Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

/ MAGAZIN Szombat, 1985. augusztus 3. Egy apró, háromszobás házban lakom Lebőn. A Tiszától nem messze. Itt, a Tisza mentén neveltem fel mind a négy fiamat, ök ma már nem laknak a közelemben, de hetente egyszer mind a négy meglátogat. Hétfőn Gyula Kalárissal, szerdán Pista fiam elvált felesége, csütörtökön megint Pista fiam látogat meg jelenlegi feleségével, estefelé, kocsival. A mostani felesége fiatalabb, mint az előző felesége, az Osi, aki szerdán látogat meg. s megfürdet, akar ez a kis fiatal, huszonéves lány, akit először nem is tudtam hogyan szólítani. Neki én ..nagymama" lettem, nekem pedig ö „kislányom". Mivel olyan kicsi és lányos volt. csokoládéval, süteménnyel, gyümölccsel kedveskedett nekem, az öregasszonynak, és amikor én eltoltam magamtól az édességeket, nem sértődött meg. hanem egv Bilocid tablettát lett a tányér mellé: — Ez segit az emésztésben. Olyan, mint az iszósnak a „liitü". A brcg.vóresz. — Tütü? Brcgyóresz? Tudod, én csak gondolom, hogy mi az a tütü, mivelhogy mi nem vagyunk idevalósiak. Mindig így beszéltem, többcsszámban, s a löbbesszámon az. ősöket érteltem, a szüleimet, a nagynénémet, a nagyszülőimet, a dédszülcimct, akik s/inte egytől egyig regényhősök lehetnének. Talán még én is meg tudnám írni őket, ha még egyszer viszszanyerném a látásomat. De már a Tisza-partra se járok ki, csak ide, a szomszédba, a presszóba. A legjobb barátnőmmel mindennapos vendegek voltunk ott. Azóta ő meghalt, én meg — azt mondják — érelrncszescdéses vagyok. Szerintem mindegy, mit mondanak, az a fő, hogy emlékezni tudjak. En pedig még arra az. időre is vissza tudok emlékezni, amikor a múlt század negyvenes éveiben a nagyapámat megbízták a megye villamosításával. Mert az én nagyapám messzefoldön híressé vált a becsületességével, meg a szakmaszeretetével fis a nagyapám Bécsből ide költözött Lebőre a három nagylányával. Mert az én nagyapám Bécsben született, ott ismerkedett meg a nagyanyámmal a Monarchia idején. A nagyanyám csodaszép lánv volt, a nagyapám pedig huszártiszt éppen akkor, amikor egy autóbuszon egymásba szerettek ök ketten. Mert az első buszt hazai használatra a nagyapám szerkesztette Bécsben. Rendszeresen járt, mindenki igénybe vehette. Akkoriban mindenki a csudájára járt az autóbusznak, mivel ez. nem sincn közlekedett, mint az addigi lóvasút. Rögtön egymásba szerettek, a nagyapám meg a nagyanyám, és Bécsben éltek egészen addig, amíg Helén, a legnagyobb lány tizenhat éves nem lett. Akkor helyezték a nagyapámat ebbe a megyébe. A nagyapám beletemetkezett a munkába, a nagyanyám pedig siránkozott, hogy itt nincs kultúráiét, meg az emberek kunyhóban élnek, nem házakban, a espesemőt, ha sir, az ágy alá dugják, hogy sötétben legyen és megnyugodjon, itt nincs orvos és nincs patika, egy pici templom van csak, az emberek bugrisok, nyáron nagy a sár, télen meg a hó..: ésutöbbi, ésatöbbi ... Mondom, addig duzzogott, elégedetlenkedett, amíg Helén meg nem szökött. Csak egy levelet hagyott Hátra Helén. Ezt én megtaláltam, németül volt írva, és az állt benne, elmegy innen, mert senkivel nem tud szót váltani, benne ragad a sárban ... A nagyanyám is ennyit közölt Helénröl, azt is nagyon rossz magyarsággal, majd sirvafakndt. Csak amikor már asszonv voltam, akkor fejezte be Helen történetét az anyám, aki szintén nagyon szép volt, gyönyörűen énekelt és táncolt. Jani fiam nem tanult, iskolákat se járt ki, szakmát se akart elsajátítani, igy lelt belőle világot járt ember. Tavaly, amikor meghalt a férjem, hazaköltözött, és azt mondta, itthon fog már .élni ezután. Ez a- Jani fiam szombaton meg vasárnap van itt nálam, előfordul, hogy nem egyedül jön, csak sajnos, mindig más nö kiséri el. Ez nekem nagyon nem tetszik. „Fordított életű leszel igy, Jani fiam" — szoktam volt monHidak dani neki, ö persze nevet ezen, azt mondja, nem érti mit akarok ezzel mondani.' Nehéz neki visszaszokni a hazai tájba, még a hazai asszonyokat is nehezebben szokja meg mint a másik három fiam. De mindenben segit ez a Jani. Még a mosástól se riad vissza. A fehérneműimet ugyanúgy kimossa, mint ahogy kicementezi a lépcsőimet, meg bepucolja a düledezésnek indult ház oldalát. Az asszonyok, akiket magával hoz, egytől egyig „leereszkednek" hozzám. Nekik is megpróbálok mesélni Helénröl, a szüléimről, meg a férjemről. Ilyenkor ök mosolyognak, bólogatnak, ami nekem nagyon nem tetszik. De nem mondom meg nekik, hogy nekem ők nem tetszenek. Amikor a Jani fiam szombat-vasárnap meglátogat, mindig tyúkot főzök, vagy. rán,tott csirkét csinálok, szóval igyekszem a fiamnak a kedvenc ételét tálalni. A nők csak csipegetnek az ételből, de a Janim szinte zabál. Egvik fiam se tud olyan sokat enni, mint a Jani. A Janimnak is van kocsija, e;s azt mondja, a Tisza partján épít egv kis nyaralót magának meg nekem. Már sokszor mondtam, hogy vigyél el kisfiam, hadd lássam legalább egyszer a te nyaralódat. Persze mindig megígéri, de csak a nőket viszi el oda. Vagy máshova. De azért ugyanúgy várom a szombat-vasárnapokat, amikor a Janim jön, akár a pénteki napot, amikor főleg az unokáim látogatnak meg, a legidősebb fiam. a Misa gyerekei. Három kislánya van a Misának. tizenhárom, tizennégy, meg tizenöt évesek, ök mindent elvégeznek nekem a lakásban, főznek, bevásárolnak, takarítanak. este pedig megfürdetnek. „Nagvmama ne légy szentimentális... nagymama ne légy annyira szemérmes ... nagymamika olyan széo a kezed" — mondja a legkisebb, akinek az a feladata, hogy a kezemet meg a lábamat törölje meg fürdés után. Persze én csödálkozom és hitetlenkedve rázom a feiem ilyenkor, de Anitám megcirógat és azt mondja, hogy angyalkák fognak maid értem jönni... olyan szép tiszta vagyok meg jó vagyok, csak még a naevnénémröl meséljem el azt a történetet, amikor elhatározta, hogv férjhez megv és szánon fog majd az esküvőjére menni. — Szánon is ment! Fehér fátyolban, a násznép is szánon követte. — Na és a vőlegény? Igazán meghalt a vőlegény? És mért pont akkor halt meg? Mert nem szerette a nagynénédet?' — Nagyon is szerette a nagynénémet! És a nagynéném is szerette őt! — Hirtelen elfelejtettem, hogyan is meséltem el korábban a Helén történetét, mivel Helén soha nem ment férjhez, megfagyott még azon a télen, amikor megszökött. — Ha annyira szerették egymást, akkor mért akart a vőlegény az esküvő előtt meghalni!? Nagymama, biztosan jól tudod te Helén történetét? — nézett bele a szemembe Anita, cs arcom simogatásával biztatott, hogy fejezzem már be a történetet. — Nagyon szerette a vőlegény Helént. Csak tüdőbeteg volt és nem akarta, hogy a nagynéném is beteg legyen. Kedden én látogatom meg a szomszédban lakó barátnőmet, a régi Lebőről beszélgetünk, a régi emberekről, az egyszerű, dolgos, becsületes, jóakaratú emberekről, akiknek az életére már csak mi emlékezünk, ezért aztán Lebő első szülésznője ugyanúgy meghitt közelségbe kerül hozzánk, mint az itt megfordult papok, a sokgyerekes kondásék, a szobafestő Kati néni, a fuvaros Vince bácsi és a réges-régi vízimalmos család, akik a Dunántúlra adták el a malmot, beszélünk az én híres férjemről, aki támasza volt a falunak, mert nemcsak sokat tanult, de sokat is tudott, és akin lehetett, segített. Amikor eljövök a barátnőmtől és lefekszem az ágyba, mindig 'azzal a vággyal a szivemben csukom le a szememet, hogy a férjemről fogok majd álmodni. De halála óta még soha nem álmodtam felőle, mindig csak apámmal, anyámmal, a nagynénémmel, meg a nagyszüleimmel álmodok. A régi házunkban lakunk álmomban, amit még a nagyapám épített és amit én elkótyavetyéltem abban az időben, amikor a fiaim egyetemre kerültek. Nevetve adtam el a házat. A fiaimért. „A fiainkért" bólogatott a férjem, aki nagy ember volt, az egész országban ismerték a nevét. Hidakat épített. Hidakat, melyek máig stabilan állnak, s vidékeket, országrészeket kötnek össze. Amikor ezekre a hidakra gondolok. újraélem azokat a gondterhelt éveket, amikor a férjem minden idegszálával a hidakhoz kötődött, én pedig hol levéllel, hol ennivalóval telt kosárral siettem hozzá, mellé, őérte, a hidakért, és úgy érzem, nem éltem hiába. Az én gondolatom, remegéseim, lemondásaim is beleépültek azokba a hidakba. A hidak pedig máig állnak és még sokáig fognak állni az országokat összekötő határnál a Dunán és a Tiszán. Talán én se éltem hiába. DÉR ENDRE Egry József balatoni képei % \ mu Ifi//'" VITORLÁS % iíaÜi , s. .• :s' • ... SZENT KRISTÓF A BALATONNAL T. Lázár István Ránk dől a reggel Becézzük egymást a pusztulás terein, s az elvétett szavaink mögül ránk dől a reggel. Oltó érintésünket lemossa a korai ébredés. A hit bujtatni gyenge. Megadjuk magunkat a párhuzamosan futó perceknek, és nem bízunk a kijelölt találkozásban. A tökéletes felé nyíló ujjak újra sarokba szorulnak, és tétova lépteink mellé józan létünk simul. Jenei Gyula Simonyi Imrének Mivé emelt a sors Téged, hogy zuhanásodban sincs alázat? Miféle nyirkos homályt fakasztó szobák csöndjéből épült magányod, mely fölmutatta az igazi erő tisztességét, hogy különb gyógyirt küldtél külön-külön létünk összetákolt poklaiba — hisz még a poklok is széthullóban már —, mint az a bizonyos, keresztfán bóklászó hivatásos Megváltó?! Valkó Antal Hasonlatok Remegés a test derékig csöndben áll szó a nyelv alatt vacog a tél V r/ i