akik nem tudnak főzni? — Nem. dehogy! — Akkor bagyd bé-f kén a feleségemet! — á. -L A KISZ Baranya Megyei Bizottsága június 5. és 8. között negyedik alkalom­mal rendezi meg a hagyo­mányos dzsessztáborát, amely az Idén elsősorban a tradicionális dzsessz, a dixi­eland kedvelőinek érdeklő­désére számíthat. A prog­ram a közönséghez szól, a kurzuson való részvétel semmilyen zenei előképzett­séget nem igényel. A tábort Sikondán rendezik meg. Az sem mellékes, hogy a részt­vevők a tarka zenei prog­ram mellett végig figyelem­mel kísérhetik majd a mun­diál eseményeit Is. A fotó­zás iránt érdeklődők számá­ra külön pályázatot hirdet­nek, amelyre a négynapos program életképeivel, zenész portréival lehet majd bene­vezni. Ízelítő a programból: szá­mos koncertet tartanak majd, egyebek közöttt fellép a Blaskó dixieland, a Stúdió oktett és bécsi muzsikuso­kat is hallhatnak az érdek­lődök. Szakmai jellegű elő­adások hallgatásával mélyít­hetik el zenei Ismereteiket a tábor lakói. A tábor részvételi díja, személyenként 600 forint, a csekket mellékelni kell a je­lentkezési laphoz, amelyet az érdeklődők a KISZ Csongrád Megyei Bizottsá­gán szerezhetik be. A jelent­kezési határidő: május 20. m Afor-kutak — nyáron BARANYA LEGSZEBB ORSZÁGÚTJA. Tavaszonként két-három hétre a Hosszúhe­tényt Péccsel összekötő országút kiérdemli a Baranya megye „legszebb országútja" cí­met. Ilyenkor borul virágba az út két oldalán álló több mint háromszáz cseresznyefa. A 00-70 éves. virágzó fák sok helyen alagútként borulnak az út fölé BESZÉLGETÉS A FILM­DOKUMENTARIZMUSRÓL A volt Társulás Stúdió ve­zetőivel, Dárday Istvánnal, Tarr Bélával, Gulyás Gyulá­val, Gulyás Jánossal és Schlepp Istvánnal rendez­nek beszélgetést a doku­mentarizmusról és a néhai stúdió munkájáról ma, csü­törtökön este 8 órai kezdet­tel a JATE-klubban. FORGALOM­KORLÁTOZÁS A győzelem napja alkal­mából koszorúzási és ideig­lenes forgalomkorlátozás lesz holnap, pénteken dél­után a Széchenyi téren 15 óra 30 perc és 16 óra 40 perc között. A Volán 17, 60, 60Y, 70, 71 és M4Ö-OS járatai az Attila utca—Lenin krt.— Dózsa utca—Tanácsköztársa­ság útja—belvárosi híd tere­lőútvonalon közlekednek, s valamennyi megállónál meg­állnak. A villamosokat a kettes számú emlékmű ko­szorúzása idejére állítják le. Az 5-ös és 7-es trolibuszok a Bartók térig járnak, illet­ve buszok helyettesítik azo­kat a Bartók tér és Újszeged között, a Volán-buszok tere­lőútján. A 9-esek is a Bar­tók térig, illetve a Vár utcá­tól közlekednek, s az emlí­tett terelőútun haladnak a 2-es buszok is. Már mától, este (I órától holnap 17 órá­ig parkolási tilalom lesz a Bajcsy-Zsilinszky utcának a Károlyi és a Kiss Ernő ut­ca közti szakaszán, a Szé­chenyi térnek a mozi és Nagy Jenő utca közti részén, a fizető parkolókban is. A nyári idegenforgalmi és autózási főidényhez igazod­va az Afor megváltoztatta 90 üzemanyagtöltő állomá­sának nyitva tartási idejét, és kiterjesztette szolgáltatá­sainak körét. kínálatát. Eszerint 406 benzlnkútjából 88 éjjel-nappal, 275 pedig vasárnap és munkaszüneti napokon is az autósok és a motorosok rendelkezésére áll. Budapesten a 45 kútból 15-nél tartanak állandó éj­szakai ügyeletet, 37-nél pe­dig munkaszüneti és ünnep­napokon is fogadják a tan­koló autósokat, motorosokat. A Balaton környéki nyári autós turizmust az idén is 20 töltőállomás szolgálja ki, s ebből öt éjjel-nappal, a többi pedig két műszakban, valamint munkaszüneti és ünnepnapokon is ügyfelei­nek rendelkezésére áll. Lé­nyegében a balatoni forga­lomhoz kapcsolódik a közel­múltban üzembe helyezett böhönyei benzinkút. Ezt a töltőállomást a Balaton-part és a barcsi határátkelőhely közötti 68-as, valamint a Nagykanizsa és Kaposvár közötti 6l-es számú főköz­lekedési út csomópontjóban építették fel. A nemzetközi autós turiz­mus kiszolgálására a határ­átkelőhelyek közelében 35 töltőállomást tartanag fenn, ebből 33 vasárnap és mun­kaszüneti napokon is, 17 pedig éjjel-nappal igénybe vehető. Ezekre az idén kü­lönítsen nagy feladat húrul a magyarországi Forma—1­es futam idején, mert leg­alább 40 ezer külföldi gép­kocsit várnak a verseny rendezői. A bővülő szolgáltatások révén ezen a nyáron 403 benzinkútnál vásárolhatnak az autósok autóápolási és -felszerelési cikkeket, vala­mint egyéb árukat. Egyebek között 110-ről 173-ra növel­ték a gumiabroncsot árusító, továbbá 49-ről 70-re a PB­gázpalackok cseréjét és a kis turistapalackok helyszíni töltését ellátó Afor-kutak számát. SZEGEDI DIÁKKZfNPAD SIKERE A közelmúltban Kecske­méten, az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban ren­dezték meg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád. Pest, Haj­dú-Bihar és Szolnok megye szakmunkásképző intézeti diákszínpadainak területi bemutatóját. A 624-es Szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet együttese Shakes­peare Rómeó és Júliájának dramatikus keresztmetsze­tével első díjat, azaz orszá­gos minősítésű arany foko­zatot kapott. Felkészítő ta­nár és rendező: Sándor La­josné. tej \?TV-.A»;<,„,:•„ üteJrrj*ÍMÍ1-tr«»'.': A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztői Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei I.apkiadő Vállalát. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársasag. Útja 10. Sajtóház 4740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. Z». 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar I'osU, Klófizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii egy hónapra 41 forint — ISSN: 0131—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents