Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
6 Csütörtök, 198G. március 13. NSZK—Brazília 2-0 (1-0) Fogadás a tanácsházán Nemzetközi vízilabdatorna Veretlenül első a Szeol-Délép Szerdán befejeződött az újszegedi Sportuszodában a 3 napon át tartó nemzetközi vizilabdatorna. A délelőtti mérkőzések után a csapatvezetőket Papp Gyula, a Szeged Városi Tanács elnöke fogadta, majd délután következtek a végső helyezéseket eldöntő találkozók. A nap legizgalmasabb mérkőzését két külföldi együttes vívta, a CH Kosice—Becej gárdájával, ahol egygólos kassai siker született. Ez azt jelentette, hogy a torna utolsó mérkőzésén a szegedieknek legalább 1 pontot kellett szerezniük a CSZKA Szófia ellen ahhoz, hogy győztesek legyenek. Nos mar a találkozó elején kiderült, hogy semmi ok az aggodalomra. Nagyszerűen kezdtek a hazaiak és tulajdonképpen már az első negyed végén látszott, hogy nagy különbségű Tisza-parti győzelem születik. Különösen Török Béla volt elemében, nagyszerű megoldásokkal, gólokkal hívta fel magára a figyelmet. Teljesítményét a szakemberek is értékelték — a torna végén ő lett a legeredményesebb játékos és a legjobb mezőnyjátékos címet is ő kapta. A szegediek másik legjobbja ezúttal is Dömsödi volt. Igaz, többször hibázott „ziccer helyzetben", de feltűnően sokat úszott, ö tűnt a leggyorsabbnak a vízben, ezért adódtak bőven gólszerzési lehetőségei. Feltétlenül meg kell említeni Tóth Istvánt is, aki tobb mérkőzésen kitűnt eredményességével. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a bolgárok ezen a mérkőzésen nem fejtettek ki nagy ellenállást, ennek ellenére úgy tűnt, hogy jó formában vannak a szegediek. Az persze kérdés, hogy a három napon át mutatott játék mire lesz elegendő a magyar vízilabda OB Iben. Mindenesetre a tornán tapasztaltak alapján jogos a várakozás. Eredmények: CSZKA Szófia—Vegyes csapat 10-9 (4-1, 1-2, 1-3, 4-3). Vezette: Kiss O., Császár. Legjobb dobók: Tosev («), Siskov (3). illetve Tóth K. (3), Csernus (2). CH K09ire—Eger 15-7 (3-0, 5-4, 3-1. 4-2). Vezette: Samu, Bíró. Legjobb dobók: Buza (4), Illetve Polacik (6). Szeol-Délép SE—Becej 13-11 (3-1, 2-5, 4-4, 4-1). Vezette: Kiss O., Császár. Legjobb dobók: Tóth 1. (5), Torok B. (4), Bozsó (2), illetve Ferenc, Serafimovic, Segrt (3—3). Eger—Vegyes csapat 12-7 (4-1, 2-2, 3-2, 3-2). Vezette: Bíró R.. Kiss O. Legjobb dobók: Bíró A.. Vincze (3— 3), illetve Tóth A. (3). CH Kosice—HeceJ 9-8 (2-1, 2-1, 2-2, 3-4). Vezette: Császár, Kiss O. legjobb dobók: Slciak, Vidumansky (3—3). Illetve Vukovic (4). Szeol-Délép SE—CSZKA Szófia 20-12 (6-3, 6-4, 4-2, 4-3). Vezet«1: Samu. Bíró. Legjobb dobók: Török B. (7). Tóth J. (5). Dömsódi (4), Rigó. Csernus (2—2). illetve Siskov (4). A torna végeredménye: 1. Szeól-Délép SE 8 ponttal, 2. Kassa 6, 3. Eger 3. 4. Becej 2. 5. Szófia 1. 6. Vegyes csapat 0. A torna gólkirálya: Torok Béla 14 találatával. és ö kapta a legjobb mezőnyjátékos diját is. A kapusok ii-s-HI é beceli Draean a legjobb, mig a legsportszerübb csapat a CSZKA Szófia. A háromszoros világbajnok brazil labdarúgó-válogatott vasárnapi budapesti fellépése előtt szerdán Frankfurtban a kétszeres világbajnok NSZK ellen kezdte meg európai vendégszereplését, 52 ezer néző előtt. NSZK—Brazíli-. 2-0 (1-0) Góllövők: Briegel, Allofs. A mérkőzés után Szepesi György, az MLSZ elnöke így nyilatkozott: — A brazilok úgy jártak Frakfurtban, mint annak idején az NSZK Mexikóban: a dél-amerikaiak tapasztalhatták, hogy milyen nehéz dolog „földrészt váltani". Nem sokkal a találkozó után beszéltem nyugatnémet szakemberekkel, újságírókkal, s valamenynyien hangoztatták, hogy Beckenbauer csapata előtt csak két nagy lehetőség kínálkozott, azt Briegel és Allofs ki is használta, ezzel szemben a brazilok három gólt is lőhettek volna, de mindhárom „ziccert" kihagyták. Nyilvánvaló, hogy ?. vereségtől felpaprikázott brazilok — akik a frankfurtiak szerint csodálatos technikai trükkökkel, finom cselekkel és hajszálpontos átadásokkal tűntek ki — második, európai mérkőzésükön, vasárnap Budapesten javítani akarnak — mindent beleadnak. Egyszóval izgalmas 90 perc elé nézünk, jóslatra nem vállalkozom, azt viszont kijelenthetem, hogy a dél-amerikai csapat nem legyőzhetetlen . Bajnoki rajt előtt a Tisza Volán SC kézilabdázói Tegnap, szerdán Papp Gyula, a Szeged Megyei Városi Tanács elnöke fogadást adott a tanácsháza dísztermében a Szeol-Délép SE nemzetközi vizilabdatornája alkalmából melyen emléktárgyakat adott át a bolgár, a csehszlovák és a jugoszláv sportdelcgáció vezetőinek A férfi kézilabda NB Iben március 21-én, pénteken kezdődnek meg a bajnoki küzdelmek. A tavalyi ezüstérmes Tisza Volán SC gárdája az előzetes terveknek megfelelően készülhetett a tavaszi szezonra, hiszen csapatukból nem hiányzott senki, ugyanis az ezüstérmes gárdából senki nem került be a svájci világbajnoki válogatott keretbe. Tóth Gézát porcleválással operálták, és a sikeres műtét után nem tudott azonnal formába lendülni. Lele Ambrus hiába ontotta a gólokat, az új szövetségi kapitány Gyurkára és Fodorra szavazott. Ehhez természetesen joga van, csupán azt bánjuk, hogy a jugoszlávok elleni döntőn, amikor Gyurka János idegileg és fizikailag is elfáradt, nem ülhetett a kispadon Lele, aki jobb átlövőben átsegíthette volna a csapatot a holtponton! A jobb szélen Tenke Endre egyenletes, jó játékot produkált , a bajnoki szezonban, sőt a Kner Kupa vidékbajnokság gólkirálya lett! Az irányító ' posztján a kitűnő Kovács Mihályra óriási feladat hárult. Szinte minden vb-mérkőzésen az első perctől az utolsóig pályán volt. Helyettese Debre lett Volna, csakhát, Kovács M. nélkül azonnal akadozni kezdett a gépezet. Ehhez csak annyit, hogy Szabadíts Zoltán élete legjobb formájában játszik mérkőzésről mérkőzésre az irányító posztján, ő a Volán kulcsembere! A világbajnoki ezüstérem óriási siker. Örömünk mellett azonban ennyit úgy érzem, meg kellett chnlítenünk. Még egy két napig kijut a megérdemelt ünneplés válogatott kézilabdásainknak, aztán megkezdődik a harc egymás ellen a bajnoki pontokért. Egy héttel