Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

12 Szombat, 1986. március 8. Ismerik ezt a búcsúfia-versecskét? Ö, Mária! Értsünk szót! Esőt kértünk, és nem hót... A második sorban két szót is ki­cserélhettünk volna idén. Esedezé­sünk így szólna: Havat kértünk, és nem sót! A havat hosszú évek óta kérjük, mert fagyos teleinket másként nem nagyon ússza meg a természet. Ha nem ázik át a föld, pirkadó meleg is tud aszályt csinálni, és takaró nélkül a búzánk is elfagy. De ha a só jön a hó helyett, akkor feje tete­jére áll a világ. És idén sok jött be­lőle. Szidják az autósok, mert eszi a kocsit a hólé, noha éppen az ő ked­vükért sóznak. Átkozza a biológus, mert azt mondja, a szikvilág növé­nyei már az Izabella hídnál tarta­nak: elszikesednek az utak szélei. Láttak már szikes földet nyáron? Az Isten őrizzen meg tőle bennün­ket. És szidja a gyalogos, aki most is pocsolya közepén várja a buszt. Mehetne gyalog is, ha bokáig nem érne útkereszteződésekben a mo­csok. Ki tudjuk számítani, hányan vannak az autósok, hányan a bioló­gusok, de a gyalogosok közé ők is beszámitódnak: vagyunk tehát leg­alább tízmillióan, ellene. Ki lehet az, aki mégis szereti? Ilyen talán nincs is, só mégis van. Mintha sóbányával lenne tele az ország. Bányánk nincsen, sónk mégis van. Cipőink orrán térképes szintvonalak jelzik, eddig ért 1986­ban a latyak. (A bőrös ipar is ludas ám benne, ne felejtsük el!) Terroris­Hó, só, hó! ták sóval nem támadnak, nem na­gyon nyomoz utánuk tehát senki. Gyanítom, egy-két ember teheti csak, az is éjnek évadján határozza el, amikor nem látja senki. És utá­na biztosan elmegy meggyónni bű­neit. A legáldásosabb hónál is jobb a hír: megtiltotta a városi tanács, hogy tovább is sóval lőjünk a hóra. Ezt is megértük! Végre! Ha orszá­gosan is érvényes lenne, talán mégse kellene fogalmazniuk állás­foglalásukat a biológusoknak ahogy rákényszerültek a zenészek. Mert már hegyezték a ceruzájukat! Igaz, igaz, de közlekednünk ez­után is kell. Mivel szórhatjuk be az utakat ezután? Mert a szórásban annyire benne vagyunk, más megol­dást el se tudunk képzelni. Elvileg jó a szuperfoszfát is, attól esik a szép, piros hó, de ki az a bolond, aki hatalmas befektetések árán szerzett műtrágyánkat az útra szór­ja? (Nem elég, hogy búzát, kukori­cát és szójalisztet szórunk rá? A szövetkezetek se tudják megfizetni, olyan drága. Azt hiszem, meg kell fordítanunk a játékot, teljesen. Ed­dig maga mögött húzta a gép a só­szórót, most majd maga elé kell tennie a hóekét. Hatalmas a válto­zás, de talán lesz időnk begyakorol­ni. Csakhogy a hó akkor is csúszik, ha vékonyka rétegre tapossuk össze. Föltehetően el kell mennünk tanul­ni a nálunk sokkalta gazdagabb or­szágokba. A finneknél állítólag jó­val több a hó, talán a kocsi is, de ők csak zúzott követ szórhatnak. És — tessék most jól megkapasz­kodni! — előveszik a hóláncot. Amikor az első hó leesik, mindjárt. Mikor is láttam én hóláncot utoljá­ra? A háború alatt! Az is igaz, hogy elő kell készíte­niük majd autósainknak a hólapá­tot, ha úttalan utakra akarnak men­ni. És lapáttól elidegenedett nemze­dékünknek — például a házmeste­reknek is! — meg kell szokniuk új­ra a hóhányást. Sajnos, nehezebb, mint a sószórás, de az se biztos, hogy házkörüli segítőinknek guta­ütésben kell kimúlniuk. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! Nem csak a tévé előtt, és azt is fotelból nézve. Marad persze a hatalmas nagy kérdés: mit csináljunk a megmaradt sóval? Avval is, ami a vágóhídról marad vissza. Van még ugyan időnk dönteni róla, de én most elkezde­ném árverezni. Aki megvenné, azt jól megbüntetném. De ha valaki la­pátot akarna venni, netán hóláncot, vagy teljesen új módszert találna ki a havak aszalására, azt nagy tö­meg előtt homlokon csókolnám. Ha férfi az illető, a legszebb lányt kér­ném meg rá. A tízparancsolatot is kiegészíte­ném közben, tizenegyedikként elő­írnám, telenként, ne sózz felebará­tod ellen' Horváth Dezső DM röviden Trópusiak — Újszegeden Somogyi Károlyné felvételei Tulajdonképpen medvetalpkaktusz néven ismerjük az új­szegedi füvészkert üvegházában magasodó hatalmas nö­vényt, de ízletes, ehető termése jutalmául fügekaktusznak is hívják. Sok más ritkaságot, 8 méter magas amerikai Washingtonja pálmát, agavét, orchideát, bódító illatú, vi­rágzó narancsfát is láthatnak mindazok, akik ezekben a napokban a füvészkertbe látogatnak. Felvételeink a tró­pusokat idéző, párás, meleg üvegházakban készültek ELHUNYT BODROGI TIBOR A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportja fájdalommal tu­datja, hogy Bodrogi Tibor, a történelemtudomány (nép­rajz) doktora, címzetes egyetemi tanár, a Néprajzi Múzeum és a Néprajzi Ku­tató Csoport volt igazgatója, az. egyetemes néprajz nem­zetközi hírű, kiemelkedő művelője március 6-án, 62 éves korában, váratlanul el­hunyt. Temetéséről később történik intézkedés. KIÁLLÍTÁSOK VÁSÁRHELYEN Hódmezővásárhelyen, a Tor­nyai János Múzeumban hol­nap, vasárnap két kiállítás nyílik. A zentai művészte­lep alkotóinak bemutatóját déli 12 órakor Tripolszky Géza, a zentai művésztelep és múzeum vezetője nyitja meg, majd ezt követően a szegedi építészházaspár, N. Juhász Márta és Nóvák Ist­ván bemutatóját Dömötör János múzeumigazgató ajánlja az érdeklődők fi­gyelmébe. FELMENTÉS, KINEVEZÉS A Minisztertanács Csendes Bélát, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettesét —ér­demei elismerése mellett, más fontos megbízatására tekintettel — e tisztsége alól felmentette, egyidejűleg Szerdahelyi Pétert az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyet­tesévé kinevezte. ÍITTÖRÖHAZI PROGRAMOK Egész napos elfoglaltságot biztosit iskolásoknak ezen a hét végén a Balázs Béla Üttörőház. Szombaton 8 órakor 25 csapat részvételé­vel városismereti vetélkedő kezdődik, 10 órakor a pszichológiai kör második foglalkozását tartják „Ba­rátság, szerelem, házasság" címmel 7—8. osztályosoknak Szintén 10 órakor kezdődik a „Horgászat rejtelmei" cí­mű klubfoglalkozás, majd délután 3-tól nőnapi disz­kót rendeznek. Március 9­én, vasárnap délután 3-kor tartják a farsangi jelmezes diszkót. Párásság Várható időjárás ma, szombat estig: az ország dél­nyugati felében borult idő, több helyen esővel, máshol változóan felhős lesz az ég, erősen párás a levegő, ke­vesebb helyen számíthatunk ködre. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton 3, 8 fok között lesz. KÖNYVPREMIER MAKÓN A Makói József Attila Könyvtár és Városi Múze­um március 10-én, hétfőn este 6 órakor könyvpremiert tart a könyvtár olvasóter­mében. Polner Zoltán Ég­anyám, földanyám és Ko­ronával koronázzák című, a makói múzeumi füzetek sorozatában megjelent kö­teteinek könyvbemutatóján bevezetőt mond és a szerző­vel beszélget Katona Imre néprajzkutató, az ELTE ta­nára, közreműködik Kato­na Judit költő A TUDAT PARADOXONJAIRÓL Garai László, az MTA Pszichológiai Intézetének fő­munkatársa tart előadást a címben szereplő témáról hét­főn délután fél 5-kor a TIT Kárász utcai klubjában. A szakemberek és a laikus ér­deklődők számára egyaránt figyelemre érdemes előadást a SZOTE interdiszciplináris speciális kollégiuma és a megyei TIT-szervezet rende­zi. A lottó nyerőszámai: 23, 33, 51, 74, 80 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Dorogon megtartott 10. heti lottósorsoláson a követ­kező nveröszámokat húzták ki: 23, 33, 51, 74, 80. Árnyék. Nézze meg m a fény­képet. Keresse meg éti a, férfit és kövesse, mint az árnyék! Meg­értette? Mint ax ér­nyék! — mondja a rendőrfőnök a nyomo­xőnak. — Megértettem — vá­laszol a nyomozó — és mit csináljak, amikor nem süt a nap? SZEGEDI TUDÓS KÜLFÖLDÖN Zalányi Sámuel tanszék­vezető egyetemi tanár, a SZOTE Társadalomorvostani Intézetének igazgatója az Osztrák Társadalomorvostu­dományi Társaság meghívá­sára részt vesz és előadást tart a Bad Hofgasteinben március 9—14. között meg­rendezésre kerülő nemzet­közi kongresszuson. LÁTOGATÁSI TILALOM A SZOCIÁLIS OTTHONOKBAN A városi tanács vb egész­ségügyi osztálya látogatási tilalmat rendelt el a töme­ges influenzás megbetegedé­sek miatt a Szeged terüle­tén levő szociális intézmé­nyekben is. VÉRADOK A Vöröskereszt és a Vér­adó Állomás szervezte vér­adó napon 34-en adtak vért a dorozsmai József Attila Tsz-ben, 120-an a ruha­gyárban, 70-en a Csongrád Megyei Vendéglátó Válla­lat és 3-an a téesz kereske­delmi vállalat dolgozói kö­zül. A felsővárosi Vörps­kereszt-alapszervezet 26 tagja, Csengele 62 lakója, az áfész 17, a Tápéi Háziipari Szövetkezet 35, a gabonaku­tató intézet 40, az Éliker 40, az egészségügyi gyer­mekotthon 20, a Pannónia Szőrmeipari Vállalat 16, a Tisza Volánnak pedig 164 dolgozója igyekezett hozzá­járulni a beteg emberek gyógyulásához. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szegedi Városi Vörös­kereszt rendszeres családvé­delmi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn délután 2-től 5 óráig, csü­törtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhe­lyiségben várja és fogadja mindazokat, akik családi és egyéni konfliktusaik álta­luk megoldhatatlannak lát­szó gondjaikban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést va­lamilyen oknál fogva nem vállalják, problémáikkal le­vélben fordulhatnak a ta­nácsadó szolgálathoz, amely­nek címe: Szeged, Pf: 102. VIDEÓNAPKÖZI A Csongrád Megyei Ta­nács művelődési központja 1986. június—július hóna­pokra számítástechnikai -vi­deótechnikai napközit szer­vez. Érdeklődni lehet az in­tézet tár- és technikai osz­tályánál (Üjszeged, Közép fasor 1—3.) Kabódi Ist­vánné könyvtárosnál vagy a 14-566-os telefonon Előadások a politikai akadémián Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szerető édesanya, anyós, nagymama, ómamlka és Tokon, ÖZV. BITÖ JOZSEFNÉ Ferenci Julianna 91. évében, váratlanul elhunyt. Drága szerettünket március lil­én 16 órakor kísérjük utolsó üit­jáiiia a Dugonics temető ravata­lozójából. A gyászoló család, Ballal u. 39. Ka idűlőmtől megtörten tudat­juk, hogy ÖZV. OCSKÖ FERENCNÉ La.jkó Mária Ságvári Endre u. 6. szám alatti Ja kos március 5-én. 83 éves kö­rútján türelemmel viselt szenve­dés után elhunyt. Temetése ham­vasz,tas utan lesz. Gyászolják unokája, unokamenye ós déd­unokái Adum és Katalin, akmket olyan nagyon szeretett. Fájó szívvel tudatjuk Tnóod­a/.okkal, akik ismerték és sze­rették, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dé-d ma­liul, Ozv. ÖTVÖS JÖZSEFNÉ Szabó Battancs Ilona hosszú szenvedés után, életéneik 78. évében, február 19-én Örök­re itthagyott bennünket. Búcsúz­tatása március li2-én de. lil óra­kor a Belvárosi temető ravata­lozójából lesz. A gyászoló csa­lád. 'Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, feleség, test­vér, nagymama es rokon. SZAKÁLL FERENCNÉ Csonka Rozália életének 68. éveben, türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség után március 5-en elhunyt. Te­metése március UKvn de. 11 óra­kor üesz a roszkei temető rava­talozójából. A gyászoló család. Rószke, XI. kerület 46 Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatijuk, hogy felejthetetlen édesapa, nagyapa, dédapa, FEHÉRTÓI FERENC életének 80. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Hamvasztás utáira búcsúztatása március 14­én 12 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászoló csadád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, nagyné­ni, sógornő, keresztanya. SZABADOS JULIANNA (volt alsóvárosi lakos) ham-vaisz­tas utáim búcsúztatása március in-én 1E órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló csaJad, Cserepes sor 16/4 Megrendülten tudatjuk, hogy TERHES JÁNOS férfifodrász, volt tápéi lakos éle­ténuk 72. évében hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március líl-én is órakor jesz a Belvárosi temető ravatalozójából A gyászoló csa­lád. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett drága jó férjem, apa. nagyapa, testvér, nagybácsi éis rokon, MÉSZÁROS JÖZSEF, a Szegedi Hangszergyár nyugdí­jas villanyszerelője hosszú, tü­relmes betegség után 76. évében február 22-én drága jóságos szi­ve órókre megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 12-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból A gyászoló csal ad Tudatjuk, hogy KURAI FERENCNÉ Tulkán Matild hamvasztás utáni búcsúztatása március lil-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LUKACS KALMAN volt Kiskundorozsma. Vitorla u. 45. sz. alatti lakos, szeretett test­vér, férj. apa ós nagyapa hosz­szú szenvedés után életéinek 76. évében elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkedünk. A -gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismierő­sokinek. munkatánsaknak, bará­toknak és lakótársaknak, a Gu­lyáscsárda dolgozóinak. Külön köszönetet mondunk a Zöld Sán­dor utcai rendelőintézet kollek­tívájának, a Sajtóház dolgozói­nak, akik drága halottunk, MOLNÁR KATALIN temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Kösízönetct mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, szomszédoknak, munkatár­saknak, aki drága halottunk, HAMVAI (H. KOVÁCS) FERENCNÉ Szabó Viktória temetésén megjelentek, részvé­tükkel mérhetetlen gyászunkban osztoztak. Külön köszönjük or­vosainak. hogy élete meghosz­szabbításán fáradoztak. A gyá­szoló család Köszönetet mondunk a roko­noknak. barátoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen halot­tunk, ID. KORBAY ISTVÁN ny. vámőr főhadnagy temetésén megjelenítek és részvétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azok niaík, aikik ezerettünk, ÖZV. REMÉNYFY GYULANÉ temetésén megjelenítek. utolsó útjára elkísérték, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szeretettel köszönjük meg mindenkinek, akik felejthetetlen halottunk, KOCZKA GÉZA hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelenítek és fajdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak. akik édesapáink, II). FÖRIAN LAJOS temetésén részt vettek és velünk éreztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a Gyer­mekklinika sebészeti és intenzív osztálya orvosainak és ápolói­nak, hogy -drága kislányunk, LÓRINCZ ANDREA életének megmentésééit 6zitett erővel küzdöttek. Gyá­szoló szülök. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik LÖRLNCZ ANDREA 4 éves kislányunk temetésén megjelentek, részvétükkel ós vi­rágaikkal mérhetetlen fájdal­munkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Az MSZMP Szeged Vá­rosi Bizottságának gazdaság­politikai kérdésekkel fog­lalkozó akadémiáján (sárga jelzésű igazolványok érvé­nyesek) március 12-én, szer­dán fél 3 órai kezdettel, va­lamint az időszerű kérdések­kel foglalkozó akadémián (piros jelzésű igazolványok érvényesek) március 13-án, csütörtökön fél 3 órai kez­dettel, a Vörös Csillag Film­színházban Siklós János, a SZOT Központi Folyóirata főszerkesztője A Szovjetunió fejlődésének meggyorsítása címmel tart előadást. Az előadás után Mi lenne ha ... című jugoszláv filmet vetítik. (A politikai akadé­mia előadásai miatt a meg­hirdetett első mozielőadások elmaradnak) Üveghuta az 1100-as évekből Nemcsak a hazai, de a nemzetközi tudományos vi­láa érdeklődésére is számot tartó régészeti felfedezés történt Pásztó műemlékileg védett, középkori városköz­pontjában. Valter Ilona, az Országos Műemléki Felügye­lőség régésze egy kora Ár­pád-kori üveghutára buk­kant. A lelet a meglepetés erejével hatott, hiszen a tu­domány eddigi ismeretei szerint Magyarországon csak a XIV. században kezdődött az üveggyártás, az országba addig csak külföldről kerül­tek üvegtárgyak. A pásztói XII. századi üveghuta három kemencé­ből: egy előmelegítő, egy olvasztó és egy hűtő — fe­szültségtelenítő — kemen­céből állt. Érdekes, hogy az utóbbi években az NDK­ban és az NSZK-ban mód­szeresen foglalkoznak kö­zépkori üveghuták feltárá­sával, de ilyen korai mű­helyre, mint a pásztói, mindeddig nem leltek. A pásztói középkori üveg­hutát 1190-ben a bencéseket felváltó ciszterciták vették át, de amikor a XIII. szá­zad elején az egész apátság leégett, az üveghutát nem állították helyre. DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simun István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiádja a Csongrád .Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat; Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6748 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 8133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents