Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-06 / 55. szám

2 Csütörtök, 1986. március 6. Véget ért a vita az SZKP XXVII. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról.) magyar küldöttség tagjait, s személyükben a testvéri Magyarország dolgozó népét. Elmondta: az üzem dolgozói nagy figyelemmel kísérik az SZKP XXVII kongresszu­sának munkáját, s az ott megszabott célkitűzésekhez igazítják feladataikat, mun­kájukat. Rámutatott, hogy az itt dolgozók is hozzájá­rulnak a műszaki-tudomá­nyos fejlesztés meggyorsítá­sára kidolgozott program végrehajtásához. Ezt követően Vlagyimir Komarov brigádvezetö, a szocialista munka hőse mon­dott rövid beszédet. Hang­súlyozta, hogy a párttagok és a pártonkivüliek egyaránt támogatják a kongresszus célkitűzéseit. „A legfelsőbb pártfórum a jövőnket vá­zolja fel, ezért minden dol­gozó, minden brigád figye­lemmel és reménykedéssel követi a kongresszus mene­tet" — jelentette ki. Beszá­molt arról, hogy a kongresz­szusi munkaverseny során a gyár dolgozói közül január —februárban több mint öt­százan 2,5-3 havi feladatot teljesítettek idei tervükből. Konsztantyin Mescsankin üzemvezető arról szólt, hogy a kongresszus nagy esemény az ország életében, megnyit­ja a fejlődes széles távlata­it. Ezt a dolgozók már az SZKP KB 1985. áprilisi ülé­se után felismerték, amit jól bizonyított a kongresszusi dokumentumok országos vi­tája is. Megérezték, hogy le kell gvőzni a tehetetlensé­get, fel kell számolni az el­avult beidegződéseket. Nagy feladatok állnak előttünk, új módon, új mércével kell mérnünk magunkat és elv­társainkat. Ez a pártfórum áttörést hozó kongresszus­ként vonul be pártunk tör­ténetébe — mondta. Ezt követően Kádár Já­nos mondott beszédet. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Anatolij Szvja­tyenko a gyár dolgozói ne­vében az üzemben készülő egyik több rendeltetésű szerszámgép makettjét adta át Kádár Jánosnak. Az MSZMP főtitkára a talál­kozás emlékére a Parlament látképével diszitett herendi porcelántálat nyújtott át a vendéglátóknak. Határozat Kádár János beszéde Az MSZMP főtitkára mondott beszédet a moszkvai szerszámgépgyár dolgozóinak képvi­selőivel rendezett találkozón. (Telefotó — MTI—KS) Bevezetőben megköszönte a szives fogadtatást, a tar­talmas programot, és átadta a gyár dolgozóinak s rajtuk keresztül Moszkva lakossá­gának, az egész Szovjetunió népének a magyar kommu­nisták, a magyar munkás­osztály, a szocializmust épí­tő magyar nép jókívánsága­it. Utalt rá: ez a gyár azért is emlékezetes számára, mert itt találkozott a moszk­vai munkásokkal az SZKP KB főtitkáraként Jurij And­ropov elvtárs, a magyar nép nagyra becsült barátja, aki nehéz időkben volt harcos­társunk. — Küldöttségünket — mondotta ezután Kádár Já­nos — az MSZMP Központi Bizottsága megbízta, hogy vegyünk részt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusán. Most már vége felé közeledik a kong­resszus, és elmondhatom, hogy nem csak mi követtük nagy figyelemmel az ott fo­lyó munkát, hanem minden politika iránt érdeklődő em­ber Magyarországon. — Pártunknak a tanácsko­záson elhangzott üdvözleté­ben is kifejeztük, hogy a kongresszus tartalmával, tö­rekvéseivel egyetértünk, azokat a legmelegebben, fenntartás nélkül üdvözöl­jük, mint olyanokat, amp­lyek egybeesnek a magyar kommunisták törekvéseivel. A történelmi fejlődés adott pillanatából is következik, hogy ez nem egyszerűen az SZKP soron levő kongresz­szusa; a Szovjetunió fejlődé­sének mai szakaszában meg­határozó szerepet játszik. Azok a kérdések, amelyek