Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-19 / 66. szám
19 Csütörtök, 1986. március 20. Chirac megbízatása • Párizs (UPI) Francois Mitterrand francia köztársasági elnök Jacques Chiracot kérte fel kormányalakításra — közölte az Elysée-palota szóvivője. A Mitterrand-nal folytatott több mint kétórás tanácskozásról kijövet Chirac nem nyilatkozott. A szóvivő szerint az űj-gaulleista politikus később ad választ, hogy elfogadja-e a miniszterelnöki kinevezést. Várkonyi Péter Varsóban 0 Varsó (MTI) Szerdán kezdődik a Varsói Szerződés szervezete tagországainak külügyminiszteri találkozója — jelentette be kedden a lengyel kormány szóvivője, Jerzy Úrban. A tanácskozásról közleményt adnak ki — közölte. * Kedden a lengyel fővárosba érkezett Várkonyi Péter magyar külügyminiszter, aki részt vesz a Varsói Szerződés szerdán kezdődő külügyminiszteri találkozóján. Atomrobbantások, új globalizmus 0 Moszkva (MTI) Az atomháború fenyegetésének megszüntetésére és az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésére irányuló szovjet kezdeményezések széles nemzetközi támogatásra lellek. Sok Amerikában és más NATOtagorszagokban tett kijelentés mégis arról tanúskodik, hogy az ottani vezető politikusok nem akarnak épitö módon válaszolni ezekre a javaslatokra, és vonakodnak kihasználni a nyújtott lehetőségeket — állapította meg keddi sajtótájékoztatóján Vlagyimir Lomejko, a szovjet külügyminisztérium szóvivője. Kifejtette: a ma megoldandó kérdések között első helyre a kísérleti atomrobbantások haladéktalan beszüntetése helyezhető. Ezt fejezi ki hat ország vezetőinek felhívása és Mihail Gorbacsov válasza e felhívásra. Több NATO-tagország továbbra sem akar azonban kölcsönösen elfogadható megállapodásokat keresni, erőfeszítéseit arra összpontosítja, hogy indokokat keressen a javaslat elutasítására — mutatott rá a szovjet külügyi szóvivő. A Szovjetunió április elejéig, a kísérletek teljes és átfogó betiltására vonatkozó tárgyalások javasolt kezdetéSajtótájékoztató Moszkvában ig meghosszabbította a robbantások egyoldalú szüneteltetését. Az Egyesült Államok elnöke erre válaszul meghívta a szovjet tudósokat, hogy mérjék meg az amerikai föld alatti robbantások erejét. Vagyis, azt ajánlotta a Szovjetuniónak, hogy vegyen részt az atomrobbantások szentesítésében, a kísérletek folytatása „játékszabályaínak" kidolgozásában. Ha a Szovjetunió elfogadná e javaslatot, ezzel szentesítené a fegyverkezési hajsza folytatását. ,,A Szovjetunió legalább annyira érdekelt a hatékony ellenőrzésben. mint az Egyesült Államok, mivel a leszerelés elképzelhetetlen ellenőrzés nélkül, de az ellenőrzés leszerelés nélkül egyszerűen értelmetlen" — mondta Lomejko. Az amerikai elnök a napokban üzenetet küldött a kongresszusnak, amelyben ismét igazolni igyekezett a szuverén országok belügyeibe való leplezetlen beavatkozás politikáját. Nem tartózkodott durva szovjetellenes kirohanásoktól sem. Ezt az üzenetet a Szovjetunió az új globalizmus politikája megnyilvánulásaként értékeli. Ez a politika igényt tart arra, hogv gyakorlatilag a Föld bármely pontjáról kinyilvánítsa, ahhoz az Egyesült Államoknak létérdekei fűződnek. A regionális konfliktusok megoldásával kapcsolatban áll a szovjet—amerikai kapcsolatok egész rendszere, így a meghatározó biztonsági terület is. A feszültséggócok létezését ugyanis ürügyként kívánják felhasználni a szovjet—amerikai kapcsolatok rendezésének megakadályozására — mondotta Lomejko. Kérdésre válaszolva elmondta: a Szovjetunió a vitás kérdések felszámolásáért és azért száll síkra, hogy a következő csúcstalálkozó eredményes legyen. Amint ennek megérnek a feltételei, a Szovjetunió kész a konkrét időpont meghatározására. A jelek szerint jelenleg hiányoznak ezek a feltételek, s ezzel magyarázható, hogy nem született még megállapodás a találkozó pontos időpontjáról. Amerikai hadihajók szovjet felségvizeken Tiltakozó jegyzék Washingtoni reagálás 0 Moszkva (TASZSZ) Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének tiltakozó jegyzéket juttattak el annak kapcsán, hogy amerikai hadihajók ez év március 13-án megsértették a Szovjetunió felségvizeinek határát a Fekete-tengeren, a Krím-félsziget déli partjainál. A szovjet külügyminisztérium jegyzékében felhívták a nagykövetség figyelmét arra, hogy az akció demonstratív, kihivó jellegű és nyilvánvalóan provokatív célzatú volt. Hangsúlyozták, hogy hem ez volt az első eset, amikor az Egyesült Államok haditengerészetének egységei szándékosan figyelmen kívül hagyják a területi vizekre vonatkozó szovjet törvényeket és rendszabályokat. Az ilyen határsértések — mutat rá a jegyzék — komoly következményeket vonhatnak magpk után, amelyekért az Egyesült ÁllaTávol istentől... A napi politika egyik főszereplőjévé lépett elő az Északot és Délt összekötő földrész. Annak ellenére, hogy szinte naponta szólnak hirek tudósítások a világ e tájáról, mégis homályban maradt sok minden. Egyre szűkösebbé vált a térség múltjában is eligazító, jelenét a történelmi összefüggések folyamatában szemlélő munka. Ezt a könyvet most kapta meg az érdeklődő olvasó, a- Kossuth kiadásában, Az én világom sorozat egyik köteteként, Anderle Adám tollából. A Guatemalától Kolumbiáig terjedő kis földfész történetét először egészében tárgyaló mű címe szólásmondás: „Távol istentől és közel az Egyesült Államokhoz". Talán egyetlen földrajzi közelség sem olyan nyomasztó. mint ezeknek a latin-amerikai mércével törpe országoknak szomszédsága az Államokhoz. Történetük a reménytelennek tűnő harc különféle változatait tükrözi. Nagv szomszédjuk a befolyásolás szinte korlátlan eszközeivel rendelkezett — ezt a riasztó példatárat veszi szemügyre, elemzi történelmi sorrendben és globálisan földrajzi perspektívában a szerző. A Monroe-elv — Amerika az amerikaiaké — washingtoni értelmezése után ezek a kis államok megpróbáltak védekezni a nagy politikai „keresztapa'* gyámkodása ellen: 1923-ban közép-amerikai Egyesült Tartományok néven államot hoztak létre. Tagjai: Guatemala, Costa Rica. Honduras és Salvador. Egy évvel később mar államszövetséggé alakultak, jelezve a kötelék lazulását, az összetartozásnál erösebb egyéni érdekeltséget, a helyi oligarchák uralmának erősödését. A szerző rámutat, hogy amiként Simón Bolivár államszövetsége: Nagy Kolumbia sem bizonyult életképesnek, ez a konföderáció is csak l!t:il!-ig létezett Történelmi elemzésben jól érzékelteti azt a folyamatot, ahogy az Államok az önmagukba zárkózott kis országokat változatos módszereivel uralma alá hajtotta. Uncle Sam pedig kifogyhatatlan volt az ötletekben. A legjellemzőbbeket bemutatja Szegedi történész könyve Közép-Amerika Dávidjairól a könyv is. Amíg Mexikótól háborúban vett el kb. 1,5 millió négyzetkilométer területet, Nicaraguát egy William Walker nevű ír származású kalandorral hódittatta meg. Walker 1854-ben bukkant fel első izben, kalandorból 3 évre elnök lett, azután ismét kalandor, végül kalózkent végezték ki Hondurasban. Hasonlóan kalandos volt Panama megszerzése is. A francia csőd után, 1903ban, a bővebben mért csatornaövezet területe önálló állam lett, amerikaiak pénzelte és vezényelte puccsal szakadt el Kolumbiától. A Csatorna fényes üzlet volt a fenntartók, alamizsna a helybeliek számára: a 40 év alatt bezsebelt 2,36 milliárd dollár 0,88 százaléka volt a panamenóké. Costa Ricában indult Minor Cooper Keith karrierje, akit 1899-ben az Egyesült Gyümolcstársaság tett híresse, sőt, hírhedtté. Az United Fruit Company állam lett az államban, sőt, állam lett az állam helyett, mert 1920-ban 3 millió acre (1 acre=0,70 hold) földbirtoka, mozdony- kocsiparkja, sőt, rádióhálózata volt. Ezekben az országokban jöttek létre a diktátordinasztiák. A szegedi történész rámutat, hogv az amerikai befolyás, a monopóliumok szükségszerűen vezettek az oly hírhedtte vált diktatúrák kialakulásához. Magyarországon 1904-ben hallottak először Nicaraguáról — olvassuk a könyvben —, amikor Rubén Dario, az ország nagy költője itt járt, mégpedig Jókai temetésén. A híres poéta később is elragadtatottan nyilatkozott Magyarországról. Az országot azonban nem a modem líra előfutáráról, hanem Somozákról ismerte meg a világ. A család élet és halál ura volt Nicaraguában, a Truillók Dominikában 1930—61 között Róluk es a más országokbeli Somozákról, Cabreráról, vagy Ubicóról szem* 'Leletes, élvezetesen megírt portrékat ad a szerző. Anderle megragadóan érzékelteti, hogy a forradalmi mozgalom sohasem szünetelt ezekben az országokban. Somoza ellen harcolt a szabad férfiak tábornoka. Sandino; a salvadori diktatúrának nem volt nagyobb ellenfele Farabundo Martinál. A gerillaharc iskolájában felnőtt államférfiak az akkor még elbukott harc után mártírként végezték be életüket. Sandino meggyilkolásán érzett felháborodás olyan nagy volt, hogy még a földrész eseményeivel ritkán foglalkozó magyar lapok: az Új Nemzedék, Magyarság, Pesti Napló, Magyarország is megemlékezett a gaztettről. A tetszhalott állapotból a térség a győztes kubai forradalom hatására kezdett ébredezni. A szegedi történész meggyőzően tárja fel Havanna szerepét a szomszéd országok mozgalmaiban. majd fegyveres harcában. Az addig agyonhallgatott, hivatalosan megtagadott forradalmi múlt újjáéledt, a halottakból zászló lett, példa és irány Carlos Fonseca Amador 1962-ben megalapította a Sandinista Felszabadulás Nemzeti Frontját. A győzelem után, 1979-ben már Salvadorban is zászlót bontott a Farabundo Marti Felszabadulás Népi Erői elnevezésű mozgalom a diktatú ra elleni harcra. Nem véletlenül hangsúlyozták a felszabadulás szót, ez a földrész minden harcoló, a katonai diktatúrákat polgári kormánnyal felcserélő államvezetésnek a célja. A küzdelem napjainkban is tart. A még meglevő parancsuralmi rendszerek a halálbrigádokkal, külföldi pénzzel, koldult segélyekkel harcolnak. A történelem igazsága a ma még talán gyengébbnek tűnő hazafiak oldalán van. Bizonyítva, hogy a diktatúra nem örök, csak a szabadságvágy Rozsnyai Jenő ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban köszöntötte Muftah Úszta Omart, a Szocialista Népi Líbiai Arab Dzsamahirija Altalános Népi Kongresszusa főtitkárává történt újraválasztása alkalmából. SEVARDNADZE TARGYALASAI Kedden befejezte tárgyalásait Eduárd Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki a lengyel kormány meghívására érkezett hétfőn hivatalos baráti látogatásra Varsóba, s megbeszéléseket folytatott kollégájával. Marian Orzechowskiva! A szovjet diplomácia vezetőjét kedden fogadta Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, az Államtanács elnöke. ENSZ-FÖTITKÁRHELYETTES MEGBESZÉLÉSEI AZ ÉVM-BEN Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására kedden Budapestre érkezett dr. Árkot Ramacsandran ENSZ-főtitkár-helyettes. az ENSZ Habitat (Emberi Települések Bizottsága) Nairobiban működő központjának igazgatója. Megbeszéléseket folytat az ÉVM vezetőivel 'a Habitat és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium közötti együttműködés fejlesztéséről, valamint a Habitat Budapesten öt évvel ezelőtt létrehozott kelet-európai információs