Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám

13 H Csütörtök, 1986. március 6. Nagygyűlés a Klauzál téren — Propagandisták találkozója a KlSZ-iskolán Forradalmi ifjúsági napok Többéves hagyomány már, be a menetet a Klauzál tér- jón" címmel meghirdetett hogy tavaszi nagy nemzeti ünnepeinkről — március 15­ről, március 21-ről és április 4-ről hazánk fiatalsága a re. Az 1848-as forradalomra megyei Ifjú Gárda járőrver­emlékezve a központi ün- senyt amelynek házigazdája népség mellett koszorúzást Csongrád város lesz. Április tartanak március 14-én a 4-én megyei ifjúsági napot forradalmi ifjúsági napok S20regi emléktáblánál és a rendez a KISZ a Szegedi íj­keretében emlékezik meg. A szóregi csata emlékmüvénél, júsági Házban, május 9-év március 15-én pedig a pan­teonban Petőfi szobránál. Külön is érdemes szólni még egy újdonságról, a Royal ká­véház március 15-én „Pil­Csongrád megyei ünnepség­sorozat a hagyományoknak megfelelően a Klauzál téri nagygyűléssel indul. E hét végén, szombaton Szeged ta­nuló- és dolgozófiataljai 10 óra 30-kor találkoznak a Kossuth-szobornál, ahol a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a Vízöntő és a Huzavona együttes az Ifjú ^¿¡eket tartanak. Garda zenekara, valamint •» Kisteleken n órakor szegedi kozepiskolak egyesí­tett énekkara ad ünnepi mű­sort. Beszédet mond Gcr­mánné Vastag Györgyi, a KISZ Csongrád Megyei Bi­zottságának első titkára. Az győzelem napi megemléke­zés és békedemonstráció lesz a Széchenyi téren. A szegedi városi rendez­vax-kávéházzá" alakul át, vénysorozat tulajdonképpen ahova az ünnepség rendezői várják a város fiataljait. Március 15-én megyénk más településein is megem­Igy a Pe­tőfi általános iskolában, Mó­rahalmon pedig március 14­én 15.30-kor a Lenin téren lesz ünnepség. A forradalmi ifjúsági nő­idén először az ünnepséget pok további rendezvényei szavalóverseny megelőzően a város három közül ki kell emelni a KISZ- MSZBT helyi vezetők és -propagandisták találkozóját, amelyet márci­us 21-én az újszegedi politi­helyszínén — a nagyáruház­nál, a Komócsin Zoltán té­ren és a MÁV-igazgatóság­már el is kezdődött, hiszen március 8-án lezajlott a fin női kispályás labdarúgótor­na, hétfő óta tart a szegedi egyetemi-főiskolai ifjúsági napok rendezvénysorozata. A későbbiekben rendezik a férfiak Fin Kupáját, má­jusban kézilabdatornát szer­vez a KISZ. Végül a kistele­ki programok: március ló­én Petőfi Sándor emlékére lesz az klubjában, március 21-én fáklyás felvo­nulást tartanak, míg áprilií­bsn „Szocialista irodalmunk nál — gyülekeznek a fiata- kni képzési központban tar- 40 éve" címmel irodalmi ve­lők, s innen táncosok vezetik tanak, a „Vöröskatonák út- téikedő zajlik majd. Mennyi az a négy százalék? Egy kamatemelés nyomában Január első napjaiban közlemény jelent meg a la­pokban, mely arról tájékoz­tatott, hogy az Állami Biz­tosító a járadékszolgáltatá­sok és életbiztosítások után az eddigi 2 százalék helyett jelölt személy veheti fel a 4 százalék kamatemelést 100 ezer forintot az elteit számit. Az átlagpolgár le- évek kamatos kamataival gyint egyet, vagy tájék.oz- együtt. Ha valaki 45 évesen dékbiztosításokkal? tatást kér — mert hogy" a köt 15 évre (nyugdíjas ko­közlemény meglehetősen rának elérésére) ilyen biz- ficvelembe vételével szűkszavú volt esetleg tosítást, akkor hav, 500 fo- f, J^be