Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-17 / 40. szám

Megválasztották a tisztségviselőket Elfogadták a határozatot 76. évfolyam, 40. szám 1986. február 17., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXV. kongresszusa Szombat reggel fél 9-kor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatta munkáját a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa. Az elnökségben helyet foglalt Kádár János, az MSZMP főtitkára. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Vasárnap reggel az Épitők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatódott, majd délután a választásokkal befejeződött a magyar szakszervezetek XXV. kongreszszusa. Részt vett a tegnapi tanácskozáson Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. A képen az elnökség tagjai, köztük Kádár János a tanácskozás napján szombati munkaFaluvégi Lajos fölszólalása — A kormány nevében köszöntöm a szakszervezetek XXV. kongresszusát. Megtisztelő megbízatásom, hogy ebből az'alkalomból kinyilvánítsam: a IVlinisztertanács nagyra becsüli és elismeri azt az értékes tevékenységet, amelyet a magyar szakszervezetek az elmúlt években is kifejtettek a szervezett dolgozók érdekeinek képviseletében, a gazdasági és társadalmi feladatainkra való mozgósításban — mondotta elöljáróban. Korszerűbb formák — Az előző hónapokban társadalmi és állami fórumokon egyaránt megvontuk az elmúlt évek mérlegét, sorra vettük eredményeinket és nyíltan szóltunk gondjainkról. így történik ez itt is. Ismeretes, hogy küzdelmes és nehéz időszakot tudunk magunk mögött. Megbirkóztunk a váratlan külgazdasági fordulatokkal, s eközben meg tudtuk őrizni legfőbb társadalmi vívmányainkat. Tovább szélesítettük és új formákkal gazdagítottuk a szocialista demokráciát, előre haladtunk a gazdaságirányítási rendszernek — benne a vállalatirányításnak — a korszerűsítésében. Mindezek — úgy gondolom — a szakszervezeti mozgalmat újszerű és bonyolult feladatok elé állították. Hasonlóképpen vagyunk ezzel a kormányzati munkában. Az elmúlt évek társadalmi és gazdasági fejlődése nyomán a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő központi döntések előkészítésében és meghozatalában egyre fontosabbá vált a szakszervezetek és a kormányzat együttműködése. Elevenek és sokoldalúak voltak a munkakapcsolatok és folyamatos volt a párbeszéd. Immár évtizedes múltra tekinthet vissza az együttműködésnek az a formája, hogy a SZOT és a kormány képviselői — évente több alkalommal is — találkoznak egymással, megvitatják az éves népgazdasági tervet, a gazdaságszervezési feladatokat, s megállapodnak az életszínvonal-politika időszerű kérdéseiben. Együttműködésünknek különösen termékeny szakasza volt a VII. ötéves terv előkészítése. A szakszervezetek mindvégig támogatták a tervnek az MSZMP XIII. kongresszusán megszabott gazdaságpolitikai irányvonalát, egyetértettek a fő célokkal. Állásfoglalásuk ereje, hatása az egész tervezőmunkára és az azt kísérő társadalmi' vita más területeire is kisugárzott. A tervezőmunka különféle szakaszaiban a szakszervezetek száznál több észrevételt és ajánlást tettek. Ezek java része egybecsengett a tervelgondolásokkal. A tervkészítésnek még az utolsó szakaszában. a tervtörvény javaslatához is tizennégy módosító indítványt fűztek, s közülük tízet a kormány elfogadott. Akadt persze néhány olyan igény is, amellyel kapcsolatban azt kellett mondanunk: ezek ugyan érthetők, de a gazdasági eredmények ma számításba vehető színvonalán nem teljesíthetők. Például a kormány most nem vállalhatott kötelezettséget arra, hogy a reálbérek már 1986-tól kezdve folyamatosan emelkedjenek, hogy a nyugdíjak vásárlóerejét rövid időn belül teljeskörűen megőrizzük, s hogy a tanácsi bérlakások építésének arányát, már a tervidőszak