itt napirenden vannak, egy­szersmind a többi szocialis­ta ország, a szocialista világ­rendszer központi kérdései is. Eltérések persze lehetnek, de a lény i ,et illetően feltét­lenül igaz ez a megállapí­tás. A szocialista világrend­szer fejlődésének jelenlegi szakaszában hasonló felada­tokkal küzd minden szocia­lista ország, tehát ilyen ér­telemben is valamennyiünk­nek fontos az SZKP XXVII. kongresszusa. — A világ is egy olyan pil­lanathoz érkezett, amikor ennek a kongresszusnak, a Szovjetunió szavának külö­nösen nagy súlya van. Béké­ben élünk, de az imperialis­ták fokozott és rendkívül veszélyes fegyverkezési ver­senyt szítanak. Világháborút azonban saját pusztulásuk veszélye nélkül nem tudnak kirobbantani. így él most az emberiség egy kritikus idő­szakban. — Ennek a kongresszus­nak minderről van monda­nivalója az egész világ szá­mára. A fegyverkezési ver­seny kérdésében az egész szocialista világ véleményét fejezte ki, amikor az erőfö­lényről szólva kétszer is ne­met mondott. Kijelentette: a Szovjetunió, a Varsói Szer­ződés országai nem töreked­nek erőfölényre, de nem en­gedik azt sem, hogy az Egye­sült Államok, a NATO álla­mai erőfölényre tegyenek szert. A szovjet javaslatok e tekintetben teljesen vilá­gosak: tárgyaljunk, fogadják el a kinyújtott kezet, oldjuk meg együtt a vitás nemzet­közi kérdéseket. Ez megfelel a szovjet, a magyar és min­den nép érdekeinek. — A kongresszusi vitában sok szó esett a műszaki fej­lesztés, m termelés, a társa­dalmi fejlődés felgyorsításá­ról. Ezt a feladatot kellő súllyal és jókor vetette fel. Bizonyos, hogy az imperia­lista körök respektálják a szovjet rakétákat, de attól talán még jobban tartanak, hogy a Szovjetunióban fel­gyorsítják a fejlődést. Ez óriási húzóerőt jelent a töb­bi szocialista országnak is A mi rendszerünk szabad utat nyit a termelőerők fej­lődése előtt. A gyakorlatban ez az elv nem mindig érvé­nyesül. s ha nem, akkor meg kell vizsgálni és meg kell változtatni a gyakorla­tot. Ezt teszi az SZKP' XXVII. kongresszusa. — Ezt a tanácskozást mi bel- és külpolitikai szem­pontból egyaránt nagyszerű kongresszusnak tartjuk. Jól érezzük itt magunkat, mi ilyen kongresszusra vártunk. — Teljes sikert kí­vánunk a kongresszus ha­tározatainak végrehajtásá­hoz. Ezt mi magyarok, mint elvtársak és barátok szívből mondjuk, ez az érdekünk is. Úgy vagyunk ezzel: ha a szovjet ember egy kicsit könnyebben lélegzik, a Szovjetunióban dinamiku­sabban mennek a dolgok, akkor ez nekünk is jó, mi is könnyebben lélegzünk. Beszéde további részében/ az MSZMP főtitkára pár­tunk és kormányunk politi­kájának néhány történelmi tapasztalatáról és mai jel­legzetességeiről tájékoztatta a munkásgyűlés résztvevőit. Részletesen szólt országaink együttműködésének erősíté­séről, kapcsolataink bővíté­sének, egymás tapasztalatai tanulmányozásának fontos­ságáról. — Egy úton járunk —v mondotta. — Ezen a kong­resszuson éreztem, hogy a szovjet emberek bizakod­nak, mert óriási erők van­nak ebben az országban: szellemi energiák, szakmai tudás, tudomány, alkotó­készség. Mi is bizunk a jö­vőben, mert ezek az erők­hazánkban is jelen vannak, csak meg kell tanulni, ho­gyan hozzuk mozgásba őket, és akkor valóban dinamiku­sabb lesz a fejlődésünk. Kádár János végezetül a gyárlátogatás , tapasztalataira utalva elismeréssel szólt a látottakról, gratulált a kol­lektívának az elért ered­ményekhez. .További sikerer ket, jó eredményeket kíván­va búcsúzott a gyár dolgo­zóitól. Áz SZKP KB politikai irányvonaláról, gyakorlati tevékenységéről