az. Állami befizetés nélkül, ami éven­ként ugyancsak emelkedik négy százalékkal. A tizen­nyolc év elteltével csökken­tés nélkül folyósítjuk a 162 ezer forintot a kedvezmé­nyezettnek. S mi a helyzet a jára­valaki életkorának előírt sítja a havi járadékot, ami­kor a befizetett összeg mór kimerült. T. L. gunyoros megjegyzeseket nntos bef.zetes mellett 90 Biztosítónak élete vé éi tesz. Mennyit is er ez a 4 ezer forint osszbefizetes havj járadékot k A j|ra. szazalekr Ezt kerdeztem utan a lejaratkor 180 ezer dék^ mjnd 4 Molnár Ernőtől, az AB fonntot vehet fel százalékos kamattal emelke­Csongrad Megyei Igazgató- _ Hogyan jellemezhető djk Ez a szolgáitatá.s azért saganak vezetojetol. ez az emelt szintű szolgalta- biztonságos az ügyfélnek, — Amikor valaki barmi- tás a nyugdíj-kiegészito_ és mert az ab akkf)r ¡s f0]yó­lyen módozatú életbiztosi- a gondoskodásbiztosit'ások tást szándékozik kötni, tud- esetében? nia kell, hogy a 4 százaié- — Ha valaki mondjuk kos évi kamat nem azt je- ugyancsak 45 évesen dönt lenti, hogy a havonta befi- úgy, hogy nyugdíjba vonu­zetett összeg után kapja a lasakor jól jönne az a 180 biztosítás lejártakor a 4 ezer forint, akkor 390 forint százalékos kamatos kamatot, havi befizetes mellett jut­hanem már az első évtől a hat az összeghez. De koráb­szerződésben rögzített bizto- bi halála esetén az általa sítási alapösszeg kamatozik, megjelölt kedvezményezett Ez azt jelenti, hogy az első nem a kamattal növelt ösz­befizetéstől a végösszeg ka- szeget kapja meg, csak a matozik. már befizetett pénzt fizet­— Az életbiztosítások kü- jük vissza. A kisgyermekes lönbözö módozatainál mi- szülőknek ajánlott gondos­ként érzékelhető példák)- kodásbiztositás is mind gya­kal ez a magasabb kamato- koribb. Ha a 25 éves szülő zás? 304 forintos havi díj mellett — Elérésre, vagy halál- 80 ezres alapösszeggel in­esetre szóló módozat eseté- dul, 18 év alatt 65 ezer 664 ben azt jeüenti, hogy 100 forintot fizet be. Negyven­ezer forintos biztosítási három éves korában az AB alapösszegre és 15 évre kö- 162 ezer 64 forintot fizet ki tött biztosítás esetén másfél számára. Ha történetesen évtized múltán 180 ezer 90 12 év múlva meghal, az ál­forintot vehet fel a biztosi- tala megjelölt személy kap tott. Ha a választott ídőtar- 64 ezer forintot, és gyerme­tamon belül tragédia törté- kei hat éven át havi 1920 nik, a biztosított által meg- forint járadékot további díj­Fórumon a felsőoktatás Nyilvánosság, esélyek, feltételek — a felvételin Felsőoktatási fórumot ren- kívülállót, a többi készülő készítő bizottságok mellett deztek február 20-21-22-én szabályzat amolyan belső létre kellene hozni a közép­Győrben. Az intézmények ügynek látszik, bár az in- iskolai tanárok anyagi és er­kepviselői azoknak a jogsza- tézmények működését ezek kölcsi elismerésének rendsze­bályoknak az újjáalakítását határozottan befolyásolják rét. Egy állandó társadalmi célzó koncepciókról, terveze- Abban nem volt vita, hogy alapot, melyből azok a közép­tekről vitáztak, amelyeket az a felvételik körüli titkoló- iskolai tanárok részesülné­oktatási törvény szellemé- zást meg kell szüntetni. Né- nek, akiknek a fizikai szár­ben át kell alakítani. Ilye- mely sajtóközlemény alap- mazású tanítványai bejutot­nek: a felvételi, a tanulmá- ján, sajnálatosan, úgy tűn- tak az egyetemre. Gondolom nyi és vizsga", a szervezeti het, mintha Győrben a fel- mindaddig, amig az esélyek és működési, a fegyelmi vételi titokzatosságát próbál- tényleges egyenlősége társa­szabályzat, valamint a tan- ták volna őrizni a vissza- dalmi méretekben nem vá­dijak és egyéb díjak rend- húzó erők. Holott koránt- lik ténnyé, szere. A vita részletei nagy sem erről volt szó; a nyil- ' sajtóvisszhangot váltottak vánosság mértékében tér- ~ Önnek megbizasa van ki, ami önmagában is ör- tek el egymástól a vélemé- a minisztériumtól a felvételi vendetes, hiszen feltehetően nyek. Okkal-joggal. A part- vizsgák hosszú távú reform­segít abban, hogy a felsőok- talan nyilvánosságnak ma­tatás ügyei, problémái tár- gam sem vagyok híve, mert sadalmi érdekűvé válhassa- ez óhatatlanul szakmán kí­nak. A József Attila Tudo- vüli szempontok érvényesü­mányegyetem fórumon részt lésének adhat teret. Ugvan­vevő képviselőitől személyes ügy, mint a jelenlegi rend­véleményeket kértünk a ta- , u , ., nácskozásról és témáiról. szer' amel.vb™, ha valoga­Elöször Csákány Bélától, az tasra kerülhet sor, a prefe­egyetem rektorától, aki a renciaszempontok között rő rendszerre is. Nemzetközi felvételik és a tandíjak CSak az egyik a származás, összehasonlítások alapján ügyeit tárgyaló szekció mun- hátrányos helyzet. S k«" maid meghatároznunk, kajaban vett reszt. . , ' hogyan lehet tökéletesíteni a bizony gyakorta mast, pel- jelenlegi nagy hibaszázalé­daul az érdemdús szulokel kot \s „megengedő" sziszté­tekintik. Nos, ezentúl az mát. eredmény számit, amelyei puhőkálni kell, s a vizsga szakmai versenyjellege érvé­nvesül. tervének elkészítésére, illet­ve elkészíttetésére. Ez a megbízás változtatásokra szól, vagy teljesen új rend­szer is „belefér"? — Javaslatot tehetünk a mostanitól gyökeresen elté­— Mi lesz így az esély­— Általánosságban azt kell mondanom, hogy az új szabályzatok koncepciói el­fogadhatók, bar számos vita­tott. tisztázatlan részlet igé­nyel még sok munkát. Kér­dés például, milyen osztály­zat esetén kötelezhető a hallgató tandíjfizetésre? Ma­tematika—fizika szakon, ,,. . . vagy a műegyetemen, ahol egyenloseggel? rangja van még a hármos, _ Bizonyos történelmi sőt a kettes osztályzatnak korszakban helye volt a is fizessenek? S mi legyen származás szerinti differen­azokkal, akiket sikertelenül ciálásnak. Ma azonban nyil­... , „ „ , • . , , van való, hogy különbséget oktatnak? És miként hozzuk kel, tennj a {izikai dolgozó összefüggésbe a tandijügye- gyereke és a hátrányos hely­ket az oktatás ingyenességé- zetű között, hiszen koránt­sem törvényszerű, hogy hát­ránnyal indul a fizikai szár­mazású. Helyes, ha kimond­juk, hogy a legrátermetteb­bek legyenek a holnapi ér­telmiségiek Azonban kétség­telenül támogatású érdemel nek elvével? — Nem lényegtelen kér dések. De a legnagyobb vi­hart mégis a felvételi vizs­gák nyilvánossá tételének szándéka kavarta. Vajon mi- ma is mindkét kategória; de ¿rt9 nem a nyíltan vagy burkol­tan megadott plusz pontok­— Talán mert ez érdekli kai. Győrben elmondtam. — A győri vitában egyál­talán nem került szóba az úgynevezett teljes nyitottság elve? Vagyis, hogy minden­kit fel kell venni, aki jelent­kezik, s a szűrők majd az egyetemi évek alatt működ­jenek.? — Nem. Én vetettem fel, hogy néhány szakon, ahol gyaKorlatilag nincs túljelent­kezés, mert magasak a ta­nulmányi