Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

,5 Szombat, 1985. augusztus 10. Mint Juhász Gyula az 1983-ban hasonmásban kiadott, Thcmata című följegyzéseiben, Kosztolányi Dezső is gyűjtögette élményeit, emlékeit, ötleteit egv-egy füzetbe, hogy az olykor csak vezérszavakban (slagvortokban) megrögzített témákból utóbb verset, elbeszélést, tárcát írjon. E füzetei — egy kivételével — a házát 1944 őszén eltalált bomba miatt elpusztultak. A megmaradt füzet azért kerülhette el a többinek a sorsát, mert özvegye 1943-ban elajándékozta Schelkcn Pálma tanárnőnek, a jeles gyorsírónak, kérve, hogv a legutolsó naplófüzetnek számos gyorsírással Irt szövegét fejtse meg. Kosztolányi (akár József Attila) meg a régi, a Gabelsberger-Mnrkovics-fcle gyorsírással irt. Schelkcn Pálma pedig már az új, a Radnai-féle írást tanulta, de a füzet kedvéért elsajátította a régit is. és most Kelevéz Ágnesnek és Kovács Idának, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak gondozásában és a Múzsák Közművelődési Kiario kiadásában nyomtatásban is hozzáférhetőkké váltak Kosztolányi jegyzetei. 0 Bár a címe Napló, sőt alcíme szerint Igen becses kéziratok (1933—34), valójában nem igazi napló, inkább munkanapló, jegyzöfuzet. Írója nem folyamatosan vezette, hanem kávéházban, utcán, jártábankelteben különféle cédulákra följegyzett gondolatait utóbb beragasztotta a szürke födelű, piros címkés iskolai füzetbe. A novellának szánt ötleteket piros, a * versben földolgozandókat zöld, az idézeteket lila ceruzával karikázta be, és a műfaj kezdőbetűivel is megjelölte. Egy-két szavas emlékeztető jegyzetek és versek változatai egyaránt találhatók a füzetben. Irodalomtörténeti ertéke tehát vitathatatlan, jóllehet bizonyára lesznek, akik kétségbe vonják, ki kellett-e adni; nem lett volna-e elég. ha a Kosztolányi-kutatók férhetnek csak hozzá a múzeumban. Áz ilyen kétely minden napló, levelezés és hasonló kiadásakor fölvetődik, mint legutóbb például Babits bcszelgetöfuzeteine&# megjelenésekor. Kosztolányi is nevén nevezi a dolgokat, sokszor meghökkentően. Föltűnő a vonzódása az elmebetegek és a prostituáltak világahoz. Ezekről a napló töbo helyén is szól. S noha még ekkor nem tudott később hnlálossa váló betegségéről, a szájrákról, folyton foglalkoztatta a halál. „Tudom, hogy meg kell halnom. Egy onasi feladat cmtt allok,ts majd én is túlesem rajta, mint annyi millió ember a világ teremtése óta. Ez i gondolat minden napomat gyászossá és ünnepélyessé Ieszi." Később, amikor már sejtette betegségének vegzetes következményét, hozzáírta: „Ekkor meg teljesen egészséges voltam." Másutt meg azt irta; „Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt, a halál." „Ha nem lenne halai, művészet sem lenne." A Schwartzer-szanatórium elmebetegeit is ezzel a sajatos szemlélettel nézte: „Mennyire megvetendök az úgynevezett ép elméjűek. Ezek alig hetzélnek a halálról. Itt mindenki róla heszél." A napiénak három szegedi vonatkozása érdemli meg különleges figvelmünket. Az első: regényterv a 5/egedi boszorkányokról. Két helyen is előkerül. Elöizör így: „Regény. Bószarkányégetés. A jó szegedi boszorkány. Dugonics András édesanyját, mint boszorkányt, megégették. Helyszíni adatok." A második alkaommal több regénycím között ötödikként szerepel ez: ,Boszorkány (Dugonics anyja). Szeged. A boszorkanyoerckre figyelve." Kosztolányi is fölült annak a hiedelemnek, amelyet a helyi szájhagyományok nyomán, de nyilván eltorzítva először Palugyai Imre (Szabad királyi városok, 1853), majd Ipolyi Arnold (Magyar Mitológia, 1854) és Jósika Miklós (A szegedi boszorkányok, 1854) terjesztette el. Azóta Farkas Antaltól (Dugonics Album, 1876) Kordó Imréig (Mészöly Emlékkönyv, 1961) sokan megcáfolták Kosztolányi naplója a nyilvánvaló képtelenséget, hiszen hogy születhetett volna Dugonics András 174rt-ben, ha édesanyjat 1728ban megégették volna! A kutatás mai állása szerint az :i valószínű, hogy máglyán meghalt özv. Dugonya (vagy Dugonyi, mert így is írták egy időben a Dugonicsokat) Mihályné Barak Margit az író dédapjának lehetett a második felesége, tehát nem az, akitől az író származott (mert az, valószínűleg még Dalmáciában meghalt, a neve sem ismeretes), hanem a Szegedre költöző dédapának itt feleségül vett özvegye. A másik szegerii vonatkozása a már említett Schwartzer-szanatóriumi látogatással függ össze. Kosztolányi 1929. április 20-án meglátogatta a gyógyulását ott kereső Juhász Gyulát. „Juhász Gyula — irta Kosztolányi — külön szobájában fekszik a vaságyon, fején egy ércből való hűtővel. Orvosa jelenti, hogy nem óhajt látni, de azt tanácsolja, hogy azért menjek be hozzá. Ismerve öt. melyet — mint általában a pszichózist — valami varázsfénnyel vesz körül, — arról kezdek beszélni, hogy engem ez a környezet untat, egy úri kaszinóban több és érdekesebb őrültet találok, mint itten. Ki-kinek joga van úgy végezni magával, ahogy kedve tartja. Az őrület — az élettói való elfordulás — is egyik módja az öngyilkosságnak. Megteheti, de nem ajánlom. Szavaim jól hatnak rá. Beszélget, már mosolyog is. Félelmi érzetekről panaszkodik, anélkül, hogy pózolna. Sötétbarna szakáll, bajusz árnyékolja be arcát. Van benne valami jelentős." Kosztolányi többször írt Juhász Gyuláról, ifjúkori barátjáról • és harcostársáról. 1914-ben is fölkereste a pesti Rókus-kórházban, Juhász öngyilkossági kísérlete után, és akkor is szellemes, jó megfigyclésű és beleérző képességéről tanulkodó beszámolót írt barátjáról. Juhász Gyula utolsó éveiben Kosztolányin kívül még Karinthy Í1929) és főként Szabó Lőrinc (1937) megrendítő interjúit tartjuk számon. 3. Tudta-e előre Kosztolányi, vagy csak Juhász meglátogatásakor értesült róla, hogy másik ismerőse is van a Schuartzerben, nem derül ki. Mindenesetre naplóját a vele való találkozás megörökítésével folytatta. A kiadványban Vágóné szerepel, de ez tevés olvasat, mert nem kétséges, hogy Vág Sándornó Bach Irmáról (1893— 1944) van szó. Kosztolányi 191*1. február 11-én Karinthy Frigyes és Barta Lajos társaságában vett részt a Korzó (ma Vörös Csillag) moziban irodalmi matinén. Ezt a mozi igazgatója, tulajdonosa, Bach Jenő (1863—1923) rendezte, vejének, Vág Sándor (1885—1969) főreáliskolai tanárnak segítségével. Vág Sándor egyetemi társa volt Juhásznak és Kosztolányinak, ezért kezdeményezte a modern magyar irodalom bemutatását Szegeden. Szerelte volna Juhászt is szerepeltetni, de a költő egy hónappal előtte kapott súlyos idegrohai.not, és jTiély depresszióban oetegeskedett szülőházában. Éppen Vág Sándor emlékezéséből (Tiszatáj, 1956) tudunk a három írónak az ő kalauzolásával Juhász Gyulánál tett látogatásáról. Kosztolányi naplójában 1929. április 20-án Vág Sándorné Bach Irmáról ezeket írta: „Szegeden egyszer villásreggelit adott tiszteletemre, mikor fölolvasáson jártam ott, tizenkét évvel ezelőtt. Hímzett börbekecsben ul cellájában, éppen ír. Mellette a széken tíz-húsz ceruzával teleirt füzet. Nevem hallatára boldogan elmosolyodik, nem akarja elhinni, hogy én vagyok. Boldognak látszik. Vastag, fekete haját homlokába fésüli. Kérésünkre fölolvas egy semmis, érdektelen rajzot a szegedi korzóról. Szegeden él ma is. Az ura nem Debrecenben tanár lia.iem Szegeden kereskedő. Ehhez ragaszkodik. Felében egyébként paplan van, egy emelödarugyár és egy csokoládés findzsa. Ezt nevetve mondja, mintegy tetszelegve eredetiségében. Tudja, hogy a bolondok házában van. Fitymálva adja elő, hogy nem engedik ki. De amikor a kiszabadulásának lehetőségéről szólok, érdeklődése lanyhul. Az a benyomásom, hogy nem is szeretne kimenni. Férjétől tudom, hogy betegsége mindenféle képzelgéssel kezdődött. Azt képzelte, hogy megvakul, s ezért folyton az orvosokhoz szaladgalt, tükröztette a szemét. Később évekig nem mert a napra menni. ö így adja elő betegsége kezdetét: — A bátyám megoperáltatta a szemét, kivették az egyiket. Akkor aztán... Egy délelőtt bementem a fürdőszobába ... belepillantottam a tükörbe ... és nagyon megijedtem töle ... Állandóan fél a haláltól. Amint beszél, kedves, kacér, érdekes. Szegeden annak idején — emlékszem — egy boldogtalan gazdag asszonynak lattam, aki hallgatag és zavart. Most felszabadult. Ülheti a sajat életét, a saját egyéniségét. Ez számára az optimum." „Szegeden él ma is" — idéztem Kosztolányit, s ez meg a kővetkező mondat is úgy értendő: a skizofréniás beteg képzeletben él Szegeden, és a képzeletében kereskedő a férje. Vág Sándort ugyanis a forradalmak után elbocsátották állásából, és csak 1926-ban kapott katedrát, a debreceni zsidógimnáziumbnn, majd ő lett a gimnázium igazgatója. (Tanítványai közül többen állanak ma a közélet és a szellemi élet fontos őrhelyein, mint Bajomi Lázár Endre, Darvasi István, Páy Árpád, Pándi Pál.) Bach Irma bátyja, akiről Kosztolányinak beszélt, Bach Ferenc (1897—1921) az első világháború végén tartalékos hadnagyként ezüst vitézségi éremmel szerelt le. Két ízben súlyosan megsebesült, az egyik szemét elvesztette. Erre a traumára utalt a nénje. Ezt fokozhatta. hogy Bach Ferenc éppúgy maga vetett véget életének, mint utóbb bátyja, Bach Artúr (1891—1926) tartalékos főhadnagy, aki a .doberdói fonnsikon 1916-ban öccsével egy időben sebesült meg, szintén másodszor, olyan súlyosan, hogy rokkanttá minősítették. A családnak ez a két nagy tragédiája bizonyára hozzájárult Bach Irma betegségének kifejlődéséhez. A népes Bach család fiúgyermekeit, különösen Bach Imrét (1895— 1966) meleg baráti kapcsolat fűzte a Szegedről induló Moholy Nagy Lászlóhoz. 0 Érdekesek Kosztolányinak nyelvi megfigyelései is. Köztudomású, hogy anyanyelvünknek klasszikusaink, közt Arany János után ő volt a legtudatosabb ápolója. Két jegyzetét érdemes figyelemre méltatnunk. A 82. lapon ezt jegyezte föl: „az ígéretem könyv ~ The book l have promised." Ezzel nyilyán nyelvünk páratlan tömörséget és a finnugor örökségből máig élő különleges szerkezetét akarta hangsúlyozni. Ez a sajátosan magyar, Úgynevezett istenadta-féle szerkezet már 1273-ban oklevélben fordul elő. A Debreceni Grammatika (1795) ezt a pédamondatot közli: „Rn főztem, te főzted, ö főzte étel." Itt tehát a melléknévi igenév ragozva vun, és ez magyar sajátosság. Tömörkény István i Sül-ben Kulinyi Zsigmond Szeged új - kora című müvét ezzel a címmel ismertette a Szeged) Naplóban: A szerette Város. Azaz: a szeretett Város. A Debreceni Grammatikában ez is megtalálható: „Szerettem gyermek, szeretted baratod, szerette fia." A Szabadka melletti Ludaspusztán volt Kosztolányi öccse, Árpád orvos. Az író ott jegyezte föl ezt a kifejezést: éli őt, tehát él valaki valakit, s nem valakivel; noha a jelentése tulajdonképpen ez. csak egy árnyalattal masabb: belejátszik az az értelme is, hogy használja, elhasználja az illető a másikat, főként a házastársát. (A könyvben vagy olvasatni, vagy sajtóhiba a bele él; helyesen: vele él.) Magyarázatlanul marad az 52. lapon az Ambrus név. Ambrus Balázs (1887—1941) Szabadkái íróról van szó. A napló szerint ő lett a szeretője Kosztolányi ifjúkori szerelmének, a Kis Mariskának, akit vers és novella egyaránt megörökített. PÉTER LÁSZLÓ Az Angol Királyi Fotótársaság kincsei Igazi ritkaságot kínál a BATH-i ROYAL PHOTOGRAPHIC SOCIETY anyaga a Műcsarnokban, amelynek nagy része a fényképezés őskorából származik. A fotótórténet kiemelkedő egyéniségeinek — Henry Fox Talbot, a kálotipia kidolgozója, Roger Fenton, u társaság alapítója, Frederick Henry Evans, Júlia Maryaret Cameron. Róbert Adamson, Earl of Carnarvon, a Tutanhamon sir felfedezője és megörokitöje — müvei szerepelnek a kiállításon. A fotótörténeti és műfaji gazdagság mellett fontos kortörténeti érdekességet kinúl a bemutatott anyag. Láthatunk portrékat, expedíciókról készült sorozatokat, táj- és utcaképeket, az ún. dokumenlarista irányzat darabjait, riportsorozatokat sport- és társudalmi eseményekről, valamint az autonóm fotóművészet körébe tartozó képeket és nem utolsósorban érdekességeket, különlegességeket. A kiállítás a magyar—brit kulturális egyezmény alapján a Művelődési Minisztérium, a British Couiicil és a Műcsarnok együttműködése alapján jött létre. Képeinken: 1. Frank Meadow Sutcliffe: Szigetünk őslakói (1885). 2. Richárd Polák: A művész és modellje (1914). 3. Osear Gustave Rejlander: Hajlék nélkül az éjszakában (1857). S 1