Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-30 / 25. szám

Csütörtök, 1986, január 30. 5 * Újabb agrárkötvény Az élelmiszer-gazdaság és -kereskedelem A Magyar Nemzeti Bank agrár-, ipari, keréskedelmi és szövetkezeti hitel-föigazgatósága kölcsönforrásainak bőví­tésére 500 millió forint összegű kötvényt bocsát ki. A többletforrásból a hitel-főigazgatóság az élelmiszeripar és az élelmiszer-kereskedelem fejlesztéséhez nyújt — az elő-, irányzott mintegy 8 milliárd forintos beruházási hitelke­reten felül — fejlesztési kölcsönöket. Lányfalvi Sándor, az MNB főosztályvezetője az MTI munkatársának elmon­dotta: a hitelfőigazgatósága múlt évben bocsátott ki elő­ször agrárkötvényt, s a ked­vező tapasztalatok láttán döntöttek újabb értékpapí­rok forgalomba hozatala mellett. Az első agrárköt­vény esetében 300 millió fo­rint névértékű értékpapír ki­bocsátását tervezték, a gaz­dálkodók azonban egy hét alatt 440 millió forint érté­kű kötvényt jegyeztek, amit a bank ki is bocsátott. Az értékpapírok révén be­folyt pénzből a bank ter­melőszövetkezeteknek, élel­miszeripari vállalatoknak nyújtott gyorsan megtérülő fejlesztésekhez, számos eset­ben rekonstrukciókhoz köl­csönöket. A kötvényeladás megszervezésében részt vet­tek az MNB megyei igazga­tóságai is. A náluk jegyez­tetett értékpapírokból szár­mazó anyagi eszközök je­lentős részével maguk gaz­dálkodhattak, s ezt a pénzt a megye gazdaságainak fej­lesztésére fordították. A második agrárkötvényt egymillió, ötszázezer és száz­ezer forintos címletekben bo­csátja ki a hitelfőigazgató­ság. A kötvények február 17­től jegyezhetők az MNB számlavezető bankszerveinél. A kötvény lejárata 8 év, s a törlesztést a bank 2 éves türelmi idő után kezdi meg. A kötvény kamata 11,5 szá­zalék. Az értékpapírokat a ha­zai gazdálkodó szervezetek vásárolhatják meg. A hi­telfőigazgatóság biztosítja az értékpapírok vásárlóit, hogy amennyiben a lejárat előtt szükségük van a pénzükre, a kötvényeket visszavásárol­ja. (MTI) El ne maradjanak a cinkék... Csípős szél cibálja a ka­bátomat, de a vakítón szét­áradó napfény, a fölásott föld lehelete elfeledteti ve­lem, hogy még csak januárt irunk. A vakolatlan kis ház kertjében fölborított fém­csónak: várja a melegebb napokat. Gyorsmozgású asz­szony nyit kaput, szívélyes hangja szinte 'simogatja a váratlanul érkezőt. Odabenn minden családias meleget áraszt. Duruzsol a gázkonvektor, monoton hangját el-elnyomják a ka­litkában mókázó papagájpár rikkantásai. A sarokban, a könyvsorok alatt, kivilágí­tott akváriumban apró, szí­nes halak úszkálnak méltó­ságteljesen, belopva a kis szobába a természet harmó­niáját. — öcsikének vették kará­csonyra a lányok — mondja Katóka, és az ágyhoz vezet. öcsi 21 éves, mindössze 28 kiló. Fejét ' díszpárnákon nyugtatja, vékonyka lábán puha-meleg kötött nadrág, mellén az elmaradhatatlan zsebrádió. Serkenő bajusza alatt kivillan hófehér fogso­ra, amikor „csókolom"-mal üdvözöl. Katóka a belső szo­bába vezet, hellyel kínál, és mesél. Mesél vidáman, bol­dogan, fékezhetetlennek tű­nő életerővel. Nyafogó, elé­gedetlenkedő, oly gyorsan fáradó, lelki adásvétel előtt számítón latolgató asszony­társak, hallgassuk csak! — Gépipari technikumot végeztem, amikor a gumi­gyár idetelepült. Tudásomat azonban nem nagyon hasz­nosíthattam. mert jöttek sorban a gyerekek, ők min­denekelőtt fontosak voltak a számunkra: férjem is, én is nagyon szeretjük a gyereke­ket. Van három lányom, kettő már férjnél. Ha pénz­ben nem is dúskáltunk, ah­hoz ragaszkodtunk, hogy ta­nuljanak: a legidősebb tech­nikumban érettségizett, a középső férfi fodrász, a ki­csi meg kertész. Boldog va­gyok, mert aranyosak, ren­desek a lányaim. „Most tu­dom csak, milyen nyugodt, kényelmes gyerekkorunk volt, hogy anyu, te mindig velünk voltál" — mondta nemrég az a lányom, aki már szintén anya. örültem az elismerésnek. Meg annak, hogy nem vetették soha a szememre a szegénységet. Persze most is megkérdezik, anya, hogy tudod így beosz­tani azt a kevés pénzt? Tu­dom, nekik se könnyű, hisz egy bébitipegö 180—200 fo­rint. Na, és itt van öcsiké, akit, mint egyetlen fiút, mind­annyian nagyon szeretünk. Egyszer négy napig kórház­ban volt: úgy hiányzott, azt hittük, megőrülünk. Kora­szülött volt szegény, de ele­inte semmi rendellenességet nem fedeztünk föl nála. Ügy másfel éves korában tűnt föl, hogy mintha nem látna. Vittük az orvoshoz, aki saj­nos igazat adott nekünk Nem sokkal ezután a papá­val díszítettük a karácsony­fát, s közben egy puffanást hallottunk. A mi 2 éves fi­unk legurult az ágyról. Az ijedtséget azonban öröm követte: észrevettük, hogy visszanyerte a látását. Bol­dogságunk azonban nem tar­tott sokáig: aggódtunk, hogy nem akar lábra állni, járni. Hároméves volt, amikor az orvos azt mondta, sajnos az agy izmokat mozgató része béna, semmi biztatóval nem tud vigasztalni. öcsiké, amíg kicsi volt, nagyon okos volt. Amit a lányok hangosan tanultak, ő mind hamarabb elsajátítot­ta, mint ők. Verseket mon­dott kívülről, érdeklődött minden iránt. Tizenhárom, tizennégy eves kora óta azonban megrekedt a fejlő­désben. Szerette nézni az iskolatévé adásait, beszélge­tett a családdal a látottak­ról. Most már unja az egé­szet, azt mondja, az ismét­lés nem érdekli. A kjs zseb­rádió azonban mindig szól, érdeklődve hallgatja a hí­reket, figyeli, mi minden történik a világban, öcsiké­nek minden évben vettünk egy zsebrádiót, ez a névna­pi ajándéka. Annyit szoron­gatta szegény, hogy hamar elhasználódott. Igaz, régeb­ben tudta tekergetni a Ru­bik-kockát is, gyakran a kezébe adtuk, hadd ügyesed­jen, most már azonban fog­ni sem tud. Katóka pillanatra elgon­dolkodik, de arca ismét föl-, derül: — El ne felejtsem: öcsiké imád horgászni. Van Balás­tyán egy tó, egyszer elvit­tük oda. Hát azt a boldogsá­got! Apu csinált is már egy mólót, a munkatársaival meg egy csónakot. Alig vár­juk, hogy jobb idő legyen, és belefektethessük öcsit. Na­gyon jó szomszédokkal va­gyunk körülvéve: egyiknek is van kocsija, a másiknak is, szívesen segítenek. Hogy mást ne mondjak: egyszer nyitva hagytam az ajtót, és kirepültek a papagájok. JVIásnap az egyik szomszéd­asszonyom egy új párral ál­lított be öcsikéhez. Hiszem, hogy jók az em­berek, csak esetleg nem tud­juk, hogy mást milyen gond gyötör. De ha ez napvilágra kerül, biztosan akadnak, nem is kevesen, akik