Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-05 / 54. szám

8 Szerda, 1986. március 5. h DM röviden Á „ w I # rr rr r suru no surusege Kettősverseny, igazgatókra A Festékanyaggyár igazgatója két­ségbeesetten bámult a zöldre festett gyárkerítésre. Azért éppen erre a színre festették a kerítést, mert ezen a szállítmányon nem sikerült legutóbb túladniuk. A festéket ugyanis egy iszlám országban dob­ták piacra, ahol a zöld a próféta szent színe, s tilos akármit ilyenre festeni. Ekkor mondták meg a miniszté­riumban, hogy ez volt az igazgató utolsó dobása, s ne számítson támo­gatásra a küszöbönálló igazgatóvá­lasztáson. Cége a biztos csőd felé halad, s akkor képesek egy szállít­mány festéket oda-visszautaztatni Magyarország és Közel-Kelet között! Ráadásul ennek a lépésnek még pot­litikai következményei is lehetnek. így a direktornak minden oka megvolt a szomorúságra. Ráadásul még két év hiányzott neki a kor­kedvezményes nyugdíjazáshoz, ehhez a rutinszerűen alkalmazott mentőöv­höz, amit nálunk általában bedob­nak a fuldoklónak. *> Furcsa lett volna, ha hirtelen el­tűnnek a gyárnegyed falai és kerí­tései. Mert a Festékanyaggyártól légvonalban egy kilométernyire lé­vő másik üzemben, a Borlepárló Vállalat igazgatója meg éppen el­lenkező hangulatban volt. Vadászati témájú összejövetelt tartott munka­társaival: előre ittak a medve bő­rére, a közelgő igazgatóválasztásra. A cég nagyon jól állt az úr színe előtt (az úr itt a minisztériumot je­lentette), mert többek között kor­látlan számban alkalmazta annak elhasznált kádereit, hol műszaki, hol gazdasági tanácsadóként. Arra persze már nem vállalkoztak, hogy foglalkoztassák is őket. Minden új emberre rábízták, készítse el a prognózist a vállalat 2050. évig tar­tó fejlődési lehetőségeiről. Az igaz­gatónak legutóbb meg is mondták, számíthat a felsőbb segítségre az igazgatóválasztáson. * A Festékanyaggyár igazgatóválasz­tásán a minisztérium képviselője szinte vádbeszéHot mondott a volt igazgató ellen. Felhívta a választók figyelmét, hogy csak az szavazzon rá, aki csődbe szeretné kergetni vállalatát. Ebben az esetben a mi­nisztérium természetesen gondosko­dik a dolgozókról, csak éppen az eddigi munkabért nem tudja bizto­sítani. A Borlepárlónál nem koptatta so­káig a száját a miniszteriális em­ber. Ecsetelte a vállalat dinamikus fejlődését, majd elegáns fordulattal további sok sikert kívánt az újra­választás előtt álló igazgatónak és lelkes kollektívájának a következő öt évre. A titkos szavazás mindkét helyen lezajlott, s csaknem egyhangú volt. A Festékanyaggyárban újabb öt év­re bizalmat szavaztak az igazgató­nak, míg a borlepárlóban az ellen­jelöltet választották meg. Gőz József Somogyi Károlyné felvétele A már majdnem elsiratott tel nagyon bizonygatja, hogy ő azért csak van. Az utóbbi napokban ugyancsak sűrűn esik a hó. Hogy milyen sűrű a sűrű hó. arra a képen lát­ható műszer ad választ. A meteorológiai állomáson mérik a fehér pelyhek víztartalmát — ez határozza meg a hó sű­rűségét. Epületek, távvezetékek tervezésénél nagy jelen­tősége van ennek, hiszen a hó súlyára lehet előre is számítani GYÓGYSZERÉSZEK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE A Magyar Gyógyszerészeti Társaság megyei szervezete és a SZOTE Gyógyszerész­tudományi Kara csütörtökön délután 5 órai kezdettel tu­dományos ülést rendez Sze­geden, az Eötvös utcai kari épület tantermében. Ez al­kalommal három előadás hangzik el gyógyszertechno­lógiai, illetve biofarmáciai, valamint gyógyszerkémiai témakörökből NÉPTÁNC A SZÍNHÁZBAN Az üllési Fonó néptánc­együttes (művészeti vezető: Nagy Albert) önálló műsort ad Szegeden, a hónap köze­pén. A közönség érdeklődé­sére közöljük, hogy a már­cius 17-én este 6-kor, a Kis­színházban megrendezendő előadásra csak elővételben lehet jegyeket kapni, az ül­lési művelődési házban, il­letve a Szeged Táncegyüttes Tolbuhin sugárúti székházá­ban REHABILITÁCIÓS PÁLYÁZAT A Baranya Megyei Tanács vb egészségügyi osztályának területi rehabilitációs bi­zottsága országos pályázatot hirdet a rehabilitációval kap­csolatos tennivalók segítésé­re és ösztönzésére. A tanul mónyokat június 30-ig kell beküldeni — jeligésen — az egészségügyi osztály címére (7001 Pécs, Rákóczi u. 34.). Bővebb fölvilágosítást ugyanitt kaphatnak az ér­deklődők. A KÖZOKTATÁSRÓL A TIT megyei szervezeté­nek pedagógiai szakosztálya előadói konferenciát rendez ma, szerdán délután 3 órá­tól a Kárász utca 11. szám alatti TIT-klubban. Közokta­tási antinómiák összehason­lító pedagógiai nézőpontból címmel Ágoston György egyetemi tanár a közokta­tásban a centralizmus és a helyi önállóság összefüggé­seiről tart előadást ESZTERLANCKLUB ÉS VIDEÓMOZI Két programmal is várja a fiatalok két korcsoport­ját ma, szerdán délután 5 órától az ifjúsági ház: az Eszterláncklub foglalkozásán az apróságok a fazekasság­gal ismerkedhetnek meg, s lesz ének- és tánctánitás is, míg a tinédzserek ugyan­ebben az időpontban a vi­deómoziban a Rainbow és a Hanoi Rocks című videófil­meket nézhetik meg. BÖRZE A BUDAPRINTNÉL A Budaprint Pamutnyomó­ipari Vállalat kedden sajtó­tájékoztatót tartott, ahol be­jelentették, hogy 14 millió forintnyi elfekvő készletük kiárusítására március 12-én és 13-án börzét rendeznek. A kétnapos vásárra kereskedel­mi partnereiken kivül meg­hívják a textilipari kellé­keket gyártó cégek képvise­lőit is. A börze látogatói megismerkedhetnek néhány energiatakarékos újítással is. Előadásokat is tartanak a résztvevőknek: ismertetik a textiliparhoz kapcsolódó leg­újabb tudományos eredmé­nyeiket és technológiáikat. MÁJUS ELSEJÉN NYIT A HÉVÍZI TÓFÜRDŐ Kedden hozzáláttak a hé­vízi tófürdő porig égett gyó­gyászati épületénél a romok eltakarításához. A vasbe­ton cölöpökön álló, vörösfe­nyőből épült, fazsindellyel fedett épületnek csupán az alapjai maradtak meg. Dr. Strecker Ottónak, a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház igazgatójának tájékoztatása szerint néhány nap alatt el­távolítják a romokat, és a vízbe került hulladékot. A hévízi tófürdő május elsejé­től, a strandszezon kezdeté­től ismét fogadja a fürdő­vendégeket. A leégett épü­letben masszázs, iszapfürdő és súlyfürdő működött; eze­ket a szolgáltatásokat más épületekbe telepitik át. A fürdőépület újjáépítéséről később intézkednek Kevesebb csapadék Várható időjárás az or­szág területén ma estig: időnként felszakadozik a felhőzet. Eleinte még több­felé, később kevesebb he­lyen lesz csapadék: kezdet­ben havazás, hószállingózás, majd havas eső, a Dunán­túlon szórványos eső való­színű. Mérsékelt marad a légmozgás. A várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet szerdán plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. BANDÓ ÖNÁLLÓ ESTJE Az olajipari dolgozók Le­nin körút 47. szára alatti klubjában holnap, csütörtö­kön délután öt órai kezdet­tel rendezik meg Nagy Ban­dó András önálló estjét. HÉT ÉVSZÁZAD SELYEMSZÖVETEI A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai kép­tárában Hét évszázad se­lyemszövetei (XIV—XX. század) címmel kiállítás nyí­lik a Magyar Iparművészeti Múzeum gyűjteményének anyagából. A tárlatot már­cius 7-én, pénteken délután 4 órakor nyitja meg Vadá­szi Erzsébet művészettörté­nész. TÉLBÜCSÜZTATÓ KISTELEKEN Első alkalommal rendez télbúcsúztató farsangi bálát Kisteleken a Hazafias Nép­frontbizottság és a művelő­dési ház. A március 15-re tervezett, vacsorával egybe­kötött programot divatbe­mutató, parodista művészpá­ros fellépése, társastánc-be­mutató színesíti. Jegyek ezen a héten elővételben vásárol­hatók. A SZOLNOKI SZÍNHÁZ AZ NSZK-BAN NSZK-beli meghívást ka­pott a szolnoki Szigligeti Színház. Örkény István Sö­tét galamb című produkció­ját mutatja be március 8. és 