követelmények, a szakma presztízse viszont alacsony, vizsga nélkül ve­hessék fel az összes jelent­kezőt. Gondoljunk a mate­matika—fizika szakra. Jelen­leg alig van válogatási lehe­tőség. a felvételi csak for­malitás. Egyéb szakokon, ahol nagyarányú a túljelent­kezés, a dolog megvalósítha­tatlan. A bölcsészkaron mar Számítógépek a tavaszi fesztiválon Változatos programokkal nyel várják a számitástech­várja a Budapesti Tavaszi nika iránt érdeklődőket. Az Fesztivál látogatóit a Szá- egyik a „Számaik butik", mitástech'nikai Alkalmazási ahol többek között hajié­Vállalat is. E hét végén — kony mágneslemezek, mo­péntektől vasárnapig — dúlok és professzionális Komputer Kaszinót rendez- programok Commodore szá­nek a Mahart Klubban, mítógépekhez, valamint fény­ahol a kiállított személyi ceruzák, szakkönyvek és sok számitógépeket és program- más érdekesség is kapható jaikat bárki ingyenesen lesz. igénybe veheti. A Kaszinó A másik látnivaló a Szá­ideje alatt Spectrum és malk kiállítás lesz, ahol Commodore gépekhez hasz- „laikusoknak" szánt számi ­nulható különféle számítás- tógépes programokkal, a technikai kiegészítő és se- mikroszámítógépes utazás­gédanyagokból, könyvekből nyilvántartó rendszerrel ta­vásárt is rendeznek. Március 14—19. között pe­dig a BNV 24-es pavilonjá­ban további két rendezvény lálkozhatiiak az érdeklődök. Mindennap BASIC-konzultá­cióval várják a számítás­technika barátait Mi lenne ha... , , ,, ,, ... , „ -i c i -.1- i" most is alig elviselhető a legközvetlenebbül a legtöbb hogy a mukodo felvetek elo- zsúfoItaégi egvszerűen nincs hely több hallgatónak. Meg­jegyzem még, hogy az új koncepció szerint éppen hogy mindenki köteles felvételi vizsgát tenni, a második diplomáért induló levelező hallgatók is, akik eddig mentesültek. Korjakin és Erneszt Já­szán. Fényképezte: Vla­gyimir Burikin. Zene: Va­g.vim Bibergan. Kendezte: Erneszt Jaszan. Főbb sze­replők: Borisz Plotnyikov, Natalja Danyilova, Mihail Gluzszij. „Ezek a reformerek Színes szovjet film. Irta: gesek lenni a történészek, túlzsúfolt, zilált ez a másfél Valentyin Csernih, Pjotr tökéletesen- történelmietlen- óra), ám a szemügyre vett nek ítélve a feltételes mód- jelenségsorozat összsúlya ban végzett múlt- vagy akár még igy is akkora, hogy a jelenvizsgálódásokat is, hi- szervezetlenséggel, lógassa!, vatkozván az objektív szük- elképesztő mértékű kont­ségszerűségre és hasonló va- raszelekciós folyamatokkal és rázsszavakra. Vitatkozás he- még rengeteg anomáliával lyett inkább tisztázzuk gyor- szembekerülő dublőrök már­san: a Mi lenne, ha... nem már heroikus küszködése vi­azért figyelemre méltó al- fán felül hatni képes. még kotás (bár különösebben ki- „Erős szavakat is használ ­felborítják a rendet" — ez emelkedőnek egyébként nem bab hiszen ez csak kísérlet" az elhangzó mondat akár. a lenne nevezhető), mert a fel- mondja a dublőrdirektor­film mottója is lehetne. Ter- tételes mód kerül előtér- raj tévéinterjút készítő ri­mészetesen, abban az elítélő be, hanem éppen, mert az porternő. Hogy valóban csak értelemben, ahogyan a vi- annyira kijelentővé válik kísérlet-e mindez, össztár­lág mindenkori őskonzerva- általa, hogy igen sűrű „szö- sadalmi méretekben nem tívjai félnek a legkisebb vetben" képes felmutatni a túlságosan sokára eldől. Ez változtatástól is, ami saját mai szovjet