rögtön fölajánlják segítségüket. Igaz kikaptam a férjemtől, hogy öcsiké nevében írtam a Délmagyarnak — „megál­lunk mi a magunk lábán" mondta —, de a lányok meg­védtek. És azt a szeretetet, jóságot elmondani sem le­het, ami a levél megjelenése után felénk áradt. Szinte egymásnak adták a kilin­cset az emberek, akik hozták az udvari madáretetőbe a magokat. Hogy el ne marad­janak öcsiké ablaka elől a cinkék, a kékikék ... Jelentkeztek a kiszombori konzervüzem Hámán Kató szocialista brigádjának tag­jai, sok-sok ember- és ma­dárbarát. A madártani egye­sület fölajánlotta,- hogy rendszeresen küldenek ma­got a fiatalembernek, diá­kat vetítenek, és beszámol­nak munkájukról. Jelentke­zett valaki a TIT madártan" és természetvédelmi szakkö­rétől, és 18 negyedikes kis­diák Csengeléről. „Olvastuk, hogy a madárkák szórakoz­tatják jelen állapotában. A mi osztályunk igyekszik jót tenni, ahol tud. Összegyűj­töttük ezt a kis madáreie­delt és elküldjük, remélve, hogy örömet szerzünk." Négy zsák mag gyűlt ösz­sze. Azért „csak" ennyi, mert többet nehéz lenne már tá­rolnia a családnak. — Sokan sajnálnak, mondván, hogy én egy áldo­zat vagyok. Nem, ne higy­gye... Nem mondom, szí­vesen elmennék olykor itt­honról, hiányoznak az em­berek, de én megszoktam, elfogadtam ezt az életformát. Voltak fájdalmas tapasztala­taim is: a hivatali bürokrá­cia megkeserítette olykor a napjaimat, például, amikor a mozgásképtelen, alig szál­lítható gyerek személyazo­nossági igazolványát kérték számon rajtam, vagy azt, hogy jelenjen meg az irodá­ban. Nem panaszként mon­dom, de tény: eddig hét be­hívó parancsot kaptunk . . . Tudja, néha, nagyon ritkán elkeseredem, de csak akkor, ha senki sem látja. Búcsúzkodunk, öcsi füle mellett a rádió, az időjárás­jelentést hallgatja. — Nem tudom, miért, de olyan hosszú mos.' ez a tél nekem. Gyanús v.olt, hogy délben is jöttek a cinkék, ez azt jelenti, hogy lehűl a le­vegő. Mondja is a rádió, hogy mínusz 10 fok lesz. Pe­dig én a tavaszt várom, de nagyon! Chikán Ágnes Hangversenyek - fiataloknak A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenyét ren­dezi meg a Filharmónia, szimfonikus bérletsorozatá­nak ötödik koncertjeként ma, csütörtökön este fél 8 órai kezdettel a Zenész szín­házban Közreműködik Jván Ildikó. Keönch Boldizsár, Egri László, (utóbbi a meg­betegedett Németh József helyett) — ének, valamint Delley József — zongora, to­vábbá a Délép Szegedi Ze­nebarátok Kórusa (karigaz­gató: Molnár László), a Sze­gedi Egyetemi Énekkar (karvezető: Gyüdi Sándor), és a Kisteleki 11. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kó­rusa (karvezető: Balogh Irén). Vezényel: Cser Mik­lós. A műsorban Bartók Magyar képek, Debussy Há­rom nocturne és Orff Car­mina Burana című műve szerepel. Ugyancsak ma, délelőtt 11 órai kezdettel a Zenés szín­házban a Canticum kamara­kórus és Gregor József hangversenyét rendezik meg ifjúsági bérleti koncertként, a Radnóti gimnázium tanu­lóinak. Közreműködik Pál Tamás (zongora), a műsort ismerteti: Meszlényi László. Ugyanezen a helyszínen, ma téli 1 órakor a Bebrits La­ios Közlekedési Szakkö­'ópiskola tanulóinak a Mol­nár-dixieland ad hangver­senyt. Itt a műsort a zene­karvezető, Molnár Gyula is­merteti. Nizzába készül a Szeged Táncegyüttes sehmidt Andrea felvétele Fotóriporterünk a kedd esti bemutatópróbán készí­tette felvételét; a közeli franciaországi utazás előtt — mint minden más útjuk előtt, hagyományosan — meg­hívták a Tolbuhin sugárúti székházba a Szeged Táncegyüt­tes fenntartó szerveinek képviselőit, a táncosok szüleit, te­kintsék meg a külföldön bemutatandó programot. Egy hét múlva, február 5-én indul a felnőtt tánccsoport 36 tagja Nizzába. Az ottani több hetes, hírneves, tél végi, tavasz eleji fesztiválra-karneválra kaptak meghívást a szegedi néptáncosok. Magyarországot képviselik sok ország mű­vészeti együtteseinek e nagyszabású találkozóján, és persze a két város, Nizza és Szeged hagyományosan jó kapcso­latait is erősítik. A Nagy Albert vezette csapat tagjai feb­ruár 4 4-én indulnak majd haza. addig több színpadi elő­adást tartanak és részt vesznek a szegedi nyári fesztiválok utcai menettáncaihoz hasonlító produkciókban. A kedden látott, szép magyar táncokat és dalokat gondos összeállí­tásban, hatásos előadásban tálaló program alapján nem nehéz megjósolni: a szegedi néptáncosok sok tapsot kap­nak majd a francia közönségtől. Mátyás, • i Színes magyar rajzfilm. Irta és rendezte: Üjváry László. Fényképezte: Pethes Zsolt. Polyák Sán­dor. Baesó Zoltán és Mertz Loránd. Animáto­rok: Lörincz László, Tóth Pál. Horváth Mária. Üj­váry László. Zene: Kalá­ka együttes. Gyermekkorom porosodó emlékei közül nagy nehe­zen előkerestem a minap egy réges-régi könyvet. Má­tyás király tréfái a címe, Szép Ernő gyűjtése, s 1958­ban jelentette meg a Ma­gyar Helikon. A könyvvel automatikusan gömbölyöd­ni kezdett az emlékezés Ari­adne-fonala is, elém gurit­va a kérdést: mi okzhatta vajon, hogy életem legelső találkozása Hunyadi Má­tyással élénkebben él ben­nem, mint mondjuk, az Odüsszeiával, vagy az An­Felhívás Országos amatőr pop-rock találkozóra Idén ismét meghir­dette az amatőr or­szágos pop-rock találkozót a KISZ KB kulturális osz­tálya, a Magyar Rádió és a Népművelési Intézet. A fellépések megyei szín­helyei a művelődési közpon­tok, a budapesti zenekaro­kat pedig az Almássy téri szabadidőközpont fogadja. Jelentkezési lapot ezeken a helyeken és a budapesti KISZ-bizottságon kaphat­nak az érdeklődők. A szervezők állandó, hiva­tásos működési engedéllyel nem rendelkező pop- és rockzenekarok jelentkezését várják. A határidő: 1986. március 15. A megyei pop-rock vetél­kedők legjobbjai úgyneve­zett tájegységi találkozókra jutnak tovább. Ezeknek Bu­dapesten az Almássy téri szabadidőközpont, Győrött a Petőfi Sándor Ifjúsági Ház, Szolnokon a megyei művelődési központ, Tamá­siban pedig a Gőgös Ignác Művelődési Ház ad otthont. A tájegységi találkozók él­mezőnye — mintegy tíz együttes — részt vesz a nyári, salgóbányai rocktá­bor munkájában. A tábor­ban az oktatás mellett a zenekarokkal felvételeket is készítenek. A tábor záró­koncertjén — ez egyben az országos döntő is — nyújt­ják át a díjakat, s ideigle­nes ORI-engedélyek kiadá­sáról is döntenek. dersen-mesékkel történő megismerkedés? Azután: miért lehetett, hogy a sajtó­vetítésen népes számban