Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

7 SSSBEOm Juhász Ferenc Halálraítéltek Halálraítéltek vagyunk. Halálraítélten élünk. Most nem emberhalandóságunkra gondolok, halandó ómbervoltunkra, a természettörvényektol meghatározott biológiai sorsra, amely minden bilológikum jövője, így az ember személyes létezésének egyedi, s egyben közösségi jövő-állapota is, de arra a várható közös halálra, arra az együttes pusztulásra, amely titokzatos és egyszerű emberszemünknek láthatalanul úgy függ fölöttünk, mint zuhanásra váró pók. Halálfejes őrületpók a mindenség-mennyezeten. Mint egy átokszivü dühöngés-csillag. Tajtékos kárhozat-kereszt! Szőrös hátán a látó gyémántrögök között belső seiyéiniüi-hímsés ű emberiség-csontváz. A nukleáris háborúra gondolok, s arra a szörnyragaccsá alvadt, megsült szemgolyóra, ami emberiség-égitestünk lesz majd e mitoszinál mérhetetlenebb és bűnösebb, mert bűnteleneket büntető, tüzözön után. Vak lesz e bolygó, halott, emberiségtelen. Pedig az emberiség volt e bolygó szeme. NégyszázmiPiáril pgntszemből összeragasztott összetett bogárszem. Pedig az emberiséggel látta e bolygó a lét erkölcsi szerkezetét, s a híg-sűrú világvégtelent! Megéri ezt az emberiség? Elhiszi ezt az emberiség? Tudja? Vagy tudni nem akarja, s önfeledten csacsog cs nevet, mint forró nyári párás lobogó csipkés szölölevelek, míg az üveg-halandó szél-izmok között véreres /szárnyú lepke tántorog, lobog, mint véres ujjakkal összefogdosott sárgafehér itatóspapir-szelet? Szárnyán a véres börléc-lenyomat a rece-erezet. Es a művész? Tudja-e, hogy emberiség-egészünkben halálraítéltek vagyunk? Hogy halálraítélten élünk ábrándos és szorongó emberiség-jelenünkben? S ha elhiszi, ha tudja: mit tehet? Dolgozik, ha fáj, ha nagyon fáj, mert fáj a hite is, fáj a reménye is, ha ütik, ha rúgják, ha elhagyják, ha szeretik. Dolgozik a halál ellen a megmaradásért, hogy az élet élve maradjon, reménye se vakuljon hullaviasz-halolta, s nem akar úgy elmenni, hogy körülnéz a földön, keserűen legyint, aztán lemegy a földbe, mint a népmese az alvilágba. Több mint húsz éve zúdítom Kass János homlokara véres csillagaimat, énekeimet és jajgatásaimat, hiszen ö tudja, hogy halálraítéltek vagyunk, hiszen ö elhiszi, hogy halálraítélten élünk, hiszen ö is úgy él, mint a halálraítéltek: az egyetlen reményben, az életben bizakodva. S évtizedek óta vigasz nekem az ö működése, müve sors-remény: létvigaszi ember-áldozat az embertisztességben. Es most itt állok, hogy köszöntsem öt, mint egy ünnepen. Kass Jánost én elégedettnek sose láttam. Dz láttam és tudtam: zaklatottnak, izgatottnak, rohanónak, fuldoklónak, támolygónak, kaszabolónak, eufórikus jónak, akit forgat a tájtékos teremtés-örvény, mint Isten a világegyetemet, s ebben a habos és lázvércs örvény forgásban, teremtéspördüU'tbcn a szemgolyó ugy világit, mint lézersugárral meglőtt színes kristály. Pedig fosztogatják és rabolják öt is, tollait, röpitö hosszú csontvázas pehelyláng-leveleit kilépik eleven testéből, mint a madarakból, cibálják, ráncigálják, rázzák gőgös törpe pimaszságok, tudálékos, terméketlen öntelt pimaszok. A mindig elégedetlenség tölcséres örvény-gyűrűje Kass János teremtés-izgalma. A sokszor-esuggedés kozmikus redönyhullása Ka,ss János teremtés-ájulata. S akit úgy fosztanak, hogy előbb kiröhögik ami az övé. aztán elveszik tőle ami az övé: az mit tehet? Összevarrja szétlépett szívét, megfoltozza a dárdával átszúrt biológiai lángot, aztán kezdi újra. Mint Kass János is. Annak mindig újat kell kezdenie. Az úgy folytatja a megsebzett régit, hogy újat teremt. S a kitépett eredendő újra kinő a megroncsolt testből, mint a tarajosgöte laba, szeme. A mindig-ihlet reménye Kass János. Emberiség-szorongásunk, emberiség-szégyenünk, emberiség-remény-gyönyörünk ihlet-vágya Kass János. Habzó és befejezetlen. Tobzódó és lehulló. Mint a valóság. Van benne valami, ami Leonardo da Vincihez hasonlít. Itt Közép-Európában. Valami egyszerre láng és hamu. Leonardói egyetemesség-vágy és Leonardói töredékesség. Es ezzel emberi. Mert ettől oly emberi Kass János működése és művészete. Vágy és halál. Hajszolt bolond élet és József Attlia redős, száraz sivatag-magánya. A mindent-ismerni-akaró, a mindent-tudni-akaró teremtő bizalom és .a befejezetlenség rácsos, fogaskerekes, küllős szerkezet-árnya holdkö-magányban. Győzelem és árvaság. Mint a sárga holdon hagyott bonyolult, gyönyörű gépi szerkezet elnyúló árnyék-magánya hold-napsütésben. Holdjárók recés csizmatalp-nyoma. Ember-utáni porpajzs, csönd-címer. Hányféle kezdés és hányféle robbanás, lobbanás! Rajzok. Shakespeare-illuszlrációk, Az ember tragédiája zseniális rézkarc történelem-apokalipszise, a gép-rovar-törtcnelemlátnmásvtlágegyétem. a Biblia nsszir-habilon zö'i rozsda-virág-köpajzs-föltámadása, könyv-tervek, illusztrációk, a bcszedét-kem sejtéin oiU.eütú jek, a pálca-szobrok, sírkövek, • költészet-napi plakátok, ötletek, filmek, vastag vajszínű papírlapokra préselt negatív palcikaszobor-képletek. fényképek, folyóirat-arcok, bekeretezett vérrel és rózsával leöntött lapos fejek, sik szenvedés-énekek: ez az ö élet-vallomása, ez az ö halál-ragyogása. Ez Kass János ihletének létezés-térképe. Ez az egymásra hulló halom világnyi let és társadalom. De mi Kass János ihletének szive? Mi az a létbclsö, mert testbelsö, mozgató gyémántanyag-tudás, amit az ihlet szívének mondok? A hármasan összefonódó vágyakarat: az egyensúly, harmónia, tisztaság! Ez a három-egy Kass János művészetének legbelső gyémánliüz-mozgatója. Ez a hármasság dereng át minden képleten, tömbön és megművelt anyagon. A többi csak borzolt, vagy sí ma burkolat: történelem és haláltudat, ösmítosz és Hamlet halálszagú örületgyözelem halálköpenye. A serleg és a könny. Az óriásrovar és a magzatburokban az embrió. A hernyótalpas gyűlölet és a digitális csönd. Nagy művész akinek ez az ihlet-szíve: az egyensúly, a harmónia, a tisztaság háromfonat vágy-ragyogása! Nagyon kell tudnunk ezt barátaim, és épp ma, amikor a középszerűség és a tömeges, mindcnt-elárasztó jelentéktelenség vastagon és kövéren kitódul a jelenidö förtelmes réseiből, izgatott repedéseiből, mint valami burjánzó, bénító, gáznemű anyag, s beszívódik, begyürödik, beszivárog mindenhová, s fojt, bénít, öl, s vigyorog, mint a hömpölygő, gomolygó sárga ragály. Amikor a renyheség cs reménytelenség, a butaság, modernnek mondja önmagát és agresszív, mint a gyűlölet, mert hiszen gyűlölet, süt forradalminak mondja restségét és új-konzervatív cinizmusát. De hát mi tudjuk: nem más ez, mint a tehetetlenség és tehetségtelenség anarchiája, a jelentéktelenség tobzódó ellenforradalma. A töprengésünkre, teremtő ihletünkre bámuló giccs, mint azok a kerítésleien kertekből az útra néző barnára, vagy fehér-fekete foltosra festett életnagyságú betontehenek, beton-lovak, amiket Amerikában latiam, Bostonból kiautózva az óceán felé. Mint az embernagy festett müanyag-Mikiegerek, másfél méteres zöld gipsz-levelibékák, piros-süveges, pirosköpenyes, fehérszakállú óriástörpék. A hazug és erőszakos halál ellen ban-e más védőköpenyünk, mint a tisztaság? Lét-tisztaság. Ember-tisztaság? Amelybe beöltöztetjük hitünket, mint gyermekünket tűzböl-kimentö azbeszt-ruhába? Van-e más tisztaság, mint a harmónia-hit, egyensúly-vágy, amely megőrzi emberi teremtő ihletünket, mint gyönyörű liszta belső árnyát a jöldmélyben a gyémántanyag. Mint az embervágy a szerelmet a megvalósuló halálig. Hiszen halálraítéltek vagyunk. Halálraítélten elünk. Elhangzott Szegetlen, a Kass-Galériá avatási ünnepségén. Az ízlés választójoga M

