Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
10 Szerda, 1986. február 26. DM röviden Újfajta tégla Gyanakszom: felettébb kikupálódtunk a néprajztudományból. Meg aggódom: jó-e ez nekünk? Mátyás napján (tegnapelőtt) erősödtek meg bennem a gyanú és az aggodalom jégtörő gondolatai. Addig még csak természetesnek vettem, hogy tél van, s annak fehér bundájával takarózik a város (meg a városgazdálkodási vállalat, az ingatlankezelő, a házfelügyelő, a társasház- és »zövetkezeti lakástulajdonos ...). A bunda ugyan itt-ott viharvert, szakadozott s „kilátszik alóla a hóláb", de hát türelem és tolerancia is van a világon alapon gondoltam: csúszkáljuk át ezt a néhány keményebb tél végi napot. Bár a „hótakarózó" ösztönösen idegesít, viszonylag stabilan közlekedtem ezúttal igazán nem nagy hirü, sőt átlagos telünk városi haván, jegén. Megpróbáltam megérteni — hisz elmagyarázták az arra illetékesek —, hogy miért kell sok-sok órával a hóesés után is száraz csizma helyett térdig érő hóban átevickélni a lakótelepeken az úttest másik oldalára vagy sókásás latyakba merülve toporogni az útkereszteződéseknél. Igyekeztem segíteni a külső kerületi (például a tarjám) óvoda és orvosi rendelő körül a jegesre tiport havon babákkal s babakocsikkal csúszkáló mamáknak az „útfogásban", továbbá eltűrtem (úgy kell nekem, miért nem ugrottam idejében hátra!?), hogy mindenféle gépjárművek (vezetői?) rámfröcsköljék az úttestek gyalogátkelőhelyei környékén meggyűlő, ruházatmintázó, irhakabátra felettébb hasznosan marós sós latyakot. Még akkor sem húztam el az irhámat a Jégtörő? téli talajerő-gazdálkodás színhelyéről, amikor a mi alföldi mércénkkel mérve, nagyobb hósesések után a lakóházam környékén kellett a szomszédokkal hólapátot és seprűt ragadnom — közterületet takarítva. Mert hittem, hogy az állapot átmeneti — s előbb-utóbb újra elérkezik az az idő, mikor az átmenetet is biztonságosnak érezhetjük a város téli útjain. Vártam erre. — Sajna, úgy tűnik, mások másra vártak. Tan azért, mert idejekorán (?) tanulmányozták a szakirodalmat. S megtudták belőle, hogy február vége felé már teljességgel felesleges havat takarítani. jeget törni az utakról; hisz évszázados népi tapasztalások bizonyítják, „Zsuzsánna nap után elviszi a kutya a telet". — Bizonnyal ezért nem izgatta magát s az utat kellőképpen — különösen lakótelepeinken — sem a városgondnokság, sem az IKV, a házfelügyelő, sem az OTP-lakástulajdonosok többsége, hogy á városlakó viszonylag száraz lábbal meg láb- és kéztöréssel járó baleset és kabáttisztíttatás nélkül elmehessen a téli útgondokon. Nem is mindenkinek sikerült baj nélkül elmennie... De azért alighanem — az illetékesek szerint — csak magát okolhatja. Miért nem bízott a télűző, téltemető februári népszokásokban? Magára vessen! Mondjuk, havat s jeget. Mert biza hiába a néphit, néptapasztalás, nem biztos, hogy örök érvényű A magyarság szellemi néprajza című kötetben leírt idea, miszerint februárban „ ... ahol nem Zsuzsánna, ott Mátyás viszi el a havat". Jelentem, nem vitte. A jeget se igen törte Mátyás. (Miért pont ő törje magát?) Meghagyta nekünk. Vélvén, mégiscsak a mi gondunk, hogyan csúszkálunk át itt és most, ebben a városban a télből a tavaszba. — Mert lehetünk (s szívből óhajtom, legyünk is!) néphagyományokból minél jobban felokosodva — ezzel „hótakarózni" nemigen tanácsos, nem igazán jó ez nekünk. Hasznosabb és célravezetőbb lenne tán, ha végre — úgy a népi szokás szerint tenyerébe köpve — megmarkolná mindenki, akinek tiszte és kötelessége a lapátot — s eltakarítanák a városban az utakról a jégtörő voltára rácáfoló Mátyás hófúvásleheletének számtalan balesetveszélyes következményét! Ellenkező esetben azt kell hinnem, átírjuk lassan a népi hagyományokat és szokásokat. Csak arra nem sikerült még rájönnöm, hogy ha sem a téltávolító népi hősök, Zsuzsánna és Mátyás, sem a városért felelős vállalatok és lakók! nem távolítják el tisztességgel a havat s jeget tél végi útjainkról, akkor mi lesz? Netán marad n gyanú, meg az aggodalom? Meg a mindenki szid valakit és a másikra vár, vagy a magyarázkodásból álló „hótakarózó"? Esetleg egy régi polgármester három jeles hómunkására — Sándorra. Józsefre és Benedekre várunk? Szabó Magdolna Hideg Schmldt Andrea felvétele Nincs fennakadás, a nagy havazás ellenére sem, a szegedi téglagyárban. Igaz. a depónál a földkitermelés nehezebb, de ennek ellenére már 900 ezer téglát formáztak, égettek ki az idén a szakemberek. Egy új hőszigetelő tégla gyártásán dolgoznak, amit Termoform néven hoznak majd forgalomba AZ MTESZ ORSZÁGOS ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Országos Elnöksége keddi ülésén — Horgos Gyula társelnök elnökletével — megtárgyalta a műszaki innováció hazai helyzetét. A kibővített ülésen részt vettek a szövetség budapesti szervezetének elnökségi tagjai, az egyesületek főtitkárai és a területi szervezetek titkárai is. HANGVERSENY Szecsödi Ferenc (hegedű) és Kerek Ferenc (zongora) hangversenyét rendezi meg a Filharmónia kamarabérleti A sorozatának harmadik koncertjeként ma, szerdán este fél 8 órai kezdettel a Tisza Szállóban. A műsorban Beethoven, Debussy, Hacsaturján, Locatelli és Szymanowski művei szerepelnek. ASVANYINYERSANYAGBAZISÜNKRÓL A Szegedi Akadémiai Bizottság klubtanácsa és a földtudományi szakbizottság programot szervez holnap, csütörtökön délután 3-kor a SZAB Somogyi utca 7. szám alatti székházának tanácstermében. Dank Viktor, a Központi Földtani Hivatal elnöke tart tájékoztató előadást Asványinyersanyagbá/.isunk jelenlegi helyzete és jövője címmel. CSILLAGASZATI ELÖADAS Csillagászat és naprendszer címmel Paszt György tart előadást ma, szerdán este fél 6-tól a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Volán-klubban. MONETÁRIS POLITIKÁNKRÓL Holnap, csütörtökön délj után két órakor Horváth Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Csongrád megyei igazgatóságának vezetője Monetáris politikánk aktuális kérdései címmel előadást tart a Magyar Nemzeti Bank tanácstermében (Szeged, Deák Ferenc u 17 ) NÍVÓDÍJ CITERASOKNAK A Népművelési Intézet az elmúlt évben nyújtott művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseként nívódíjjal jutalmazta a sándorfalvi citerazenekart, mely ez évben ünnepli megszervezésének 30. évfordulóját. A BLRÓ ÉS AZ ÜGYÉSZ EMLÉKEZIK A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Csongrád megyei szervezetének nyugdijasklubja holnap, csütörtökön délután 3 órakor, a Technika Házában előadást rendez. Nóvák Zoltán és Tarnay László programjának címe: Egy nyugdíjas megyei bíró és ügyész emlékezik. MICIMACKÓ KUCKÓJA Ezzel a címmel rendez gyermekfoglalkozást az ifjúsági ház ma, szerdán délután 5 órától. Az ifjú résztvevők ezúttal a baromfiudvar lakóival ismerkedhetnek meg. NYILVÁNOS BETEGBEMUTATÓ Pénteken, 28-án este 7 órakor nyilvános betegbemutató lesz a SZOTE I. számú belgyógyászati klinikájának tantermében, orvosok részére. • CÉRNAEXPORT Négyszázotvenmillió forint tőkés exportból származó bevételre számít az idén a Nagyatádi Cérnagyár. Új piacuk az Egyesült Államok, ahová tizenöt tonna kötésre és szövésre alkalmas fehér cérnát küldenek. Franciaországba ugyanekkora tételben szállítanak új technológiával készült, lazán csévélt fonalat. Olaszországi cégek pedig huszonöt színben, huszonöt tonna cérnát rendeltek meg a somogyi gyártól. A külföldi megrendelések alapján a Nagyatádi Cérnagyár az 1986-ra tervezett 1910 tonna gyártmányából 1410 tonnányit exportál Várható időjárás az ország területén szerda estig: az ország nagy részén jobbára derült, párás idő lesz. Legfeljebb Délen fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás. Az északkeleti szél időnként megélénkül, néhol megerősödik. Hideg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet —3 és —8 fok között alakul. MIKLÓS PAL ELŐADÁSA A Körösi Csorna Társaság szegedi tagozata és a TIT Csongrád Megyei Szervezete holnap, csütörtökön délután fél 6-kor rendezi meg soron következő összejövetelét a SZAB Somogyi utca 7. szám alatti székházának tanácstermében. Miklós Pál előadásának címe: Sinológia művelődéstörténet nélkül? KERTBARÁTOKNAK A KISKERTRŐL Holnap, csütörtökön délután 5 órakor a November 7. művelődési ház kertbaJ rátköre a mezőgazdaságikönyv-hónap alkalmából foglalkozást tart, amelyen Zatykó Lajos kertészeti szakíró Nagy öröm a kiskert címmel tart előadást. A helyszínen a könyvhónap újdonságaiból vásárt rendeznek. KABARÉEST Holnap, csütörtökön délután fél 6-kor kezdődik Mennyei kabaré címmel Angyal János önálló estje az olajipari dolgozók klubjában (Lenin körút 47.). ÚTIRAJZOK FILMEN Holnap, csütörtökön délután 5 órakor filmútirajzokat mutat be az érdeklődőknek Egyiptomról, Koreáról, Irakról, Libanonról és Szíriáról az 1. számú lakóterületi pártvezetőség a nyugdíjasklubban (Viktor Hugó utca 5). NÖK KLUBJA A Hazafias Népfront nők klubjában holnap, csütörtökön délután fél 5-korThurzó László nőgyógyász tart egészségügyi előadást, és válaszol az érdeklődők kérdéseire. GÉPKOCSINYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK SORSOLÁSA Az Országos Takarékpénztár február 28-án Budapesten rendezi meg a gépkocsinyereménybetétkönyvek idei első, sorrendben 99. sorsolását. A sorsoláson az 1985. október 31-ig váltott, és 1986. január 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi-nyereménybetétkönyvek vesznek részt A sorsolás eredményeit a március 4-i lapok közlik. A hivatalos nyereményjegyzék március 7-én jelenik meg. Magyar—lengyel közlekedési tárgyalások Urbán Lajos közlekedési miniszter — Janus Kaminiski közlekedési miniszter meghívására -— február 24— 25-én látogatást tett Lengyelországban. A tanácskozáson a két miniszter megtárgyalta a magyar—lengyel közlekedési kapcsolatok időszerű kérdéseit, és .'megállapították, hogy ezek alapvetően rende^ zettek, s a két évvel ezelőtti miniszteri találkozó óta tovább fejlődtek. Áz influenzamegbetegedésekről Ébredés —» m * m m — Miért akarsz elhagyni. Helga? Mindig azt allitottad. hogy én vagyok álmaid tér fia. — Igen, de időkötben felébredtem. SZfNHÁZ GYEREKEKNEK Holnap, csütörtökön, az IRI Miniszínpada Vázsonyi —Lang—Teszáry: Fortélyos mester királysága című sorozatának újabb epizódját mutatja be. A gyerekek délelőtt 9 és fél 11 órai kezdettel a vasutas művelődési házban láthatják a produkciót. A nagy érdeklődésre való tekintettel délután 3 órakor újabb előadás-sorozat kezdődik, melyre bérletek a helyszínen válthatók. A SZÖVŐGÉPEKRŐL A TMTE kenderszakosztálya ma, szerdán délután fél 3 órai kezdettel az újszegedi szövőgyár Il-es tantermében előadást rendez. Az új rendszerű szövőgépek vetülékbeviteli problémáinak vizsgálatáról Szabó Rudolf tájékoztatja az érdeklődőket. A 8.15-ÖS CSOPORT ELŐADÁSA Shelley A Cenci című darabját adja elő a JATE 8.15-ös csoport nevü színházi alkotóközössége ma, szerdán este negyed 9 órai kezdettel az egyetem Ady téri épületének auditórium maximumában. A fővárosban jelentős mértékben tovább növekedett az influenzamegbetegedések száma. A Jővárosi influenzabizottság tájékoztatása szerint február 17. és 23. között 27 600 újabb megbetegedést jeleztek a kerületi influenzafigyelő szolgálatok, 56 százalékkal többet, mint az ezt megelőző héten. Ebben az időszakban is, miként korábban, főként a gyermekeket és a fiatalokat érinti a betegség. Az influenza okozta szövődményes esetek száma 263, csaknem még egyszer annyi, mint amennyit az előző héten észleltek. A szövődmények változatlanul enyhék vagy közepesen súlyosak, halálozást eddig nem okoztak. Csupán 45 új beteget utaltak a László Kórházba. A fővárosban ez ideig összesen több mint 100 ezren betegedtek meg influenzában. A Fővárosi Tanács egészségügyi főosztálya intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megelőzze a kórházi betegek fertőződését Megtiltotta, hogy szerdától látogassák a fővárosi kórházak csecsemő- és gyermek-, valamint a szülészeti és nőgyógyászati osztályain kezelt betegeket. Kérte a lakosokat: a kórházak többi osztályain fekvő betegeket — egészségük védelme érdekében — is csak ritkán látogassák Emellett éjszaka és munkaszüneti napokon a gyermekorvosi ügyeleteken a szokottnál több orvos teljesít szolgálatot. A gyógyszertárakban folyamatosan a betegek rendelkezésére állnak az influenza kezeléséhez szükséges gyógyszerek. Ha időlegesen bizonyos készítmények hiányoznak is, az azokat helyettesítő medicinákból ki tudják elégíteni az igényeket. (MTI) Visszaesők — fogházban Kigyulladt húsfüstölők Vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül állítottak bíróság elé két közveszélyes munkakerülőt. Hajnóczi Sándor foglalkozás nélkülit (Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97.) már két éve márciusban 30 napos elzárással büntették munkakerülésért. Szabadulása után nem változtatott életmódján, sőt bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélték. A büntetését letöltötte, ám szabadulása után több mint egy éve nem dolgozott. Hajnóczi Sándort 6 hónap fogházban letöltendő' szabadságvesztésre ítélte a Szeged Városi Bíróság. Göntér László foglalkozás nélküli (Szeged, Építő u. 7/B) tavaly nyáron szüntette meg munkaviszonyát, azóta állandó vagy alkalmi munkát nem vállalt, pedig egészséges, munkaképes. A gyermekei eltartásáról sem gondoskodott, anyjától kicsalt kisebb összegekből tartotta el magát. Göntér László 7 hónap fogházban letöltendő büntetést kapott, valamint a bíróság elrendelte a tartáselmulasztás vétségéért korábban kiszabott 5 hónap szabadságvesztés letöltését is. A disznóvágásokat követő törvényszerű teendő a finom étkek tartósítása. Füst fölé kerül a kolbász, a csülök, a sonka. Ha nem láng fölé. Ugynis telente visszatérő gondja a tűzoltóknak a kigyulladt füstölők tüzének oltása. A túzokok: a füstölgő parázs lángra lobban; szakadozott, gyönge zsineget használnak a húsfélék kötö zéséhez, amely nem bírja el a rákötött súlyt; a csöpögő zsír lángra lobbantja a tüzelőt. Tehát semmiképp sem tanácsos hosszú időre felügyelet nélkül hagyni a füstölőt (egyébként ez is gyakran előfordul). Az elmúlt napokban Pusztaszeren, Csongrádon, Makón és Szegeden oltottak füstölőtüzeket DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Szociálist?. Munkáspárt Szegeti Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szavay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat; Szeged, Tanácsköztársasag útja 19. Sajtóház 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Vyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2». 6720. Igazgató: Dobo József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 X