Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-29 / 24. szám

4 Szerda, 1986. január 29. 5 Száz éve születelt Szepesi Imre A Dunántúlról az Alföld re, közelebbről Szegedre te­lepült Szepesi Imre, rövidre szabQtt életében is sokat tett a munkásmozgalom ügyéért városunkban. Különösen a nagy világgazdasági válság éveiben fejtett ki olyan te­vékenységet, amellyel örökre beírta nevét a magyar és a szegedi szocialista és kom­munista mozgalom történeté­" be. Devecserben született, 1886. január 30-án. 1911-ben Székesfehérvárról került városunkba, az ^Állami Szemkórház orvosaként. 1919. április 17-én beválasztották a Szegedi Munkástanácsba. Amikor 1921-ben a kórházat átvette a Kolozsvárról Sze­gedre helyezett egyetem, dr. Szepesi Imrét nem alkalmaz­ták tovább. Kaposvárra ne­vezték volna ki szemész fő­orvosnak, de amikor értesül­tek mozgalmi tevékenységé­ről, kinevezését visszavon­ták. Ekkor feleségével, dr. Szarnék Sárával, Berlinbe mentek egyéves tanulmány­útra. Hogy függetleníteni tudják magukat, fogorvosi, illetve gyermekorvosi képe­sítést szereztek, és 1923-ban rendelőt nyitottak Szegeden. Feleségével együtt vettek részt a mozgalomban. Szepe­si 1908-tól volt tagja az MSZDP-nek, később a bel­városi szervezet elnöki tisz­tét töltötte be. Kapcsolatban állt a kommunista mozga­lommal, Hont Ferenc vissza­emlékezései szerint, tagja is volt az illegális KMP-nek. Felesége éveken keresztül a helyi MSZDP nőbizottságá­nak elnökeként tevékenyke­dett, és részt vett a végre­hajtó bizottság munkájában is. Amikor az 1930-as letar­tóztatás után, 1931. augusz­tusában újra szervezték a szegedi kommunista sejtet, az ifjúmunkások körében is agitációs munkát végeztek, mégpedig a legálisan műkö­dő sport- és kultúregyesüle­tekben. Ebben a baloldali szociáldemokraták, köztük a fiatalok körében nagy nép­szerűségnek örvendő Szepesi Imre is segítséget nyújtott. Megszervezték a Természet­barátok Turista Egyesületé­nek helyi csoportját. A va­sárnapi kirándulásokon Sze­pesi előadásokat tartott a marxizmus alapelveiről. A szociáldemokrata párt vezetése az Országos Ifjú­sági Bizottságot az elégedet­lenkedő ifjúmunkások szem­mel tartása érdekében hozta létre. Az OIB hamarosan teljesen a kommunisták be­folyása alá került. Szegeden 1932. januárjában Hont Fe­renc, Gombkötő Péter és Szepesi Imre vezetésével ala­kult meg az OIB-csoport. Szombat esténként tartotta összejöveteleit a Munkásott­honban vagy a nyomdászok Jósika utcai otthonában. A Szegedi Fiatalok számos tag­ján kívül Szepesi tartott itt előadásokat. A viták, előadá­sok mellett színjátszással foglalkoztak. Hont és Szepesi vezetésével kollégiumi tago­zat is alakult. Marxista sze­mináriumokat tartottak Sze­pesi lakásán. Budapesti min­tára kis idő múltán létre­hozták a Házi Üjságot. A cikkek nagy részét a Kollé­gium tagjai írták. A névte­lenül megjelenő cikkek szer­zőire csak következtetni le­het. de több cikkről Szepesi szerzőségét is feltételezhet­jük. Az újságot a nyomdász fiatalok állították elő. Az MSZDP a gazdasági válság idején növelte aktivi­tását, űj rétegeket, így a sze­gedi külterület lakóinak egy részét is megpróbálta a pártba szervezni. A munka segítésére