Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-22 / 69. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 76. évfolyam, 69. szám 1986. március 22., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2.20 forint A mi Tanácsköztársaságunk Ünneplő tömeg a Parla­ment előtt, Kun Béla a szó-* noki emelvényen, harcra szólító plakát, kamerába bá­muló, maszatos munkásgye­rekek a Balaton partján, el­ső szabad Május elseje. Fel­felbukkanó képek Iskolás könyvekből. memoárokból, ezerszer lejátszott a mozi­híradókból. Március 21-én minden magyar számára a Tanácsköztársaságot idézik. Aki többet töltött a törté­nelemkönyvek fölé hajolva, persze jobban érti a részle­teket is. Tudja mit jelentett az üzemek államosítása, mi­ért volt ünnep a Duna-völ­gyében a nagybirtokok fel­osztása, s miért taktikai hi­ba a szövetkezetesítés? Akár órákig is beszélhet a képzett hadtörténész a Vörös Had­sereg észak-magyarországi hadjáratáról, a páncélvonat katonai politikai jelentősé­géről, Szamuelyről és a Le­nin-fiúk belső rendet őrző helytállásáról. De ezek a tudományon alapuló képek is csak képek. Részletek a Tanácsköztársa ságról. A mi Magyar Ta­nácsköztársaságunkról, ame lyet akkor érthetünk csak igazán, ha a lényegét látjuk Ha tudjuk, ez volt hazánk első, néphatalmon alapuló államrendje, s tudjuk, a ma gyar kommunisták hatalom­ra kerülése bizonyította: az oroszországi forradalom gya korlata megvalósítható egy más történelmi múltból táp­lálkozó államban is. És mi magyarok is bizonyítottuk: az oly sokat becsmérelt, megalázott és lenézett „tö meg" igenis képes élni a hatalommal, mozgatni tudja a bonyolult államapparátust, tartalommal tölti meg a ré gi intézmények formáit úgy, hogy közben midig az új előkészítésén dolgozik. Ezek történelmi tények, a mi ha­zánk történelmének tényei S egyben tanulságok is. Ma, 1986-ban is élő tanulságok. Szegeden tegnap ünnepel tük az évfordulót. Tiszteletadás, emlékezés Koszorúzás Szegeden, a Tanácsköztársaság-emlékműnél A szegedi nagygyűlés résztvevőinek egy csoportja Tegnap, pénteken, a Tanácsköztársaság évfordulójára emlékeztek országszerte. Budapesten központi ünnepséget es koszorúzást tartottak. Az emlékműnél elhelyezték a párt Központi Bizottságának, illetve a politikai, társadal­mi, tanácsi szervezetek koszorúit, virágait A szegedi ün­nepségekről, koszorúzásról lapunk harmadik oldalán tu­dósítunk Befejeződött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka Határozathozatal Interpellációk Pénteken, az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolója' feletti vitával folytatódott az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ülés­teremben helyet foglalt Lo­sonczi Pál, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Az elnöklő Cservenka Fe­rencné, az Országgyűlés al­elnöke, a tanácskozást meg­nyitva, megemlékezett arról, hogy 67 esztendővel ezelőtt, ezen a napon kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársasá.­got. Ezután elsőként Rácz Al­bert államtitkárnak, az Ál­lami Bér- és Munkaügyi Hi­vatal elnökének adta meg a szót. A vitában tizennégyen mondtak véleményt a minisz­teri beszámolóhoz. Rácz Albert fölszólalása Bevezetőben elmondta, veszteséges vagy alaphiányos munkavégzésre, hogy 1985-ber. az építőipar- helyzetbe kerül — olyan is vagyunk úgy ban és az épitöanyagipar- bér —, keresetnövelést haj­ban a keresetek átlagos nö- tott végre, amely többlet­vekedése'elérte a 7 százaié- adóterhet rótt az amúgy is kot, s ez megfelelt a terve- pénzhiányos vállalatra. Az zett mértéknek. Ugyanakkor ilyen esetekben valójában termelés az építőiparban arról van szó, a keresetnö­több mint 7 százalékkal, az velés forrását kényszerűen a építőanyagiparban 4 szaza- költségvetés illetve a lakos­lékkal alacsonyabb volt az ság fedezte. zeti elemeknek, a vezetői munkának, a munkaviszony-i nyal kapcsolatos törvények, ., szabályok be nem tartásá-< Hajlamosak, nak Kialakult egy rosszul . ....... értekeinL értelmezett humánus maga-i fnL ,, - fPlt°~ tartás Ez abban nyilvánul iparra jellemző tünetet, pe- meg, hogy a termelési, hiva­dig sajnos altalanos jelen,' tali érdek áltaiaban haUérbe segrol van szo! szoru, az egyénj Rivánsá, — A tisztessegesen dolgo, gokkal szemben. Lazítja a zók véleményét is ismerve fegyelmet a gyakran feles­a kormányzat álláspontja: leges munkaerő-mobilitás, a manapság a gazdasági elő- munkaerő-csábítás is. előző évinél Ez messze el- Az egységes érdekeltségi re:haladás egyik gátló ténye,' A jelenlegi munkajogi eiuzo evinei. LZ messze ei /\z egyseges eraeKeitsegl zoje a munkaidö rossz ki_ szabályozás és a kollektív maradt a tervezett mertek- alap bevezetese nagymérték- hasznalásai a laza munkaftM szerződések nem szankc ö^ tol es csökkent a munka ben fokozta a vallalatok on- AVELEM A m,.nk,iriö uh,*, „ -, -7 . .. -- / , termelékenysége is. Ugyan- állóságát pénzeszközeik fel- ^ a "mínSeg S megXrtőU a" késket ^ sts^;:::: Sít^^^: ^^s^M^t so,at,anul h ? géri kifizetett személyi jö- latok azt mutatják hogy sok ^ ffi^'Sí oztaS mUnkah^"Val­j^itmények alakulása3 nem ben részesíteUé^^keresetek S^z^S^ ^ ^^^ támasztotta alá a keresetek emelését a fejlesztési forrá­növekedését. sok képzésével szemben. — Sajnálatos módon nem- Az elmúlt év decemberé­csak az építőiparban és ben nagymértékben emel­hanem kedtek a bérek, ágaza­gyakorlati­végül a hangsúlyozta: a vállalati mainál jobban kell ösztö- bér- és munkaerő-gazdálko­nöznie és késztetnie a fe- dást stratégiai kérdésként gyelmezettebb, jobb munká- kell kezelni. Most készülnek ra- a vállalati ötéves tervek. Jelentős szerepe van a Kapjon a tervekben ez a munkaidő rossz kihasználá- fontos kérdéskör kiemeli sában a társadalmi környe- jelentőséget. A miniszter válasza Elöljáróban az építészeti elkerülhetetlen tényezőként kultúráról és a városfejlesz- értékelte, hogy a telkek, a kodó egységekről, amelyek mert termelesi eredmenyek. tés kérdéseiről szólva el- közművesített területek fo­helyesen éltek a megnőve- Tudjuk, hogy a kereset- mondotta: az építő- és az gyásával a lakásárak to­kedett önállósággal, korsze- szabályozásnak vannak építőanyagipar működésének vábbra is növekedni fognak, hűsítették belső érdekeltségi olyan elemei, amelyek való- vezérfonala a településfej- A tárca lényeges feladatá­rendszerüket, az új feltéte, iában adminisztratív korlá- lesztés tavaly jóváhagyott nak mondotta ugyanakkor leknek megfelelő teljesít- tot jelentenek a bérgazdái- általános és 2000-ig szóló az árak emelkedésének mér­ménykövetelményeket állapi- kodásban. Az egyensúlyi kö- koncepciója. séklését, tottak meg. A gazdálkodó vetelmények érvényesítése . „„„U.A™^ tartását.' építőanyag-iparban, a népgazdaság más ágaza- la8 minden ágazatban. Az taiban is hasonló folyama, 'Párban például 23 száza­tok zajlottak le. Miközben a 'ekkal. Termeszetesen jó ha bérek és a keresetek a ter- eS.y-egy gazdasági egység az vezettet meghaladó mérték- eredmények ismeretében fi­ben növekedtek, a termelés zet- A termelési és bérezési és a nemzeti jövedelem nö, adatok azonban azt jelzik, vekedése jelentősen elmaradt hoy ebben a hónapban nem a tervezettől. Elismeréssel indokoltak ilyen mérvű ke­kell szólni azokról a gazdái- resetnövelést az addig is­korlátok között A szavatossági problémák­kal, illetve a jótállás beve­zetésének — a"* vitában han­got kapott — szükségességé­vel kapcsolatban kifejtette: a gazdasági bizottság irányí­A „kalákában", tehát csa­ládi-baráti összefogással végzett munkával kapcsolat­ban kifejtette, hogy ezt a munkát a végcél szempont­szervezetek egy része bérpo- érdekében azonban ezekreí litikájában — a lehetőségek- még szükség van. Ugyanak,1 hez képest — érvényesíti kor valamennyi gazdasági differenciált ösztönzést. vezetőnek tudnia kell: a tel-' A vállalatok és szövetke- jesítménnyel alá nem tá­zetek széles körében azon-" masztott, taktikai megfonto­ban olyan kedvezőtlen foj lásokon alapuló keresetnöve­lyamatokat lehetett tapasz- kedés előbb-utóbb a szabá­talni, amelyek 1986-ban nem lyozók szigorítására kény­ismétlődhetnek meg. A ke- szeríti a gazdaságirányítást, resetek megalapozatlan nö- mert az egész társadalom, velése olyan mértékű, hogy és az egész gazdaság érdekei az gátolja a hatékonyság ja- oldaláról megengedhetetlen, ^uS^rt JÍISWT vitasara irányuló torekve- hogy a személyt jövedelem té t k k hiszen t seinket korlatozza a fejlesz- alakulasa tartósan elszakad, mékek 'dl.aba bekalkulálták test lehetosegeket es vesze- ion a gazdasagi teljesít-1 menyektől. ez' a költségnövelő tényezőt. Rácz Albert szólt arról is, Az építőipari árakba viszont kalákában végzett házépítés­hogy közvéleményünk külö- jelenleg nincs beépítve ilyen "el 3 fele,0S 3 terVező le" nösen élesen reagál az egyes köitsée építkezéseken fellelhető, gyakran a szemünk előtt le- Somogyi László — a kép­zajló szervezetlen, óriási viselői észrevételekre reagál­lyezteti meghirdetett anti­nflációs politikánkat. A ki­alakult bérverseny rontja a társadalmi és a munkamo­rált is. Számos vállalat, szövetke­zet — annak ismeretében is, tásával megkezdődött ennek jából egyenértékűnek tekin­a kérdésnek a vizsgálata, tik bármilyen más lakásépí­Figyelmeztetett arra, hogy téssel. tehát segíteni keli a szavatosság kötelező, a azokat, akik ebben részt jótállás viszont vállalt kö- vesznek. A gondot ezekben telezettség. Azok a vállala- az esetekben az okozza, hogy tok, amelyek a jótállást el- ki az építkezés lebonyolítá­sáért felelős személy. Foglal­koznak azzal a gondolattal, hogy kötelezővé teszik: a hogy 1985-ben várhatóan munkaidő-veszteséggel járó va — árkérdésekről szólva gyen. A jövő nagy feladatának nevezte a miniszter a pane­(Folytatás a 2 oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents