Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
12 Szerda, 1985. július 17. DM röviden Ufasturiszt üzlet A NYÚL ÉS A KÁPOSZTA Történt egyszer, hogy a róka üldözőbe vett egy nyulat. Nem kötelességből futott, hanem azért, mert éhes volt. A nyúl pedig azért futott, mert életben akart maradni. De ereje egyre jobban fogyott, és a nyúl, hogy megmeneküljön, a meredek partról beugrott a folyóba. Kétségbeesett erőfeszítéssel sikerült átúsznia a túlsó partra. A róka nem tudott úszni, és tovább futott, hogy gázlót keressen. A nyúl eközben elvánszorgott egy veteményeskerthez, ahol jókora káposztafejek sorakoztak. Kiválasztotta a legnagyobbat, és elrejtőzött alatta. Olykor óvatosan kikémlelt, de a rókának színét sem látta. Beköszöntött az este, a nyúl öszszekuporodott a káposztafej alatt, és elaludt. A róka átgázolt a túlsó partra, kimerülten leheveredett az erdőben, és elnyomta az álom. Reggel mindketten felébredtek: a nyúl a veteményeskertben, a róka a fák között, és mindketten éhesek voltak. A róka a nyúl keresésére iramodott, a nyúl pedig elhatározta, Mesék hogy megreggelizik. Szép kényelmesen megette az egész káposztafejet, amely alatt elbújt), és így fedezék nélkül maradt. Odaszaladt a róka, észrevette a nyulat, és szőröstül-bőröstül felfalta. Tanulság: ne edd meg a káposztát, amely mögött elbújhatsz. JÓ MESTER ÉS ROSSZ MESTER A rossz fazekas egyszer így szólt a jó fazekashoz: — Azt mondják, néha te is készítesz görbe köcsögöket. — A jó mester olykor rossz holmit is készíthet, a rossz fazekas kezéből azonban sohasem kerül ki jó holmi — válaszolta a másik. Különben, nemcsak erről van szó. Hanem főként arról, hogy a rossz mesterek mindig a jó mesterek gyenge pontjait keresik. A TÖNK A tönk jól szolgálta az embert. Az ember rajta vágott fát, faragta a háza javításához szükséges fadarabokat. A tönk pedig örült, hogy az ember segítségére lehet a munkájában. Ünnepi lakoma előtt az ember a fatönkön vágta le az asztalra kerülő kisbárányt vagy kakast. Ezért az udvarban élő összes háziállat kissé félt a tönktől. A fejsze pengéje minduntalan forgácsot és apró darabkákat hasított le a tönk kérgéből, de magából a fájából is. De a tönk éppen azért tönk, hogy ne érezzen fájdalmat, és mindez édeskeveset zavarta. — Semmi sem történhet velem — így gondolkodott a fatönk —, hiszen nagy érdemeim vannak az ember előtt. A tönk azonban napról napra kisebb, vékonyabb lett, és egyszer aztán az ember értékelőn végigmérte, és megállapította: — Ennek is eljött az ideje! Azzal felkapta a fejszét, kivágta a tönköt, s kifordította a földből. Mindenkire rákerül a sor, aki segítséget nyújt ahhoz, hogy másokat lekaszaboljanak... H. P. Zivatarok Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, szórványosan záporok, zivatarok várhatók. Néhány helyen felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, a zivatarok A tv-lottó nyerőszámai: 32, 47, 67, 69, 72 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint kedden a Budapesten megidején viharos széllökések is fartott tv-lottósorso.1.-J..J..W.,..,. lason a kővetkező nyeroszaelőfordulihatnak. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 30 fok körül várható. ÍTÉLETIDŐ AUSZTRIÁBAN mokat húzták ki 32, 47, 67, 69, 72. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a júliusi tévé-lottószelvények értékelése közben öttalálatos Sokmilliós károkat, súlyos szeivényre akadtak. A szelpusztitásokat okoztak az el- vény száma 78 679 277. A Nagy László felvétele Tegnap délelőtt Szegeden, a Kelemen u. 2. szám alatt az ^ ^ Utasellátó Vállalat megnyitotta 887-es számú Utasturiszt termést üzletét. Ncmethné Kozma Ágnes boltvezető elmondta, .» hogy az 55 négyzetméteres üzlet 50 ezer dolláros árukészlettel várja vásárlóit. A valutáért történő értékesítésből 30—50 ezer dolláros bevételre számítanak APISZ ÁRUBEMUTATÓ Holnap, csütörtökön 9-től WEIMARI GYERMEKKÓRUS SZEGEDEN Tizennyolc éve tart kapcsolatot a szegedi tanárképző főiskola l-es számú gyakorlójának Mozart kórusa a TiiUrtrtermében (Wesselé weimari Goethe-Oberschule 16 Tukortermeoen (wesseie Ameisen gyermekkórusával. "YIVWRTFC Idén a német diákok jön- DÍJNYERTES nek Szegedre, közös kon- CIKKSOROZATUNK certjüket vasárnap este 6- A Minisztertanács Tájétól rendezik meg a Juhasz koztatási Hivatala, az Egészilo Tnnnrlf ér>7.ö Főiskola 15 óráig az APISZ Kereskedelmi Vállalat rendeléssel egybekötött árubemutatót tart Szegeden, a Tisza Szálmúlt éjszaka zivatarai Dél és Nyugat-Ausztriában. A rendkívül meleg, fülledt idő után bekövetkezett felhőszakadásokat sok helyütt jégeső kísérte, elpusztítva a gyümölcsösöket, szőlőket. Több helyütt, így Klagenfurtban, a zivatar megrongálta a villanyvezetékeket, szünetelt az áramszolgáltatás, a vlz pincéket öntött el. Több íő közlekedési útvonalat a földcsuszamlások miatt hosszabbrövidebb időre le kellett zárni. Száznál több gépkocsit is megrongáltak a viharok, de személyi sérülést sehonnan sem jelentettek. MAKOVECZ IMRE VILÁGA Az építészek szelvények értékelése tart. meg Igen — nem — Ez azért van, Ágnes, mert sohasem tudsz nemet mondani. Most jör. a gyerek. — De mama, én nemet mondtam. — Ezt el is higgyem? — Igen. András azt kérdezte, van-e kifogásom ellene... ARATÓJATÉK ZSOMBÓN Szombaton délután 3 órakor Zsombón a József Attila Művelődési Ház rendezénemzetközi sében aratójátékot és bálát szervezete a világ legjobb tartanak. A résztvevők tíz építésze közé választotta fél ^-tól gyülekeznek a Makovecz Imrét. Az építő- parkban, a Móra Ferenc utművész munkáit bemutató cában. A zenés, énekes progGyula Tanárképző Főiskola ségügyi Minisztérium, az dísztermében. A „hangyács- országos Egészségnevelési kiállítást holnap, csütörtökön ramban a helyszínen 205 kákát" Eberhard Neumeyer, jnt£zet és a Magyar Üjság- délután fél 7-kor ajánlja az szereplő vesz részt. Lovas a szegedieket Sinkóné Hor- jrótt Országos Szövetsége érdeklődők figyelmébe az ekével szántanak, búzát vettobágyi Éva vezényli. Zon gorán kísér Christina Dreissig és Halász Agr.es. AKCIÓHOSSZABBITAS A MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt és a KISZ pályázatot hirdetett a lakos- Üj-szögedi Esték soron kö- nek kézzel és kézikaszával ság egészségkultúrájának vetkező összejövetelén a aratnak. A szérűskertbe beNovember 7. Művelődési hordott gabonát a cséplőHázban Borvendég Béla, a banda lecsépli, s a pék megfejlesztésére. A Bugát Pál pályázat nyertesei tegnap, kedden vették át a díjakat Magyar Építőművészek Szö- süti a friss kenyeret. Ezután Budapesten, az Egészságügyi Minisztériumban. Lapunk vetségének elnöke. A meg- a sportpályán dalkör és nyitót követően Nóvák Ist- néptáncosok közreműködéKözponti Bizottsága január- munkatársa. Chikán Ágnes ván építész, a MÉSZ helyi sével folytatódik az aratóban országos hasznosanyag- második díjat nyert a Dél- csoportjának vezetője be- ünnep. Este nyolckor a gyűjtési akciót hirdetett, magyarországban közölt, rá- szélget Makovecz Imrével, sportpályán szabadtéri araamelynek eredményeként kos megbetegedésekről szóló Az építészeti kiállítás au- tóbállal búcsúznak a naptöbb mint ezer tonna vas-, 300 tonnányi színesfém- és 600 tonna papírhulladék újrahasznosítása vált lehetővé. A MÉH és a KISZ az első félévre meghirdetett közcs akcióját most az év végéig meghosszabbította. A szervezők azt várják, hogy a verseny jelentősen hozzájárul a hulladék- és a másodnyersanyag-hasznosítási program teljesítéséhez, s így közvetve a kemény tél okozta termeléskiesés pótlásához. SPATEN GOLD SÖR BORSODBÓL Együttműködési megállapodást kötött a Borsodi Sörgyár a müncheni Spatcn céggel. Ennek értelmében — a bajor sörgyár licence alapján — várhatóan még az idén megkezdik a Borsod megyei üzemben a kiváló minőségű, különleges zamatú Spaten gold sör gyártását a 12 br.liing fokos, nemzetközileg ismert sörkülönlegességből évente 50 ezer hektolitert készítenek majd a hazai választék bővítésére. A licencért a borsodi sörgyár malátával fizet a müncheni cégnek. cikksorozatával. gusztus 8-ig látható. tói. Alkalmazkodás helyes viselkedéssel Ha. valaki tengerentúli uta- közönséges halandó utasok- dést, nehezíti az elalvást, a zásrr. vállalkozik, jobb ha nak. De akkor mit tegyen az pihenést. A száraz levegő tudja: áligha úszhatja meg a ember a huszadik század legjobb ellenszere az ásvány„jet-betegséget". A megérke- utolsó negyedében, amikor víz. Tanácsos ugyanilyen zés után levertség, fáradtság, igazán nem nevezhetőek okokból mellőzni a dohányszétszórtság vesz erőt az uta- rendkívülinek az ilyen uta- zást is. Nagyon fontos tazón — bármennyire is „fel- iások? nács: meg kell próbálni a dobja" az élmény, vagy ép- A PANAM amerikai légi- hosszú repülőút alatt sokat pen a hazaérkezés íröme. társaság orvosa, a légi utazás aludni! Különösen igaz ez az ameri- szakértője is legfeljebb ta- A légi orvos a rutinos uta;ai kontinensről ' Európába nácsokat adhat. Az utas ki- zókat inti: nehogy azzal álvezetö úton: a Nyugatról Ke- pihenten és ne zaklatottan tassák magukat, hogy védet'.etre történő utazás a Föld induljon a hosszú útra. Vi- tek az időeltolódás okozta forgása rr.iat' még jobban Keljen minél könnyebb és ké- kellemetlenségekkel szemmefv'se'i ? szervezetet. tiyelmesebb ruhát; azonnal ben! Aki ezt állítja, az csal. E probléma megoldásával szabaduljon meg cipőjétől — Érkezés után lazításra van fa-.at icglaikoznak az orvc- a bőrr.ek lélegeznie kell. Ne szükség, módot kell adni a sok, de r.e.u sok sikerrel, ülje végig az utazást, időn- szervezetnek az alkalmazkoCsodagyógyszer semmikép- ként álljon fel, ropogtassa dásra: megbosszulja magát, pen nem várható. Nem vitás, meg csontjait. ha az utas azonnal beleveti következmények nélkül nem Ha egy mód van rá, ne vi- magát e. munkába, vagy hajlehet csak úgy több időzónát, gyen sok csomagot; egyrészt szolja a programokat. Ebben átugrani; a belső, biológiai nem mindenütt áll rendelke- az esetben ugyanis még több óra nem állítható át ugyan- zésre kerekes „kuli", más- időt vesz igénybe az átállás, olyan könnyedén, mint a részt a sok holminak már a tovább tart a rossz közérzet, karóra. Bár nem mindenki gondja, is nyomasztó. A re- Ez utóbbi teljesen nem küegyíormán sínyli meg ?. hosz- pülöút idején egyáltalán ne szöbölhető ki ugyan, de szú repülőutat, ugyanakkor fogyasszon alkoholt, vagy mégis csak el lehet érni, az is igaz, hogy hozzászokni rsak módjával, bármennyire hogy kevésbé rontsa el az szinte lehetetlen: a pilóták- is csábító a kínálat. A sze- utazás örömét, szakmai sinak sem könnyebb, mint a szes ital fokozza a szívműkö- kerét. OLVASÓINKHOZ Korábban, a nyomdagép felújítása miatt két szombati lapunk csökkentett, 8 oldalas terjedelemben jelent meg. Akkor ígértük, hogy az elmaradt oldalakat pótoljuk olvasóinknak. Mai lapunk ezért 12 oldalon jelenik meg, a jövő héten, pénteken pedig újabb 12 oldalas lappal törlesztjük adósságunkat. VARADI GABOR GRAFIKAI A