je­len levő gyerekek között fu­ra, vibráló izgalom volt megfigyelhető, még azt is megkockáztatván, talán más­fajta, mintha például a ju­goszláv tévéből jól ismert és szintén népszerű Tom és Jerry-sorozatot láthatták volna a vásznon? A választ két éve újra ki­adott könyvében már Baj­csy-Zsilinszky Endre meg­fogalmazta: „csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása — az igazi." A tör­téneti hűség kedvéért a saj­tóvetítés előtt még előszed­tem a kortárs, az egyébként a filmben is megjelenő Ga­leotto Marzio „Mátyás ki­rálynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szó­ló" könyvet is. Minden stimmelt. Azután jött a Pan­nónia Filmstúdió kecskemé­ti rajz- és animációs „rész­legének" alkotása — s alig egy óra múltán kimondottan jóleső érzéssel állhattunk föl a székből a moziban. Miről van hát itt szó volta­képpen? Pontosan arról, amit ez (a magyar -»animációs film­művészet szinte már köz­helyszerűen európai színvo­nalát hűségesen „tartó") rajzfilm igen keresetlen egyszerűséggel, de annál ha­tásosabban megmutatott. Hogy Hunyadi Mátyással teljes joggal történt meg az, amit a film befejező szavai így fogalmaznak: „míg ma­gyar ember él a földön, ne­vedhez mindig hozzá fogja tenni: Mátyás, az igazságos." Vagyis a régi magyarság, azaz maga a magyar nép természetes, ha úgy tetszik, ösztönös igazságérzete egy humanista, korának uralko­dóeszményeit személyiségé­vel alighanem messze felül­múló király alakjába sűrít­ve, fél évezred múltán is a nemzet tudatába égetett va­lamit. A megőrző, tiszta és őszinte emlékezet segítségé­vel annak körvonalait, mi mindent is tehet egy jó, va­lóban és bizonyítottan sze­retett vezető. Üjvári László rajzfilmje látszólag nem tesz egyebet, csak lazán összefüggő epi­zódok sorával, a legközis­mertebb Mátyás-törtenetek fölelevenítésével megidézi a nagy király figuráját, a gö­möri nagyurakkal történt esettől kezdve az egyszer volt budai kutyavásáron át a kolozsvári bíró históriájá­ig. A Kaláka együttes külön a tévésorozatból „nagy rajz­játékfilmmé" formált alko­táshoz komponált, hangula­tos muzsikája pompás kere­tet ad, legföljebb az zavaró, kissé, amikor „élőben", nem rajzfilmfiguraként is látjuk néha enekelni-zenelni őket. fölösleges is ez a megol­dás, hiszen amint reneszánsz­kori rajzfilmalakokként, ud­vari zenészekként tűnnek föl a filmben, egészen más stílusértéket kap egyébként szükséges és igen hasznos jelenlétük.) Valójában viszont ez a rajzfilm jóval több még an­nál a kitűnő & Kaláka együt­tes által dalban megfogal­mazott cél manifesztumánál is, hogy „kondítsd meg né­ha emléke harangját, ne fe­ledd, ne feledd Hollós Kor­vin Mátyást, magyarok ki­rályát." Mert Mátyás király „keltegetett" nimbusza, so­kak — főleg a fiatalság — körében újrafelfedezést ösz­tökélő jótékony kultuszkí­sérlete rendkívüli eszmei haszonnal jár. Nemzeti tu­datot továbblendítő, múlt­szemléletet tágító, régi-új eszményeket magásba vil­lantó, akár misszionáriusi­nak is nevezhető cselekedet. Nem csekély mértékben ép­pen annak ellenhatásaként is, hogy jól tudjuk — nem­régiben bizony létezett egy másik Mátyás is. Domonkos László I 4

Next

/
Thumbnails
Contents