elején megnöveljük. A kormány megérti és napirenden tartja ezeket az igényeket, de teljesítésük föltételei csak akkor teremthetők meg, ha — a szakszervezetekkel összefogva — lényegesen fokozni tudjuk a népgazdaság jövedelemtermelő képességét. Mindazonáltal az életkörülmények javítása érdekében már az idén sor került bér- és nyugdíjintézkedésekre, a gyermeknevelés és a lakáshoz jutás támogatásának növelésére. A különféle társadalmi szervek — köztük első helyen a SZOT — által képviselt véleményeket tervezési és irányítási rendszerünk abból a felismerésből •igyekszik befogadni1, hogy csakis akkor hozható helyes, társadalmilag elfogadható és végrehajtható döntés, s csakis akkor tartható fenn a társadalmi közmegegyezés, ha az eltérő érdekek felszínre kerülnek, s az álláspontokat nyíltan megvitatjuk. Magától értetődik: az, hogy egy közös álláspontot alakítunk ki, a társadalom számára új minőséget képvisel, ám igazi értékét ez akkor nyeri el, ha az egyetértésben hozott döntések eredményesen megvalósulnak és ki-ki teljesíti vállalt kötelezettségét Az elmúlt évi nehézségek ellenére — egyebek között a SZOT véleményére való tekintettel — egyetlen életszínvonal-előirányzattól sem léptünk vissza. Tudjuk, hogy sokan nagyszerűen helytálltak a szénbányákban, a munkapadok mellett és a földeken, ámde az is tény, hogy sok gazdálkodó szervezet évek óta képtelen megfelelni a nagyobb követelményeknek, mert drágán és szervezetlenül termel, szállít és értékesít. összességében 1985-bén nem sikerült behoznunk az elmaradásokat, a kiesett jövedelmet és exportot ez évben kell pótolni. Sajnos idén januárban még nem mutatkoztak biztató jelek. Ezt most nagyon komolyan kell vennünk, mert az elosztási célok valóra váltásához jóval nagyobb teljesítményekre van szükség, mint tavaly! — A kormány tagjai kezdettől fogva nagy figyelemmel kísérték a szakszervezeti kongresszus előkészületeit és az itteni Vitát. Örömmel nyugtázzuk, hogy a hozzászólások alapjaiban megerősítették a kormánynak az Országgyűlés által elfogadott munkaprogramját és a VII. ötéves tervben foglalt fő célokat. Úgy látjuk, hogy nagy fontosságot tulajdonítanak azoknak — a terv gerincét alkotó — kormányzati programoknak, amelyek a műszaki fejlesztés kulcsterületeire, a tudományos kutatásra, az anyag- és energiatakarékosságot segítő technológiai koCzerűsítésre és az életkörülmények fő területeinek: a lakásellátásnak, a közoktatásnak és az elmaradott térségeknek a fejlesztésére irányulnak. Az eddig elhangzott hozzászólásokból az a biztató kép is kirajzolódik, hogy dolgozóink a munkahelyükön többet és főként jobban akarnak dolgozni Elvárják, hogy munkájukhoz megteremtsék a Kellő föltételeket, hogy teljesítményeik megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek. Ügy gondoljuk, ha az ötéves terv fő törekvéseit, az említett korszerűsítési programokat és a dolgozók tenniakarását jól összekapcsoljuk, akkor megvalósul a mindnyájunk által óhajtott kibontakozás. A továbbiakban Faluvégi Lajos olyan kérdésekről szólt, amelyek visszatérően elhangzottak a hozzászólásokban. — A munka szervezettségével és becsületével kapcsolatban az elmúlt esztendők nehezebb körülményei miatt valóban mutatkozott némi elbizonytalanodás, bizonyos értékzavar. S az is igaz, hogy a munka tiszteletére és becsületére való nevelést nem a munkahelyen kell elkezdeni. Sokan szóltak arról is, hogy jobban meg kell becsülni a főállásban végzett munkát. Foglalkoztak a túlmunkának és ezzel kapcsolatosan a különféle kisvállalkozásoknak — elsősorban a vállalati gazdasági munkaközösségeknek — a szerepével. Szerintünk is az lenne a jó, ha nyolcórai munkával sokkal többen kereshetnék meg azt, amit ma csak túlmunkával. Mi is azt akarjuk, hogy a szabadidő valóban szabad idő