irodája működésének meghosszabbításáról. SZAKSZERVEZETI ESZMECSERE Gáspár Sándor, a Szak szervezetek Országos Tanácsának elnöke kedden, a SZOT székházában fogadta Arthur Scargillt. a brit. országos bányászszakszervezet, és a bányászok nemzetközi szervezete elnökét Megbeszélést folytattak az új nemzetközi szakszervezeti tömörülés tevékenységéről, az angol és az európai szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. SIKERES I I.LLN AKC'IÚK A nicaraguai biztonsági szervek sikeres akciókat hajtottak végre a somozista ellenforradalmi fegyveresek ellen Matagalpa és Jiautega tartományokban. A TASZSZ managuai jelentése szerint a legutóbbi időszakban ötven ellenforradalmár vesztette életét, és tobb mint kétszáz fogságba esett. A foglyok között több mint hatvan titkos ügynök van. aki korábban információkat szolgáltatott a fegyveres csoportoknak, és előkészítette a közutakon végrehajtott terrortámadásokat. mokra hárul a teljes felelősség. A szovjet külügyminisztérium követelte, hogy az amerikai fél_ tegyen megfelelő intézkedéseket, amelyek kizárják hasonló provokációk lehetőségét. 0 Washington (MTI) A Pentagon és a washingtoni külügyminisztérium kedden egyaránt „a nemzetközi hajózási jognak megfelelő" lépésnek minősítette azt, hogy két amerikai hadihajó, a Yorktown és a Cáron megsértette a Krim-félsziget térségében a Szovjetunió tengeri határait. A Pentagon képviselője azt mondotta, hogy ez „vétlen áthaladásnak" minősül, amire a hajóknak joguk van, s ehhez hasonló máskor is előfordult, utoljára 1984 őszén. A határsértő hajók közül a Yorktown az Egyesült Államok egyik legkorszerűbb hadihajója, elektronikus berendezései nagy mennyiségű adat gyűjtésére és feldolgozására alkalmasak, egyben „automatizált hadvezetési" berendezésekkel is felszereltek. Az Egyesült Államok huzamosabb idő óta rendszeresen elküldi hadihajóit a Fekete-tengerre. Annak idején Washington ezt úgy indokolta, hogy az amerikai flottának jogában áll gyakorlatokat végrehajtania a térség nemzetközi vizein, és „meg kell mutatnia az amerikai zászlót a part menti országoknak". Mir—Szojuz T—1S Pihenőnap a világűrben 0 Moszkva (MTI) Kedden, moszkvai idő szerint 13 óráig a 420. fordulatot is megtette a Föld körül a Mir űrállomásból és a Szojuz T—15 űrhajóból álló egység fedélzetén Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov Az űrhajóisok az előre meghatározott program szerint folytatiák az űrállomás konzervált berendezéseinek és műszereinek üzembe helyezését. Működésbe hozták a víztisztító és a kabin légkorének páratartalmát szabályozó berendezést, kipróbálták a rádió- és televíziós kapcsolatot biztosító műszereket, kicsomagolták az élettevékenységet biztosító és a helyiségek hőmérsékletét szabályozó berendezéseket. A programnak megfelelően a keddi nap elsosorban a pihenésé volt. Ez módot adott az orvosi ellenőrzések elvégzésére. Az űrrepülést figyelemmel követő orvoscsoport megállapításai értelmében Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov szervezete jól alkalmazkodik u súlytalanság körülményeihez Az űrhajósok beszámolói és a telemetrikus információs adatok szerint a Mir— Szojuz T—15 komplexum fedélzeti rendszerei kifogástalanul működnek. Március 20-án, 6.30 órakor megnyitjuk 12. számú, móravárosi r0%kn ABC-áruházunkat a Kolozsvári téren Nyitvatartási hétfőtől péntekig 6.30—19 óráig, szombaton 6 30—14 óráig. SZATYMAZ községben — Jánosszállás és a vilmaszállási, vasútállomás mellett — zártkertek tartós használatba adására kerül sor, amelyre előjegyzést veszünk fel. Érdeklődni lehet: a Szutymaz Községi Tanács V. B. szakigazgatási szervénél, 73-100. 73-160-as telefonszámon, munkanapokon, 8—16 óráig