Szegedi Sajtóház Művészklubjában (Tanácsköztársaság u. 10.) a szegedi ünnepi hetek rendezvényeként kiállítás nyílik Váradi Gábor grafikáiból. A tárlatot, — mely augusztus 20-ig tekinthető meg szombat és vasárnap kivételével naponta 10 és 19 óra között —, Tandi Lajos újságíró nyitja meg holnap, csütörtökön délután 6 órakor. MEGHALT HAVAS ERVIN A Népszabadság szerkesztősége és a Magyar Üjságírók Országos Szövetsége mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja, hogy Havas Ervin, a Népszabadság munkatársa, életének 56. évében szívroham következtében elhunyt Temetéséről később intézkednek. MÁSODIK HELYEZÉS — ÚJÍTÁSOKKAL A Csongrád Megyei Zöldért Vállalat az országos szakági újítási versenyben 1984-es eredményeivel második helyezést ért el. A vállalat dolgozói 94 újítást adtak be, amelyek közül 78at hasznosítottak. Mindennek becsült haszna 838 ezer forint FORGALOMKORLÁTOZÁS A 10. nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál rendezvényeinek zavartalansága érdekében várakozási tilalom lesz érvényben ma, szerdán reggel hat órától 29-én déli 12 óráig a Juhász Gyula művelődési központ környékén, a Vörösmarty és a Deák Ferenc utcában, var lamint a Kiss Ernő utcában, a Széchenyi tér és a BajcsyZsilinszky utca között a Szeged étterem felöli oldalon. Újszegeden, a Népkert soron, a Jankovich utca és a Liget vendéglő közt pénteken reggel 6 órától 22-én reggel hat óráig; a Középfasorban a Derkovits fasor és a Szőregi út közt, a Kisstadion felöli oldalon július 23-án reggel 6-tól 20 óráig; Somogyi utcában az Oskola utca és a Révai utca közt az úttest mindkét oldalán július 24-én reggel 6-tól 29én reggel hat óráig parkolási tilalom lesz érvényben. Autóbusz — kötvénnyel A debreceni 6. számú Volán Vállalat — az illetékes pénzügyi szervek közreműködésével — új autóbuszok vásárlására 50 millió forint értékű kötvény kibocsátását kezdte meg kedden belföldön lakó magánszemélyek részére. A kötvények tízezer forintos névértékben készpénzért vásárolhatók meg. A hétéves lejáratú értékpapírok után évente 11 százalékos kamatot fizet a vállalat. A kötvények kibocsátásával a debreceni vállalat elöregedett autóbuszparkját kívánja felújítani. Az elképzelések szerint 9 Ikarus 280 típusú, helyi tömegközlekedésre szánt csuklós autóbuszt és 20 Ikarus 260 típusú jármúvet vásárol. Helyreállítják a Zagyva gátját Megkezdték a Zagyva megsérült szolnoki gátjának helyreállítását a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói. Mint arról korábban hírt adtunk, a folyó iobb partján, a közúti és vasúti híd közötti fővédelmi vonalon a tartós tavaszi árhullám levonulása után körülbelül 30 méter hosszúságban lesüllyedt a várost védő gát víz felőli oldala. A több ezer köbméter föld valósággal eltűnt. A nyomban megindult vizsgálat tisztázta, hogy a gát alatt egy hajdani nagy kiterjedésű, a gátéoités idején lazán feltöltött vályogvető gödör húzódik. Az ennek ismeretében kidolgozott helyreállítási terv szerint együttesen, mintegy 3000 tonna terméskővel erősitik meg a partot, aztán feltárják és körülbelül 15 000 köbméter földdel szilárdan feltöltik a régi kubikgödröt, végül pedig helyreállítják a megsérti't gátat. DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: ,Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László -• Szerkesztőség és kiadóvállalat: szeged. Tanácsköztársaság útja 1U. Sajtóház «74o — Telefon: 12-gjj — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca IS. «20, Igazgató: Dóbó Józsel — Terjeszti a Magyar Posta. Elöfizetnetö a poslanivalal aknai és kézbesítőknél. Klófizetési díj egy hónapra 43 (orint. ISSN: 0133—023 X