legyen, azt. mindenki a családjára, művelődésre, önképzésre, közéleti tevékenységre, pihenésre fordíthassa. De ehhez az kell. hogy a főmunkaidő a folyamatos és az eddiginél eredményesebb munka idejévé váljon. Ezért érdemben meg kell javítani a főmunkaidőben végzendő munka szervezettségét. a belső és a külső kooperációt, az anyag- és alkatrészellátást, munkát megtakarító korszerűsítéseket kell végrehajtani és jobban ki kell használni a munkaidőt. Csak ezáltal teremthetők meg annak föltételei, hogy a főmunkaidőben jöhessen létre az a termék, az a szolgáltatás és az a nemzeti' jövedelem, amelyet jelenleg csak a kiegészítő tevékenységgel együtt lehet létrehozni. Ösztönző bérezés A főállású munka és a kiegészítő tevékenységek között ma tapasztalható ellentmondásokat két irányból közelítve kívánjuk feloldani. Az egyik az. hogy bővül az ösztönzőbb vállalati bérpolitikára módot adó úgynevezett keresetszint-szabályozás alkalmazási köre, mert ez lehetővé teszi a főmunkaidőben nyújtott teljesítmények • íjobb elismerését. Megjegyzem: sajnos sok vállalat még nem választotta ezt a szabályozási formát, mert ez bizony kockázattal is jár. A másik irány, hogy legyenek egyértelműbbek a vállalati gazdasági munkaközösségek működési fölté telei, meg kell tartani' és meg kell tartatni az ezekre vonatkozó szabályokat. Erre az ad módot, hogy tevékenységüket bele kell foglalni a kollektív szerződésekbe, munkájukat és célszerűségüket a vállalati dolgozók testületei évről évre értékelik. A tisztességes és eredményes munkához tehát még ösztönzőbb és harmonikusabb feltételeket kívánunk teremteni. E tekintetben nem az adminisztratív módszereket tekintjük a legfontosabbnak, de a mai valósággal szembe kell néznünk. Azért hogy a bérek ösztönző ereje fokozódjon, a legtöbbet a termelés közvetlen környezetében kell tenni. A legfontosabbnak a vállalati belső érdekeltségi rendszer általános kiépítését és ösztönzőbbé tételét, az alt kotó és újító légkört, az ennek megteremtésében nagyszerepet vállaló műszakiak és kiemelkedő szakmunkások megbecsülését, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák szélesebb körű alkalmazását tartjuk. Az erőteljesebb ösztönzés, a rugalmasabb és hatékonyabb foglalkoztatás, a differenciáltabb bérezés azonban önmagában nem elég. Meg kell győzni nálunk még nagyon sok embert, hogy a fegyelmezettebb és szervezettebb munka a saját és valamennyi' dolgozótársa javát szolgálja. A szakszervezetek leginkább azzal segíthetnek, hogy tevékenységükkel az eddiginél hatékonyabban támogatják a vállalati igazgatók, az üzemi vezetők és brigádvezetök újító és rendteremtő törekvéseit. Úgy gondoljuk, hogy e tekintetben az alapszervezetek mozgalmi mérlegének a „tartozik" oldalán akadnak még rendezni való tételek. A bér- és kereseti arányokkal kapcsolatban több ágazatról, szakmáról, de megvéről is elmondották, hogy ott a keresetek elmaradnak a népgazdasági átlagtól, s hogy ezt mielőbb orvosolni kell. A VII. ötéves terv azzal számol, hogy a reálbérek a tervidőszak derekától 5 százalékkal növekedhetnek. A fogyasztói árak emelkedése is mérséklődik, így kétségkívül jobb körülmények jönnek létre a kereseti és jövedelmi arányok javításához, mint az előző években. A tegnap és ma, itt — a szakmák részéről — különkülön jelzett aránytalanságokat még alaposabban át kell tekintenünk, hogy — az elvárt nagyobb teljesítmények esetén — azok fokozatos feloldására a szakszervezettel közös elveket és programot alakítsunk ki. — Vita folyik arról, hogy a szabályozók nem eléggé stabilak, és sok pénzt elvonnak a vállalatoktól. Nem téveszthetjük szem elől, hogy a szabályozók változásának megvannak az objektív törvényszerűségei. A szabályozó mértékeknek ugyanis éppen az a rendeltetésük, hogy (Folytatás a 2 oldalon)