Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

Kedd, 1985. december 31. k:dm N Garri Kaszparov az új sakkvilágbajnok. Huszonkét éves. Magyarország újra bekerült a soron levő labdarúgó-világbajnokság döntőjébe Nagy dolog, jól rámpirítottak ezer kilencszáznyolcvanötben, amikor is mindezek megtörténtek, s az került bele az egyik dobozba, hogy Len gyelországban vagyok életemben először, s hencegek egy kicsit a magyar labdarúgókkal (aranycsapat, jövőre Mexikó), erre ők, hogy Lengyelország pedig: egy világbajnokság, két ezüstérem stb. stb., jól festünk hát. Két ezüstérem. Nekünk meg csak ezüst ötvennégyben! Köszönöm. De most újra ott vagyunk. Ez is benne van a dobozban. Itt van a Halley-üstökös. Soha életemben nem láthatom többet. Hetvenhét évenként röpül errefelé. Bár állítólag januárban szabad szemmel is megnézhetem. Nincs veszve még semmi. November 16-án B. L. kiérkezett közénk a börtönből 4200 forint rabjövedelemmel. Három nap múlva csak néhány vas csörgött a zsebében, mind elitta. Betört. Ivott. Még egyszer betört. Rajtakapták. Nem sokat teketóriáztak, néhány napra rá megkapta újabb kétesztendei börtönét. Most mennyi lesz a jövedelme? Ma hajnalban betörték a lépcsőházunk ajtajának az üvegét. Négy óra volt, nem aludtam, mert lakást avattak a szomszédban. Nem volt az ipsének kulcsa, hát bevágta az üveget egy kődarabbal. S hallottam az új lakásban, amit én is nyolcvanötben kaptam. Kaptam? No, azért nem ajándék, nem egyszerű jótétemény, de van. Lakásom van ismét nyolcvanötben. Anyám már nem láthatta. Meghalt nyolcvanötben. Sokan meghaltak. Nincs világháború, de halnak. Eltérítettek egy luxushajót. Milyen lehet egy olasz luxushajó? Eltérítettek egy repülőgépet — berobbantották, meghalt hatvan ember. Földrengés volt Mexikóban. Kolumbiában kitört egy vulkán, maga alá temetett egy egész kisvárost az iszap. A kitörésről megint egy betörés jut az eszembe. Odaköltöztünk az új házba, két hónapra rá „feltörték" a tizenegyedik emeleti lakásokat. Nem tudom, hogy mit tudtak elvinni. A mi kerékpárunk töretlenül áll a hatodik emeleti szemétledobó előterében. Életem, negyvenhárom évem első új kerékpárja! Ezerkilencszáznyolcvanötben vásároltuk. Ez is volt az idén. Meg az is, hogy eladtam cigánydolgaimat. Hát kicsit furcsa. Cigánydolgok. Tíz éven át gyűjtőtÓév—új év A TÉNYEK ERDEJE Ezerkilencszáznyolcvanötben végighallgattam, milyen új könyvek jelennek meg az ünnepi könyvhétre. Nos, például dokumentumok erró'l-arról, mert az emberek szeretik a tényeket. Emlékiratok ugyancsak tényekkel teletűzdelve. Egyszóval: tények, tények, amelyek pontosan rögzítenek, nem imbolyognak ki erre-arra — változatlanok, a földbe vannak gyökerezve, belőlük áll össze az erdő. Az kerekedik ki belőlük, amelyet aztán szemléletünk szerint oszthatunk, szorozhatunk, összeadhatunk, kivonhatunk, árnyasnak, fényesnek nézhetünk, ám ez a szabadság adassék meg nekünk. Ilyen erdő az én álmom Is. írre az erdőre óhajtok. Gyerekkoromtól fogva gyűjtöm a leveleket, a gyökereket, az ágdarabokat a mindenkori erdőhöz, minden esztendő erdejéhez, vagyis kóricálom a dokumentumokat, a tényeket. S most isméi véget ért egy év. Kihúzom fiókjaimat, szétszórok, összesöprök, rendezek és alakitok. Mi van a dobozokban? tem a magyarországi cigányokról szóló cikkeket, mindenféle írást, könyvet, összeállítottam róluk egy antológiát, s most mindent eladtam egy nagy könyvtárnak. Nem akartam én érte pénzt, csak egy jelképes összeget. Jövőre talán az is meglesz. A könyvtárak ma oly „gazdagok". A Széchényi Könyvtár kiállította fönt a Várban legszebb, legérdekesebb kódexeinket. Mert új helyre költözött az idén. Már fönt van a Várban. Ezen a kiállításon a Halotti Beszédet, az Ó-magyar Mária Siralmat láthatom, s a Königsbergi Töredéket is. A Königsbergi Töredék frissiben került elő Torunból, Lengyelországból, s már meg is nézhetem ezen az európai kulturális fórumra készített bemutatón. Ilyen kiállítás százévenként egyszer adódik, már csak az a kérdés, tudjuk-e, hogy így van. Jó lenne megkérdezni: milyen hosszú sor áll a könyvtár előtt?, A hentesüzletekben nincs hosszú sor, kenyerem is van. Cukrom is le..Kardoskúton jugoszláv munkás szedte föl francia kombájnjával magyar cukorrépánkat, neki is jut belőle, nekem is. Tudom, arra jártam, egy munkás-olvasótábor vitt oda, mert az idén olvasótáboroztam is. Olvasnak vagy nem olvasnak nálunk, én olvasótáboroztam. Könyveket vettünk elő, verseket hallgattunk, azt se bántam, érdekli-e a kardoskúti tehenészt vagy sem, elmondtam mindenkinek, és úgy mondtam el, mint ami életbevágó. Rájuk csaptam erőszakosan. Arra gondoltam, talán megérzik, mennyire fontos nekik is az a vers. Éppen az! A himrím, a nőrím. Hiszen még a juharfát sem ismerik. Mentünk a tó, a Gyopáros körül, s még a juharfát, a bodzát sem tudták, ők, a vidékiek, az orosháziak. Rackajuhot vittek látni szürke magyar gulyát, s az utcabei fák is lassan rackajuhokká lesznek messzivé. Ezért is magyaráztam el mi az a hímrím. Rögtön megértették A tábor végén csujogattunk. A tábor végén elszomorodtam. Mi lesz ve lünk ezerkilencszáznyolcvanhatban Bertold Brecht a második világhá ború idején kivagdosta az újságok ból a képeket, aztán verseket irt alá juk. Előttem egy fénykép: „Reagan és Gorbacsov első kézfogása". (Nép szabadság, 1985. november 20. szerda, 1. oldal.) Nincs alatta vers hímrímmel, nőrímmel, de ez is meg történt ezerkilencszáznyolcvanöt ben. Már a táborban is beszélget tünk arról, mi lesz, ha Reagan meg Gorbacsov találkozik. Tények, tények, dokumentumok ezerkilencszáznyolcvanöt ból. Fontosak, jók, rosszak, magasak, alacsonyak. Egyet még tudok: fölment a lázam, és arra révedtem: izomlázat kaptak az álmaim. Szó szerint ezt álmodtam: „Izomlázat kaptak az álmaim". Belefáradtam az álmaimba — azt jelentené? Nem tudom, mit beszél az álom, meg hát lázas is voltam. — Nyújtsa ki a nyelvét! Még jobban ! — mondta az orvos. — Kinyújtottam. — Egy kis fadeszkát dugott a számba. Eltört. — Bocsánat — szólt. — Én erre kivettem a deszkát, aztán a szálkákat is kikotorásztam. — Semicilin — mondta ő. — Hatóránként. így fejeződne be 1985? Ezzel a ténnyel? Nem, újabb tényeket, újabb dokumentumokat várok. GY. L. > - - ' MRÁZ JÁNOS RAJZA »»l KOPASZ MÁRTA METSZETE GYŐRI LÁSZLÓ Újév Újév új hóval, új fehérrel hajolj rám, ne a tegnapi feketével, ne ocsmány saraknak hosszú idejével! Kívántunk boldog újesztendőt, szállt a kéz, sárban motyogtunk szép illendőt, hóesés — szaporái, mocskot elijesztőt. , És lap, lap, mennyi rengeteg lap utazott, érkezett, csöngetett mindennap: kopogott, koppant, a ládákba belobbant. És mennyi hó volt a lapokon I Friss csapás, egy lucfenyő szárnya, egy orom, egy bogáncs, mint szikrázva, fényesen borong! A lapok hát ezt hoztak: havat, nem halált, míg mi csak rímjét, a rossz sarat éltük át botolva, már magunk is latyak. Várunk: talán az újesztendő mégse köd, mégse sár, de millió zsebkendő — vég, csücsök — integet egyre közelebbről. A fehér szösz — látom — a száraz erkélyen is átszáll, érkezik, eláraszt, s én mélyen hallgatok. Ez a vers a válasz. PÁKOLITZ ISTVÁN Gyanakodva Kölcsönösen számontartják a köhintések árnyalatait, a nyugtalanító forgolódásokat, az álmatlan sóhaj-rebbenéseket, a szlvdobbanás-kimaradásokat, a szokvány-jajok visszafojtottságát, a zsibbadásokat és görcsöket — Gyanakodva nézicskélik egymást, figyelmezve az Evangélium Igéjére: „...mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát..."