Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

3 Szombat, 1985. október 26. Vita tudomány és gyakorlat kapcsolatáról A regionális együttműködés tartalékai Aki figyelemmel kiséri életünk alakulását, annak egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a társadalom és a tudomány kapcsolatában előbb-utóbb minőségi változás következik be. A tudomány és technika forradalmáról már vagy két évtizede beszélünk, igazi évada azonban most van készülőben. A tudomány fejlődésének alacsonyabb szintjén a gyakorlat mindennapi problémáinak megoldását várta és kapta a tudománytól a társadalom. Egy ponton azonban a fejlődés oda ér, hogy a tudomány már nem a meglevő gyakorlatot fejleszti, hanem váratlanul lehetővé t,eszi annak teljes felváltását valami egészen újra. Gondoljunk csak arra, hogy a fizikától jobb gőzgépeket és motorokat igényelt, s helyette atomenergiát, tranzisztort, számitógépet kapott. Amikor a kémiától jobb festéket és gyógyszereket várt, kapott műanyagokat, a biológia pedig azzal a felismeréssel lepett meg, hogyan lehet egy élőlénybe új tulajdonságokat bevinni, ami lehetővé tesz új típusú növénytermesztést, élelmiszeripart és új gyártási módszert: a biotechnológiát. Hogy a tudomány és a gyakorlat közelítése nem vágyálom, hanem reális program, arra igazolás lehet Lázár György miniszterelnöki expozéjának néhány gondolata, melyet az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán mondott. Többek között hangsúlyozta: arra is szükség van, hogy szellemi és anyagi erőket helyes arányban osszuk el az alapkutatások, az alkalmazott, valamint a természetés társdalomtudományi kutatások között, ezzel együtt kellő figyelmet fordítsunk a nemzetközi együttműködésből nyerhető ismeretek hasznosítására. Ami pedig a gyakorlattal való kapcsolatot illeti, a tudomány joggal elvárja, a kormány pedig elő kívánja segíteni, hogy javuljon az intézmények és a vállalatok fogadókészsége, váljék céltudatosabbá a kutatási eredmények hasznosítása." Tudomány és gyakorlat ellentmondásoktól sem mentes viszonyát szeretnénk e régióban föltérképezni. Vitát igyekszünk nyitni erről az égető kérdésről, mégpedig a legilletékesebbeknek megadva a véleménynyilvánítás lehetőségét. Indításként a Szegedi Akadémiai Bizottság elnökét, Grasselly Gyula akadémikust kereste fel munkatársunk, Tandi Lajos, hogy exponáljunk néhány neuralgikus pontot, fölvessünk egy-két vitakérdést. — A Szegedi' Akadémiai Bizottság 1961-ben született alapító okiratában már azt olvashatjuk, hogy céljai között szerepel „a helyi tudományos élet fejlesztése, a regionális népgazdasági tervek végrehajtásának segítése. szorosabb kapcsolat kialakítása az MTA és a megyékben a tudományt művelök között." De az 1969-es tudománypolitikai irányelvek is igénylik .,a vidéki egyetemi kutatások fejlesztését, kutatóintézetek, vagy részlegek vidékre telepítését. meghatározott profilú vidéki tudományos centrumok kialakítását." Mi a helyzet ma, hogyan módosult a tudomány termelőerővé válásának eszmei programja a gyakorlatban? — Gazdasági helyzetünkből következik, hogy tudomány és gyakorlat kapcsolatának kérdése, a tudomány termelőerővé válásának programja életünk homlokterébe került. Bizonyára nincs minden rendben ezen a fronton — mondhatják egyesek, s nem sokat tévednek. Állandó sajtótéma az innováció, de igazán innovatív vállalkozások ritkán akadnak; termékszerkezetváltásról is gyakorta esik szó. de még mindig döntő mértékben hagyományos és korszerűtlen termékeket gyártunk; igazodni a változó igényekhez — fogalmazzuk meg a programot, de ez gyakorta csupán szépen hangzó jelszó marad. Bármiféle előrelépés csak meghatározott. hosszabb távra szóló tervkoncepció alapján lehetséges. Induljunk ki abból a valóban tényszerű megállapításból, hogy változó világban élünk, s tegyük fel a kérdést: milyen kihívást jelent ez a tudomány számára? Az alapkutatásokat nem köthetjük rövid pórázra, helytelen lenne, ha napi aktualitások gyakorta változtatnák. Hoszszú távra szóló koncepció alapján szabad csak alapkutatási irányokat kijelölni abban a felismerésben, hogy nem lebeghet előttünk minden esetben közvetlen gyakorlati cél. A mindennapi életet szolgáló fejlesztéseket viszont jelentősen befolyásolják a nagyhatású világpolitikai és -gazdasági változások. s ha meg akar élni a gyorsan módosuló körülmények között, frissen kell reagálnia. kidolgozott koncepcióvariánsok alapján. Ha ezt elfogadjuk, azt is be kell látnunk, hogy nem lehet a régi rendszerben dolgozni, nem elég kutatgatni, a tudományt hobbiként művelni. magunkra zárni a laboratóriumok, kutatószobák ajtaját. Új módon gondolkodó vezető gárdára van szükség a tudomány és a gazdaság sok területén. Csak nyitott, fogékony, egymásra figyelő, egymással kölcsönhatásban levő rendszer segítheti, hogy az alapkutatások távlati céljai becsatlakozhassanak a népgazdasági folyamatokba. A régi receptura szerint nem terem babér. De jó példák sorát máris említhetjük, gondolok itt elsősorban az itteni biotechnológiai munkabizottságra, összetételére, munkastílusára, regionális jellegére. — Legyen ez a következő kérdéskör. Miként alakult ki Szeged és a környező régió tudományos színképe, hogyan itéli meg az itt dolgozó tudományos műhelyek, egyetemi kutatóhelyek, üzemek és vállalatok együttműködési esélyeit? — A Dél-Alföld természeti viszonyai éppúgy meghatározó hatással voltak az itt kialakult tudományos struktúrára. mint ahogy alapvetöek a három megyében müködö egyetemek, főiskolák. az idetelepített tudományos intézmények. A régió a gyakorlatban egyre erőteljesebben íungál, úgy töri át a megyehatárokat, hogy nem csorbítja a helyi érdekeket, és konkretizálni tudja az országos feladatokat. A Dél-Alföld meghatározó mezőgazdasági, energetikai adottságai feltételezték az ilyen természetű kutatások fejlesztését, de az egyetemi-főiskolai és kutatóintézeti potenciál is erre a bázisra épült elsősorban. Gondoljunk csak arra, hogy e tájon a biológiai, növénynemesítési. gyógyszerkutatási, élelmiszeripari, földtani kutatások élveznek prioritást. A társadalom igényei, a tudomány kínálata és a felhasználók fogadókészségé ilyen módon találkozhat az érdekazonosság szellemében és az eredményesség reményében. Sorolhatunk már az együttműködésre nagyszerű példákat, a regionális számítógéppark már bebizonyította létjogosultságát. Most dolgozunk egy regionális nagymüszerközpont kialakításán. Hiszen a nehezülő gazdasági feltételek között egy-egy intézmény képtelen beszerezni — de kihasználni, hatékonyan működtetni is — a komolyabb műszereket. Egy nagyobb szervezeti egység — közös anyagi befektetéssel, együttes kihasználással és fenntartással — nagy hatékonysággal működtethetné ezt a műszerbázist. — Ügy gondolom, abban a fogaskerék-rendszerben, mely a társadalmi igények megfogalmazásától a tudományos kutatószobákban megszülető eredményeken át a gazdasági egységek fogadókészségéig. a gyártásig és forgalmazásig tart, sok még a homokszemcse. — Ez kétségtelen, ennek sok és szerteágazó oka van. Az egyetemek költségvetése szűkös, kénvtelenek külső munkákkal ezt némileg pótolni. Ahol lehet, persze. Nekik kell megkeresni a vállalatokat, fölkutatni a lehetőségeket. Ennek előnye is 'van. hiszen így közvetlen kapcsolat alakulhat ki egyetemi kutató és gyári vezető között. Csakhogy néhány helven ezek a kutatások lekötik az erőket, más irányba terelik a szellemi kapacitást. s néha-néha az alapkutatás is csorbát szenvedhet. Ezért üdvözöltük örömmel pályázati1 rendszer kiírását a központi kutatási alapra. A témákat a társadalmi gyakorlat veti föl. a pályázatok ezt megfogalmazzák. a tudományos műhelyek keresik a leghatékonyabb megoldásokat. A kocka fordult egyet! Lehet, hogy ezt sokan kényszerléoésnek vélik .de ma ez a leginkább járható út. Gond: ha előtérbe kerül epv-egy megoldásra váró téma. nem kezdődik frontális fejlesztés, s ennek következtében gyakran előfordul, hogy amikor a tudományos műhely a társadalom asztalára teszi laboratóriuma eredményét, a gazdaság még nincs felkészülve a termelésbe állítás'ra, hiányoznak a kiképzett szakemberek, a sorozatgyártás, a tömegtermelés technikai-technológiai feltételei. Nem is szólva a bürokrácia fékhatásairól, a hivatalos útvesztőkről, a minden résztvevő számára egyforma esélvt biztosító érdekeltségi rendszer hiányáról. ' Tudományos intézményeink különböző főhatóságokhoz tartoznak. s a más-más anyagi lehetőségek, felszerelések és berendezések, a különböző szabályozók gátat emelnek az együttműködések közé. — Miben látja a továbblépés feltételeit, hogyan vélekedik a fejlődés-fejlesztés jövőbeli lehetőségeiről? — Egy akadémiai bizottság tanácskozásán azt mondtam, hogy ha csupán a tudománypolitikai irányelvek érvényesüléséről beszélünk, s nem érvényesítéséért teszünk, nemigen jutunk egyről a kettőre. Ez pedig aktivitást, az eddigitől eltérő munkamódszert, új típusú tudományos kutatótevékenységet igényel. Ennek záloga részint a regionális szemlélet erősítése, az együttműködés fokozása, az interdiszciplináris kutatás, a teammunka. Hadd hivatkozzak saját példámra, öt éve Párizsban jártam, s láttam egy nagyszerű berendezést, melv üledékes kőzetek gyors vizsgálatával alkalmas a szénhidrogén-potenciál megállapítására. Jelentős valutára volt szükség, de az OKGT és az OMFB is felismerte a berendezés kutatási és gyakorlati szükségességét, s ma a műszer tanszékünkön dolgozik az olajipar számára — a tudomány és a termelés egyaránt hasznosítja. Meggyőződésem, hogy rengeteg a lappangó lehetőség, sok a feltáratlan tartalék. melyek még anyagi vonzatok nélkül is, csupán az együttműködés szükségességével. az egymásrautaltság felismerésével és közösen végzett munkával hatalmasat lendíthet országunkon. • • Illést tartott a városi tanács vb Szeged Megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága tegnapi, pénteki ülésén több kérdést vitatott meg. Áttekintette többek között, hogy a város alsó fokú oktatási intézményeiben miként tudnak kiemelten foglalkozni a legtehetségesebb gyerekekkel; hogy milyen minőségű és miként működik a városkörnyéki községek egészségügyi ellátása. Megvitatta a Szegedi Autójavító Kisvállalat működéséről szóló beszámolót is. E témákban a testület határozatokat is megfogalmazott. A kialakított álláspontokat a későbbiekben ismertetjük. A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén megvitatta a településfejlesztési hozzájárulás bevezetésének előkészítéséről és a további, ezzel kapcsolatos feladatokról szóló jelentést. A testület úgy foglalt állást, hogy a településfejlesztési hozzájárulásból befolyó összegek nagyban segíthetik egyegy lakóterület aktuális gondjainak megoldását. Olyan célokhoz kerülhet közelebb egy-egy városrész a lakosság hozzájárulásának eredményeként, amelyek eléréséhez a város egyelőre fedezettel nem rendelkezne. A végrehajtó bizottság ezért is fontosnak tartja, hogy Szegeden lehetőleg mindenki ismerje meg a tehóval kapcsolatos információkat, hogy a lakosság megalapozottan dönthessen: megszavazza-e a javasolt összegeket. Egyelőre az előkészületek szakaszában tartanak Szeged egyes körzeteiben. Sok helyen már megalakultak a lakóterületi bizottságok, amelyek megtették javaslataikat a teho összegére (többnyire összhangban a városi tanácsi évi <>00 forintos előzetes javaslatával), s a befolyó pénzek felhasználásának céljaira. Jó néhány körzetben már megkezdődtek a lakossági viták is, amglyek során végül is pontosan megfogalmazzák a javaslatokat. Egyes városrészekben pedig már megkezdték, illetve megkezdik a lakosság véleményének föl mérését, sza vazólapokon. A lakóterületi bizottságok különben október .végéig mindenütt megteszik javaslataikat, november közepéig e javaslatokat egyeztetik a lakosság szélesebb csoportjaival, november végéig pedig lehetőleg minden érintett állampolgár szavazatát kikérik a hozzájárulás ügyében. Mivel bebizonyosodott, hogy — bár a tudnivalókkal lapunk is többször foglalkozott — még mindig sokan nem ismerik pontosan, mi is a települé.sfejlésztósi hozzájárulás, a következőkben részletesen ismertetjük a tudnivalókat. A településfejlesztési hozzájárulásról Szavazás előtt, a lakossági vélemények begyűjtését megelőzően meg egyszer összefoglalóan jp számot adni arról, hogyan működik a településfejlesztési hozzájárulás rendszere, milyen alapon történhet annak megállapítása, milyen célt is szolgál, kik kötelezhetők megfizetésére. A hozzájárulás társadalompolitikai hátterét markánsan rajzolják meg az önkéntesség, a kiteljesedő demokrácia, valamint a tanács és a település lakosságának aktív vélemény-J cseréje, v •*}> Tudni kell, hogy a lakosság már három évtizede hozzájárul anyagilag környezetének fejlesztéséhez, fenntartásához. Ennek formája a községfejlesztési hozzájárulás volt. Ez kötelező, adójellegű lakossági befizetés volt. Kapcsolódott más adónemekhez, a jövedelemadó, a házadó járulékaként funkcionált. A községfejleszlési hozzájárulás nem volt ellentmondások nélküli fizetési rendszer. Országosan is hordozott magával jókora ellentmondást, például: a kistelepüléseken, ahol az emberek zömmel saját tulajdonú házakban élnek, a többség fizetett községfejlesztési hozzájárulást, míg a nagyvárosokban, ahol igencsak jellemző az állami bérlakás, a bérlők nem fizettek az állam által épített és által uk bérélt lakások ulán. Az állami kiadások jelentős része lakásépítéssel kapcsolatos, de ezt még részben sem ellentételezte lakossági fejlesztési hozzájárulás. A településfejlesztési hozzájárulás a fizetésre kötelezhetők körének kiterjesztésével szélesebb alapokra helyezi a lakossági erők bevonását. Gyökeresen új eleme a korábbi, adójellegű szabályozáshoz képest, hogy önkéntes alapon történhet csupán bevezetése. A közteherviselés igazságosabb változata a korábbiakhoz képest. Nemcsak a jövedelemadót és házadót fizetők járulnak hozzá igy a városfejlesztéshez, hanem mindazok, akik a közös beruházások, az infrastruktúra fejlesztése előnyeit élvezik, akik lakást bérelnek vagy saját házban, lakásban laknak, egyéb ingatlant hasznosítanak stb. Városunkban mintegy 73 ezer olyan polgár él, aki tulajdonosi, bérlői, haszonélvezői jogállásából következően fizetheti a hozzájárulást. Az előzetes számítások szerint 20—25 ezer között mozog azoknak a száma, akik különböző címeken mentességben részesülhetnek. Ezek ismeretében tervezte Szeged Megyei Város Tanácsa a VII. ötéves középtávú tervkoncepciójában évente mintegy 30 millió forintra, a tervidőszakban öszszesen mintegy 150 millió forintra a hozzájárulást, mint bevételt. Sok ez a 150 millió forint vagy kevés? Mindenekelőtt környezetében, az összes többi bevétel tükrében: kevés. Ha a kieső, korábbi községfejlészíéxí hozzájárulási fonást leszámítjuk az új bevétel nagyságából, az összes tanácsi pénzalap 0,5 százalékát teszi - csak ki a bevétel. Ha a fejlesztésre fordítható forrásokat nézzük, arányaiban már jelentősebb, ehhez viszonyítva mintegy 3 százaléka lehet. Ha egyáltalán nem a számokat tekintjük. hanem a 150 milliós összegű megvalósítható célokat, akkor a lakossági hozzájárulás már fontos forrássá lép elő. Különösen fontos, mert olyan gondokat, kisebb ügyeket hivatott fedezni, melyekre nincs pénz a • tanács kasszájában. A többség dönt Az önkéntesség a legszélesebb demokrácia jegyében érvényesül. Páratlan új vonása az elmúlt évtizedek pénzügyi jogalkotásának ez a forma, hiszen az adójellegüvé váló befizetési kötelezettséget csak a fizetésre kötelezhető polgárok többségének egyetértésévél lehet megállapítani. Magyarán, az érdekelt lakosság eldönti, hogy akar-e milyen őszszeggel, milyen célra, milyen időtartamra hozzájárulást fizetni. A többségi vélemény birtokában a tanács rendelettel szabályozza ezeket a körülményeket, kötelezővé teszi a figetést, az önkéntes hozzájárulás ezt követően már adóvá válik. Érdemes azt előrebocsátani, hogy a településfejlesztési hozzájárulás a tanácsoknál nem az egyetlen önkéntesen fizethető bevétel. Kivetésével nem szűnik meg az a lehetőség, hogy másfajta közgondok megoldására a lakosság anyagi hozzájárulást adjon, ha egy-egy kisebb lakóterületi egység, utca, közműgondjai java részét csak önerőből tudja megoldani. Évek óta folyik a városban az önerős gázhálózat-építési, -bővítési program, újabban önerős útstabilizáció is szerepelt a listán, kiszámíthatatlan előre azoknak a gondoknak a köre, melyeket önerőből old meg a lakosság. Ezekhez a tanács szakmai, szervezési segítséget, kapcsolatrendszerének hátterét tudja hozzáadni. Ugyancsak számolni kell a társadalmi munka által teremthető javakkal, tetemes summát képez a lakosok, állampolgárok, vállalati, intézményi dolgozók kétkezi munkájával elért eredmény. Nem egyedüli önkéntes forrás tehát a településfejlesztési hozzájárulás, tarkább beépíthető abba a folyamatba, amely a gazdasági kényszerűségek állal meghatározva egyre inkább bevonja az érdekelteket személyesen, illetve anyagi hozzájárulásukkal a közös gondok megoldásába. A lakossági hozzájárulást kizárólagosan a település', településrészek fejlesztésére lehet felhasználni. A lehetőség egyben kötelezettség is. A jogszabályok biztosítják e kritérium megvalósulását. A lakosság véleményét ki kell kérni a feladatokról, célokról, melynek érdekében hajlandók forintjaikat áldozni. Egyetértés esetén u rendelkezések biztosítják, hogy a befolyó pénzek a kitűzött célokat szolgálják, a tanácsnak erről el kelt számolnia a lakosságnak. Újszerű vonása ennek a hozzájárulásnak: lehetséges az is, hogy a város nem minden körzetére terjed ki. Ahol a polgárok többsége nem ért egyet a fizetéssel, nem vezetik be. Jó viszont tudni azt is, hogyha az illető városrész lakosai meggondolják magukat, később eldönthetik, hogy fizetnek hozzájárulást, meghatározhatják annak időtartamát és összegét. Ki fizet? A hozzájárulás megállapításánál előkérdésként tisztázandó, hogy itt a fizetési kötelezettség minden esetben valamilyen személyi tulajdonhoz vagy lakásbérleti jogviszonyhoz tapad. A hozzájárulás alapja a lakásbérlet (társbérlet), valamint a tulajdonosnak a személyi tulajdonon alapuló lakáshasználata, ezen felül a személyi tulajdonban, illetve tartós használatban levő ingatlan. A hozzájárulás megállapítása szempontjából a lakáshasználat fogalmába tartozik az állami 'és szolgálati lakásbérleten felül a .személyi tulajdonú lakások bérlete is. A bérlők ebben az (Folytatás a 4. oldalon.)