Szegeden is „ren­dező gárdát" hoztak létre. Az „R" gárda vezetője Sze­pesi Imre lett. A mozgalmas életnek ha­marosan vége szakadt. Sán­dor Pál letartóztatása után nyomozó épült be a szegedi kommunista sejtbe, az OIB szervező bizottságából pedig Schreiner Béla naponta tájé­koztatta a rendőrséget a történtekről. Miközben már­cius végén a mozgalom sztrájkra készülődött, Szege­den április 2-án és 3-án a rendőri szervek 40 embert állítottak elő, közülük 28-at, köztük Szepesit is letartóz­tatták. A Munkásotthont be­zárták, lefoglalták a Házi Üjságot. A törvényszék Sze­pesit felmentette, de a Sze­gedi ítélőtábla az ügy újra­tárgyalásakor 4 havi fogház­ra ítélte. A vallatások so­rán elszenvedett bántalmazá­sok is hozzájárultak korai halálához. Szepesi Imre, bár megvolt a lehetősége, hogy a jómó­dú polgárok kényelmes éle­tét válassza, feleségével együtt az elnyomottak olda­lára állt. Műveltségével, szervező képességével halálá­ig éltetője, áldozatkész híve volt a munkásmozgalomnak. Blazovich László * Holnap, csütörtökön. Sze­pesi Imre születésének szá­zadik évfordulója alkalmá­ból, délelőtt 10 órakor emlék­táblát avatnak Szegeden, a Bolyai János utca 17. szá­mú ház falán. Ugyanezen a napon, délelőtt 11-kor a vá­rosi pártbizottság és tanács koszorúzási ünnepséget ren­dez az izraelita temetőben lévő sírjánál. Lehet-e a gyes alatt munkát vállalni? K. M.-né, szegedi ol­vasónk a gyermekgon­dozási segély melletti munkavégzési lehetősé­gekről érdeklődik. Sze­retné tudni, hogy a se­gély mellett munkát vállalhat-e, s ha igen, kell-e ehhez a munkál­tató engedélye. Továb­bá, azt is, ha dolgozik, gyermekét bölcsődébc felveszik-e? A rendelkezések szerint a gyermekgondozási segélyben részesülő dolgozó nő a gyes folyósítása mellett a gyer­mek másfél éves kora után munkát vállalhat. E munka­viszony független attól a munkaviszonytól (tagsági vi­szonytól), amelynek alapján az anya a gyermekgondozási segélyt kapja. Ebből követ­kezik, hogy a munkavállalás­hoz nem kell a munkáltató engedélye, sőt, azt még be­jelenteni sem kell. 'A gyesen lévők bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyt, bedolgozói vagy egyéb jogviszonyt (például: megbízás, gazdasági munka­közösségi viszony stb.) léte­síthetnek. Lehetséges a mun­kavállalás a saját munkál­tatónál, de másutt is. Lé­nyeg az, hogy a munkavi­szony vagy az ipari szövet­kezeti tagsági viszony kere­tében végzett munka ideje azonban éves átlagban a törvényes munkaidő felét ne haladja meg. A munkavégzés a foglal­koztató munkáltató és a munkavállaló megállapodá­sa szerint történhet; ez lehet napi négy órában, kétnapon­kénti nyolc órában, eseten­ként vagy hét végeken, ahogy a dolgozó nőnek a legjobban megfelel, illetve amikor a gyermek felügye­letének ellátását a család más tagja vállalni tudja. A 11/1985. (XII. 22) EuM. számú rendelet 1 paragrafu­sa a módosított 4/1982. (IV. 6.) EüM. számú rendelet 5. paragrafusa helyébe lépett. E rendelet szerint továbbra is érvényben van, hogy in­tézményben (bölcsőde, óvo­da, napközi otthonos óvoda, csecsemőotthon, egészség­ügyi gyermekotthon stb.) el­helyezett gyermek után gyermekgondozási segély nem jár. Ez a korlátozás nem vonatkozik a felsőokta­tási intézmény nappali ta­gozatos hallgatójára, illetve a gyermekgondozási segély mellett munkát vállalóra, ha gyermekét bölcsődében, óvo­dában, vagy napközi ottho­nos óvodában helyezi el. Nem tekinthető intézményi elhelyezésnek, ha a gyermek csak rehabilitációs (habilitá­ciós) célú foglalkoztatásban vesz részt. Ha olvasónk mun­kát vállal, és gyermeke fel­ügyeletének ellátását a csa­ládon belül megoldani nem tudja, a fentiek alapján gyermekét bölcsődében is el­helyezheti, amig dolgozik. Dr. V. M. Kedvezmény fagyok miatt A tavalyi szőlőfagykárok következményeinek enyhíté­sére a Pénzügyminisztérium — a már korábban kiadott veszteségmérséklő intézke­dések kiegészítéseként — normatív keresetiadó-ked­vezményt állapított meg. Az intézkedés szerint azok, az állami gazdaságok, mező­gazdasági szövetkezetek és boripari vállalatok kaphat­ják meg a kedvezményt, amelyeknél a szőlő árbevéte­le jelentős arányt képvisel a termelésben, és a hozam ta­valy az előző évekhez ké­pest 25 százaléknál nagyobb mértékben csökkent. Az ele­mi kárból adódó kiesés mi­att egyébként fizetendő ke­reseti adókat a Pénzügymi­nisztérium felfüggeszti. Amennyiben a gazdálkodó szervezetek a következő két esztendőben az 1985. évi ele­mi károk miatti kieséseket — meghatározott feltételek mellett, a keresetek szigorú keretek között tartásával — pótolják, a Pénzügyminiszté­rium a felfüggesztett kere­seti adókat végérvényesen törli. Pályázati felhívás Emléktárgyak tervezésére A Balaton környékén áru­sítandó ízléses ajándék- és emléktárgyak tervezésére, illetve kivitelezésére nyilvá­nos országos pályázatot hir­det a Népi Iparművészeti Tanács, a Képző- és Ipar­művészeti Lektorátus, a Ba­latoni Intéző Bizottság, a Kisipari Kézműves Tanács, a Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat és az Idea Iparművészeti Vállalat. A pályázaton népi iparmű­vészek, a Művészeti Alap, a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetségének tagjai, valamint a Kisipari Szövet­kezetek Országos Szövetségé­nek kézművesei vehetnek részt, olyan bőrből, fából, fémből, kerámiából, textilből vagy üvegből készült al­kotásokkal, amelyek tükrözik a Balaton környékének nép­művészeti, irodalmi és tör­téneti hagyományait. A pályázat részletes felté­teleiről a Népi Iparművésze­ti Tanács, illetve a Képző­és Iparművészeti Lektorátus ad felvilágosítást az érdek­lődőknek. (MTI) Szeged a hazai lapokban 1984. Koszontjuk a 70 éves Lipták Patt ós Nemeskéri Jánost /Étben Ottó • A n-th.ro pol ók iát Közlemé­nyek. — n/2. füz. — Lipták Pál a JATF. ny. professzora. 1985. Jövő évi bemutatók : Megszépül a szegedi Dóm Dór famai László — Petőfi Népe. — dec. 20. Kibővített ülés Szegeden / Nagy Lászlóné — Kisiparos Új­ság. — dec. 28. — Az Országos Kisipart Kézműves Tanács ülé­séről. Csongrádból : Horváth György szegedi asztalos emlékére — Kis­iparos ÜJság. — dec. 38. — Meg­emlékezés születésének 90. év­fordulóján. Mozart és kortársaink / Gón­czy László — Muzsika'. — 12. sz. — Kritika a Szegedi Kamaraze­nekari Napokirol. 1986. Fojtással végződött az ágyjc­lenet : Erőszak — korhatár nél­kül / Halász Miklós Magyar Nemzet. — jan. 3. — A sándor­falvi Habiborvics Ibrahim ügye a Csongrád Megyéi Bíróságon Kenyérgyár épült Szegeden Népszabadság. — tan. 8. A tehetség védelme / Gábor István Magyar Nemzet. — jan. 9. — Báníalvi Józsefnek, a Rad­nóti Miklós Gimnázium igazga­tójának Pedagógiai Szemlében megjelent cilekáról. Szép kínálat — mi lesz belőle? : A Volántourist Szegeden — Népszabadsag. — Jan. Ii3. — (Vá­sárlók fóruma). Jégbe fagyott remények Sze­geden : Halász Miklós — Ma­gyar Nemzet. — jan. 14. — Fél­bemaradt a műjégpálya építése. Katona József és Juhász Gvu­la : trii és utókor / Holtai Nán­dor -> Petőfi Népe — jan. 20. 1U 1986/4. Mi lesz Szegeden : Vizjlabda I (r. g.) Esti Hírlap. — jan. 21. — Szerző: Riskó Géza. — Nincs edzője a szeol-Délép SE OB l-es vízilabda-csapa Iának. Péter László hatvanéves I A. — Magyar Nemzet. — jan. 21. — Szerző: Antal Gábor. — A so­mogyi Könyvtár tudományos f ö m u nk at á rsáról. A zsombói sportcsoda / Ha­lász Miklós — Magyar Nemzet. — jan. 21. — A tollaslabda­szakosztályról. Péter László hatvanéves : Földiek köszöntése / H-N. — Petőfi Népe. — jan. 21. — Szer­ző: Heltai Nándor. — A somo­gyi Könyvtár tudományos fő­mű nkatarsáről. Félmillió rúddal tobb szalámi : Rekonstrukció Szegeden Esti Hírlap. — jan. 22. — A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát­ban. — Ua. Petőfi Népe. — jan. 23. Változó pénzügyi feltételek Csongrád megye : Soltész And­rás — Magyar Mezőgazdaság. — jan. 22. — A mezőgazdaság pénz­ügyi helyzete. Pusztaszeren szövetkezet. — jan. 22. — A Kisteleki Takarék­szövetkezet új üzletházáról. Főnyeremény a lakosságnak Takarékszövetkezeti kirendeltség Szegeden / V. Zs. — szó vetke­zet. — tan. 22. : 111. — Szerző: Vadas Zsuzsa. — Az Algyői Ta­karékszövetkezet szegedi kiren­deltségéről. Rágott étel / Péter László — Elet és Irodalom. — jan. 24. — Temesi Ferenc anekdotája Móra Ferenc Goorgikonjában és Tóth Bélánál. Valaki visszatér / Domonkos Lásaló — Elet és Irodalom. — jan 24 — ördógh Szilveszter szegedi indulásáról Lázár békéje c. könyvérvek ismertetése kap­csán . Megújult a könyvtár : Csak­nem tizenötmillió forintért — Esti "Hírlap. — jan. 24. — A Szakszervezetek Csongrád Me­gyei Tanácsa központi könyvtá­ráról. Ua. Népszava — jan. 25. Elhunyt dr. cserháti István Magyar Hírlap. — jan. 24. — A SZOTE rektora, a II. sz. Bel­gyógyászati Klinika igazgatója. — Ua. Magyar Nemzet, Népsza­badság. Népszava. — jan. 24. Előre rendelhet a vevő — Esti Hírlap. — jan. 25. — Üj ABC­áruház nyílt Rókuson. — Ua. Va­sárnapi Hírek. — jan. 26. Ertékrendkeresés : Műszakiak Csongrádban Impulzus. — jan. 25. — Beszámoló az MTESZ Csongrád megyei szervezetének tisztújító küldöttértekezletén. Koronák özeiben : A IV. Hen­rik Szegeden / Stube.r Andntvi Uj Tükör. —jan. 25. : ill. — Kritika a snalkesprare-dráma kisszinházi előadásáról. Reményt terem a határ : Túl a mélyponton / Halász Miklós Magyar Nemzet. — jan. 27. — A kisteleki Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz-röl. Védelmet érdemelne! / Hatva­ni József — Búvár. — 1. sz. : ill. — A pusztaszeri FUlop-szék. Rajtam is múlik / Karalyos Jó­zsef — Ifjúsági Magazin — 1. sz. : ill. — Beszélgetés Vámos Ká­rollyal. a III. diszkótinc-baj­nokság győztesével. Alkotó párbeszéd a megyék­ben — Munka. — 1. sz. — A szakszervezetek Csongrád me­gyei küldöttértekezletéről is. A dorozsmai fafaragó / R. Gy. Munkásőr. — 1. sz. : ül. — Szerző: Rácz György. — Simon Ferenc fafaragó kisiparos 1986. JANUÁR 29., SZERDA — NÉVNAP: ADÉL A Nap kel 8 óra 15 perckor, és nyugszik 16 óra 40 perckor. A Hold kel 20 óra 43 perckor, és nyugszik 9 óra 10 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednci Kedden 416 cm (áradó). SZAZHÜSZ ÍVE született Romáin Rolland (1B66— 1914) Nobel-díjas francia regény­író, drámaíró és esszéista. Idái­ban kapta meg az irodalmi No­bel-dijat ..írásainak nemes egy­szerűségéért és a belőlük áradó, minden emberrel együtt érző igazsá gszeretetéért.". SZAZ ÉVE kapott szabadalmat találmányá­ra. a Uenzinütemü gépkocsira Kari Friedrich nenz (1814—11029) német mérnök, föltaláló. HETVENÖT ÉVES Bronislaw Gimpel (sz. 1911) 'len­gyel születésű amerikai hegedű­művész. és zenepedagógus, a Connecticut egyetlen tanára. HETVENÖT ÉVES Peter von siemens (sz. 19101 NSZK-beli üzletember és ipari vezető. 1ÍT34—töl dolgozik a világ­hírű Siemens-cégnél, és 1971 óta ő a vállalat elnöke. HATVANÉVES Abdus Salam (sz. 1923) pakisztá­ni fizikus; az elemi részecskék fizikájában elért eredményeiért 1979-ben Nobel-dijat kapott. TlZ ÉVE hunyt el Dorogi Imre (1890— 1976) rajztanár, festőművész és mükritikus. A szegedi tájnak, főként a Tiszának ihletett fes­tője. MOZIK Vörös csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél fi és három­negyed 8 órakor: Hideglelés (színes lengyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). Fáklya: délután háromnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: A Poszeidón-katasztrófa (színes amerikai film. III. helyár! 14 éven felülieknek nem ajánlott!). Eilmtéka (Kígyó u. 4 ): este 6 órakor: Vidéki színészek (szí­nes. m. b. lengyel film). Kiskörössy halászcsárda (vi­deomozi): este fél 9 órakor: Be­törő az albérlőm (színes an­gol filmvígjáték). ZENÉS SZtNHAZ Este fel 6 órakor Lammermoori Lucia — Móra perenc 1—2. bér­let. KISSZINHAZ Este 7 óra IV. Henrik — Blaha Lujza 1. bérlet. ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 23 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7 árától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged, Zöld Sándor u. 1—3. Tele­fon: 14-420. SOS LELKISEGÉLY. SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 áráig. Telefon: U-OOO. 19.10: Nasa obrazovka — a Szegedi Körzeti Stúdió Szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.30:.!. S. Bach: I. (F-dúr) brandenburgi verseny — (ism.) 19.50: Ünnep Tblliszben — szovjet rövidfilm 20.n0: Kockázat 20.30: Fény-arc-kép — Jovánovias György kiállításán 21.00: Tv-htradó 2. 21.20: Esztergályos Károly: A végtelenek a párhuzamosban találkoznak — tv-film — 16 éven felülieknek! 22.45: Képújság BELGRÁD 1. 17.00: Tv-híradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Benjí, Zax és a világűri fiú — amerikai tv-film­sorozat 18.45: Szórakoztató műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-htradó 20.00: Fllmoszknp 22.30: Tv-hiradó BELGRÁD 2. 19.00: olimpia—Partizán — bajnoki jégkorong­mérkőzés 19.30: Tv-híradó 20.00: A Bosznia—Hercegovinái Zenei Napok 21.05: Ki mit, hol, mikor, hogyan, miért? 21.50: Újvidéki Őzsessznapok 1985 ÚJVIDÉK 17.00: Tv-hiradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Benjl, Zax és a világűri fiú 18.15: Hangverseny 18.45: Dok.-műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 20.OO: Filmoszkóp 22.30: Tv-hiradó szerb­horvátul EB1%1 8.20 8.50 8.55 9.47 10.05 11.23 11.40 12.45 13.00 13.38 14.09 BSBüU BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna 9.00: ITV 10.00: Delta — tudományos híradó — (ism.) 10.25: Illés Béla: Honfoglalás — tv-film — 1. — (ism.) L1.30: Magyarország kisvasútjai — A hányi vonat — (ism.) 12.05: Képújság 15.30: ITV 16.30: Hírek 16.35: Vasárnapi séta a National Galery-been — NSZK rövidfüm 17.00: Képújság 17.05: Útravaló — Veszély­helyzet — (ism.) 17.40: A fi-os számú kórterem — tv-film Csehov elbeszéléséből — (ism.) 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti me 19.30: Tv-hiradó 20.00: Kék fény . . . 21.15: Színházról néhány percben — főszerep — epizódszerep — Szoboszlai Sándor 21.25: Műkorcsolyázó EB — párosok versenye 22.25: A hét műtárgya 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: Himnusz BUDAPEST 2. 17.35: Képújság 17.40: A kamasz — szovjet tv-filmsorozat — 3. 18.50: Sorstársak — a Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja — (ism ) KOSSUTH Kb. Világablak — (ism.) Kis magyar néprajz Ottó Klemperer vezényli a Philharmonia Zenekart Beszélni nehéz — (ism.) Rádiószínház — Tarelkin halála — Szuhovo­Kobilin képtelen komédiája Mi ez a gyönyörű? Szovjet fúvószene Törvénykönyv Maureen Jones és Dario de Rosa zongora négykezes­felvételeiből Régi magyar dalok és táncok A magyar széppróza századal — Vértesi Arnold: A tengeri rák 14.25: Opcraslágerek 15.00: Népzenei Hangos Újság 15.40: operetthármasok 16.06: MR 10—14 17.00: Egy életút állomásai — 2. — Kun Béla 17.30: Két szimfonikus költemény L8.02: Kritikusok fóruma 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: tóti Magazin 19.15: A paraszt-leány — Gárdonyi Géza novellája 20.13: Üj opera­lemezeinkből 20.54: Borsody László népdal­feldolgozásaiból 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Könnyűzene — hangszerszólok 22.44: Külföldi tudósoké a szó 22.59: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 0.15: 4.20: 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.30: 13.10: 14.00: 15.05: 15.47: 16.0«: 17.05: 17.20: 1.7.30: 18.30: 19.03: 19.15: 19.40: 20.05: 20.50: 21.06: 23.20: 0.14: 4.20' Éjfél után .. . PETŐFI Idősebbek hullám­hosszán Tíz perc külpolitika — (ism.) Napközben — zenés délelőtt Filmzene Nóták A tegnap slágereiből Betütenger Mit szól hozzá, kedves Gábor?? Ugyanaz többszőr Rákostól — p-erihegyig — fejezetek a magyar repülés történetéből — 1. JJllmann Ottó táncdalaiból Diákfoci ötödik sebesség Ritmus — a Beatles együttes amerikai lemezei — 6. Közvetítés bajnoki jégkorong­mérkőzésről Zentai Anna és Marczis Demeter nóta­felvételeiből Ábrahám Pál operettjeiből Rockföldről érkezett Antal Gábor könyv­ismertetése Közkívánatra! öorokzold osztrák dallamok — (ism.) —Ejfel után i

Next

/
Thumbnails
Contents