Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-01 / 179. szám
6 Csütörtök, 1985. augusztus 1. Többségében kellemes meglepetések Országos bajnokság Szegeden Mától Színen az ökölvívók Ma délután kezdődik meg a Szőregi úti sportcsarnokban minden idők egyik legszínvonalasabb szegedi ökölvívóversenye, a Fesztivál Kupa. Mint már jeleztük, a 15 óra 45-kor az ünnepélyes megriyitóval, majd 16 órától a selejtezővel startoló eseményen a legkiválóbb magyar ökölvívóknak súlycsoportonként 1 jugoszláv, 1 román és két csehszlovák ellenfele lesz. Természetesen, a boksz kedvelőinek nagy élményt jelenthet majd a nemrégiben megrendezett Európa-bajnokságon jól szerepelt magyar sportolók öklözése is. Így a vasárnapig tartó eseményen a kötelek közé áll — többek között — Alvics, Füzesi, Hranek, Bácskái és Váradi is. A versenyre délelőtt a Dózsa sporttelepen és sportirodán, délután már a helyszínen, a Szőregi úti sportcsarnokban lehet jegyet váltani. Horgászoknak Augusztus hónap valamennyi péntekről szombatra virradó éjszakájára feloldották a horgászati tilalmat az atkai holtágon. A horgászni vágyók ezeken az éjszakákon az egyes és a kettes kikötök közti szakaszon hódolhatnak szenvedélyüknek, csak a partról. Toborzó Az SZVSE birkózószakosztálya toborzót hirdet a birkózósport iránt kedvet, tehetséget érző 6—12 éves Sasköi házaspár a várt heBefejeződött a különböző korcsoportú atléták több mint egy hétig tartó országos bajnokságainak sorozata. Utoljára a felnőttek léptex színre: az ő versenyük hétfőn és kedden volt a Népstadionban. A szegedi atlétika a várakozásnak megfelelően vizsgázott: kellemes és kellemetlen meglepetések egyaránt előfordultak. a többség azonban „hozta magát". Továbbra is a Szeol-Délép SE két futónője, Szopori Erika és Szabó Erzsébet a legeredményesebb versenyző: Szopori két arany- és egy bronz. Szabó egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a versenyen, de a váltók révén Petróczinak is két érme van: egy arany, egy bronz. A két válogatott atléta szerepléséről érdemes külön is szólni. Szopori egyéni csúcsot futott 100-on, menetrendszerűen „szállította" a 400 gát elsőségét is. a több számban való indulás nagy terhét azonban nehezebben bírta, mint korábban, így 400-on és 20Ó-on várakozás alatt teljesített. Szabó 400on és 800-on egyaránt emlékezetes futást produkált, s kis szerencsével érmei még fényesebbek lehettek volna: 400-on hat századmásodperccel kapott ki a csúcstartó Pál Ilonától, 800-on tizenkét századdal előzte meg a tatabányai favorit Biacsics úgy, hogy a cél előtt harminc méterrel még Szabó vezetett. Az örömteli meglepetések közé tartozik Ladányi Zsigmond súlylökésben szerzett aranya, sőt Rajniczer bronza is, ugyanakkor gerelyben az esélyes Bolgár csak negyedik tudott lenni. Neki a verseny előtt kisebb rosszul-> lét „elvitte az erejét", amiért azért kár. mert kevéssel 80 méter feletti eredmény már elég lett volna az aranyhoz. Jól futott Villányi góton (nem sok hiányzott, hogy leszorítsa az esélyesebb Simon-Baliát a dobogóról), s szépen szerepeltek az SZVSE fiatal kövéptávosai is. A zai erőpróbák után a szegedi reprezentánsok figyelme a nemzetközi színtér felé fordulhat, az ottahi helytállás is komoly feladat. Szabó, Szopori, Domonkos és talán Ladányi is az Európa Kupán, Papp E. az ifjúsági EB-n, Sári Zoltán (SZVSE) pedig az lBV-n képviseli a közeljövőben a szegedi atlétikát. A bajnokságok méa nem közölt eredményei: Serdülők. Fiúk. 200 m: ... 4. Alexa (Szeol-Délép SE) 23,28. Hármas: ...5. Fekete (Szeol-Délép) 13,08. Ifjúságiak. Fiúk. Gerely: ... 3. Koznás (Szeol-Délép) 60,54. Lányok. 200 m: ... 3. Papp (SzeolDélép 25,14, 400 m: ...3. Papp 55,62. Felnőttek. Férfiak. 110 m gát: ...4. Villányi 14,96 (5,5-es ellenszél!)', 1500 m: ...8. Énekes 3:47,13, 9. Bucsuházy 3:48,46, 400 m gát: ...9. Villányi 53,22. Gerely: ...4. Bolgár (SZVSE) 72,78, diszkosz: ... 5. Saskői (SZVSE) 58,66. 4X400 m: ...8. Szeol-Délép SE (Kékei, Hajdú, Fóris, Villányi) 3:22,57. Nők. 100 m: ... 5. Szopori 12,12. 400 m: ...6. Szopori 56,93, 7. Papp 57,03 800 m; ... 7. Szabó A. (SZVSE) 2:09,63, 1500 m: ... 6. Cseh (SZVSE) 4:28.12, ...8. Szabó A. 4:31,28, 3000 m: ...7. Cseh 9:41,96, diszkosz: ...5. Saskőiné (SZVSE) 52,72,... 8. Kertész (SZVSE) 50,72. (A külön nem jelöltek a SzeolDélép SE sportolói.) B. T, Gól nélküli döntetlen Sok rangos verseny után első ízben ad otthont országos bajnokságnak az újszegedi sportuszoda. A megyei úszószövetség rendezésében péntektől vasárnapig itt rendezik meg a 73—74-es korosztály, azaz a 11—12 évesek legnagyobb hazai versenyét. Az úszósport közvetlen utánpótlását jelentő úttörő korcsoport igen fontos felmérő versenyét az előzetes nevezések alapján népes fiatal úszógárda „látogatja meg". Az eseményre ugyanis 41 egyesület csaknem 400 fiatal úszója nevezett. A korszerű időmérő berendezéssel a feszített víztükrű medencében sorra kerülő verseny bizonyára méltó helyet kap itt. Szegeden. (A verseny miatt egyébként a strandolni vágyók csak reggel hattól nyolcig, illetve délben fél 2-től négyig — vasárnap háromig — használhatják a medencét.) Megyénk öt úszószakosztályából négy képviselteti magát a bajnokságon. A szegedi, hódmezővásárhelyi, csongrádi és szentesi úszók közül 30-an teljesítették a nevezési szintidőt, s nyertek így jogot az indulásra. Az idén nagyszerű sorozatot produkáló, minden korosztályban előrelépést mutató szegedi úszóktól a versenyen a korábbi évekénél jobb eredményeket, több döntős helyet várnak a szakvezetők. Mindenekelőtt Czene, Oláh, Széli A., Ale-> xa, Széli A., Szalai és Pintér számíthat jó eredményekre, de remélhetőleg leteszi névjegyét a vásárhelyi Könyves és Kókay is. Az úttörők országos bajnokságán az előfutamokat mindhárom nap 9.30 órától rendezik meg. A döntőre pénteken és szombaton 17, vasárnap 16 órától kerül sor. Kínában szerdán megkezdődött a 16 éven aluli labdarúgó-válogatottak világbajnoksága. A nyitó mérkőzést Pekingben, a vendéglátó Kína Bolívia ellen játszotta és meglepetésre csak egy pontot szereztek a hazaiak. Az első nap váratlan eredménye, hogy Ausztrália legyőzte Argentínát. A D csoportban Magyarország "Mexikó ellen játszotta első mérkőzését, a küzdelmes sanghaji találkozón nem született gól. Eredmények: A csoport (Peking): Bolívia— Kína l-l (l-l). B csoport (Tiencsin): Ausztrália—Argentína 1-0 (1-0). C csoport (Talien): Szaúd-Arábia— Costa Kica 4-1 (l-l). D csoport (Sanghaj): Magyarország—Mexikó 0-0. Ismét Fesztivál Kupa Totózóknak 31. hét 1. Hertha BSC (14.)— Solingen (6.) 2. Frciburg (8.) — Stuttgartrr Kickcrs (9.) .3 Duisburg (13.) — FC Homburg (16.) 4. Darmstadt (15.) — Bielefeld (16.) 5. Watlenscheid (10.)— Fortuna Köln (11.) IX. csoport 6. Lokomotív Szófia (bolgár, 4.) — Vejlc (dán, 5) I. csoport 7. CZ Jena (NDK, 7.) — Bremen (NSZK, 2.) 8. Antwerpen (belga, 7.)— Malmö (.svéd, I.) 1 x I III. csoport 9. Poznan (lengyel, 4.) — x Bröndby (dán, 4.) 1 IV. csoport I 2 10. AIK Stockholm (svéd, 6.)— Videoton (3.) 2 1 11. Viking (norvég, 3.)— Wismut AUE (NDK, 4.) I X a VII. csoport , 12. Aarhus (dán, t.)rZalaegerszeg (4.) x a „ . X. .cspftort 13. Üjpesti Dózsa (10.) — Valerengen (norvég), 5.) 1 2 Pótmérkőzések: 1, l, 2. Huszonhatodik alkalommal rendezi meg a Szegedi Ünnepi Hetek keretében a városi kézilabda szövetség a Fesztivál Kupa kézilabdatornát A kezdetben kör. nyékbeli, manapság már rangos hazai és külföldi csapatok részvételével sorra kerülő eseményen az idén is minden bizonnyal jó mérkőzéseket láthatnak az újszegedi Kisstadionba ellátogató nézők. A pénteken reggel startoló tornán a nőknél és a férfiaknál egyaránt 8—8 csapat vetélkedik majd a kupáért. A nőknél a nemzetközi jelleget a Március 8. nevű szabadkai együttes biztosítja. A résztvevők közül az NB I-ben szerepel a Jászberényi Lehel, NB I B-ben a kupavédő Budapesti Postás, valamint a jó játékerőt képviselő megyei csapatok, a vásárhelyi Porcelán és a Szegedi Textil. A férfiaknál a Szegedi Volán védi a kupát, s a győzelemért legnagyobb riválisa a Szeol-Délép SE, az NB I B-s Hódiköt, valamint a jugoszláviai vendégek, a Partizán Horgos és a Zenta lesznek. A rendezők igyekeztek a torna színvonalához méltó játékvezetőkről gondoskodni, így közreműködik majd a Kiiment, Papp és a Kiss, Hűmmel nemzetközi minősítésű bírói kettős is. A színvonalasnak ígérkező torna első mérkőzéseire pénteken reggel fél 9-től kerül sor. Délután fél 4-től folytatódik a torna, s ugyanez a menetrend lesz érvényes szombaton is. A döntő találkozókat vasárnap reggel fél 9-től játsszák, majd 12 órakor az eredményhirdetésre kerül sor. Legközelebb: vízi túra Kucsora harmadik fiúk számára. Jelentkezni augusztus hónapban, hétfőtől csütörtökig 14 óra 30 és 16 óra között az SZVSEsportcsarnokban lehet Benkő Gyula edzőnél. lyezést hozta, mig a SzeolDélép SE férfi középtávosainak teljesítménye a kellemetlen meglepetés kategóriába tartozik. A sikerrel befejezett haSalakmotor „felszálló ágban A debreceni Adorján kiugró nemzetközi sikere a szokásosnál jobban reflektorfénybe állította az utóbbi időben a salakmotorosokat. Ha ilyen nagy eredmény nem is, de kisebb részsikerek a szegedi Kócsó Antal nevéhez is fűződnek az utóbbi időben. Bajnoki futamgyőzelmek, páros bajnoki jó szereplés — az év elején gyengébben sikerült rajt után a volán motoros ismét „felszálló ágban" van. A mai, újabb versenyt megelőzően arról beszélgettünk: vajon most is így lesz? — Hazai pályán az az elvárás, hogy nyerjek — mondta a 22 éves versenyző. — Ez persze mindig nehéz, nemcsak azért, mert van 3— 4 olyan ellenfelem, akikre nagyon figyelni kell (pél- előnyét dóul Balogh, Fórián), hanem mert a mezőny további tagjai között mindig van egy-két olyan motoros, aki váratlan meglepetést okozhat. Az olimpiai ötpróba sport- vő Kormorán vizi telepen akció eseménysorában leg- lesz augusztus 10-én, szomközelebb a vízi túra követel- laton reggel 8 órakor. Jeményeit teljesíthetik az ér- lentkeznj 6 óra 30-tól 7.50-ig deklődők. Megyénkben en- a rajthelyen lehet. A szernek helyszíne a Szeged és vezök azt kérik, hogy munAlgyö kpzötti Tisza-szákasz. kájukat megkönnyítendő, a A rajt a Tisza újszegedi ol- próbázni szándékozók nevedalán, az új híd lábánál le- ősüket augusztus 5-ig küldjek el a Megyei Testnevelesi és Sporthivatal címére (6720 Szeged, Széchenyi tér 9.). A jelentkezéskor le kell adni az akcióigazolványt, orvosi igazolással, valamint az úszástudást igazoló papírral együtt.. A túrán mind, ... .. azok indulhatnak, akik 14. kan nem is szeretik emiatt. életévüket betöltötték és Pedig az elrendezes, folsze- rendelkeznek a szükséges reltseg szempontjából a leg- papirokkai 14 éven aluliak loknnl/ torrmib csak szülői engedellyel, feA tizenegyedszer megrendezett Szabadka Kupa nemzetközi versenyen vettek részt a Szeol-Délép SE súlyemelői a napokban. Az eseménynek nemzetközi jelleget a lengyel és magyar sportolók részvétele adott A verseny eredményét nem súlycsoportonként számolták, hanem abszolút sorrendet hirdettek. A nagy hőségben lebonyolított vetélkedőn a szegedi súlyemelők jól helytálltak. Kucsora Pál (82,5 kg) 295 kilogrammos összteljesítménnyel harmadik, míg Halmos Tibor (67,5 kg) 240 kilóval hetedik lett. II nyez. Ha sikerül jól beállítani, remélem ez is könnyít a helyzetemen, s ki' tudom használni az itthoni pálya — Mit jelent salakmotorban a hazai pálya előnye? — Most azért egy okkal több lehet a bizakodásra az új gép, nem? — Ennek általában az első futamoknál van jelentősége, amig a többiek is ki nem tapasztalják a pálya tulajdonságait. De egyébként minden pályának más a hossza, a talaja, más a kanyar íve. A miénket általájobbak közé tartozik. — Adorján sikerei jelentenek-e valamit a többi hazai motoros számára? — Eddig nemigen hittük, hogy magyar sportoló is bekerülhet ilyen pagy verseny döntőjébe. Ez a siker talán hitet ad másoknak is: nagy odafigyeléssel, nagy munkával lehet ilyen kiugró eredményt produkálni. — Esetleg Szegeden is? — Hát... nehéz. Debrecenben 5—6 kiugró tudású motoros van, akik között az edzés is fölér egy versenynyel. Szerintem ezért is jutottak idáig. Nálunk ez még nincs így. — Azért, célok így is lehetnek. — Igen, mindenekelőtt győztesen visszatérni az első osztályba, s az edzésen, versenyen maximális koncentrálással előrébb jutni. Az OB Il-es bajnokság hetedik futamára a Napos úti salakmotorpályán ma 17 órai kezdettel kerül sor. A kezdést megelőző órákban a Volán sűrítve közlekedteti lelős felnőtt kísérővel vehetnek részt. A vízitúra-kispróba követelményei: férfiak részére 40 km hét óra alatt egy pontért, nők részére ugyancsak 40 km hét óra alatt két pontért, a 14 éven aluli fiúk, az 50 éven felüli férfiak, valamint a tövidebb távot megtenni szándékozó nők 20 km-t evezhetnek négy óra alatt egy pontért. Az olimpiai ötpróba legközelebbi eseménye szeptember 21-én a futókispróba lesz, melyet megyénkben hat helyszínen lehet majd teljesíteni. — Igen, a legújabb típusú .. . .. .. .. -, Jawa' motort kaptam, olyat. ban technikás, nehezen mo- Járatait a Marx terroi amilyennel Adorján verse- torozhatónak tartják, és so- B, T. Kútfúrás! •többféle csőátmérővel, teljes felszereléssel, garanciával: HEGEDŐS ISTVÁN Szeged, Molnár u. 8. II. 6. 6723 Telefon: 21-086 A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT villamosés trolibusz-vezetői tanfolyamot szervez A 20. ÉLETÉVÜKET BETÖLTÖTT FÉRFIAK ÉS NÖK RÉSZÉRE. A tanfolyam Idejére — tanulmányi szerződés alapján — havi 4000 forint munkabért, illetve tanfolyami díjat fizetünk. — A tanfolyam elvégzése után a kereseti lehetőség 5000—7000 forint. — A kocsivezetők évi 5000 forint forgalmi juttatásban részesülnek. — A forgalmi dolgozók egyenruhát kapnak. — A dolgozók családtagjai részére a vállalat villamos-, trolibusz- és autóbusz-vonalaira díjtalan utazást biztosítunk. — Széles körű üdülési lehetőség. Egyéb kedvezmények a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni, érdeklődni: a vállalat munkaügyi osztályán lehet,. SZEGED, KÜLSŐ PULZ UTCA 2. szám alatt i