egszólal az ébresztőóra, máris bekapcsoljuk a rádiót. hogy meghallgassuk az időjárásjelentést, a közlekedési tudnivalókkal, a politika híreit, no és hogy a reggelt műsor friss zenéje egy kissé lelket verjen belénk. Valóban, minden reggel jó kis nemzetközi ritmusok áradnak felénk: angol—amerikai —néger, olykor egy kis spanyol, francia vagy olasz meg igen sok hazai. Rock, beat, pop és a többi, amit százmilliók kedvelnek széles e világon, és sok százezren nálunk is. főként a fiatalok. • .ló ez a reggeli ritmika, csal; néha már sok is a jóból; miután fölébredtünk, s — bocsánat a frivol népi kifejezésért, de igazán ideülik — „gatyába rázott" bennünket, szeretnénk valami mást is, egy kissé csendesebbet, valamelyest régiesebbel, tán dallamosabbat, zeneibbet, netán magyarabbat. De nincs rá lehetőség: mindkét adón ugyanaz árad felénk é.s belénk. Nincs választási lehetőség. (Azaz van: Bécsben minden reggel 7 óra 38 percig barokk zene szól, 8 óra 15-től pedig változatos komoly zenei műsor. Utóbbiban gyakran fölcsendülnek Kodály melódiái. Ismétlem: Bécsben,) Jól van ez így? Jól, ha a túlnyomó többség így akarja. De valóban olyan elsöprő l'Wíílyt kepvisclnck-c azok, akikre a rádió szórakoztató műsorainak szerkesztői hivatkoznak, azaz hivatkoznának. ha egyáltalán megkérdeznék okét. és egyáltalán válaszra méltatnának. Az idősebbek, a komolyabbak, a klasszikus könnyű zene vagy könnyebb klasszikusok kedvelői oly törpe kisebbségben volnának, hogy semmi esélyt nem szabad adni nekik ahhoz, hogy ők is meghallják reggelente, amire vágynak? Nem a könnyű zene, a jazz ellen szólok, más napszakokra tekintve is. hanem a kizárólagosságot kifogásolom! Azt. hogv nincs választási lehetőség! Hogv nem lehet kettő között dönteni, ahogy a parlament tagjait választottuk. Vagy hogy nincs néha csend is. Amit persze a rádió kikapcsolásával )'ö»r)v»»i megteremthetünk — otthon. De mi történjék a strandon, vendéglőkben és számtalan máshelyen? A

rádió reggeli műsora tipikus. Az egyoldalúság egyeduralma, amely a ..dolgozó tömegek elvárásaira" hivatkozik. Csakugyan van ilyen óhaj. De nemcsak ez van. Es nemcsak a zenéről van szó. Hanem a mulattatás, szórakoztatás, egyáltalán a bennünket körülvevő művészi (vagv épp ízléstelen) környezetről, lett légyen az muzsika, film, színház, öltözködés, lakásberendezés, építkezés, plakát, képregény, krimi, kalandregény, bestseller. Az utóbb! szférákban persze van választási lehetőség, de a megrendelések mértéke (egy-egy krimi százezres példányszáma az értékes irodalom egypár ezrével szemben) kulturális igénytelenségre utal Mármint a megrendelőkére. Mindez modellszerű, és általános ízlésproblémákat, sőt művelődéspolitikai kérdéseket vet fel. „De gustibus..." — több évezredes mondás: az ízlésről nem lehet (nincs mit) vitatkozni. Bedig arról kell csak vitázni igazán! Meg is tesszük, például különféle népfront-fórumokon. Ahol újra meg újra elmondják: nem kell üldözni a felszínes, csak szórakoztató művészetet, irodalmat, de támogatni, terjeszteni, közvetíteni, értékelni kell az igazán jót, és mindig meg kell ' teremteni e jó választásának a lehetőségét. Mindig kaphatók legyenek a múlt klasszikusai cs a jelen értékei, legyenek olcsó és bibliofil kiadások, legyenek szép reprodukciók, akár lakásdíszként is, legyenek részleire kapható, nem giccses grafikák, sőt olajfestmények. Az. ízléstelenséggel, pornográfiával, durvasággal, trágársággol szemben pedig — ha kell — érvényesüljön a tiltás is. H

elyes, hogv a mind nagyobb szabadság és őszinteség jegyében szókimondóbb lett az irodalom é.s művészet. helyes, hogy a való élet tényeit néha nyersen ábrázolja, hogy az erotika is terel kap. De az arányokra vigyáznunk kell. Leginkább pedig arra, hogy a szórakoztató ipar mesteremberei a „tömegekre" hivatkozva ne gyakoroljanak izjesterrort! Sehol! A felnőtt korosztály lebecsülésé. ha kulturális szintjet és szórakozási igényeit a valosagnál alacsonyabbnak tüntetik fel. Ugyanez érvényes az ifjúságra, amely éppúgy nem egységes egész, és nem azonos a zajos kisebbséggel. Az „átlag" éppúgy J'ejlödésképes. mint azok. akik felsőbb iskolákat végezték, es megismerkedhettek a magasabb kultúrával, amely korántsem ellentétes például a népi kultúra értékeivel. A hangsúly egyrészt » az ízlés fejlődésén, másrészt az értéken van. Erről ne mondjunk le sehol és soha. KRISTÓ NAGY ISTVÁN