Az SZKP XXVII. kongresszusa jóvá­hagyta az SZKP Központi Bizottságának politikai irányvonalát és gyakorlati te­vékenységét — állapítja meg a közpon­ti bizottság politikai beszámolójáról el­fogadott kongresszusi határozat. Az okmány aláhúzza, hogy a jelenlegi fordulópont jellegű szakaszban, az or­szágon belül és a világ szinterein ki­alakult minőségileg új helyzetben ismé­telten megnyilvánult a párt hűsége a marxizmus—leninizmus iránt, az a ké­pessége, hogy mélyen megértse és reá­lisan mérje fel a helyzetet, helyes ta­nulságokat vonjon le a tapasztalatokból, megtalálja a megérett problémák megol­desának útjait, leküzdjön mindent, ami elavult. A határozat rámutat: a történelem, a társadalmi fejlődés egyre sürgetőbben követeli, hogy világméretekben meg­szervezzék az államok és a népek kö­zötti konstruktív és alkotó jellegű együttműködést. A béke és a haladás erői képesek világszerte semlegesíteni az imperializmustól eredő veszélyt, megál­lítani a világnak a nukleáris szakadék szélére való sodródását, megakadályozni azt, hogy a világűr harctérré váljék. A kongresszus az SZKP belpolitikai vonalát jellemezve megállapította, hogy a párt tevékenységének legfőbb terüle­te a gazdaság. Az okmány megállapítja, hogy 1961, vagyis az SZKP harmadik programjának elfogadása óta a Szovjet­unióban a nemzeti jövedelem csaknem négyszeresére, az egy főre eső reáljö­vedelem pedig 2,6-szeresére növekedett. A kongresszuson bírálóan értékelték a/ elért eredményeket, s megállapítot­ták: a lő feladat ma az. hogy minél rö­videbb idő alatt leküzdjék a gazdaság fejlődésében tapasztalható kedvezőtlen tendenciákat, sokkal dinamikusabbá te­gyék a gazdaságot, tág teret biztosítsa­nak a valóban forradalmi átalakítások­nak'. A határozat nagy figyelmet szen­telt. az aktív szociálpolitikának. Az ok­mány kimondja: a párt szigorúan, tart­ja magát a szociális igazságosság elvé­hez, s arra törekszik, hogy eltávolítson mindent, ami akadályozza ennek az elvnek a folyamatos megvalósítását. Az SZKP külpolitikájának stratégiá­ját elemezve, a kongresszus rámutatott, hogy a párt nemzetközi síkon kifejtett tevékenységében a fő irány továbbra is az, hogy elhárítsák a háborús veszélyt, megvalósítsák a tömegpusztító fegyve­rek megsemmisítésének programjait, amit Mihail Gorbacsov januári nyilat­kozata kifejtett. Az ckmány megfogalmazza azt a fon­tos elméleti és gyakorlati jelentőségű következtetést, miszerint nemzetközi sí­kon olyan objektív feltételek alakultak ki. amelyek közepette a kapitalizmus és a szocializmus közötti párviadal csakis és kizárólag a békés verseny és a békés versengés formái között mehet végbe. A határozat külön fontosságot tulaj­donít a nemzetközi biztonság átfogó rendszere megteremtése elvi fontosságú alapjainak — amelyet a központi bi­zottság politikai beszámolója terjesztett elő. Rámutat, hogy ehhez a tételhez igazodva el lehetne érni, hogy a békés egymás mellett élés az államközi kap­csolatok legfőbb univerzális elve le­gyen A kongresszuk felhívja azokat a kormányokat, pártokat, társadalmi szer­vezeteket és mozgalmakat, amelyeket valóban aggaszt a béke sorsa, felhív minden népet, hogy még szorosabban és még termékenyebben működjenek együtt a háború elleni ütközet megnye­rése érdekében. A határdzat a parttal foglalkozó feje­zetében kimondja, hogy az SZKP új szerkesztésű programja, a szervezeti sza­bályzat tételeinek következetes valóra váltása tovább növeli az SZKP vezető szerepét, befolyását a szocialista társa­dalom minden területén tapasztalható tevékenységre. Vázlat