Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

Fenyvesi Félix Lajos John Mayall Szegeden Sikolt a gitár: vallani kell. Sivalkodik szájharmonika: embernek nincs kegyelem. És fölzeng az ének: társtalanságotokat jöttem feledtetni! Az elhagyott stadion az öröm helye most. Szabadon széttekinthetsz. Szállni tudsz — hunyt szemmel elmerülhetsz a repülés mámorában. Egyszál orgona vív a dobokkal ' ^"'fcótorkál a dal elhagyott telken át, Alab ama sikátorai közt magányos szél süvölt, °K>a»ízéréffnesék lábnyomában vipera sziszeg. Véget-nem-érö sírás , indul a város felé. Pattanásig feszülnek a húrok. Hang zuhog a hangokra. hogy bánatot magához öleljen, de hiába: egy lány hosszú fekete haját lebontva zokog. És csönd lesz. Éjfél falain derengő homály. A távoli toronyházak ablak-mécsesei kilobbannak mind. Földre görnyedve alszanak a tölgyek. A páráló rét nyírfa-pálvaudvarán százak várják a H A J N A L-E XPRESSZT. Egyed Péter Dal az erdélyi városról a fezelek hordái a város felett az égi ménesek találkoznak a földbe nyomot rónak nyitódnak csukódnak a város kapui és a mangóliák az ablakszemek: tudni? nem tudni? mit visz a holnap reggelén a sötét égbolt atlaszán áttör a sugár s a te szemed is nyílik csukódik: mit visz a holnap delén az égi föld honában csak egy jel egy tükör van egy narancs a pocsolyában. Aknamosolv egy gcrillaarcon génjeid jók-e Európa térkénére leggvör.gyebb p>Hántásod sínek fűzik fel szélkakasok léptékére s hullnak hullnak az enigmoidok pimaszul és nagy hidegvérrel — örült titkokat kell felolvassz kiszolgált pillantásod tábortüzével. Kitartóan — mégis — ott lohol egy régi fogat elfeledett utakon avargátas erdőkben a bakon a rőt alkonyat ajkán egy 'síp szól vihar indul átkoz mérget szór öklöt ráz s menekül száz fohászhoz. kishúg öcs méla sz.üzek s gazdag nagybácsik ódon komód. S egy ködbeborult lány az emlékezet tisztásán. LIPPAI TAMÁS: HÁTSÓ UDVAR Tahiti madonna Moholy-Nagy László emléke A Szegedről fiatalon útrakelt és aztán életük végéig külföldön tevékenykedett művészek közül kiemelkedik a kilencven éve — 1895. július 20-án, Bácsborsódon — született Moholy-Nagy László (1895 —1946), akinek neve világszerte ismertté vált. A konstruktivizmus jegyében fogant sokoldalú (festő, grafikus, fotográfus, pedagógus, művészeti szakíró stb.) sikeres életmüve, jóllehet határainkon meszsze túl teljesedett ki. Ám a talentumát bimbóztató ifjúságának diákévei éG ábrázolói pályakezdésének jelentős része Tisza-parti városunkhoz kötődnek. Passuth Krisztina 1982-ben megjelent rangos monográfiája „ ... végigkíséri Moholy-Nagy útját Kassák aktivista körétől a nemzetközi tekintélyű Bauhaus-iskola műhelyén át a chicagói New Bauhausig, amelyet ő alapított és vezetett. Megismerhetjük alkotói periódusait, plasztikus kép bontakozik ki arról a Moholy-Nagyról, aki remek portrésorozatával lett érett festő . . ." A jelessé nőtt mesternek városunkban létrehozott, illetve ide kapcsolódó fiatalkori alkotásainak sorából — melyeket a helyi sajtó is már publikált —, most csak egy művét, az 1919-ben Szegeden készült Fischof Ágota arcképá-i (olaj, vászon, 90X60 cm) szeretnők részletesebben feleleveníteni. E portré keletkezésének körülményeiről, az érdekes arcmás volt modelljének — a Móra Ferenc mellett annak idején könyvtárosként dolgozó, majd később férjhez ment — Hézcr Béláné Fischof Ágotának egy — részünkre feljegyzett — régebbi visszaemlékezése (1936) hű tájékoztatást nyújt. Csakúgy, mint a tízes évek végén pátriánkban szárnyát bontó Moholy-Nagy figyelemre méltó alakját az alábbiakban így villantja fel előttünk: „ .. . Moholy-Nagy László Szegeden körülbelül az 1918'19-es években élt, mintegy 23 éves korában. Bútorozott szobát bérelt, ha jól emlékszem, rokonánál. Középmagas, szemüveges, minden iránt érdeklődő, kevésbeszédü, feltűnően intelligens, erősen haladó gondolkodású fiatalember volt. Akik érdekelték, azokkal nagyon meg tudta magát kedveltetni. Velem a szegedi Somogyi-könyvtárban került baráti kapcsolatba. Szívélyes érintkezést tartott fenn többek között Juhász Gyulával és Gergely Sándor jónevű szobrászművésszel is. Festett, rajzolt, írói ambíciói is voltak. Már akkor, fiatalon, mindenben feltűnt is kitűnt... Juhász Gyulával