Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-02 / 231. szám

8 Szerda, 1985. október 2. röviden Megkezdődtek az őszi vendéglátó napok Erkölcsi elismerés Ezt a történetet egy hazudóts em­bertől hallottam, úgy is olvassák. A hazudós embert D. Kovács Dezső­nek hívják, de én még ezt se hi­szem el neki. Szóval, ez a bizonyos D. Kovács Dezső azt állította, bizo­nyítani tudja: az anyagiaknál sok­kal többet ér a magas fokú erköl­QSÍ elismerés. Akkor elmondom Drabucz bácsi esetét a levezető elnökséggel kap­csolatban, mondta D. Kovács De­zső, s bármennyire reménykedtem, hogy nem vetemedik ilyen gonosz­ságra, elmondta. Így valahogy: „Tudod, kérlek, az öreg Drabucz portás volt nálunk a gyárban. Ré­gebben lakatosként fungált, de volt valamiféle balesete, kapus lett be­lőle, ami nagyon ils neki való fog­lalkozás volt, mert az öreg szere­tett olvasni. Főleg ismeretterjesztő műveket. A méhek nemi élete. Mi az igazság Schneider Fáni ügyé­ben?, meg ehhez hasonlókat. Isme­red ezeket a műveket, de ha nem ismered, az se baj, Drabucz bácsi ismerte őket. Valamennyit. És ez nem is lett volna zűr, ha Drabucz nem érez kínzó vágyat arra, hogy frissen szerzett ismereteit meg is ossza mindenkivel. Engem is üldö­zött. Fel akarta hívni a figyelme­met a levéltetvek veszélyességére, mert hallotta, hogy a feleségem tart otthon egy cserép muskátlit. Nem álltam kötélnek, senki sem állt kö­télnek, Mancika, a műhelyírnok sem, pedig az ő ismereteit a szexo­lógia tárgykörében óhajtotta tágí­tani, szigorúan ismeretterjesztő ala­pon az öreg. Namármost — vett levegőt D. Ko­vács D. —, elkezdtünk reménykedni, mert megtudtuk, hogy Drabucz bá­csi nyugdíjba vonul, öreg bútorda­rab, hűséges ember, kapjon nyug­díjba vonulása alkalmából egy rá­diót, döntött a műhelybizottság, végtére ismeretterjesztés ott is fo­lyik, ajaj, de még mennyire, aztán meg romlik már az öreg szeme. Megvettük a rádiót, de akkor az egyketted eszű Krómer kitalálta, hogy kellene valami erkölcsi is. Az öreg nem viselt soha funkciót, nem bízták meg semmivel, mi lenne, pél­dául, ha megbecsülésünk jeléül, fel­kérnénk Drabucz elvtársat, vállalja el a levezető elnök felelős tisztét a mühelygyűlésen. Mit mondjak, öre­gem, Drabucz elvtárs könnyezett, amikor a delegáció (engem is be­választottak) közölte vele a nagy hírt. És eljött a nap — emelte rám savószínű pocokszemeit D. K. D. —, el tudod képzelni, mi történt? Nem tudod, mert neked nincs fan­táziád. Az öreg délelőttös volt, de reggel hatra már úgy ki volt fenve­kenve, hogy olyat én még sose lát­tam. És volt az asztalán, ezt Man­cika mondta, vagy hét, terjedelmes, nagy könyv. Szóval, reggel hattól ketyegett a portási fülkében a bombaóra, és anélkül ketyegett, hogy mi ezt sejtettük volna. A gyűlésre az öreg valóban egy csomó nágy könyvvel érkezett, s óriási nyögések közepette el is helyezte őket két ha­mutartó közé az asztalon. Majd fel­állt. Majd ünnepélyesen azt mondta: Eltársak! Es kinyitotta az egyik könyvet, melyben előre megjelölte egy cédulával az oldalt. És olvasni kezdett: Elvtársi, egy­mással rokoni vagy baráti kapcso­latban nem levő, esetleg ismeretlen személy, főleg férfi megszólítása­ként a vezetéknév vagy foglalkozás megjelölése után, illetve önállóan. Az osztályvezető elvtársat keresem. Az elvtárs hová utazik? Nézze, elv­társam, ebben nem értünk egyet. Gondolom, kitaláltad már, hogy az öreg rejtélyes könyvei az értelmező szótár kötetei voltak, s úgy dön­tött, hogy minden szót pontosan ér­telme szerint magyaráz el nekünk, szigorúan ismeretterjesztő alapon. És folytatta tovább, felolvasott még huszonöt szócikket, az egyketted eszű Krómer kapott két pofont Mancikától, három bokán rúgást a sánta Kriplitől, tőlem csak egy fül­húzás járt ki neki. Drabucz elvtárs persze semmit sem vett észre az egészből. Leült, és meghajolt a be­vezetője után, mi megtapsoltuk, és elmentünk a szomszéd csehóba egy íröccsre. Az egyketted eszű Krómer­nek kellett fizetni a számlát, velünk jött az öreg is, aki hálálkodott a nagy erkölcsi elismerésért, de csak tgv fröccsöt ivott, mert a második mái árt, ismeretterjesztő alapon. Ebből is láthatod — fejezte be mondókáját D. Kovács Dezső —, hogy az erkölcsi elismerés az mégis­csak más." Látom. Pctri Ferenc Nagy László felvétele A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat fennállásának 35. évfordulója és az őszi vendéglátó napok 25. évfordulója al­kalmából kedden délelőtt a Hági étteremben Dékány Lász­ló, a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója nyi­Folytatódik a derült idő Várható időjárás szei estig: folytatódik a derült, tőtta ^eg "az"ünnVpségsőrÖMtet"* Október""l —30- ig"mindüen ósziJdö'_ A igényt kielégítő rendezvénysorozatok várják a vendégeket. Képünkön: a gasztronómia „csodája" várja a vendégeket Kőszegi Dénes­emlékülés ZÁRVA A KIÁLLÍTÁS A Magyar Nemzeti Mú­Várható időjárás szerda feum közli, hogy a Magyar koronázási jelvenyek cimu kiállítása átrendezés miatt október 3-tól október 12-ig zárva tart Fizetési haladék műtrágya­vásárláshoz déli, délnyugati szél nap­közben — főként a Dunán­túlon —, megélénkül, néha kissé megerősödik. Hajnal­tól kora délelőttig többfelé erősen párás lesz a levegő. TOVÁBBKÉPZÉSI TERVEK A Csongrád Megyei Ta­nács V. B. mezőgazdasági és A legmagasabb nappali hö­A Szegedi Orvostudomá- élelmezésügyi osztálya ma mérséklet szerdán 25 fok nyi Egyetem gyógyszerész- délelőtt értekezletre hívta körül várható, tudományi kara, a Magyar mindazokat, akik a dolog­Gyógyszerészeti Társaság ban érdekeltek, hogy a kő- TÁRSADALMI Csongrád megyei szervezete vetkező évi képzési és to- VEZETŐSÉGET és a Magyar Kémikusok vábbképzési terveket egyez- VÁLASZTANAK Csongrád megyei csoportja tethesse a mezőgazdasági emlékülést rendez Kőszegi nagyüzemek, intézmények és Dénes egyetemi tanár, a vállalatok személyzeti ve­SZOTE Gyógyszerészi Vegy- zetöivel. A megbeszélést Oj­tani Intézet megalapítója és szegeden, a tanácsi oktatá­si központban tartják. volt igazgatója halálának ti zenötödik évfordulója al- 9-kor kezdik, ka Imából október 3-án, csü- RnrKyFNf.S7KK törtökön délután 5 órakor . az Eötvös utca 6. szám alat­ti épület első emeleti elő­adójában. Az emlékülés el­nöke Vinkler Elemér nyu­A FÖLDRENGÉS­KÁROSULTAKÉRT A KISZ Veszprém Me­gyei Bizottságának kezde­Társadalmi vezetőségvá­lasztó ülést rendez a mi­hályteleki Móricz Zsigmond művelődési ház és a gyála­réti művelődési centrum ma, szerdán délután 1 órai kez­dettel Mihályteleken, a mű­velődési házban. Börtönben — Vetkőzzenek, ma fürdés van —, mondja a börtönőr. — Igazán szükség van erre? — kérdezi kedvetlenül az egyik fogoly. — Nem szégyelli ma­gát. igy irtózni a für­déstől! Tulajdonképpen mikor fürdött utoljára? — £n? Hiszen én még nem voltam bün­tetve > Tüzek, tanulságokkal galmazott egyetemi tanár, ményezésére népszerű rock- Az elmúlt héten, péntek szinte csoda, hogy ennyi idő megemlékezést Morvay Jó- együttesek koncerteket ad- este 22 órától szeptember leforgása alatt „csak" 83 zsef egyetemi docens tart. nak októberben Szombat­Ezt követően a volt munka- helyen, Székesfehérvárott, társak és az intézet jelenle- Dunaújvárosban, Pécsett, tűzoltóit. Ezek közül 13 al gi dolgozói számolnak be tu- Győrött és más dunántúli kalommal a szegedi egysé­A legfontosabb őszi me­zőgazdasági munkák egyi­ke a talajerő-utánpót­lás. Az évente kiszórt mint­egy másfél millió tonna ha­tóanyagú műtrágyának megközelítően ötven száza­lékát ebben az időszakban juttatják a földre az üze­mek, hogy megalapozzák vele a jövő évi termést. Az őszi időszakban kiszórt mű­trágyának hozzávetőlegesen felét a hazai vegyipari gyá­rak állítják elő, más részét —i hatóanyagban számolva körülbelül 350 ezer tonnát — az Agrotek importálja. A mezőgazdasági üzemek ez évi megrendeléseinek a vál­lalat — legalábbis, ami a szocialista importot illeti — eleget tett, sőt a bőséges kínálat érdekében többet is beszerzett. Jelenleg naponta megkö­zelítően 100 vagonnyi mű­trágya érkezik a Szovjet­unióból az országba. A va­gonokat az Agrotek a MÁV közreműködésével már ele­ve a megrendelő üzemek­nek címzi, így a felesleges raktározás közbeiktatása nélkül közvetlenül a fel­használókhoz jut el a mű­trágya. Az üzemek egy ré­sze azonban — mintegy 80—100 tsz — a természeti csapások (belvíz, árvíz stb.) folytán kieső termés miatt anyagilag kedvezőtlen hely­zetbe került, s műtrágya­megrendeléseit lemondta, noha a növekvő hozamok­hoz elengedhetetlen a meg­felelő talajerő-utánpótlás. Éppen ezért most az Agro­tek a szorult helyzetben le­vő mezőgazdasági üzemi partnereinek fizetési hala­dékot ad arra az esetre, ha a lemondott kálisó- és a kar­bamidműtrágyát így mégis meg akarják vásárolni, sőt a tárolási költségeket is át­állalja. Az üzemek a mű­uágya ellenértékét 1986. első negyedében fizethetik meg. 30-án, hétfő délig 19 eset ben riasztották ezer forint volt a kár, vi­megyénk szont két gyermeket szállí­tottak a mentők füstmérge­zés gyanújával kórházba. dományos munkájukról, ku- városokban, a berhidai—pe- gek vonultak oltani, míg Gyermekjáték miatt 4 tűz remartoni földrengéskáro- hatszor a vidéki parancs- keletkezett. Közülük is ki­sultak javára. A jótékony nokságok tűzoltói. Ebben a emelkedik egy bordányi célú turnén többek között 62 órában alig több mint eset, ahol egy tizenkét éves a P Mobil, a Korál és az 3 óránként tehát rohanó kisfiú játéka 30 ezer forin­kepzó Főiskola enek-zene "í Skorpió együttes is részt tűzoltóautók szirénája ver­tanszékén dolgozó tanárok vesz te fel a csendet. Ezek után tatási eredményeikről. TANÁROK KONCERTJE A Juhász Gyula Tanár­Megfojtották lakásán A tettest gyorsan elfogták hangversenyét rendezik meg ma, szerdán este 7 órai kez­dettel az intézmény Hámán Kató u. 25. sz. alatti épü­letében. A műsorban töb­bek között Bartók­Forgalomkorlátozás A PICK Kupa futóver- tértől a Nagykörúton, új hi­seny miatt október 4-én, don át jutnak el Újszegedre. tos tűzkárt eredményezett. A Nagylaki Kendergyár­ban egy nap alatt kétszer is a súrlódás volt a „bűnös". A kisteleki szőlőknél dor hányzás miatt égett az avar és az erdő, Csongrádon pe­dig saját lakását gyújtotta Szeptember 26-án isme­retlen tettes megfojtotta la­kásán Takó Istvánné 77 éves, Sándorfalva, Alkot­mány krt. 13. szám alatti lakost. A gyors intézkedésre a rendőrség . néhány órán belül elfogta a bűncselek­mény elkövetésével alapo­san gyanúsítható Ibrahim Habibovics 69 éves. Sándor­falva, Felszabadulás utca 15. szám alatti lakost. A megyei rendőrfőkapitányság előzetes letartóztatásba he­lyezte. Az ügyben a büntetőeljá­rás és a vizsgálat tart. Brahms-, Csajkovszkij-, pénteken, 18 órától várható- A 83-as járatnak a Marx fel az egyik tulajdonos. E Mendelssohn-, Puccini-, an 19,30-ig több autóbusz tértől a Hunyadi János su- mozgalmas órák után — azt Sosztakovics-, Schubert-, útvonalát meg kell változ- gárútig a Nagykörút a tere- hisszük joggal — vetődött Vonatpótló autóbuszok Schumann- és Weber-műve- tatni. ket hallhatnak az érdeklő­dők, a műsort ismerteti: A 10-es, 20-as, 22-es jára­tok a Hungária szállóig lőútvonala. A 84-es a gyer- fel a kérdés még a tűzoltók Ordasi Péter főiskolai junktus. VIDEO­SZAKKÖR mekkórházig közlekedik. Az SZKV járatai közül az es a Bartók Béla térig"köz- ?T?S .es.7'es kocs,k a Bar- cé^zerú kihasználni' és át lekedik. A 35-ös a Tolbuhin tok ter'ol„ v.sszakanyarod- vizsgáUatni a fútóberende­nak a Nagykörútra, majd az zéseket és ad- szállítják az utasokat. A 17­körében is: mi lesz még a fűtés megkezdése után? A hátralevő néhány napot sugárúton a nagykörúti ke­.. .. . .. , ..»-,. ^„^.v^v to kéményeket. A uj hídon at mennek at Üj- h száraz ősz szegedre. A/ 9-esek ugyan- veUe az erdőtüzek veszélyét csak a Nagykörúton járnak a Lugas utca és a Bartók tér között. A villamosokat a Évadnyitó klubfoglalko- resztezödésig megy. zását tartja a TIT városi A 33-as, 45-ös, 66-os jára­szervezetének videoszakköre tok a Honved térig mennek, holnap, csütörtökön dél- A 33-as, 45-ös kocsik a Bé­után 5-kor az újszegedi to- esi körút, Petőfi Sándor su­vábbképző központ 110-es gárút, Honvéd tér útvona­termében. Ion," ellenkező irányban a ÁTHELYEZIK Zászló utca—Partizán ut­A MEGÁLLÓT Holnap, csütörtökön reg gel kilenc órától a Rókusi 50-es járat a Nagykörút— és az Anna-kút között villa- autóból, vonatból senki se körúton, a víztoronynál le- új híd—Odesszai körút út- mospótló autóbuszok járnak, dobjon ki égő gyufát, ciga­is. Az elmúlt napokban Csengelén, Ásotthalmon és , ... . . . .. Dócon váltak a lángok mar­futok elhaladasa .dejere al- talékává jobb sorsra érde. lítják csak le. mes fák. Ezek után a A MAV Szegedi Igazgató­ságától kapott tájékoztatás szerint a következő napok­ban pályafelújítási mun­kák miatt az utasoknak több vonalon autóbusszal kell utazniok. Így Szatymaz és Szeged között ma, ked­den és holnap; Balástya és Szeged között október 4-én; Kistelek és Szeged között október 7-én és 8-án na­ponta 10 és 13 óra között; Szentes és Mindszent között október 2—4, 7—11, 14—18 közölt reggel 7 órától 13 óra 55 percig; továbbá Nagylak és Apátfalva között október 3—4, 7—11, 14—18, és 21—25 között reggel 7-től 12 óráig autóbuszok viszik az utaso­kat. A vonatpótló autóbuszok közlekedéséről, megállási helyükről bővebb felvilágo­sítást a vasútállomásokon adnak. Csongrád Lesz forgalomkorlátozás ca—Hunyadi János sugár- 5-én és 6-án is. Üzemkez- Megyei Tűzoltóparancsnok­út útvonalon haladnak. AZ dettöl üzemzárásig Tarján ság kérése a lakossághoz: mert építik a 9-es vonal rettavéget, mert egy-egy felsővezetékét. Az autóbu- ilyen mozdulattal sok millió vő autóbuszmegállót, mely vonalon közlekedik. A 60-as, az útépítés miatt baleset- 60 Y-os járatok szintén a veszélyessé vált, áthelye- Nagykörúton—új hídon— szok az útbaeső Volán-meg- forint érték kerülhet ve­zik. Az új megállót a régi- Odesszai körúton térnek rá állóhelyeknél állnak meg. szélybe. A tűzmegelőzési tői körülbelül 150 méterre eredeti útvonalukra. — a Kossuth Lajos sugár- A 70-es vonal járatai a (A Ságvári-telep felől jövő szabályok nem öncélúak, villamosokról a MAV-igaz- Mindannyiunk védelmét út felé — jelölik ki, mind- lezárás ideje alatt nem köz- gatóságnál szállhatnak le az szolgálják, betartásuk egyé­kél irányban. lekednek. A 71-esek a Marx utasok.) ni és közös érdekünk. DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Szociálist?. Munkáspárt Szegeti Váriisi nizotlságának napilapja lói.szprkeszln: Sz. Simon István 1'oszerkesztó-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­sasag utj? III. Sajtóház i.TIci — Telefon: 12-633 — A lanot nyomja: Szegedi Nytinda, Szegeti. i;ajesy-/J.ilinszky utca 2*. 6720. Igazgató: Dobo Józsel — Trijeszii a Magyar l'osta. Előfizetnem a postaniva­laliknal es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint. — ISSN : U133—025 X I

Next

/
Thumbnails
Contents