a rajt előtt beszélgettem Szűcs Józseffel, a Tisza Volán SC ügyvezető elnökével, Lesfi István edzővel és Lele Ambrus csapatkapitánnyal. — A hónapok óta húzódó átigazolási ügyek végére sikerült pontot tenni? Szűcs József: — Farkas József ismét a Volán SC kapusa. Az ő esetében sikerült megegyeznünk a Szeol-Délép SE vezetőivel. Cserébe a Jövőben Hubai János erősíti a kék-feketéket. Zsódi Imre ügyében azonban nem sikerült előbbre lépnünk. Borbás János leszerelt, ismét a csapat rendelkezésére áll. — Mit vár a tavaszi bajnoki szezontól? Szűcs József: — Látva a játékosok hozzáállását, a csapategységet, optimista vagyok és a dobogóra mindenképp esélyesnek tartom a Volán SC-t! — Milyen értéke van a Kner Kupa vidékbajnoki győzelemnek? Lesti István: — A Kner Kupa mérkőzéssorozata rendkívül jól szolgálta a felkészülést. Csoportelsőként jutottunk a békéscsabai döntőbe, ahol magabiztos játékkal legyőztük régi riválisunkat, a Veszprémi Építők együttesét. Szabadíts, Tenke és Lele válogatott formában játszott és Farkas József is bizonyított. — A pénteki rajtig milyen program vár a csapatra? Lesti István: — Szombaton és vasárnap Miskolcon, a Borsodi Nagydíj férfi kézilabdatornán szerepelünk az FTC, a Veszprémi Építők és a PMSC társaságában. Ez is pénzdíjas verseny, mint a Kner Kupa volt, ahol 50 ezer forintot kapott a csapat. Ez lesz az utolsó erőpróba a bajnoki rajt előtt. — Mi újság a csapat házatáján, milyen célkitűzésekkel kezdik meg bajnoki szereplésüket? Lesti István: — Réti Attila bevonult katonának. Dobó Zoltán pedig sérült. A keretben hét NB l-es szintű játékosom van, tehát az idén is azért imádkozunk, nehogy valaki megsérüljön! Íme játékoskeretünk : Grandjean Gábor, Farkas József, Oláh Zoltán (kapusok), Sándor Imre, Tóth Géza, Szabadíts Zoltán, Balogh Sándor, Lele Ambrus, Tenke Endre, Balogh Tamás, Borbás János, Réti Gábor, Katona Miklós. Célkitűzésünk az első háromba kerülés. Titkos vágyunk, hogy beleszóljunk a bajnokság eldöntésébe, ehhez viszont a hagyományos hazai jó szereplés mellett, idegenbeli teljesítményünkön kell javítani. — Milyennek tartja tavaszi sorsolásukat? Lesti István: — Pénteken az újszegedi Sportcsarnokban, 18 órakor a Debreceni Dózsát fogadjuk a nyitómérkőzésen. Sorsolásunk jó, hiszen Szegedre jön a Tatabánya, A Rába ETO, a PMSC, az Elektromos, az FTC és a Békéscsaba. A Bp. Honvédhoz és a Veszprémhez viszont mi utazunk. Borbás játékával annyiban bővül taktikai repertoárunk, hogy ezután két beállós variációt is próbálhatunk . .. — A csapat hangulata a bajnoki rajt előtt? Lele Ambrus: — A csapatszellem kitűnő, igaz is, a siker érdekében egymásra vagyunk utalva, hiszen 7-8 játékosnak kell \kiharcolnia a dobogós helyezést. Tavaly erőnkön felül teljesítettünk, éppen ezért nehéz lesz megismételni. Egy biztos, jó játékot nehéz ígérni, de szívvel-lélekkel való küzdést Szeged sportsikereiért ígérhetünk! — Mit vár a Debrecen elleni nyitómérkőzéstől? — A régiek — Menyhért, Kordás, Kasku — mellé 3-4 új játékost igazoltak« így Bordást, Homovicsot