Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-30 / 305. szám

4 Szombat, 1985. december 28. MIP HOIP MIKORP Gazdaságirányítás a szocialista országokban (2.) n tervalku bírálata Nagy károk származnak a gépek gyakori meghibásodá­sából, abból, hogy megbíz­hatóságuk alacsony fokú. Nagy mennyiségű fémet •használ föl feleslegesen a kohászat, a termelőeszközök javítására is rendkívül sok anyagot fecsérelnek el, ami évente sokszor tízmillió ru­belbe kerül. Az elavult technika már képtelen hoz­zájárulni a termeléshez, nem segító, hanem nyűg, már nem biztosítja a haté­konyság javulását —, a fenti idézet az SZKP lap­jából, a Pravdából való, de származhatott volna más szocialista ország sajtójából is. Az új ötéves terv kez­deti évében egyetlen szocia­lista ország sem számithat arra, hogy a világgazdasági környezetben radikális, ked­vező irányú változás követ­kezzék be, amely mentesít­heti őket az anyaggal való takarékoskodástól, a piacké­pes, jó minőségű gyártmá­nyok arányának jelentős fokozása alól. Kevesebb minisztérium Érthető, hogy amikor alapvetően vállalati hatás­körbe tartozó feladatok tel­jesítésén múlik az előrelé­pés, sokasodnak a „hogyan"­nal kapcsolatos kérdések és viták a szakemberek köré­ben, de a közvéleményben is. Hogyan vonható meg a határ —, kérdezi a Cseh­szlovákiában megjelenő Hospodárské Noviny — a központi szervek és a válla­lati döntési szféra között? A termelőerők magasabb szintjén a gazdasági dönté­sek erőteljes és általános centralizációja inkább féke­zi, mint gyorsítja a termelő­erők fejlődését —, írja az egyik neves csehszlovák közgazdász, és válaszában kifejti, hogy megoldást alig­ha kínálhak a szélsőségek. Valóban, a szocialista orszá­gok tartózkodnak attól, hogy az irányítás bármelyik ol­dalát abszolutizálják, a tel­jes centralizálást, vagy a teljes piaci decentralizálást állítsák szembe egymással, Csehszlovákiában. Bulgá­riában, vagy a Szovjetunió­ban a közgazdasági iroda­lomban gyakran olvasható a követelmény a tervezés és a gazdaságirányítás színvo­nalának javításáról, amely egyaránt magába foglalja a központi tervmutatókkal folytatott irányítás, és a pénzügyi eszközökkel foly­tatott ösztönzés módszerei­nek javítását. A Szovjetunióban ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyidejűleg fogalma­zódnak meg elképzelések a túlságosan is bonyolult, rengeteg párhuzamos papír­munkát végző felső gazda­ságirányítás átszervezésé­ről, és a vállalati szféra fe­lelősségének kiterjesztésé­ről. Gorbacsov főtitkár fej­tette ki, hogy korunkban a műszaki felfedezések, egy­egy ágazat fejlédését meg­határozó technikai újdonsá­gok rendszerint az iparágak, ágazatok találkozási pont­jainál jönnek létre, az adott terület szűk, a kapcsolódó iparágakat mereven elhatá­roló iranyitása tehát nem felel meg a mai követelmé­nyeknek. A több tucat mi­nisztérium gyakran csak szúk tárcaérdekeket kovct —, fogalmazták meg szovjet közgazdászok, és mutattak rá azokra az óriási veszte­ségekre, amelyek a termelő és felhasználó, a mezőgazda­ság és az ipar, a kitermelő és a szállító szektorok egy­mástól elkülönülő felügyele­téből fakadnak. Fokozódó költségérzékenység A túlságosan merev ter­vezés másik súlyos- gondját, a tervalku jelenségét is fel­tárták, és előremutató szán­dékkal bírálják a szovjet sajtóban. A Szovjetunióban, más országokhoz hasonlóan, a vállalatok elsősorban a már gyártott termékek elő­állításáért felelnek, mert ezekre vonatkozik a legtöbb terv- és érdekeltségi muta­tók. Alacsonyabb bázis ki­alakulására, a tartalékok el­rejtésére törekednek a vál­lalatok, amikor a felsőbb szervekkel a következő évi teljesítmények kitűzéséről folyik a vita, hiszen a terv túlteljesítése ilyen feltételek mellett a legegyszerűbb. Kevésbé érdekeltek abban, hogy meghonosítsák a mű­szaki fejlődés élvonalához tartozó új technológiát vagy gyártmányt, ezeket az elavult árucikkek, gépek he­lyébe állítsák, mert ezzel veszélyeztetnék a folyama­tosan emelkedő terv telje­sítését. ' Nyilvánvaló, hogy ezeknek a nem kívánatos jelenségek­nek a megszüntetése érde­kében finomítják a legtöbb szocialista országban is az irányítási eszközeit. Ezért módosították például az NDK-ban a mezőgazdasági árrendszert, és fokozták a kollektívák, a dolgozók anyagi érdekeltségét. A gaz­dasági önelszámolás elvével, az érdekeltség követelmé­nyével nem fér össze az, hogy akárcsak az elmúlt év­tizedben, most is azonos ütemben, a mezőgazdaság­nak juttatott gépek és az energia áremelkedésével lé­pést tartva emeljék a ter­melőknek juttatott központi támogatásokat. Ugyanez a megfontolás érvényesült Csehszlovákiában is, amikor erőteljesebben akartak ösz­tönözni az ipari és kereske­delmi veszteségek felszámo­lására, a tartalékok mozgó­sítására. Más szocialista or­szághoz hasonlóan Cseh­szlovákiában is a külgazda­sági egyensúly helyreállítá­sának célja még több évre szóló terv központi feladata íesz —. ennek a célnak megfelelően módosították a termelői és a nagykereske­delmi árakat, teremtették meg a nagyobb fokú költ­ségérzékenységet. Az agrár­gazdaságra vonatkozó terv­mutatók, vagy a takarmány­felhasználási és az import­tervek kidolgozásakor szin­tén a külgazdasági egyen­súly javításának szempontja volt a legfőbb meghatározó. Növekvő önállóság Értelemszerűen a Szovjet­unióban is az általános al­kalmazás szándékával ve­zették be és terjesztik ki egyre több ágazatra azt a gazdasági kísérletet, amely a megszokottól eltérő gazda­sági eszközökkel vezérli a próbára kiszemelt vállalato­kat. Kevesebb tervmulaló, szélesebb döntési kör, a vál­lalati teljesítményhez szoro­sabban kapcsolódó anyagi érdekeltség — ezek tömören az új rendszer legfontosabb ismérvei. Legfőképpen a termelés minőségi mutatói­hoz kötődnek anyagi követ­kezmények az új rendszer­ben, és mindamellett a kí­sérletben szereplő vállalatok élvezik annak előnyét is, hogy eredményeiket a terv­hatóságok nem tervesitik. Más szóval, a vállalatok normatív, hosszabb időszak­ra előre kalkulálható köve­telményekre számíthatnak, és ezekkel gazdálkodhatnak. A kísérlet eddigi eredmé­nyei annyira biztatóak, hogy az önálló vállalati el­számolást minden bizony­nyal teljesebb körben is ér­vényre juttatják majd a szovjet vállalatoknál. Ezt a tendenciát erősíti, hogy ha­tározott a szándék az irá­nyítás eltérő szintjei között, a döntési jogok hatékonyabb elhatárolására. Ha az alap­vető fejlesztési koncepciók­ban gondolkodó legfelsőbb döntéshozó szervezetek men­tesülnek a napi termelési jellegű döntésektől, akkor az egyesülések, a vállalatok is, szélesebb jogkörhöz jut­hatnak majd az őket érintő operatív elhatározásokban. Marton János Csillagászati naptár A bolygónkat 76 évenként meglátogató Halley-üstökös 1986 első hónapjaiban to­vább halad Földünk felé. Április 11-én érkezik leg­közelebb, akkor 63 millió kilométer választja el tő­lünk. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy a vándorló égitest jobban megmutatja magát. Hazánk területéről jövőre sz-abad szemmel már nem érdemes az égbolton a távoli vendéget keresni. Ja­nuár első napjaiban kézi távcsövei talán még meg le­het pillantani. Attól kezdve a Halley — a csillagokhoz képest — délnyugat felé el­mozdul, és január második felében eltűnik a nyugati látóhatáron. Márciusban és áprilisban a hajnali égbol­ton ismét feltűnik, de olyan közel a horizonthoz, hogy kevés remény lesz megte­kintésére. Útban van az öt űrszonda — a kél szovjet Vega, a közös nyugat-európai Giotto, valamint a japán Szuiszei és Szakigake —, melyek már­cius 6. és 13-a között talál­koznak a fénylő üstökössel. A két szovjet Vega elneve­zésű Interkozmosz űrszonda felszerelésében hazánk is részt vett. Magyarország szállította a nagy teljesít­ményű televíziós kamerákat mozgató elektronikus mű­szereket, valamint a Tünde elnevezésű részecskeszám­lálói, és a Plazmag plazma­elemző készüléket. Ugyan­csak hazai gyártmányú a fedélzeten elhelyezett adat­gyűjtő berendezés. Az utób­binak különösen nagy sze­repe lesz, mert az űrszon­dák több mint 250 ezer kilo­méteres óránkénti sebesség­gel haladnak el a Halley mellett. A műszerek lefényképezi* az üstökös magját, mérik elektromos és mágneses te­rét, valamint a por és gáz­részecskék sűrűséget, "ösá£é­tételét. Az adatokat a ma­gyar adatgyűjtő tárolja, és­folyamatosan továbbítja a földi megfigyelő állomások­ra. Az űrszondák feladatuk elvégzése után nem térnek vissza a Földre, hanem to­vább keringenek a bolygó­közi térben. Az égbolt ka­méleonjának is nevezett üstökös legközelebb 2062­ben randevúzik Földünkkel. HAZASSAG Nagy Sándor József és Ro­merska Etelka. Wittich Ferené és Kovács Tünde, Eszenyi Imre és Hejja Katalin. Szalma László Boldizsár és Ixikös Etelka Er­zsébet. Kiss Róbert és Fekete Ida Klára. Engi Gábor és Lava­ti Erika, Varró Jenő és Papdi Erzsébet Erika, Rozsogán Gábor és Rajer Judit. Móra Pál és Sü­ki Tlona, Horváth Levente Attila és Dudás Andrea. Péter Lajos és Itrány Ildikó, l'ordi Gábor és Mihály Judit Margit. Homoki János és Kalmar Marianna. Mik­lós I.ászló és Herczog Marianna. Lázár József és Kassai Ágnes Julianna. Csehó Tibor és Pintér Mária, Ráez József és Arkosi F.rzsébet, Németh János Pál és Percnczt Eva. Klehr Christian Dieter és Valkó Emília Gabriel­la. Huba Ferenc és Varga Ilona házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Veszelovszkl Istvánnak és Bá­rányi Mária Annának István, Hebök Istvánnak ős Rózsa Ilo­nának Tibor, Péter Mihálynak és Micziz Piroskának Gábor. Ba­lázs Jenő Lászlónak és Bányai Erikának Roland. Bélteki Pál­nak és Varga Olgának Pál And­rás, Makra Jánosnak és Gyuris Ibolyának Gábor, Kolompár Palnak ós Kovács Valériának Tibor. Gyuris Lajosnak és Du­dás Erika Mariának Gábor. Ku­szenda Lászlónak es Martonosi Ilonának László Jenő. dr. Gósi Janosnak ós Andó Gabriella Csillának Gabriella. Szalma Fe­renc Jánosnak és Boróczki Ág­nesnek Judit. Bálint Vincének és Vetró Magdolnanak Csaba. Gémesi Lászlónak és dr. Nagy Erzsébetnek Melinda, Király Lászlónak és Németh Editnek Tamás, Maróti Istvtfhnak és Ar­pásl Erzsébetnek István, Devos­sa Péternek és Horváth Edit Zsuzsannának Péter, Ferkovics Sándornak cs Mucsi Ilonának Tibor, Varga Istvánnak és Vass Évának István, Ordog Gézának Családi események és Vörös Gizella Annának Ani­ta. Verók Attilának és Rácz Jusztina Erikának Szabina. Szé­nást Ferenc Gyulának és Kollár Irénnek Tibor, Zsíros Miklós­nak és Nyerges Piroskának Emese. Kószó Ferencnek és Go­do Máriának Norbert. dr. Brzózka Marok Andrzejnck és dr. Dénes Ilonának llelena Ma­rta. Vass Dezsőnek és Volford Mariának Tamás. Soós László­nak és Kovács Ibolya Viktóriá­nak Balázs Gergő. Gábor Mik­lósnak és iNag.v Erikának Szil­via Judit, ördög Andrásnak és Fábián Erzsébetnek Róbert Nor­bert. Szép István Jánosnak és Jlerczeg Györgyinek István, Sánta Istvánnak és Hutai Kata­linnak István, Gáli Károly Jó­zsefnek és Kormányos Marianna Gizellának Dávid Artúr. Katona Gábor Istvánnak és Lehotszky Klárának Dóra Éva. Dobos Zsolt Györgynek és Horváth Katóiin­nak Katalin Borbála, Vass Györgynek és Batik Márta Franciskának Richárd. Somogyi Akos Ferencnek és Borsos Klá­rának Zoltán. Farkas Jánosnak és Kondacs Katalinnak Adam, Konkoly Istvánnak és Birizdó Margitnak Marianna. Gali Imre Csabának és Csóka Évának Noé­mi Tünde, Tóth Zoltánnak és Matyus Edit Máriának Noémi, Czibolya Ferencnek és Puzsár Editnek Dávid Ferenc, Vajter Zoltánnak és Zombori Erzsébet Piroskának Adám, Bozóki Ist­vánnak és Dékány Irén Enikő­nek Nikolett, Bogár Józsefnek és Varga Erikának Adrienn. Benczúr Gyulának és Térjék Erzsébetnek Erz-e-bet Rózsii, Papp Péter Pattiak és Múlton Ilonának Mónika, Hell Csaba ^andornak és Kordás Zsuzsan­nának Kitti. Bitó Jánosnak és paplogö Ildikónak Zsanett, Nagy Károly Miklósnak és Staub Tünde Agnesnok Marcell Bene­dek. Krupa Ferencnek és Fülcki Margitnak Zsanett, Szabó Ti­bornak cs Kiss Zsuzsannának Bernadett, Púski Lajosnak és Papp Évának Éva, dr. Ballá Sándornak és dr. Turi Erikának Adám. Budácsik Jánosnak és Horváth Rozáliának Lajos Má­tyás, Horváth Józsefnek és Eck Évának Eva nevű gyermeke született. IL\LAI.OZAS Noel Fülöpné Farkas Margit. Fodor Béláné Farkas Erzsébet, Fülöp Józscfné Csehó Julianna, sárni Istvánné Bakacsi Piroska. Pintér László, Borbas Lász'.óné Magyar Irén. Seller Antal. Bor­bas János. Csernák József, Gom­bos JOzsefné Király Erzsébet, sánta Istvánné Császár Erzsé­bet, Dékány Istvánné Zobay Margit. Oláh Antalné Körmendi Mária. Nagyhegyest Nándorné Pap Lidia, Szélpál Imréné Vir­gancz Erzsébet. Pataki Lajosné Diószeghy Zsuzsanna, Jakab Gyuláné Bárányi Erzsébet Veronika, Kispéter Imréné Nagyiván Ilona, Harkányi Erzsébet. Sisák István, Ras­kó Kálmánné Knau Irén Gizella. Simon István. Er­dei Lajosné Fehér Irén, Bánkuti Sándor, Sebők János. Fridrik Lajosné Szölösi Erzsébet, Miklós Pftl, Tanács Dez.sóné Békési Ro­zália. Dobo Imrene Czékus Ilo­na Erzsébet, Vörös Lajos. Szűcs Ulésné Ordog Julianna. Kéri Pé­terné Szecsei Veron. Kovács Já­nosné Ferencz.i Ilona, Farkas Gáborné Lakatos Ilona. Szabó Jánosné Balogh Franciska, Már­fi János, Tölgyesi István, dr. Gulántai JOzsefné Majnik Mar­git, Virágh József, Rácz Anna Vajda Jánosné Diós Julianna Erzsébet, Duzsik József, Tanda­ri Györgyné Tóth-Szelcs Etelka. Kovács Jánosné Kalmár Mária. Haraszti Feienene Borbély Ju­lianna, Nas.v Jánosné Med­nyáns/.ky Emília. Molnár Lajos. Banyai István meghaltak. 1983 DECEMBER 30., HÉTFŐ — NÉVNAP: DÁVID A Nap kel 7 óra 32 perckor, és nyugszik IS óra 2 perckor. A Hold kel 19 óra 6 perckor, és nyugszik 10 óra 2 perekor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél vasárnap plusz 170 cm (apadó). SZAZHÜSZ ÉVE született Joseph Rudyard .Kip­ling (1065—>1936) Nobel-díjas an­gol regényíró, novellista és köl­tő. 1,900-ban haditudósítónként Dél-Afrikába utazott. Sikereit növelték az Indiai gyarmati élet­ről szóló, legjobb írásait tartal­mazó novelláskötetei Is. Leg­maradandóbb müve, a gyer­mekirodalom klasszikus darab­ja ,,A dzsungel könyve", mely­ben kivételes írói képességgel személyesiti meg a természetet, s szinte emberi egyéniséggel ru­házza fel a dz-sungel vadallatait. SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Szadeczky-Kardoss Gyula (1860—1935) egyetemi ta­nár, geológus és mineralógus. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 Orakor: Életben ma­radni (színes, zenés amerikai film. III. helyár!). Fáklya: délután háromnegyed 3 és negyed 6 órakor: Egy fiú és egy lány (szines, m. b. len­gyel ifjúsági film), este fél 8 orakor: Életben maradni (szí­nes, zenés amerikai film. IU. helyár!). November 7: este 7 Orakor: Flashdanoe (színes amerikai ze­nés film. Kiemelt helyár!). Szabadság: délután fél 4, há­romnegyed 6 és 8 Orakor: Át­verés (színes, m. b. amerikai film. III. helyár! Csjjk 16 éven felülieknek !). Lila Akác étterem: este 7 órakor: Az eltűnt frigyláda fosztogatói (amerikai kaland­film) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál ter 3. szám (l'3/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UKOLOG1AI FELVÉTELI ÜGYEI,ET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. Korház. (Tolbuhin Sgt. 37.) veszi fel, sebészeti fel­vételi ügyeletet az I. sz. Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4). uro­lógiai felvételi ügyeletet a II. Korház, tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. t. sz. alatt. Telefon: ío-ioo. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon rs órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 Sraról más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este zi órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7 .órától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld Sándor u. 1—3. Tele­fon : 114-420. SOS LKI.KISEGÉLY­SZOLGAI.AT Mindennap este 7-töl reggel 7 óráig. Telefon: 1L-000. DOfi'J 9.00: 9.05: 10.50: 15.41): 15.45: 16.25: 17.50: 17.55: 18.05: BUDAPEST 1. Tv-torna — (ism.) Ferdinánd a szellcm­vasúton — NDK bohóc­film — (ism.) Tizennégyen egy asztalnál — csehszlovák film — — (ism.) Képújság Hirek Volt egyszer egy világ­kiállítás A koppányl aga testamentuma — tv-film — (ism.) Képújság Reklám Zenés emlékképek ri-szloL-k a XII. Világ­Ifjúsági és Diáktalálkozó eseményeiből 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.00: Kristálytúkör meghasadt — angol film 21.40: 1985. világpolitikai krónikája 22.40: Hirek 22.45: Himnusz BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.20: Vídeooldalak 17.30: Hírek 17.35: Tv-naptár 17.45: Dejan utazása — sorozat gyerekeknek 18.15: Művelődési műsor 18.45: Vídeooldalak 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 30.00: Dráma • 21.15: A világ 1985-ben 32.00: Kiválasztott pillanat 32.05: Tv-napJó 22.25: Egy szerző, egy film BELGRÁD 2. 18.05: Hírek 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Indirekt 19.30: Tv-napló .0.0,1: a tudomány ideje 20.54): Tegnap, ma. holnap 21.10: Dinasztia — filmsorozat 22.00: Hónap slágere 133$1 KOSSUTH 8.20: Nyugdíjasok műsora 9.00: A hét zenemüve — Puccini: Turandot 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: A hét költője: Petof^ Sándor — Ismerjetek meg! — (ism.) 10.45: Szonyi Erzsébet: Kis kamarazene négy kézre 11.00: Környezetvédelem 11.20: Hidas Frigyes műveiből 11.40: Üt a láthatatlan házhoz — epizódok Lénárd Sándor Önéletírásából — 2. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Idegenforgalmunk előőrsei — Tokió 13.05: Magyar előadóművészek albuma: Gabos Gábor zongorázik 14.10: Népdalcsokor L4.41: Petőfi Sándorka — Kosztolányi Dezső novellája — (ism.) 14.55: Edes anyanyelvünk — (ism.) ifi.00: Világablak — (ism.) 15.30: Kóruspódium 16.05: Ivanhoe — 3. — Walter Scott regénye 17.31: F.co-mix 18.00: Egressy Béni verbunkos­muzsikájából 19.IS: Hétfő este — mindenkinek 20.4S: Adám Jenő népdal­feldolgozásaiból 21.10: Nem vicc! — mindennapi botorságok 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Andor Éva dalestje a 6-os stúdióban Kb. 23 30: Szimfonikus miniatűrök o.ifl: Himnusz 0.15: — 5.50: Éjfél után PETŐFI 8.05: Tiz perc külpolitika — (ism.) 8.15: Nóták 8.50: Délelőtti torna 9.OS: Napközben — zenés délelőtt — Kiskörösön 12.14): Molnár András operett­felvételeiből 32.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népek zenéjéből 13.05: Slágermuzeum 14.110: Kettőtől ötig . . . 1T.05: Újdonságainkból 17.30: Dokumentummusor az LGT együttesről 18.30: Nóták 18.05: Gólok, méterek, történetek . . . 20.06: John Mayall és zenekara a Kisstadionban — J. 21.05: Túl a rivaldán 21.30: Egy órában — egy élet — Fred Asteire 22.30: Tip-top parádé — Sztevanovity Zorán felvételeiből 23.20— ' 0.13: Böngészde a Zenei Antikváriumban 0.15— 5.50: A Magyar Rádió zenés műsora — hajnalig 3. MŰSOR 9.08: Három kvartett 9.54: Uj Melódia-lemezeinkből 10.39: A torok Itáliában — Részletek Hossini operájából 11.50: Zenekari muzsika 13.05: Eszmecsere — a Zrínyi Könyvkiadó munkásságáról — (ism.) 13.36: A Budapest Ragtime Band játszik 14.U): A Kólni Musiea Antiqua i-gyuttcís felvételeiből 15.00: Bartók-müvek 15.40: Hermann Prey Mozart-áriákat énekel 16.20: A Pogues együttes felvételeiből 16.50: öt kontinens egy éve — (ism.) 17.20: Fischer Iván két Mendelssohn­szimfóniát vezényel a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén 18.20: A hét zenemüve — Puccini: Turandot — (ism.) 19.05: George Malcolm és Schiff András négykezes Schubert-zongoraestje Közben: 19.52: Levéltári kincsek Miskolcon 21.05: Zenekari muzsika 22.05: A Rádiószínház bemutatója: Viktor — polgári dráma Irta: Roger Vitrac KEDD DÉLELŐTT KOSSUTH 7.30: Kopogtató 3.10: Népdalkörök és eiterazenekarok felvételeiből 8.34: Társalgó 10.05: Marlene Dietricti önéletrajza zenével — (ism.) 11.15: Három évszázad muzsikájából 11.40: Epizódok Lénárd Sándor önéletírásából — 3. PETŐFI 6.00: Dallamkoktél 7.52: Torna 8.05: Kottafejek Indigó alatt 8.35: Nóták 8.50: Tiz perc külpolitika — (ism.) 9.05: slagorlistó 10.05: Bummbele Cirkusz 11.05: Otosom volt

Next

/
Thumbnails
Contents