22. között rendezendő eu­rópai kulturális fesztiválon. A hazai színpadokon ritkán látható dráma a tavalyi év­ad sikerdarabja volt Szol­nokon. Az NSZK-ban a fesz­tivál ötödik napján, már­cius 12-én lépnek vele szín­re. Az Ács János által ren­dezett darab főbb szerepeit Egri Kati, Nagy Sándor Ta­más, Koós Olga, Győri Fran­ciska, Bajcsay Mária, Kátay Endre, Vallai Péter és Phil­lipovich Tamás alakítja. BÁNYASZTEMETÉS A Pécshez tartozó vasasi temetőben helyezték ked­den végső nyugalomra Gé­mes Illés 35 éves bányala­katost, aki a február 18-án történt vasas bányai fejtés­omlásnál vesztette életét. A Mecseki Szénbányák hősi ha­lottjának ravatalánál a vál­lalat, a bányaüzem vezetői, a műszaki kollektíva és a bányakörlet képviselői, va­lamint az elhunyt bányász közvetlen munkatársai, szo­cialista brigádjának tagjai álltak díszőrséget. Koporsó­ját a bányászhimnusz hang­jainak kíséretében bocsátot­ták a sírba SVÉDORSZÁGI ÜTI ÉLMÉNYEK Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének szegedi nyugdijascsoportja rendezé­sében Kedvessy György dia­vetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót tart Svéd­országról 6-án, csütörtökön délután 5 órakor a Kossuth Zsuzsanna egészségügyi szak­középiskolában. COMMODORE KLÜB Ma, szerdán délután a Technika Házában (Kígyó utca) a Commodore Klub összejövetelén Berger Sán­dor üzemmérnök tart elő­adást A személyi számítógé­pek gyakorlati alkalmazásá­nak tapasztalatai címmel. Kitüntetések Ajánlat" tf — Valahányszor. így nevetni látom, klsasz­szony, szeretném meg­kérni. J»jj»n már el egyseer hozzám. — Na, maga aztán Igazi Casanova. — Nem, dehogy — fogorvos vagyok. Az Elnöki Tanács Rostás Istvánnak, a Magyar Vö­röskereszt nyugalmazott fő­titkárának több évtizedes kiemelkedő munkásmozgal­mi és közéleti tevékenysége elismeréseként, 80. születés­napja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérko­szorúval ékesített Zászló­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Loson­czi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden adta át. Az eseményen jelen volt Ispá­novits Márton, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének főtitkára és Hantos János, a Magyar Vöröskereszt országos vég­rehajtó bizottságának elnö­ke. Rostás Istvánt, a magyar és a nemzetközi munkásmoz­galom régi harcosát, a Ma­gyar Vöröskereszt nyugal­mazott főtitkárát 80. szüle­tésnapja alkalmából kedden Pál Lénárd, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára köszöntötte, és átadta a Köz­ponti Bizottság ajándékát. A köszöntésen jelen volt Ra­dics Katalin, a Központi Bi­zottság osztályvezetője. Az Elnöki Tanács Tausz Jánosnak, az IBUSZ Rt. nyu­galmazott vezérigazgatójá­nak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága titkár­sága tagjának több évtize­des munkásmozgalmi tevé­kenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság ba­bérkoszorúval ékesített Zász­lórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden adta át. Az átadásnál jelen volt Gyenes András, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságá­nak elnöke és Vas János, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. BIOLÓGIAI ELŐADÓÜLÉS A Magyar Biológiai Tár­saság szegedi tagozata hol­nap, csütörtökön délután 5 órakor előadóülést rendez az MTESZ Kígyó utca 4. szám alatti székházának tanács­termében. Az érdeklődők­nek Szemere György egye temi tanár A magzati kro­moszómakép a terhesség el ső három hónapjában és Gyurkovics Henrik tudomá­nyos munkatárs Az ataviz­mus genetikai alapjai ecet­muslicában címmel tart elő­adást. COLLEGIUM ARTIUM A Collegium Artium val­lástörténeti szekciójának fog­lalkozásán Protestáns teoló­giai irányzatok a XX. szá­zadban címmel Bartha Ti­bor református lelkész tart előadást ma, szerdán este 8 órai kezdettel, a Móra­kollégium társalgójában. VAGJAK A BALATON JEGÉT Megkezdték