a tettesről 0 Stockholm (Reuter) Nagy segítséget adott Olof Palme svéd miniszterelnök gyilkosának felkutatásához egy fiatal svéd festőnő: váz­latot készített a rendőrség számára a tettesről — je­lentette be szerdán sajtóér­tekezletén Hans Holmer stockholmi rendőrfőnök. A huszonkét esztendős művésznő, aki elsősorban arcképeket fest, néhány perccel a merénylet után látta a gyilkost. Mivel a férfi éppen egy utcai lám­pa alatt haladt el, a nő né­hány másodpercre tisztán láthatta arcát. A művész­nő nevét biztonsági okok­ból nem közölték. A képet esetleg már csütörtökön nyilvánosságra hozzák. A hatóságok szerint a vázlat — a helyszínen talált töl­tényhüvely mellett — a leg­használhatóbb nyom Palme gyilkosának keresésében. A rendőrfőnök elmondta hogy a svéd hatóságok se­gítséget kértek a tettes kéz­re kerítéséhez egy nyugat­német szakértői csoporttól, amely terroristacselekmé­nyek felgöngyölítésével fog­lalkozik. A moszkvai svéd nagykö­vetségen szerdán részvétlá­togatást tett Andrej Gromi­ko a Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke. lapán Sarlós István látogatásai 0 Tokió (MTI) Tokiói tárgyalásait befe­jezve szerdán vidékre uta­zott a Sarlós István vezette magyar országgyűlési kül­döttség, amely — a japán törvényhozás meghívására — hivatalos látogatáson tartóz­kodik Japánban. Az Ország­gyűlés elnöke és a kísére­tében levő személyiségek elő­ször Narában felkeresik a világhírű Sharp cég egyik legkorszerűbb elektronikai üzemét, majd az egykori császári főváros, Kiotó ne­vezetességeivel ismerkednek. A magyar Országgyűlés küldöttsége az elmúlt két napban szívélyes légkörű és eredményes tárgyalásokat folytatott a vendéglátókkal. A japán lapok beszámol­tak Nakaszone Jaszuhiro és Sarlós István találkozójáról, kiemelve annak közvetlen és baráti hangulatát. Vala­mennyi tekintélyes polgári újság tudósított arról, hogy a japán kormányfő állást foglalt a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése, a gazdasági és kulturális együttműködés elmélyítése mellett. mm RADIOTEIEX ÜDVÖZLÖ TAVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Jerry Rawlingst, a Ghanai Köztársaság elnö­két, az ország függetlenné válásának 29. évfordulója, Ghana nemzeti ünnepe al­kalmából. MEGBESZÉLÉS A közeli napokban Buda­pesten találkoznak a Varsói Ítélet a géprabló perében o Peking (MTI) A harbini bíróság nyolc­évi börtönre ítélte Alimura­dov Samil Gadzsi Ogli má­sodpilótát, aki 1985. de­cember 19-én erőszakkal el­térített egy szovjet utas­szállító repülőgépet, amely kinai területen szállt le. Az ítélet tíz napon belül megfellebbezhető a Hcjlung­csiang tartományi fellebbvi­teli bíróságnál. A perről és az ítéletről — amelyet szov­jet források hivatalosan megerősítettek — eddig nem adtak ki jelentést Kínában. Szerződés tágállamainak kül­ügyminiszter-helyettesei. A találkozón ott lesz Viktor Karpov különleges megbíza­tású nagykövet, a szovjet— amerikai nukleáris és űr­fegyverekről folyó tárgyalá­sokon részt vevő szovjet de­legáció vezetője. TAVIANISZENÁTOR BUDAPESTEN A Művelődési Minisztéri­um meghívására március 1. és 5. között Budapesten tar­tózkodott Paolo Emilio Ta­viani szenátor, az Olasz Szenátus Külügyi Bizottságá­nak elnöke, a Szabadság önkéntesei elnevezésű szer­vezet elnöke, a Genovai Tu­dományegyelem professzora, ismert kereszténydemokrata politikus. Paolo Emilio Ta­viani látogatása során elő­adást tartott az MTA Tör­ténettudományi Intézeteben az olasz antifasiszta parti­zánharcok történetéről. i >

Next

/
Thumbnails
Contents