Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
10 Szombat, 1986. február 15. DM röviden Hidegkonyhai bemutató Somogyi Károtyné fejvétele Hidegkonyhai bemutatót rendezett tegnap a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat, hogy a háziasszonyokkal megismertesse, megszerettesse nagy választékban előállított új készítményéit. Sokan hiányolják a diétás ételeket, az újszegedi 17. sz. ABC-áruházban rendezett bemutatón ezeket is megismertették a vásárlókkal SZEGEDI KARNAGY MEGHÍVÁSA Az NSZK-ba utazik ma, Szécsi József karnagy, tíz nap alatt három koncertet dirigál a klevei zeneiskola zenekarának, és az emmerichi kórusnak. Zongorán közreműködik Maczelka Noémi, a szólisták pedig Marlonné Szécsi Éva és Szécsi István énekművészek. FOTÓK A GUMIGYÁRBAN A Taurus Gumigyár ebédlőjében február 17-én, hétfőn kiállítás nyílik Liebmann Béla fotográfiáiból. A tárlat február 21-ig tekinthető meg naponta 7től 15 óráig. KLALLLTAS KUN BÉLA SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMÁRA Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt pénteken, a Munkásmozgalmi Múzeumban. A magyar és a nemzetközi forradalmi mozgalom kiemelkedő személyiségére emlékező tárlatot Berecz János, az MSZMP KB titkára nyitotta meg. Az eseményen jelen volt a politikai, a társadalmi és a kulturális élet számos vezető képviselője, valamint Kun Béla családjának tagjai is. EIJÖADAS A CUKORBETEGSÉGRŐL A Vöröskereszt kiskundorozsmai alapszervezete szervezésében Swanner János orvos tart előadást a cukorbetegségről, kedden délután 5 órakor a Negyvennyolcas utcai pártházban. NÉPI GYERMEKJATÉKPALYAZAT Népi gyermekjáték-pályázatot hirdetett az általános iskolai szakkörök. tanulók részére a SKolnok Megyei Úttörő Elnökség, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, valamint a megyei múzeumi szervezet. A pályázaton csak olyan népi gyermekjátékokkal lehet részt venni, amelyeknek e leírása, is-1 mertetése nyomtatásban vagy hangszalagon még nem jelent meg. Fényképfelvételekkel illusztrált, részletes leírást kell készíteni róluk. Előírás, hogy a dallamokat magnetofonszalagon rögzítsék. A pályázatot 1986. október 10-ig kell megküldeni a Damjanich János Múzeum közművelődési osztályának (5001 Szolnok, Pf. 128) A legsikeresebb pályázók a nyáron jutaiomtáborozáson vehetnek részt KINEVEZÉS A Minisztertanács Pusztai Ferencet művelődési miniszterhelyettessé kinevezte. ÜLÉSEZETT A MEGYEI KOORDINÁCIÓS TANÁCS A megye három szövetkezeti ágazatának; a mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezeteknek a gazdasági, a szövetkezetpolitikai együttműködését összehangoló koordinációs tanács ülést tartott tegnap. Szegeden, a Mészöv székházában. Ocskó Imre, a testület soros elnöke előterjesztésében a megye három szövetkezeti ágazatának termelésfejlesztési és exportlehetőségeit vitatták meg. Megállapították, hogy a VII. ötéves tervben nagyrészt a versenyépes termékek kínálatán múlik a szövetkezetek exportteljesítménye. Olcsó és kiváló minőségű árukkal kell a piacra menni, akkor nem marad el a siker. Harad a téli idő Előrejelzés az ország területére ma estig: többnyire erősen felhős, párás, éjszaka többfelé, néhol napközben is ködös idő várható. Hószállingózás. gyenge havazás, hódara szórványosan valószínű. A déli, délkeleti szél többnyire gyenge, délutántól a Dunántúlon már időnként élénk lesz. Folytatódik a hideg idő. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet általában mínusz 7, és mínusz 12 fok között, az átmenetileg kevésbé felhős északi vidékeken helyenként mínusz 15 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul. DOKTORAVATAS A JOGI KARON A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán végzett hallgatóit avatják doktorrá ma, szombaton 11 és 12 órakor az egyetem Dugonics téri központi épületének aulájában. Csákány Béla rektor és Papp Ignác, a jogi kar dékánja 103 végzőst fogad doktorrá. VALAMENNYI ÜT JÁRHATÓ Péntek reggelre a Dunántúlon is járhatókká váltak az utak — jelentette az Ütinform. Győr-Sopron, Vas és Zala megyében a mellékutak 90 százalékán teljes szélességben közlekedhetnek a járművek, a többi megyében pedig valamennyi út járható. Az erős éjszakai lehűlés miatt azonban a főutak is síkosak, csúszósak lettek. Veszprém megyében a 71-es út Zánkánál jeges is. A 8-as és a 84-es főút Veszprém megyei szakaszán a köd miatt helyenként tízhúsz méter mindössze a látótávolság. CSALÁDVÉDELMI TANACSADÓ A Szegedi Városi Vöröskereszt rendszeres családvédelmi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazokat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk megoldhatatlannak látszó gondjaikban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen oknál fogva nem vállalják, problémáikkal levélben fordulhatnak a tanácsadó szolgálathoz, amelynek címe: Szeged, Pf. 102. Az üzem főmérnöke beront az igazgató dolgozószobájába. Kezében szorongat valamit: egy plasztilinra emlékeztető anyag jókora anyag jókora darabkáját. — Igazgató elvtárs! — kiáltja lelkesen. — Gratulátok. A kísérlet nagyszerűen sikerült! íme ezt kaptuk! Az igazgató kissé félrehúzódik. — Hm . . — hümmög bizonytalanul — való-1 ban ... ez. De mi ez? — Eddig még nem sikerült kideríteni. De folytatjuk a kutatást. — Hm... — mintha csillogna .. . — Csak a fény esik rá. Sötétben pedig foszforeszkál. — És fennmarad a víz felszínén? — tudakolja az igazgató. — Fennmarad. — Zsugorodik? — Egyelőre nem állapítottuk meg. Antianyag Az igazgató bólint. és elgondolkodik. — Texipexythez • hasonlít. — Aligha. A texipexyt füst nélkül ég. Ez peditl szörnyen kormoz. — És alacsony hőmérsékleten hogyan viselkedik? — Recseg. — Ebben az esetben pixifixon. — Dehogy, igazgató elvtárs! Ha pixifixon volna, akkor már régen a levegőbe repültünk volna! Az igazgató mindenesetré még távolabb húzódik. — No és szeszben oldódik? — De még mennyire! — No és? — Megjárja .. . meg lehet inni. — Akkor ez fixitoxon. — Eleinte mi is így gondoltuk. A fixitoxon azonban intenziven lélegzik. — És ez? — Nem lélegzik. Az igazgató haragra gerjed. — Akkor végeredményben mit állítottak elő? A patkányok felfalják? — Felfalják, de megdöglenek tőle. — És a legyek? — A legyeknek nem árt. — Ebben az esetbea nem más, mint klexiloxon-duplex. — Akkor már inkább iexiklapson-triplex. A klexikon ugyanis habzik. — A Iexiklapson viszont elpárolog. — Akkor talán klepixon. — Vagy talán antianyag ... — Az igazgató magában motyog. Ez azt jelenti, hogy komoly döntésre készül. — Hát nem, főmérnök elvtárs — jelenti ki végül —, fene vigye ezt a választékbővítést! Holnaptól kezdve újra ablakgittet fogunk gyártani . . . L. V. A lottó nyerőszámai: 1, 36, 37, 64, 70 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Sírokon pénteken megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 1, 36, 37, 64, 70 Több pb-gázpalack Szombati műszak Algyőn Ma, szombaton is dolgoznak a Dél-Alföldi Gázszolgáltató Vállalat algyői propán-bután gázpalacktöltő üzemében. A hét végi géemkás műszakra azért van szükség, hogy a téli időszakban ugrásszerűen megnövekedett fogyasztói igényeket maradéktalanul kielégíthessék. Ma — a tervek szerint — több mint 10 ezer háztartási gázpalackot töltenek meg és szállítanak Bács, Békés és Csongrád megye városaiba, falvaiba. Nők A tengerész a Merthez: — Igaz, hogy a né szerencsétlenséget hoc a hajén? — Éppen óg>, mint a szárazföldön,.. W Éhesek a bakonyi vadak Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, apos, nagyapa es dédapa. FOGAS PAl. nyugdíjas városgazda, 88 életévében február 12-en elhunyt. Drága szerettünk temetése február 18-án 13 órakor lesz a szegedi Belvárosi temető ravatalozójából a romai katolikus egyház szertartása szerint a gyászoló család. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesiapa, nagyapa és rokon. SZEGVARI SÁNDOR életének 80. évében nirtelen elhunyt. Temetése február ili8-an (kedden) m órakor Jesz az Újszeged« temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyo6, nagymama, dédmama. OZV. HORVÁTH 1STVANNÉ Fanagó u. 21. sz. alattti lakos 81 eves korában február u-én váratlanul elhunyt. Búcsúztatasa hamvasztás utan lesz. Emléket órokre megőrizzük. A gyászoló család. Koszonetet mondunk mindazoknak. akik szerettunk. ÖZV. BOKOR FERENCNÉ Jenei Gizella temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a ház lakóinak és mindazoknak, akik felejtheteUen szerettünk. ÖZV. SZŰCS ISTVANNÉ Dunai Erzsébet bucsuztatásan megjelentek, részvétükkel es viragatkkaJ mély fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek A gyászoló család. Köszönetet mondunk minden rokonnak. egyházi testvérnek, hogy mély fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Hálás szívvel mondunk köszönetet az Alsóvárosi Szociális Otthon vezetőségének es dolgozóinak, hogy szeretett édesanyánkat. IVAN IVANNÉT hosszan tartó betegségében ápoltak. GyászoLó gyermekei. Koszonetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, a ház lakóinak, ismerősöknek. a Vidia, a Hangszergyáir. a városgazdálkodási vállalat dolgozóinak, akik szeretett édesanyánk. NAGYHASKA MIHALYNÉ Kovács Margit temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a körzeti orvosának áldozatkész munkájáért. A gyászoló csalad. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, baratoknak, a ház tisztelt lakóinak, ismerősöknek akik felejthetetlen halottunk, IIVIRE I.AJOSNÉ Révész Anna temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, valamint a II. belklinika haematológiai és intenzív osztály orvosainak és ápolóinak, akik fáradságos' munkájukkal élete meghosszabbításán fáradoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon ismerősöknek, akik FENYVESI LÁSZLÓ temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a postaigazgatóság és a hálózat építő üzeme, a Komplett Ruházati Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, akik családunk mély gyászában osztoztak A gyászoló család ÉPÍTÉSZETI BEMUTATÓ CSONGRÁDON Csongrádon, a művelődési, ifjúsági és sportközpontban kiállításon mutatják be a Nóvák István és Novákné Juhász Márta építészek munkásságát reprezentáló anyagot. A tárlatot ma, szombaton délután 5 órakor nyitja meg Eke Károly, a Magyar Rádió főmunkatársa. Az építészeti bemutató március 2-ig tekinthető meg naponta 10 és 12, valamint 14 és 18 óra között. AZ OTP LAKASAJANLATA Az Országos Takarékpénztár Csongrád Megyei Igazgatósága a következő lakásokat ajánlja megvételre: Észak-Üjszeged N—31-es épülettömbjében 2 darab SL—403 típusú 1+3 szobás, 87 négyzetméter alapterületű lakás, ára 1 millió 345 ezer forint plusz a garázs ára 66 ezer forint, és 10 db SL—603 típusú 2+2 szobás, egyenként 100 négyzetméter alapterületű lakást 1 millió 435 ezer forintért, a gépkocsitároló ára 55 ezer forint. Észak-Üjszeged N—32-es épülettömbben 2 darab SL—403 típusú 1+3 szobás, 87 négyzetméter alapterületű lakás, ára 1 millió 345 ezer forint és a garázs ára: 66 ezer forint; 10 darab SL—603 típusú 2+2 szobás, egyenként 100 négyzetméter alapterületű lakás, 1 millió 435 ezer forint, és a gépkocsitároló ára 55 ezer forint. ZÁRSZÁMADÁS PUSZTASZEREN A Pusztaszeri Hétvezér Tsz történetének legsikeresebb éve volt a tavalyi. A tegnap, pénteki zárszámadásukon részt vett Magyar Gábor, a MÉM miniszterhelyettese is. A takarékos költséggazdálkodás, és a szárítóüzem hatékonyabb kihasználtsága révén 36 milliós nyereséggel zártak. Az egy főre jutó eredmény egy év alatt 76 százalékkal nőtt, s ez a tagok jövedelmén is meglátszik. Nyereségrészesedésre az éves fizetésük egynegyedét fizetik ki A behavazott Bakony éle. lem után kutató nagyvadjai az utóbbi napokban a falvak körül csoportosultak. A szarvasok a szabad szérűskertekben több helyütt is megdészmálták a háziállatoknak elrakott szénát, a vaddisznók pedig kukorica, tárolók lécrácsait próbálták feltörni. Az őzek, főleg az erdei etetők köré csoportosultak várván újbóli feltöltésüket. A legnehezebb helyzetben az újszülött vadmalacok vannak: az erdei csapásokban, valóságos hóalagutakban mennek élelem után. Még az egyébként vaddisznóra cserkésző vadászok is leengedik célzásra emelt fegyverüket, amikor kicsinyeit vezető vaddisznókoca kerül eléjük. A bakonyi és a balatonfelvidéki erdészek és vadászok ezekben a napokban egyébként is jobbára gondoskodási céllal járják az erdőket. hogy élelemkiegészítéshez jutassák a mostoha sorsra jutott vadakat. Lovasszánokkal vagy terepjárókkal szállítják a kettőzött adagú élelmet az erdei etetőkhöz. Feltöltötték a sózókat is. A szánokkal és a gépekkel még „különjáratokat" is indítanak, hogy a magas hóban közlekedő folyosókat nyissanak az erdei vadaknak. Korszerűbb mérlegek a Hetripondból A hódmezővásárhelyi Metripond mérleggyárnak — folyamatos értékelemzés, illetve funkcióanalízis eredményeként — a mélegek súlyát tekintve is egyre inkább sikerül a világpiaci kereslethez igazodnia. A raktárakban, postai csomagméréseknél használatos körszámlapos mérőeszközök Vizsgálata például 40-féle alkatrésznél mutatott ki súlyfelesleget. Csupán ennek „lefaragásával" 25 000 kiló anyqgot takaríthatnak meg évente. A gyártónál mutatkozó megtakarítás mellett nem közömbös ez a felhasználónak sem, a könnyebb mozgathatóság, szállíthatóság szempontjából Ugyancsak jelentős súlycsökkentésre van lehetőség u 10—60 tonnáig mérő hídmérlegeknél. Ezeknél a műszaki-tudományos vizsgálódással azt állapították meg, hogy nem alkatrészenkénti változtatgatással, hanem alapvetően új konstrukcióval jutnak eredményre. Sikerült olyan új típusokat kialakítani, amelynél az acél mérőszerkezet korszerűsítésével annak súlyát a felére, mintegy 700 kilóra redukálták. A hídmérleg teherhordó felületének vas helyett betonból történő kialakításával darabonként 4000 kiló acélanyag a megtakarítás, amellett, hogy a berendezés lényegesen korszerűsödött. A következő hetekben értékelik egy egész optikai rendszerű, raktári mérlegcsaládnál végrehajtott 'hasonló korszerűsítés, súlycsökkentés várható eredményét. Máris megállapították, hogy a vállalat egy évi nyereségének a 30 százaléka a korszerűsítésekből származó anyagmegtakarítások eredménye. FINNBARATOKNAK Hétfőn délután 5 órakor a Magyar—Finn Baráti Kör összejövetelén Varga Domokos író, a budapesti Kaiéval Baráti Kör elnöke tart előadást „A finn népi humor és fantázia" címmel a városi tanács klubtermében (Széchenyi tér 10.). DÉLMAGYARORSZÁG A MaK.var Szociálisig Munkáspárt Szeged Várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Slinon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és Kiadóvállalat; Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja; Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 x