Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

Szombat, 1985. július 20. 93 Lődi Ferenc versei Úton, útfélen A kertek fölött mondták az édes Édent, odatalálok, s az angyal rég elment. Magam maradtam, hostszú út porát mossuK le most már, szíves cimborák. Mindig csak dal és sötét míves árnyék köszönt, fogad, pedig én most is szállnék. Van, amit még nem fogtam meg én sem, mm nőttem hozzá, nem voltam készen. "evás egy élet az értelemhez, szerszám, gép, föld nőtt a két kezemhez c-.-. itt vagyok most, szemlesütve állok. Lehettem volna úr és nem talányod, te büszke élet, szép és nagyszerű. Adj még annyit, hogy süssön rám derű. Várakozás Már úgy szeretlek, lassú partmosással, mint a beszédes, tarajos habok, a kivétel, ha erre mégis rávall, örvények mélye, fogas szája fog. Gondolj csak vissza, mennyi friss erőben dúskáltunk együtt, Összeköt a láz. A mozdulatod őriz elmenőben és átformálva más anyagba ás. Közeledvén a bizonyoshoz lassan, erősebb bennem minden indulat és kikiáltom félig nyílt szavakban, fölém került, rajiam a kín mulat. Azért ne még, sok dolgom itt van velem, a többi között veled a szerelem. Itthon Itthon, ha néha összeér a vállunk, örömben, bajban együtt vagyunk. A sötétből is vígan kitalálunk s frissítjük egyre elnyűtt szavunk. Mondanánk közben olykor meg-megállunk s rád gondolunk, én édes fiam. Miattad, érted vádlón perbe szállunk, de fárasztó már ez az iram. Én meghaltam már annyiszor ilyenkor, s a roskadásban, látod, a szivem forr, és gondolom, hogy így vagy te is, messze... Kölykét az apja ott is csak szeresse. Hát így vagyunk, hogy fele részünk máshol bolyong, mereng és kilóg a világból. Andrássy Lajos Találkozás egy Luciánnal Megint a fénykép! Megrögzött, konok álomtagadó kortanú! Hites méregkeverő! Oldódna a múlt már-már s mint régi kórlapot: kitesz eléd egy pontos dátumot s fölé tagadhatatlan életed merev pillanatát, a megfagyott mosolyt egy rég-halotton ... És benned pereg máris a képsor: M. L. itt előbb elmondta versét okoS-hidegen majd méltósággal állt lencse elé majd eltűnt mint egy hol-volt-idegen . . . Kilépett úgy szobája ablakán mint ahogy ajtón lépne ki: aki nem költő ... Másnap rendes asztalán egy fehér papírt talált valaki. Két emelet közt, pörgő sik fölött megmerevedett penge-pillanatban milyen vers lelke robbant égre így fegyelmezett betűkbe-foghatatlan! ? S a zuhanó test mért imádkozott már hasztalan sikoltva — vissza-e vagy gyors továbbért —? Már titok mard, vérrel futott az alkonyég tele. Képzelt keresztre verted föl magad vagy létező — s nem látható? — hatalmak áldoztak így — s Veled — vak istenüknek? De hát kinek s miért lett jobb, ha lett e nélküled-való? ... — kérdőjeleknek zápora ver ma is, Nagy: TETT e tett? s mi gyávábbnak maradtunk, így becsülnek? Elgondolom: talán ma itt, velünk... s kisimítom a fényképét... Az élet nem réi be azzal mit pillanat merész ugrása adhat... Aki léphet tartósan fél, hogy rosszul él s ezért naponta bátrabb döntésekre áldott és átkozott: „mindért vagy semmiért"! naponta kell temetni, ásni árkot... Arcod: egy kölyök arcából, — szemed: láz-öiVírty-kútja: agg szeméből döbbent elém, — de Te ugyan kinek jelensz meg így, magányos zuhanásod rég elfeiejtett órája-utántól? Hol érhet el az emlék és miként ha nem e fénykép megrögzött, konok álomtagadó kertanú idéz fel véletlen-órán?... Belelapozok egy régi könyvbe: Magdu Lucián A SEMMI,-vero és benne e sorok: „ A semmiről sohasem tudhatsz meg eleget — hiszen csak benned t! hezzád-kötött a léte saját terméked ő s nem is.nered magad1'. . . — kinek, ha példa még a lét-nemlét viszony számolt-e azzal, ami megmarad? HASS JÁNOS HÁROM RÉZKARCA Észt hősének — magyarul Míg Sziktivkarban, a Sziszola és a Vicsegda találkozásánál, a Komi ASzSzK fővárosában tanácskoznak az uralisztika kutatói és művelői, addig itthon is nagy ünnepe van a rokon népek ismerőinek. A múlt héten a könyvesboltok polcaira került 56 év után új fordításban az észt hősének: a Kalevipoeg. A múlt század első felében született az eposz, amely az észt nemzeti megújulás jelképe lett. Orvosok és irodalmárok, lelkészek és kántortanítók, észtek és nem észtek bábáskodtak körülötte, míg végül Fr. R. Kreutzwald öntötte végső forma ba a nagyerejü népi hősről szóló, többnyire prózai hagyományokat. A legkisebb Kalev-fiú (poeg-fiú) király lesz, eljut a világ végére, többször megjárja az alvilágot, megvédi a páncélos támadóktól népéi — békében pedig épít, szánt s tanítja földijeit. Nem idealizált hős, és alakjában ötvöződik a szomszéd finn lönnroti mitológia több személyisége (Váinámöinen, Lemminkheinen, Kullervo). A mű a nemzeti egység jelképévé válik, s a zárósorok az elnyomás alatt reménykedő észteket biztatják: . . . hazatér Kalev-fi hozzánk, szerencsét hoz sarjaínak, új életet észt népének. 1861-ben fejezték be Kuopióban az öt füzetből álló sorozat kiadását, amelyben a híres észt eposz német fordításával együtt megjelent. 1867 decemberében egy előadás keretében szólalt meg először magyarul Szilády Aron fordításában egy részlete. Többszöri nekifutás után mégis csak 1929-ben került könyvpiacra Bán Aladár azóta elfeledett fordítása, a La Fontaine Társaság kiadásában. Igaz, Bán Aladár halála előtt, 1960-ban még örvendezhetett, hogy az eposz ismét megjelent (az első Finnugor Kongresszus tiszteletére), de ez rövidített és csonka változat lévén nem tudta érzékeltetni a mű Kalevalához mérhető monumentalitását. Most Rab Zsuzsa fordítását tarthatja kezében az olvasó (ez a hatodik Finnugor Kongresszus tiszteletére látott napvilágot). A kiváló fordító régóta foglalkozik a rokon népek szépirodalmának és népköltészetének magyarra ültetésével. Mostani munkáját segítette, hogy a nyersfordítás, a jegyzeteket, a szövegmagyarázatot Bereczki Gábor, a budapesti Finnugor Tanszék professzora készítette, aki maga is ismert műfordító. Rab Zsuzsa a mai magyar nyelvet ötvözi össze jó érzékkel azzal a népköltészeti hagyománnyal, melynek használatát már korábban elsajátította (például a Medveének című antológia). Nézzünk néhány összehasonlítást: észt: Láánes elas noori leske, Naine üksinda talussa, Kes kui tuba toeta, Hoone seinad katukseta. (Nyugaton élt egy fiatal özvegy, Egy nö egyedül egy tanyában, Aki mint szoba dúc nélkül, Mint a tetőtlen házfalak.) Szilády Áron: Ott valahol délnyugaton Elt egy ifjú özvegyasszony, Üres ház és kalyibaként Elhagyottan, mit ki sem véd. Bán Aladár: Ifjú nőcske élt Láánéban Örömtelen özvegységben, Mint hajlék, ha nincs héja. Ház falának támasztéka. Rab Zsuzsa: Nyugaton egy nyájas özvegy, jámbor özvegy élt tanyáján, akár egy ház, gyámol híján tántorgó fal tető nélkül. Bár ez csupán ízelítő, mégis érződik, hogy az eredeti gondolat, ritmus miként valósul meg. Szilády a pontosságra törekszik, bár ezt föláldozza a rímért. Bán alapos ismerője az észt nyelvnek — telitalálat a harmadik sor —, de nem bírja annyira a magyart, azt a magyar nyelvet, amely az eposz nyelvét visszaadná, s ő is a rímeltetésre törekedett. Rab Zsuzsa Bereczki segítségével kikerüli a buktatókat. Nyelve talán szegényesebbnek tűnik, ám összességében közelébb hozza a művet hozzánk. Munkáját Nagy Kálmán Kalevala-fordításához hasonlíthatnánk. A Kodály Zoltán által is hangoztatott adósságunk még mindig nincs törlesztve: nem ismerjük a rokon nyelvet beszélő népek irodalmát. A középiskolás tananyagban a Kalevaláról legalább szó esik. Vegyük kézbe a Kalevipaeget is, hiszen az eposzok őrzik egy nép hagyományait, kultúráját. s azt a képet, amelyet önmagukról igazinak tartanak. Ismerkedjünk meg az észtekkel! A kötés, a fedélterv az Európa Könyvkiadót dicséri, az észt népművészetet hitelesen felvillantó illusztrációkat Jüri Karm készítette. ARFAS KAROLY