a Honvédból, Molnár Ferencet az Üjpesti Dózsából. Folyamatban van Kedves László (PMSC) átigazolási ügye is. Ennek ellenére feltétlenül győzelmet várok, ami nagy lendületet adna a csapatnak és szurkolóinknak is, akik nélkül szinte elképzelhetetlen, hogy teljesíthessük célkitűzéseinket! Kevés a játékos a Volán SC-nél, és kevés a SzeolDélép SE-nél is. Közben NB l-es képességű játékosok „várakoznak" játéklehetőségre. Azt hiszem kevés, de ésszerű átcsoportosítással, akár hosszú évekre is, NB l-es bajnokcsapatot lehetne kovácsolni Szegeden! Bagamcry László Totózóknak 11. I1ÉT X 1 VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS l\ MAU yaronszÁg— Bnazilóa BIJNDESI.IG A I. OSZTÁLY 2. Flnank Fürt (».) — Bremoji (1.) x 2 3. Bochum (7.) — Munchengtadbach (3.) 1. 2 BUNDESLIGA II. OSZTÁLY 4. Oborhausen (11.) — Fortuna Köln (3.) 2 x 5. Braunschweig (12.) — Bielcfeld (2.) 1 ? OI.ASZ A OSZTÁLY 6. Como (11..) — Pisa (13.) 1 x 7. LCOCC (18.)— Sampdorla (9.) x 1 8. Napoli (3.) — Iintemazionale (5.) x 1 9. Romia (2.) — Ju ven,tus (1.) x 2 OLASZ B OSZTÁLY 10. A,nczzo (17.) — Cnemonc.se (9.) 1 3 lili.Bncsc.ia (2.) — AscoLi (1.) X 1 13. Cagliari (19.) — Lazio (1.1:.) X 1 13. Catanzaro (18.) — F.mpoln (4.) X 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK: X. l. L Teke Szeol-Délép SE—Csepel SC 6:2 (5209:4995). NB l-es férfimérkőzés. Csepel. Pontszerzők: Fekete 904 fa, Berényi 881, Wenczik 874, Karsai 858, illetve Debreczeni 887, Juhász 854. Ökölvívás A Szegedi Dózsa ökölvívó- Bulgáriában vendégszereszakosztályának két után- pelt csapatban lépett szorípótláskorú versenyzője he- tóba, a váltósúlyú Hunyadlyet kapott a korosztályos kürti László jelenleg I.enországos válogatottban. A gyelországban turnézik a kisváltósűlyú Gál László a magyaj- együljes tagjaként. Röplabda A Csongrád Megyei TSH Röplabda Szövetsége és az Universal Vegyipari Szövetkezet Médea Kupa tornát rendezeti serdülő korcsoportú lány csapatoknak. A Szegeden lebonyolított kétnapos eseményen 7 együttes vett részt. A körmérkőzéses formában sorra került versenyt a Dutép SC nyerte, a további sorrend: 2. KSI, 3. Szegedi Épitők-Spartacus, 4. Vasas SC, 5. BVSC, 6. Szegedi Radnóti gimnázium, 7, Spartac Subotica, Menyasszonyi ruhák kölcsönzése SZEGFŐ, Ilont Ferenc u. 18. 7, 8. 9-cs troli végállomásánál. Egy jó döntés az IBM kompatibilis ooooooooooooooooooooooooooooooooeooo roper OOOOOOOOOOOOOQOOOOOO0OOOOOOOOOOOOOOO professzionális szemé ly i számítógépújdonság Többfelhasználós rendszerek. PKOPKR—16-os gépekből kialakított helyi hálózat. Üj rrtega PC: maximális memóriával (704 kbyte), színes monitorral, gyors háttérmentéssel, egymillió forint alatt Világszínvonalú perifériák. Bővített software-választék. 9Z SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KUTATÓINTÉZET ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT. Budapest I-. Donáth u. 35—45. 1015. Információ: Számítástechnikai Informatikai Fejlesztő Leányvállalat (SCI— L), Budapest 1-, Iskola u. 10, 1011. Telefon: 350-180. I