Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-26 / 277. szám

8 Kedd, 1985. november 25, DM röviden Egészséges életmódért — Mesélj, öregfiú, milyen a vi­déki élet! — kérlelték Tódort a cimborái. A kerthelyiség, amelynek egyik bádogasztalához telepedtek, bágyadt volt, akár az egész nyárutói délelőtt, akár a legyek a szeptemberi napsü­tésben. Tódor kinasan érezte magát, fülön fogta a söröskorsót, és lötyög­tetni kezdte a habot. Másik kezével a halántékát törölgette, aztán hal­kan és lassan megszólalt: — Hiszen tudjátok, a feleségem ápolónő. — És a lányok, a szögvári híres lányok, akiknek olyan fürgén fic­kándozik a mellük? — vihogott La­jos, a legkövérebb — örülsz, hogy létszámhiánnyal küszködik az egészségügy? Sok a hosszú ügyelet, ugye? — kajánko­dott Béla. — Meghívhatnál minket, az édes volt szobatársaidat, egy kis pecázásra. Vagy még mindig nem tudod, mire harapnak a síkos szög­vári halak? Kukacra, Tódorkám, fi­nom, vastag kukacra! Tódor megszámolta: tizennyolc kenyérmorzsa, hét fogpiszkálódarab­ka és három zsírfolt volt a fakó ab­roszon. Ivott egy kortyot, köhintett, viszolyogva nézett körül, de végül mégis megszólalt. — Szép tőletek, hogy itt vagytok. Azért hívtam össze a rettenthetetlen bandát, mert tanácsot szeretnék kér­ni. — Mennyi kell? — vágott közbe Lajos, majd a választ meg sem vár­Vészfék va, mentegetődzött. — Sokat elvitt a nyár, egy kissé leégtünk, legföl­jebb tíz rongyot tudunk összekapar­ni neked. — El akarok válni — nyögte ki Tódor. — Nofene — dörmögte a bajsza alá Bálint, aki eddig meg sem szó­lalt, mert amióta leültek, a Dunán vonuló uszályokat nézte. — Ancsa összeállt egy pincérrel. Azt mondja, költözzek el, nála ma­rad a gyerek, és természetesen ö^é a lakás is, amit az anyám vett az esküvő után. — Még egy kórt! — csettintett Béla az ujjával. — Éljen a szabad­ság! — Azt mondja, eleve csak érdek­ből jött hozzám. Dr. Kiss Tódor se­bész. Azt állítja, hogy a gyerek sem tőlem van, hanem attól a pincértől. Mindenkinek azt híreszteli, hogy én őt meg szoktam verni, ha tíz per­cet késik. Pedig egy újjal sem nyúl­tam hozzá. Még akkor sem, amikor váratlanul elutazott egy hétre a Ba­latonra, és otthagyta rám a tíz hó­napos kölyköt. — Talán arra vágyik, hogy tény­leg megpofozzad egyszer. A projek­ció tipikus esete. Pláne, ha egy uj­jal sem nyúltál hozzá — vigyorgott Béla. Hallgattak, kortyolgatták a híg sört. Bálinton látszott ugyan, hogy szeretne mondani valamit, de a ful­lasztó melegben elakadtak az ő sza­vai is. Tódor sem folytatta. Ahogy társain végignézett, rájött, mind a négyen elveszítették életükből ezt az öt évet. Bálint még agglegény, me­lankolikus lett, elcsitultak szakmai ambíciói is. Béla már két házassá­gon túl van, körzeti orvos, és egyre többet iszik. Lajosról pedig lepe­regnek a dolgok, Lajos boldog, akár egy víziló, akinek csak a szeme szo­morú. Elfogyott a harmadik kör, el a negyedik. Ültek, és hallgattak. Tó­dor lopva az órájára pillantott, el­éri-e még az utolsó gyorsvonatot. Nem tudta megkérdezni, mit rontott el. Nem is hitte már, hogy éppen tőlük kellett volna megkérdeznie. Amikor elbúcsúztak, Lajos még jól hátba vágta: — Aztán táviratozz vagy telefo­nálj, ha segítségre van szükséged! — És akkor is, ha szerveznél egy jó bulit — tette hozzá bizonytala­nul Béla. Amint a vonat elindult, Tódorral foroghi kezdett a világ. Aktatáská­ját a csomagtartóra tette, és kilépett a fülkéből a folyosóra. Lakását és ingóságait felesége, valamint másfél éves kisfia örökli. A gyámhatóság által végzett környezettanulmány szerint a gyermek fejlődéséhez megfelelőek a körülmények. Szokolay Zoltán Somogyi Károlyné felvétele Borult idő Időjárási előrejelzés az ország területére kedd estig TU BOLT NYÍLIK A Kossuth Lajos sugárút 7 szám alatt épülő lakóház Zákányszéken tegnap egészségnevelési hét programsoroza- elöbb folytatódik a borult, földszintjén a jövő héten a ta kezdődőit - most első alkalommal - a Kojal es a he- párás idö S(>kfelé várható nyugatnémet Kludi-cég lyi intézmények szervezésében; felnőtteknek, gyerekeknek szánt előadásokkal, vetélkedőkkel. A művelődési házban kiállítás nyílt szemléltetőtablókból és a korábban meghir­detett pályázatra beérkezett gyermekrajzokból. Az előadá­sokon fiatalokat és időseket érdeklő egészségügyi kérdé­sekkel foglalkoznak majd. Felvételünk a művelődési ház °e'cn kiállításán készült — többnyire kisebb, kele­ten néhol jelentősebb yugalnémet Kiudi-ceg szakemberei megkezdik az új lakberendezési áruház be­A SZABADKAI GYERMEKSZLNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA ÍJJSZÍÍGEDI ESTEK A November 7. Művelődé­Lilibdenbe, a meseváros- si Ház sorozatában ezút­ba kalauzolják el a gyere- tal Veress Miklós, a Szeged­keket a Szabadkai Gyer- röl elszármazott költő ta­mekszinház tagjai holnap, lálkozik közönségével, s a szerdán tartandó szegedi elő- beszélgetéssorozat hagyomá­adásaikon. Delelőtt 9-kor es nyai szerint — válaszol kér- ben 47-en, Opusztaszeren 44­11-kor a Postás művelődési désekre, ma, kedden este 7- erli a Budalakknál 30-an, az házban lépnek fel, az Ifjú- kor A művelődési házban épitőipari szövetkezetben 82­sági Rendező Iroda Szegedi meg lehet vásárolni a költő en> az egészségügyi íőisko­Miniszinpadának meghívásá- legújabb, Fényárnyék című 53-an, Sándorialván 119 csapadék, északon és n.vu- rendezését. A külföldi cég a gáton főként hó, keleten és Vidia Kereskedelmi Vállalat­főként eső. Később tal közösen nyitja meg az felszakadozik a felhőzet, át- üzletet, amely a következő menetileg tovább é'^nkül, év első felétől varja a vá­erősödik, majd gyengül az sárlókat, északi szél A felhőátvonu­lást futó hózáporok kísérik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 0 és plusz 5 fok között alakul. VÉRADÓK A Kisteleki Üj Élet Tsz­en, az Agrokernél 33-an, a Medikémiánál 25-en, a vá­góhíd dolgozói közül 82-en adtak vért. A Kisteleken, a ra. Másnap, csütörtökön kötetét is. ugyancsak a Miniszínpad S/.AMÍTAS­szervezésében a Szabadkai TECHNIKAI Gyermekszinház szerbhorvát VETÉLKEDŐ nyelvű tagozata adja elö A megyei KISZ-bizottság vízműveknél és a Volánnál Ugyanezt a darabot Mohá- auai szervezett számítás- 19-en, a bölcsődeigazgatósá­cson és Bácsbokodon, első technikai vetélkedő megyei gon 44-en jelentkeztek vér­sorban a délszláv nemzeti- döntőjén szegedi fiatalok adásra. A Vorosilov lakta- BIZALMIAK Mai gond... Az utcáo egy kisfiú sírdogál. — Miért sírsz kis­fiam? — kérdi tőle egy járóbelő. — Eltévedtem, — Es hol laksz? — Nem tudom, ma költöztünk új lakásba. — fis hogy hívnak? — Nem tudóm, a ma­ma tegnap ment újra férjhez. DÉLSZLÁV BAL A TISZA SZÁLLÓBAN A szegedi délszláv klub november 30-án, szombaton este 7 órai kezdettel a T ­sza Szálló koncert- és tü­körtermében az idén is meg­rendezi hagyományos mű­soros délszláv bálját. A mű­sorban közreműködik az új­vidéki RTV zenekara és szólistái: Biszák Júlia és Zvonko Bogdán, akik haj­nalig szórakoztatják a ven­dégeket. Erre a jó hirü bál­ra az egész ország területé­ről érkeznek a vendégek, de még Jugoszláviából is sokan jönnek át. Jelen lesznek a Magyar Televízió pécsi stú­diójának munkatársai ;s, akik felvételeken örökítik meg a bál eseményeit. KÖRNYEZET­KÍMÉLŐ FESTÉKEK Holnap, szerdán délelőttit órakor, a Technika Házában Környezetkímélő festékek a korrózió elleni védelemben címmel műszaki ankétot rendeznek. Szó lesz a vizes diszperziós és oldószersze gény bevonatokról, a porlak kok. alkalmazásáról. TANLILŐK SZÁMÍTÓGÉPE A Commodore klub so­ros összejövetelén holnap, szerdán délután 5 órakor a Technika Házában Borbola István elektromérnök az ál­talános iskolások tanulógé­pét, a Commodore—16 sze­mélyi számitógépet mutatja be. A találkozót a klubtagok programborzéje színesíti. AZ ÚJ VÁLLALAT­IRÁNYÍTÁSI RENDSZERRŐL Holnap, szerdán délután 2 órakor a Szegedi Ken­derfonógyár kistanácstermé­ben Az új vállalatirányítási rendszer aktuális kérdéseit a KSZV-nál címmel Sponner Jenő megbízott vezérigazga­tó tart előadást. MÓDOSUL A 62-ES BUSZ ÚTVONALA Az úttest beszakadása mi­att a 62-es jelzésű autóbu­szok nem tudnak bemenni a Délceg utcába, s emiatt ré­gi útvonalukon járnak át­menetileg. Azaz, nem térnek be Üj-Petőíitelepre, hanem a Shell-kút előtt fordulnak vissza a 47-es útra. ségű gyerekközönségnek. KŐLYŐKKOK ALMAI nyertek. Első lett a posta­igazgatóság csapata, máso­dik a Volán hármas szá nya lakóinak 70 százaléka, és a JATE 60 hallgatója járult KLUBJA A Juhász Gyula Művelö­még hozzá az utóbbi na- dési Központban működő bi­V, * V . . ifi'c'(rí mú, harmadik a Volán ket- pókban a beteg emberek xalmiak klubja ma, ked . u' i A. . tes számú csapata. gyógyulásához. den délután 2 órakor tartj: Kiosz-rendezvények Házban két előadást tart Gálvölgyi János színművész. csapata. PÁRIZSBAN ÓVÓNŐKNEK tartja soron következő íoglalkozá­Kölyökkor álmai címmel JÁRTAM szőtt groteszk történetet a Mármint Keszthelyi Az óvónők klubjának, mai, sál. Ezúttal Bánfi József, a Bé- keddi összejövetelén fél 6- HVDSZ Csongrád megyei bi­kortárs'"magyar "írók" ""kól- la, aki — fönti címmel — tói lilmet vetítenek, amely- zottságának titkára tart elő­. .. és szjnes diáit nek címe: Hárman a sla- adást A magyar szakszer­a ságváritelepi masztikában. A klub a Bar- vezetek szervezeti felépítése, művelődési ház közönségé- tók Béla Művelődési Köz- működése, a munkahelyi de­vel, holnap, szerdán dél- pontban működik (Vörös- mokrácia után 5-kor. marly utca 3.). mel Majdnem kútba esett autó... tök műveiből, az igényes élményeit neveltetés szándékával. Az megosztja előadások délután 5-kor és este 8-kor kezdődnek. MIT ÍGÉR A MAI REGIONÁLIS TÉVÉMŰSOR? A szegedi televizióstúdió mai, este fél 7-től kezdődő regionális adásában egyebek között szó lesz — békéscsa­bai és algyői példák nyo­mán — aktuális gázügyek­röl, egy újfajla tüzelőanyag­lehetőségről, a tőzegbrikett­röl. Egészségügyi téma a szentesi ultrahangos vese­kő-eltávolítás és a dávodi gyógyvíz. A legfrissebb po­litikai és társadalmi ese­mények mellett a szegedi jégpályagondokról is be­számol a Király Zoltán ve­zette műsor. ORVOSI ELŐADÁSOK A Vöröskereszt Északi vá­rosi alapszervezete or­vosi előadást rendez hol­nap, szerdán délután Sora­kor az öregek napközi ott­honában (Gáspár Zoltán ut­ca), ahol Párkányi László válaszol az érdeklődök kér­déseire. Radity Darinka, MAV fölülvizsgáló főorvos az időskori betegségekről tart előadást csütörtökön délután 4 órakor a körzeti Vöröskereszt szervezésében az alsóvárosi párlházban (Rákóczi utca 11.) fejlesztése cím­A Kiosz megyei vezetó­sege szolidaritási gyűlést íendez holnap, szerdán dél­után 3 órakor a KIOSZ­székházban. Bodnár László egyetemi docens tart elő­adást Szolidaritás a függet­lenségükért küzdő népekkel címmel. Délután 4 órakor a Kiosz megyei vezetői rí Kiosz új alapszabályáról és a fegyelmi szabályzatáról tájékoztatják a kisiparoso­kat. Az első emeleti oktatási teremben ugyanezen a na­pon. délelőtt tíz órakor az AGOCERT nyugatnémet vállalat tart gyártmányis­mertető bemutatót: az ér­deklődök az ivóvízhálózat­hoz szükséges, a cég által kikísérletezett és forgalma­zott műanyag csővezetékek, idomok felhasználásának lehetőségeivel ismerkedhet­nek meg. Högyes Endre-emlékülés Hőgyes Endre tudományos emlékülést tartott hétfőn az Egészségügyi .Tudományos Tanács az Egészségügyi: Dolgozók Szakszervezetének Semmelweis Házában. Pet­rányi Gyula akadémikus, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke megnyitójá­ban bejelentette, hogy az idén Obál Ferencnek, a Sze­gedi Orvostudományi Egye­tem Élettani Intézete tan­székvezető egyetemi tanárá­nak ítélték oda a századfor­duló kimagasló kórélettani kutatójának emlékére alapí­tott Högyes Endre Emlék­érmet. Ezzel minden évben a több évtizedes eredmé­nyes oktatói és tudományos munkásságot ismerik el. Az elismerés átvétele után Obál Ferenc a szervezet meleg elleni védekezésének — e rendkívül fontos, összetelt funkciónak — egyik sajátos mechanizmusáról tartott előadást. Elmondta: kuta­tásaik, vizsgálataik. révén továbbfejlesztették Hőgyes Endre 100 évvel ezelőtti fel­ismerését. DFLMAGYARORSIÁB Schmldt Andrea felvétele A Dugonics téri szökőkút medencéjének „téliesítése'' közben a városgazdálkodási vál­lalat Z1L darusautója anyag beemelése közben megbillent, és oldalára fordult. A vas­gerenda „erösebb" volt az autónál... A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi HizolUágának napilapja főszerkesztő: Sz. Stmon István lószerkeszló-lirlyetlés: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: szeged, Tanácsköztár­s:i-.ig útja lő. Sajtóház i.Itn — Telefon: 12-633 — A lapot nvomia: Szegedi Nyomda. Szeged, liajrsy-y.sNiiis/.ky nir.i 2*. KWU. Igazgató: Dollii Jo/.si l — Terjeszti a iti.igvar Posta. Előfizethető .1 postaniva­laLikn.il és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 43 forint. — ISSN: ui33—023 x

Next

/
Thumbnails
Contents