együtt Moholy-Nagy szorgalmas látogatója volt nemcsak a könyvtárnak, de házunknak is. Ilyenkor a két eléggé szófukar jó barát igen élénken társalgott. Házunkban Moholy-Nagy kívánságára modellt ültem ... Előzetesen levett a fáról egy nagy birsalmát és azt a kezembe helyezte. így készített portrét rólam. Ezt nem irta alá, hanem a jobb felső sarokban „Agi" megjelölést alkalmazott. Munkája közben, amikor érdeklödöen felvetettem, hogy elég sokáig készül a portré, azt válaszolta, hogy tanulmányoznia is kell. Arra a barátságos észrevételemre pedig, hogy a kép alig hasonlít rám, az volt a válasza, hogy nem fényképet, hanem festményt készít rólem, úgy, amilyennek lát. Főnököm, Móra Ferenc is megkedvelte a tehetséges művészt, és amikor portrémat a kiállításon meglátta, spontán ezt mondta rá: Tahiti Madonna, az arc sötét színei miatt, Gauguin müveire célozva ..." Kuriózumnak számít, hogy Szeged pikturális örökségében fellelhető egy-egy tipikus nőábrázoiásnak, a képzőművészetet kedvelő és erről olykor cikkekel is író Móra Fercnc — sajátosan meghatározott jeizőivel — alkalmakként találó elnevezéseket adott. Így például a Heller Ödön (1878—1921) által 1920 kerül megjelenített, gyermekét tartó anyát rögzítő kompozíciót — melyen a tragikus végű festőnk egykori tápai modellje emelkedik ki —, a múzeumigazgató Móra, a kép tartalmát jól kifejező Parasztmadonna címen leltározta be a!szegedi közgyűjtemény akkor általa vezetett művészeti lajstromába. Ezt n • ••lö/öleg — 1919-ben — pedig — amint említettük — a liaial MoholyNagvtól származó, újszerűnek tűnő Fischof Ágota arcképé-1 pedig rúillö módon — a déltengeri szigetek természeti világának egzotikus nőalak iát aszszociálva — Tahiti Madonna-nak nevezte el. Ez a pompás arcmás Fischof Ágota lányának budapesti családja által lett féltő gonddal megőrizve. A portré nemcsak hosszúkás méreténél fogva üt el a korabeli szokványos arcképektől, de főleg merész koloritjával és a megörökített fczemély megjelenítési módjával válik átlagon felülivé. Az arckép semleges háttere tüzes, szinte lángoló tónusú. Ebből emelkedik ki síkszerúen, kemény 'sziluettel a fekete hajú, rézvörös arcú, világító szemű nőalak, sötétkék nyári ruhában, kezében sárga birsalmával, ülőhelyzetben, csípőig elénkvetftve. A nagy, darabos formák és élénk színek hangsúlyossá teszik az életerős nő robosztus fiatalságát. A képből jóllehet Gauguin hatása is árad, de ugyanakkor egy ősi, primitív, bálványszerű jelleg ils, melynek újszerű, expresszív vonása már túlmutat a posztimpresszionizmus eredményein. E "szuggesztív áramú portré kétségtelenül lenyűgözi a szemlélőt. A czemélyirégsugalló ábrázolás híven példázza a művész éb modellje között létrejött alkotásteremtő kontaktust. Nevezetesen a festőnek ama törekvését, hogv se.iát, öntörvényű meglátása szerin! rögzítse ábrázoltjának karakterét. Modelljének pedig abbeli igyekezetét, hogy önnön valójának tükröztetése végett. maradéktalan nyitottsággal a művész rendelicbrotetá'Jegféií- . „ „ .V, ' > -• Valószínű, hogy más alkotásokkal együtt Fischof Agoia arcképe is be lett mutatva azon az 1919 őszén rendezett szegedi müteremkiállitáson, melyet a Tanácsköztársaság bukása után emigrálni kényszerült Moholy-Nagy szobrásztársával, Gergely Sándorral (1888—1932) közösen rendezett. Meglehet, hogy századunk avantgárd művészetének gyarapításában fontos szerepet betöltő mester, alkotói tevékenységével foglalkozó írásokban bőven találunk okos, elemző magyarázatokat, melyek kimerítő válaszokat nyújtanak, a fiatal Moholy-Nagy tehetséget elsőül felismerő és méltányló Juhász Gyulának arra a serkentő kérdésfeltevésére, hogy „...Miért lett modernné éppen a Moholi?" Leghivatottabb összegezésül nyilván — az 1948. november 24-én Chicagóban elhunyt — Zr.eniális szellemű mesternek az a korán (1924) kialakult summázata szolgál, mely szerint: A művész munkája csak akkor pozitív, ha új megismeréshez vezet. Megoldásra váró összefüggésprobléma, ami tudatosan vagy intuitív, minden alkotót erőpróbára kényszerít, hogy az eredménnyel gazdagítson. Szubjektíve persze elképzelhető az újnak minden problematikusság nélkül, az alkotóból való elöszökkenése, de objektív minden új lehetősége az időben ágyazódik." SZELESI ZOLTÁN