Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

MAGAZIN Szombat, 1985. július 27 SSss iV< a « ••• Kik voltak a dalmaták? Szeged 18. századi történetének elhanyagolhatatlan szála a dalmatáké. A 18. és 19. század fordulójának két legjelesebb szegedi reprezentánsa, Dugonics András és Vedres István szintén közülük származott. Fontos tehát tisztázni: kik is voltak ők? A Szeged története 2. kötete sajnos nem ad egyértelmű, világos választ. A különféle szerzők ugyanazt a népcsoportot a legkülönfélébb neveken nevezik, az olvasó aligha képes e fogalmak azonosságának fölismerésére. Van, aki — a korabeli korai szóhasználatot egyszerűen átvéve — katolikus rácoknak, katolikus szerbeknek mondja őket, mások — történetietlen, mai formában — dalmátoknak, csak egy-két helyt fordul ció a helyes dalmata kifejezés, s egyetlen helyen zárójelben a fölöttébb tömör magyarázat: katolikus délszlávok. Viszont a népesség alakulásáról szóló fejezetekben, ahol a legtöbb joggal várnánk e népcsoport eredetéről, sorsának alakulásáról, a: anyakönyvekből és tanácsi jegyzőkönyvekből kibogozható részletes tájéko-.fatést. szó sem esik róluk. Sőt a „délszláv (szerb)" megfogalmazásban rej'ő azonosítás egyenesen megtévesztő, mert azt a Jé .v.atcl kelti, mintha a szegedi délszlávok mind szerbek lettek vir.s. Egy másik ilyen zárójeles „magyarázat" szintén elégtelen: „bácekr.i katolikus 'szerbek (bunycvácok)" önmagában is ellentmondás. mert a bunyevácok nem szerbek; másrészt katolikus délszlávok (szintén nem „szerbek') a sokacok (sokácok) is, akikről ugyancsak szó esik a kötetben. Mármost ezt a sok zűrzavart hogyan lehet kitisztázni? Úgy kfrty egyértelműen kimondjuk: a szegedi dalmaták nem szerbek, hanem horvát népcsoport, amelynek közönségesen ismert elnevezése a bur.ycvás. Ugyanazok tehát, akik Szabadkán is megtelepültek. Szabadka történetírójáról, Iványi Istvántól tudjuk, hogy eredetileg BoszniaHercegovina és Dalmácia határán éltek, és Mosztár vidékéről, a Buna folyó környékéről (innen a nevük) még a török uralom végén húzódtak föl a Bácskába, mégpedig nem együtt, hanem családonként, s eleinte Kunbaja. Ludas, Bajmok, Tavankút, Tompa, Ötömös. Csórva, Kisülés, Bele.sovics pusztákon ragadtak meg. Kopunovics Miklós juhász pl. 1660 körül már Bajmokon született. Guganovics Jeromos szabadkai ferences barát szintén ekkortájt Ludason született, ezert Ludasi Jeromosnak is hívták. Az udvari haditanács 1687-ben engedélyezte szegedi, szabadkai és bajai letelepedésüket. Szabadkán már ebben az évben föltűntek, minden bizonnyal Szegeden is. A hivatalos iratok ekkor valóban „katolikus rácokként" emlegetik őket, de nem sokáig: Szabadkán már 1099-ben fölbukkan a dalmata cinevezés. 1701-től már a császári hadvezérek is dalmatákként emlegetik őket okirataikban. Ahogyan Iványi irta 1892-ben: „szégyelvén a parasztosnak tartott buvuevác nevet, rendesen dalmatáknak nevezték és írták magukat, és ezt a nép disznevévé tették, és használják még a legújabb időkben is". A bunuevác nevet csak a 19. században a szegedi kegyes oskolában nevelődő Antunovic Iván püspök — legnagyobb bunycvác — kedveltette meg ismét népével, s tette elfogadottá, általánossá. Nagyon jellemző, hogy az alsóvárosi ferencesek fő istápolói is gazdag dalmaták. 1713-ban a főoltár Sarecz György költségén készült. A szegediek hires radnai búcsújárásának kezdeményezői — éppen Dugonics Andrástól tudjuk — szintén dalmaták: Funity Mihály, Kócsity Ágnes, • Antality Katalin, Allabority Lőrinc. „Ez utolsónak a fia — írta Dugonics a Radnai történetek ben — az én édesanyámnak első ura volt." A délszláv -ic végződés ejtése a magyar cs és ty hangok között van; ezért, hogy némelyek -cs, mások -ly végződésre írták át nevüket magyarul. A szegedi dalmaták fénykora a 18. század közepe volt. Mivel katolikusok voltak, könnyen összeházasodtak a magyarokkal. (Szeged népessége még 1839-ben is 95,99%-ban katolikus volt.) Reizner János írta: „A dalmaták lassanként Szabadkára átköltöztek, vagy a magyarok közé teljesen beolvadtak, s így József császár idejében a dalmát hitszónoklatok teljesen megszűntek." A külön dalmata iskola is megszűnt 1770 körül. Lassabban, de hasonlóan haladt a szintén katolikus németség beolvadása. A német szentbeszédeket — bár még tiltakozás -ellenére — 1837-ben szüntette meg Kremminger Antal prépost a palánki templomban, de a külön német iskola már 1775-ben megszűnt. Ettől kezdve a belvárosi magyar, német és dalmata fiúk Szukov József vezetése alatt együtt tanultak. A tanítás nyelve is háromféle volt. A 18. század végére, a 19 század elejére tehát a szegedi dalmaták. azaz búnyevácok (ölszivúdtak a magyarságba. Dugonicsnak még neve őrizte eredetét. Vedresé már csak a régi iratokban, hogy Vödrics volt valaha. De hiba volna Szeged 18. századi történetéről úgy beczélni, hogy csak három nemzetiségről emlékezünk meg. A magyarok, szerbek, németek mellett a szegedi történelmet a dalmaták — bunyevácok — is alakították. Leszármazottaik pedig ma is köztünk élnek. PÉTER LÁSZLÓ Kovács József Rokona halálára Jérez de la Frontéra terén cigányok isznak egy bazaltkocsmában. Jerzy Ficowski Dzsungel a nomádok szigete, elárvult a Tücsökhöz címzett koó'sma, járhatatlan utak gyerekkorom felé, könyöklök ébenfedelű asztalokra. Megőrölt kártyalapokkal játszom: jövendő tündökletem talonban. Epilepsziád kihajt a fekete síkra: vesztes éveim kiosztva. A kopjafa-erdős temető, összerugdalt, beszakadt emberkoponya, szál gyertya virraszt érted Halász: részeg fényében zeng a kísértet bazalt-kocsma! Mikor bement a vállalathoz, meg r.em gondolta, milyen napnak néz elébe. Gyorsan megkávézott, és jelentkezett a főnökénél „munkaelosztásra". A főnökasszony jelentőségteljesen hátradőlt székében, hatalmas tokáján széles aranylánc csillogott. Zöld szemhéja alól nézte előtte álló beosztottját, majd komótosan elővett egy hosszú SAN cigarettát, és rágyúj. tott. Tudta, tekintélye megköveteli, hogy a hozzá intézett kérdésre mindig egy perc múlva válaszoljon. — Eddig még nem bíztam meg ilyen nagy feladattal. Sertésfejértéitesítési akciót kezdtünk. Feladata lesz, hogy kimenjen a boltokba, és a reklámtevékenység mellett az üzletvezetőket meggyőzze e kurrens termék kifogástalan minőségéről. És rendelésre bírja őket. Határozottan lépjen fel, és adjon el minél többet belőle. Vigyen magával egy mintát is, a hentesraktárba már leszóltam. Rövidesen felakasztotta terhét a kerékpár kormányára. Az új városrész felé vette útját, az ottani ABC-ket szemelte ki áldozatul. Nem tudta, hogyan fog majd hozzá, de egyelőre nem is sokat gondolkozott rajta. Az ABC-ben az üzletvezetőt kereste. Bemutatkozott. Hellyel, majd cigarettával és kávéval kínálták. — Egy kurrens temék értékesítési akcióját kezdtük el — mondta. Szeretném, ha minél többel rendelnének, az igényeket korlatlanul ki tudjuk elégíteni. Az üzletvezető érdeklődve figyelte a nagy táskát. Pick sza. lámil remélt benne, esetleg Fesztivál kolbászt, legrosszabb esetben makói csípőset a reprezentációs alapból. Hősünk nem csigázta tovább az érdeklődést, széles mozdulattal kitette a fejet a dohányzóasztalra. A hatás minden képzeletet felülmúlt. Ar üzletvezetőnek remegni kezdett a szája. Nem lehetett tudni, sírásra fog-e görbülni, vagy hamarosan elönti az agyát a vér, és dühöngeni fog. Maga sem tudta Disznófej pontosan, miként reagáljon: nevessen, tehát tréfának fogja fel az egészet, vagy inkább sírjon. A disznó pedig röhögött. Az egész fej egy nagy, hatalmas szájból állt, tele fogakkal. Az egyik szeme csukva volt, mintha kópésan kacsintana. Ügy tűnt, ő az. aki határozottan élvezi a helyzetet. A kínos csöndet az üzletvezető törte meg: — Kát, kérem, ha azt hiszik, hogy mi mindent beveszünk és megveszünk ... különben is, ennyi pénzért... Vigye innen a liánéba ezt a protézist, és mondja meg az illetékeseknek, hogy... A végszót már nem várta meg. Köszönésfélét makogva elindult az irodából, a bolton keresztül, a kijarat felé, lógó orral, hóna alatt, táskájában az irdatlan nagy disznófejjel. Körülötte a \ ."sarlók összesúgtak: „Látta, Mancika, honnan jött ki ez a fiatalember? Az irodából. Biztosan tetten érték. Hiába, ez a mai fiatalság..." A disznó füle folyton becsúszott a kerékpárküllők közé. Nem bírta sokáig, visszagyömöszölte a táskába, és ráhúzta a cipzárt. Újra megérkezett, elmondta a mondókáját. Az üzletvezető szép metszésfelületű szalámikat vélt a táskában a reprezentációs alapból. Dr: a táska nem nyílt. A disznó füle becsípődött a cipzárba. Ketten próbálkoztak. — Majd én tartom — mondta az üzletvezető —, maga meg próbálja a cipzárt. De nehéz, maguk aztán nem szűkölködnek a repi-alappal. A cipzár hirtelen végigszaladt, és a fej kigurult a táskából. Fogát törve végigszánkázott az irodán. fellökött egy padlóvázát, majd ii tapétát bevérezve megállapodott a sarokban és röhögő ti. Az üzletvezető kb. harminc centire felugrott a levegőben a megdöbbenéstől, vagy inkább megijedt. Merev arcán a száj szélesre nyílt, elkezdett nevetni. De neveltek az alkalmazottak is, akik a zajra betódultak az irodába. Végül a piackutatóból is kitört a nevetés. A helyzet egy film pegjéhez hasonlított. — Nézze, elvtárs! — szólalt meg végre csendesen az árudavezető, de később egyre jobban ment fel a hangja. — Vigye innen ezt a förmedvényt! Adja oda a főnökének, csináljon belőle trófeát, vagy akassza a tükre helyére, de tüntesse el innen! A következő bolt felé hajtva elhatározta, hogy merít mérhetetlen cinizmusából, s a következő árudéban már lezser lesz. Nem fogja feszélyezve érezni magát. Határozottan lépett az irodába. Kivette a sertéskoponyát, és nem szólt egy szót sem. Kitartotta maga elé. A fej elkomolyodott, a pimasz vigyor eltűnt róla. Érezte, hogy itt mosl a helyzet magaslatán áll. Kérünk átszellemülten eme pózban kezdte monológját: — Venni vagy nem venni, ez itt a kérdés ... Az üzletvezető zavartan nézett a piackutatóra. Majd elkérte belépési engedélyét. Az egyeztetés után még zavartabban csak ennyit mondott: — Köszönöm, de nem kérek belőle. Visszaindult munkahelyére. A disznófej komoran ült a szatyorban. Már nem élvezte a helyzetet. Nemcsak azt sajnálta, hogy megszületett, hanem talán azt is, hogy meghalt. C't perc múlva járt volna le a munkaidő, mikor kopogott a Főnéni ajtaján. — Na, kolléga, mennyit sikerült eladni? — Semmit — válaszolta csügged teó A főnöknő arcszíne átváltott vörösbe, ráncai kiszélesedtek, tokája megereszkedett, csak most látszott igazán, milyen csúnya. Csupán ennyit sziszegett: — Akkor csak azt mondja meg nekem, minek tartjuk magát itt, minek tartjuk tulajdonképpen? Szerintem hülyének. SZÖLLÖSY ERVIN Természet — ló — ember Gyenes Kálmán bugaci képriportja 4