a jégvágást a Balatonon. A partközeiben helyenként 30—40 centi vas­tag jeget a hagyományos eszközökkel, nagy téglalap alakú darabokban vágják ki, és teherautókkal szállítják a hegyoldalakba vájt vermek­be. ODESSZAI TÁVCSŐ BAJÁN A két város közötti test­vérkapcsolatok keretében 40 centiméteres tükrös távcsö­vet ajándékozott az Odesz­szai Állami Egyetem Csilla­gászati Obszervatóriuma a szegedi József Attila Tudo­mányegyetemnek. -A kutatá­si és oktatási célokra egy­aránt alkalmas, számitógép­pel vezényelhető távcsövet a Magyar Tudományos Aka­démia Csillagászati Kutató­intézetének bajai obszervató­riumában állították fel. Az ezzel kapcsolatos megállapo­dás szerint az egyelerr/ ma­tematika—fizika szakos hall­gatói rendszeresen használ­hatják gyakorlati csillagá­szati tapasztalatok szerzésé­re. Márciusban és áprilisban nagyobb csoportokban is utaznak majd Bajára, hogy az ország hatodik legna­gyobb csillagászati berende­zésének számító távcsővel tanulmányozzák a Halley­üstököst Nömozgalmi kiállítás A demokratikus nőmozgalom Csongrád megyei emlé­kei címmel kiállítást rendezett a megyei pártbizottság és a népfront megyei bizottsága a szakszervezetek megyei ta­nácsával közösen, a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarno­kában. A nemzetközi békeév és a közelgő nőnap tisztele­tére összeállított kiállításon fényképek, dokumentumok vallanak a mozgalom múltjáról, jelentős egyéniségekről és eseményekről. A bemutató ezen a héten naponta 10­től délután 6 óráig tekinthető meg. Eljárás kávétolvajok ellen •Mintegy 1300 kiló brazil nyers­kávét tulajdonított el, illetve ér­tékesített bűntársai segítségével az elmúlt 4 évben Kóka András, a Oompack Kereskedelmi Cso­magoló Vállalat 'kocsikísérőié. Ezzel, mintegy fél millió forin­tos kánt okozott munkáltatójá­nak. A bűnügy felderítése tavaly augusztusban kezdődött meg, amikor a Budapesti Rendör-föka­Pitányság Vizsgálati Osztálya egy lakossági bejelentésből értesült róla, hogy a Chinoin gyárban nagyobb mennyiségben rendsze­resen árusítanak pörkölt kávét magánforgalomban. A szálak a gyár csoportvezetőjén, Urbán Flóriánon keresztül Bede Mihály budapesti ,magángazdálkodóhoz vezettek, akinél a házkutatás so­rán -jelentős mennyiségű nyers­kávét és egy hazi készítésű pör­kölőgépet talált a rendőrség. Az áru eredetéről érdeklődő nyo­mozóknak Bede elmondta, hogy rendszeresen vásárolt Kóka Andrástól nyeits babkávét, amelynek kilóiáért 10» forintot fizetett. A kávéit pörkötve, cso­magolva 220 forintért adta to­vább Urbánnak. aki mintegy 300 forintos áron kínálta munkatár­sainak. Bede vallomása után hamaro­san rendőrkézre került a tolvaj kocsikísérő, s fény derült az ügy további részleteire is. Kiderült, hogy Kóka rendszeresen kísért olyan teherautókat, amelyek import nyerskávét szállítottak a csepeli szabadkikötőbö! a Com­pack Vállalat XV, kerületi pór­kölöüzemébe. A szállító cég né­hány sofőrjévé! szövetkezve Kó­ka útközben rendszeresen meg­csapolta a zsákokat; így egy-egy fuvar alkalmával 60-12» kiló ká­vét tulajdonítottak el. A tolva­jok dolgát megkönnyítette, hogy a zsákokat a kikötőben átlagsú­lyon vették át. a porkölöüzem­ben viszont csak az össz-szállít­many ttszta súlyát mérték. Így a különbözetet feltűnés nélkül el­em el h ették Kókáék. A bűnügy vizsgálatát lezárta a rendőrség, s a tolvaj szállítók, illetve a viszonteladók ellen vád­emelési javaslatot terjesztett az ügyészség elé. (MTI) KERTBARÁTOKNAK Tavaszi teendők a kiskert­ben címmel Tóth Mihály megyei főkertész tart elő­adást a kertbarátoknak ma, szerdán délután 5 órai kez­dettel a ságváritelepi műve­lődési házban. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon'István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6140 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 43 forint — ISSN: 1)133—025 X

Next

/
Thumbnails
Contents