élet munkahelyi a rnini modell mindeneset­összkomfortos szféráinak elég sok, eddig re sok mindent megmutat. nem túlságosan ismert mö- Például ízelítőnek egy kis dialógus: „A közvélemény gotteset. ,, ... , ,, _,. mellettunk van , mondja Az alapötlet — kísérlet az ifjü titán az idősebb ve­megszokott, rókalyukaik biztonságát lát­szik veszélyeztetni. Ebből kö­vetkezik, hogy a premier alighanem a legaktuálisabb filmbemutatók egyike. Nem gyanánt egy vállalatnál zetőnek. Válasz: ..Ki kiván­„dublőrökként" a fiatal ér­telmiségiek veszik át egy álló hónapra a vezetést —, csov nevével máris összeforrt ha nem is forradalmian új, szovjetunióbeli fejleménye- viszont kellő ügyességgel to- mé'ltó" s e'sMV ket (azok előzményeivel és vábbgondolásra jócskán ér- . . . ' , , _ . tudom ugyan, Erneszt Ja­szan müve pontosan mikor készült, ám hogy a Gorba­csi a közvéleményre?" Az őszinte indulat, a ke­ményen kritikus hangvétel és ábrázolásmód feltétlen nem irigylésre méltó nehéz- demes módon alkalmazható. ségeivel együtt) jól illusztrá­ló mozidarab, az biztos. östipusok és klasszikus élet­helyzetek, rendkívül realisz­A film címe egyébként tikus részletek és konfliktu­magyarilott, miként az. ilyes- sok bonthatók ki a tarka ka­jet film legnagyobb erénye. Ami pedig az egész, ge­nerációs körítésben fölve­tett látleletkísérletet illeti: hogy a „mi lenne, ha ..." , , ,, „„. u-i -i minden bizonnyal valóban mi lassan megszokott. Mas vargasbol, szatirikus vagy y kérdés, hogy az eredetit (A keserűen indulatos hang- sZer e'^zen biztosan tör dublőr megkezdte működé- nem egyaránt dominálhat — „»/», sét) jól változtatták meg ez- egyetlen cél: a totális nagy- ceneiemme valIK — a°oan realizmus érvényesítése ér­dekében. S noha, az alkotók úttal, tartalmilag nem sugall inast, csak tán nekünk mond az ilyesféle, nem művészi, „csak" tisztességes „kis" mü­tübbet, mélyebbel, frappán- szakmailag csak ' részben veknek is v?n szer,ePük- * sabban. Erre a címbéli mon­datra szoktak különösen ide­tudják megoldani ezt a fel­adatot (gyakran kapkodó, ez már jócskán valami. Domonkos László — Engedje meg, hogy vé­gül ismét visszatérjek a vizsga nyilvánosságához, So­mogyi József szobrászmű­vész, a képzőművészeti fő­iskola rektora szinte kikérte magának, hogy hozzá nem értök, rokonok, társak el­lenőrizzék a hozzáértőket. A minisztérium illetékesei a demokrácia szélesítésének lépcsőjeként tüntetik fel, ha részt vesz a vizsgán a szülő, a felvételiző társ, a közép­felviskolai tanár. Mi ezekről az állásponttokról a szemé­lyes véleménye? — Az imént már említet­tem, hogy előfordulhat, a nyilvánosság helytelenül be­folyásolja a vizsgabizottsá­got. Kár lenne elhallgatni, hogy főként a kisebb te\­pülések intézményei függe­nek a helyi vezetéstől is . .. Az pedig egészen biztos, hogy a felvételi vizsga nem a demokrácia egyik fóruma, intézménye. Ez teljes képte­lenség. Gondoljuk meg, hogy akkor itt a többség akaratá­nak kellene érvényesülni, s ha az értékelés körül vita var), le kellene váltani a bi­zottság azon tagjait, akik a többséggel ellentétes véle­ményt alkottuk. A parttalan nyilvánosságnak ezenfelül technikai akadályai is létez­nek: minden egyes felvételi­ző felelete után ériékel a bizottság; a közönség eköz­ben folyton ki- s bevonul­hatna Sulyok Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents