Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-01 / 179. szám

Csütörtök, 1985. augusztus 1. 7 \ tttqedi ínnefti hetek Közművelődés és értékrend. Művelődésclméleti nyári egyetem, az MTA újszegedi Biológiai Központjában. Táblakép-festészeti biennálé a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában és az Ifjúsági Házban. A Kass-galéria kiállítása a Vár útra 7. szám alatt. Szathmáry Gyöngyi szobrászművész kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Kupolagalériájában. szeptember 19-ig. Nyitva: 10-től 18 óráig. Tápai Antal szobrász. Varga Mátyás díszlettervező munkáiból kiállítás a SZOTE Dóm téri oktatási épületében, augusztus 4-ig. Könyvkiállítás az MTESZ megyei székházában, az elmúlt év díjnyertes szegedi nyomdatermékeiből. Nyitva: 9-től 16 óráig. Keserű Ilona festőművész gyűjteményes kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 20-ig. Nyitva: 10-től 18 óráig. Makovecz Imre építőművész kiállítása az újszegedi November 7. Művelődési Házban, augusztus 8-ig. Nyitva: hétköznap 10-től 18 óráig, vasárnap 10-től 14 óráig. Váradi Gábor grafikai kiállítása a Sajtóház klubjában. augusztus 20-ig. Nyitva: szombat és vasárnap kivételével 10-töI 19 óráig. A munka poézise. Képzőművészeti kiállítás Csongrád megye fejlődésének elmúlt 40 esztendejéről a Fekete Házban. Nyitva: 10-től 18 óráig. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai (Móra emlékszoba, Hunok, avarok, magyarok, Csongrád megye gyógyszerészeiének múltjából. Ember és környezete, Csongrád megyei parasztbútorok és népviseletek, Kőolaj és földgáz, Lucs-képgyűjtemény, Buday György metszetei. A szegcdi várban Szeged múltja, jelene és jövője — várostörténeti kiállítás. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye (Tápé, Vértó út 4.). nyitva 3-tól 6-ig. Világszínház, meseköntösben Beszélgetés Carl Heinz Erkrathtal A három udvarhölgy Vámossy Éva Aki csak valamennyire is ismeri Mozart Varázsfuvolájának cselekményét, jól tudja: az Éj királynőjének udvarhölgyei dramaturgiailag rendkívül fontos funkciót töltenek be. Akár úgy is lehetne fogalmazni: ők hárman azok, akik irányt, különféle „lökéseket" adnak a meseszövés bizonyos fordulatainak. Ez a hölgy-trió az idei szabadtérin pedig több szempontból is különleges. * Vámossy Eva azzal kezdi: húsz éve egyik nagy operaszerelme Mozart remekműve, első meghatározó élményei közül valo. Pályája elején itt Szegeden „úgy beleszeretett, hogy minden próbát végigült". — Szinte betéve tudom ma is majdnem mindegyik szólamot. Néha még zavar is, mert akkor is fölkapom a fejem, ha nem én következem — mondja. — Az eddigi Varózsfuvola-szerepeimhez képest ez már komolyabb feladat, csodaszép énekeinivalókat találni benne. Régóta tanárom Sinkó György, rengeteget köszönhetek neki, szinte mindent tőle tanultam, s íme, most eljött az a pillanat is, amikor végre egy színpadon énekelhetek vele . . . Bár az ember most nem lehet szuverén, hiszen hárman vagyunk, de igy is nagyszerű élmény. Társaimmal. Szonda Évával és Erdélyi Erzsébettel, teljesen elégedett vagyok, igen jól alkalmazkodnak — különben, noha mindketten énekkari szólistákból „léptek elő" mostanra magánénekesekké, énekesnők, megfelelő végzettséggel. Ami engem illet, az első dámát alakítom, aki ebben a hármasban is külön „a" kezdeményező. Ö az, aki nem mindig tercel, s a különböző „közös akciókat" irányítja. Viszont dramaturgiailag annyira fontos ez a trió, hogy egyetlen éles „egy-ka^aktert" alkot, s az ember, azon túl, hogy koiiéSzonda Éva gáival összeforrva igyekszik megfelelni e nagy feladatnak, kimondottan lubickol is ebben a muzsikában. Nekem az idén nyáron ez a legnagyszerűbb dolog. — Immáron, évek óta „szegedi törzstagnak" számít a Dóm téri színpadon. Az elmúlt évadra összességében milyen érzésekkel tekinthet vissza? — Igazán elégedett lehetek. Persze bevallom, amikor Oberfrank Géza Szegedre jött, előbb kissé féltem — ilyen új helyzetben sosem lehet tudni.. . Ám, igen jó partneri viszonyba kerültünk, s ennek is köszönhető, hogy miként már néhány éve, a tavalyi évadban is szinte mindent elénekelhettem, amit jszerettem volná. A Nyugat lánya ban címszerep: nem is számítottam rá, nem is igazán az én hangfajom, de nagy csábítás volt egy ilyen szép Puccini-opera ... Oberfrank hitt bennem. Az opera pedig nívódíjat kapott. Ez volt az évad számomra legnagyobb eseménye. Főszerep A türelmes Szókratészben, tévéfelvétel is készült Az eladott menyasszony ról, s két budapesti zeneakadémiai koncerten be kellett ugranom Andor Éva helyett ügy, hogy még egy teljes napom se volt felkészülni — állítólag helytálltam. — Jövő? — Talán ennek a sikerült beugrásnak köszönhető, hogy jövőre a Vigadóban. két bérletes koncertre kaptam meghívást. Azután: most fejeztük be első lemezfelvételemet, Salieri Falstaffjában énekelek. Egy bécsi gyűjteményből nemrég előkerült operáról van szó, s a lemez, úgy hírlik, szeptemberben már a boltokban lesz. Az új évadban a színházban három egyfelvonásosból egy Rossini- és egy Schubert-darab főszerepével kezdek, s reménykedem szegedi koncertfellépésben is ... • Szonda Éva és Erdélyi ÉrErdélyi Erzsébet zsebet magánénekesi státusz híján az elmúlt színiévadban egy esztendőn át énekkari szólistaként szinte minden szegedi darabban színpadon volt, operetttői operáig, szólószerepekkel váltogatva a kollektív dalolásokat. A kérdésre, vajon, az egy év alatt végzett teljesítményük eredményezte-e az új szerepkört, s a mostani szabadtéri feladatot, szerényen tiltakoznak. Az „eredeti" képzettségre hivatkoznak csupán. — Az biztos, hogy az egyéves állandó színpadi jelenlét rengeteget segített — így Szonda Éva. ö budapesti, s tavaly fejezte be tanulmányait, Sziklai Erikánál. — A sok fellépés sok feszültséget levezetett, a folyamatos foglalkoztatottság sok rutint, adott. — Szerencsénk is volt — veti közbe Erdélyi Erzsébet. — Mégsem rögtön kerültünk a mélyvízbe, volt átmenet. Különben „hivatalosan" művésztanári diplománk van, én ceglédi vagyok, 83-ban végeztem Simándy József tanítványaként. Egy évig nem sikerült elhelyezkednem, utána kerültem Szegedre. Szonda Éva a Cosi fan tutiéban már énekelt Mozartot, s öt évig a budapesti madrigálkórus tagja volt, tehát meglehetősen megszokott számára, hogy másokra alaposan koncentrálva énekeljen. Erdélyi Erzsébet is az alkalmazkodás mindenhatóságáról beszél. Abban (is) mindketten egyetértenek, hogy — a szerep adta örömön, a bizalom kötelezettségein túl — az óriási színpad, az ehhez szükséges rutin hiánya, a szokatlan körülmények bizony nagy küzdelmeket jelentenek számukra. De „majd alakul", mondják. Egy már tapasztalt, rutinos énekesnő — és két ambiciózus, tehetséges fiatal az Éj királynőjének hölgyei a Varázsfuvolában. D. L. Lendületes mozdulatokkal, szuggesztíven játssza elő a Varázsfuvola jeleneteit Carl Heinz Erkrath a dóm színpadán. Ám amikor a szabadtéri irodában beszélgetünk. nyugodtnak, szinte zárkózottnak tűnik. Neve egyébként ismerősen cseng a szegedi / operabarátoknak: Telemann művét, A türelmes Szókratészt állította színpadra az elmúlt évadban. — Kapcsolata a Varázsfuvolával nem újkeletú. Német színpadon már rendezte, sőt Papageno szerepében fel is lépett. — Valóban, énekesként kezdtem pályafutásomat. Nagyon fiatalon, harmadik évadomban énekeltem Papagenót egy csodaszép Harz helységbeli szabadtéri színpadon. Az „ifjonti lelkesedést" csak fokozta a vadromantikus környezet. A feladat súlyát akkorának éreztem, hogy szerepemen kívül semmi más nem érdekelt. Egészen más szemmel, globálisan néztem az operát sok évvel később, mikor rendezőként találkoztam vele. Akkor éreztem először, hogy színpadra állítása roppant feladat, hiszen Mozart ebben a három órában egész világot fejez ki. Ez az opera minden egyes közreműködőjétől teljes koncentrációt kíván. — Ami, gondolom, érvényes a holnapi előadásra is. Miben különbözik a korábbi és a mostani rendezése, koncepciója? — A kőszínházi előadásokat tulajdonképpeni' mindegy, melyik épületben tartják. a szabadtérinek azonban speciális követelményei, körülményei vannak. Konkrétan. Szegeden, a mikrofonok nehezítik a dolgomat. Ügy korlátoznak, hogy nem tetszésem szerint állíthatom be a kórust és a szólistákat, hanem figyelembe kell vennem, hogy mindig a mikrofon közelében tartózkodjanak, s a párbeszédek előre történjenek. — Miről van szó? — Mozart operái a zenei világ csúcsművei. Ezeket a nagy alkotásokat, sokoldalúságuk miatt, többféleképpen lehet értelmezni. Nekem most meggyőződésem, hogy ebben az operában Mozart látomása elevenedik meg. az a vágya, hogy az emberek békében, szeretetben éljeA rendező: Carl Heinz Erkrath (jobb szélen) a Taminót alakító Bándi János beállításán fáradozik asszisztensével nek. S ez mikor lehetne aktuálisabb, mint napjainkban. Ennek megfelelően úgv képj zeltem, hogy a főszereplő Tamino a ma embere, a mi környezetünkből, aki az előadást- nézi. Három fiú vezeti be a mese világába. Ez a három fiú Mozart ideáit személyesiti meg. A komponista természetesen nem jöhet ki a színpadra, de ebben a három figurában megnyilatkozhat. Két világot állít szembe. Sarastróét és az Éj királynőjéét. Sarastro egy papi világ, egy barokk-rokokó állam vqzetője, s a régi egyiptomi szokásokat eleveníti fel. Az Éj királynőjének birodalma viszont legalább ezeréves visszalépés, amazonok uralkodnak, a férfiak rabszolgák. E két meghatározó egyéniség között folyik harc a hétágú napkorongért, vagyis a hatalomért. A küzdelemben kulcsszerepet kap egy pap, aki a királynő oldalán áll — Sarastro humanizmusa ellen. Ez a figura vezeti be a nőket Sarastro birodalmába, melyet általában ki szoktak hagyni a darabból, ám itt dramaturgiai funkciója van, árulóvá válik. A harmadik világ Taminóé. Tudatlanságát kihasználva állítaná a királynő saját oldalára, hogy mentse meg leányát Sarastro fogságából, ám a nőfejedeiem nem számol azzal, hogy a két fiatal felismeri, Sarastro oldalán a helyük. Szabad elhatározásukból próbáknak vetik alá magukat — egymásért. A megpróbáltatásokat nemcsak kiállják, hanem közben fejlödnek is. Ezt látva Sarastro átadja hatalmát Taminónak: itt azonban, az opera végén, már újabb idősíkba lépünk át, a jövőbe. A jövőbe. amely Mozart látomása az ideális emberi közösségről. A négyor, idősíkot, vagy világot, a jelmezek is érzékeltetik. — Nem ismeretlen önnek a szegedi társulat, amelyre ayakorlatilag a Varázsfuvola szereposztása épül? — A Szókratész próbái, előadásai közben igen kedvező tapasztalatokat szereztem. Jó, hogy már akkor kicsit „szoktuk egymást", s így most teljes egészében a művészi megvalósításra koncentrálhatunk. Nagyon nehéz, majdnem lehetetlen ilyen rövid idő alatt világszínházat beállítani — meseköntösben. Így, sajnos, a finom, individuális munka elvész, s inkább nagyvonalúan. freskÓ6zerűen festjük fel a jeleneteket. Varjú Erika munka Színes, szinkronizált ausztrál film. Irta: Patrick Edgeworth. Fényképezte: Vincent Monton. Zene: Bon Edgeworth. Rendezte: Russel Hagg. Főbb szereplők: Gerard Kennedy, Guss Mercurio. Christopher Pate, Rod Mullanar. A kezdet kezdetén, minden különösebb bevezetés helyett, egy felirat olvasható, miszerint Ausztráliát sohasem rázták meg komolyabb társadalmi válságok. Továbbá, hogy — talán éppen ezért („this is why . . . ... ennyi, majd jő a film. Másfél óra múlva pedig lehet kezdeni a találgatást: pontosan mi is volt, lehetett „éppen ezért", ha már nem valának a világ túlfelének kontinensén komolyabb társadalmi válságok. S szemrehányásokat tehetünk magunknak túlzott Európacentrikusságunkért, mert Ausztráliáról a kengurun, az emun, a kacsacsőrű emlősön, meg esetleg a melbourne-i olimpián kívül alig tudunk valamit. Históriailag pláne nem. Most mindenesetre annyi kiderül: a múlt századi Ausztráliában holmi vallási természetű lázongások történtének, a politikusok ott sem voltak különbek a Deákné titkosszolgálatánál (miért is lettek volna), továbbá, hogy a western ugyan klasszikusan amerikai műfaj, de sajátos ausztrál változatban is él, sőt, alkalmazható. Ami a hogyant illeti, jobb. ha békességgel napirendre térünk az ügy fölött azzal, hogy a (legtöbbször bárgyú) westernhumor és az eredetiségnek legföljebb csak meglehetősen halovánv nyomait mutató mese6zövés igen könnyen feledhető kis nyári piff-puff élménvkét adományoz. Olyat, ami nyugodtan, mondjuk, két kor'só sör és egv könnyű nvár esti flört közé helyezhető. A lövöldözés többnyire tisztes módon amerikánus mértékű. a vér és a figurák szokványo^sága nemkülönben. Ráadásul még egy kereskedő is panaszkodik, hogy az amerikai áruk (nofene, már akkor is?) elárasztják a honi piacot. Hogy őszinte legyek, engem a fentieknél sokkal jobban bosszantott, hogy egyetlen árva szerencsétlen kengurut, koalamacit, vagy eukaliptuszfát sem láthattunk. Viszont az oly távoli kontinens múltjáról valamicskét tán megsejdíteni lehetett. Az is igaz peFsze, ha Európáról, vagy pláne a mi hazánkról kellene igv. és ennyivel beérnünk, hát igencsak dühbe jönnénk. Am sebaj: ez csak a mi gondunk. Ausztráliában alighanem azt mondanák a mi történelmünk részleteiről: olyan messze van tőlünk. Togy már nincs is. Ez a film viszont: (itt) van. Hiába, úgy látszik, a távolságok bizonyos iránvokból könnyebbeu leküzdhetők. Domonkos László j