Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

93 Szombat, 1985. május 18. MAGAZIN Értelmiség és tudományterjesztés A félreértett társadalmiság A

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a felszabadulás után, és különösen a 60-as évektől, mind hatékonyabban kapcsolódik be az értelmiség önművelése és szakmai közéletisége fejlesztésébe. Ez vonatkozik Csongrád megyére is. Az értelmiség és a tudományos ismeretterjesztés kérdése mind gyakrabban került előtérbe az elmúlt másfél évtizedben. A Magyar Szocialista Munkáipárt Központi Bizottságának 1958-as művelődéspolitikai irányelvei szellemében a 60-as évek elején gyors ütemű fejlődés kezdődött a vidéki kulturális központokban. Ennek köszönheti újraindulását a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Kutatóközpontjának Szegedre helyezése stb. 1964-ben megkezdődött a szegedi pedagógiai nyári egyetem előadás-sorozata, amelyet nyolc év múlva a művelődéselméleti nyári egyetem követett. E fórumok — mint az országban máshol is — a tudományos kutatások társadalmitermelő erővé válásának fontos fórumai voltak. Különösen nagy lendületet kapott a tudomány és a gyakorlat kapcsolata új pályára helyezeséhez a gazdaságirányítás 1968-as korszerűsítése, majd ezt követően a tudomány, a közoktatás, a közművelődés kérdéseinek megkülönböztetett hangsúlyú felszínre kerülése. A fejlődés részeként létszámában, felkészültségében gazdagodott a magyar értelmiség, amelyről pártunk XIII. kongresszusának beszámolója a következőket fogalmazza meg: „A fejlődéssel együtt jár, hogy növekszik a magas fokú képzettséget igénylő szellemi munka jelentősége. Az értelmiség — az aktív keresőknek mintegy 8 százaléka — munkájával társadalmi, gazdasági és kulturális előrehaladásunk részese. A szocializmus építősének fontos feltétele, hogy gyarapítsuk és ésszerűen hasznosítsuk társadalmunk szellemi erőforrásait. Ezért ösztönözni és segíteni kell az értelmiség alkotóképességének és közéleti aktivitásának további kibontakozását." Vagyis az értelmiség a szocializmus építésének egyik alapvető társadalmi tényezőjévé vált. Napjainkban a tudomány területén dolgozó kutatók mind többet tesznek azért, hogy az alkalmazható eredmények a gyakorlatban minél előbb hasznosuljanak. Ez vonatkozik nemcsak az alkalmazott, hanem az alapkutatások művelőire is. Ehhez a gyakorlatorientált tudományos munkához a gazdasági helyzet változásai is hozzájárultak. A tudományos és a gazdasági élet mind több képviselője ismeri fel a tudomány alkalmazásának létfontosságú szerepét. A jövőben arra kell törekednünk, hogy az értelmiség alkotási feltéleleit minden tekintetben fejlesszük. Ennek természetesén vannak anyagi tényezői, a munkahelyi közérzettel kapcsolatos elemei, de most nem ezzel kívánok foglalkozni. Lényegesnek tartom, hogy az értelmiség azt a munkát végezze, amelyért érdemes volt taníttatni és tanulnia, és természetesen társadalmilag-gazdaságilag hasznos. Ennek egyik feltétele a minőségi munkaerőgazdálkodás. Miközben a műszaki munkaköröket betöltők jelentős része nem rendelkezik a munkaköréhez előírásszerűen szükséges iskolai végzettséggel, más oldalról, különösen a fiatal műszaki diplomások jelentős része „szakmai alultcrheltségről" panaszkodik. De hozható más példa is. Ahhoz, hogy egy orvos a munkáját optimálisan ellássa, mintegy öt segítő szakdolgozóra van szüksége. Ez nálunk alig több háromnál. Érthető tehát, hogy az egészségügyi szakalkalmazottak túlterheltek, és az orvosok is sok olyan feladatot kénytelenek ellátni, amelyet más is el tudna végezni, és így több idejük jutna az orvosoknak a gyógyító, megelőző munkára vagy éppen az ismeretterjesztésre. Hasonló helyzettel találkozunk különösen a társadalomtudományi kutatások területén és számos oktatási intézetben. H

osszan lehetne sorolni az érveket annak alátámasztásául. hogy nem elegendő a diplomások számát idézni, azt is vizsgálni kell a jövőben, hogy munkaidejük milyen százalékát tudják az ismereteik alkotó alkalmazására és terjesztésére fordítani. A pártunk XIII. kongresszusa ennek jegyében fogalmazta meg: „A keresők 18 százaléka alkalmazott. Munkájuk minősége jelentősen befolyásolja az igazgatás és a gazdálkodás színvonalát, hatással van az egész társadalom közérzetére." Különösen fontos a fiatal diplomásck, illetve az értelmiségi utánpótlás bekapcsolása a tudományterjesztésbe. Érdemes elgondolkodni azon, hogy egy •A cikk a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat e témájú országos tanácskozásán elhangzott felszólalás alapján készült. KSH-vizsgálat szerint a fiatal diplomások mindössze 50 százaléka érzi azt, hogy a tanultakat teljesen alkalmazni tudja. Ez a szám mindenképpen •elgondolkoztató. Nagyon fontos tehát a tartalékok mozgósítása e tekintetben is. A pályakezdő diplomásokat, illetve az egvetemi, főiskolai hallgatókat nyitottá kell tenni az ön- és közművelődési tevékenység irányába. E tekintetben nagyon értékes a JATE közművelődési speciális kollégiuma, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ez irányú tevékenysége, a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói egy részének felkészítése stb. Felsőoktatási intézményekben is működnek TITcsoportok, azonban alig 60—70 fővel. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a hallgatók életelemévé váljon a gyakorlati ismeretterjesztés. És erre igen jelentős az igény. Egyes kisebb településeken, a tanyavilágban vagy éppen az új városrészekben, a szakmunkástanulók és a nyugdíjasok körében nagy szükség lenne a rendelkezésre álló közművelődési kapacitást ilyen formában is szélesíteni. Ki kellene építeni az alkotó kapcsolatot a tudományos diákköri mozgalom és az ismeretterjesztés között. Azon is gondolkozni kellene, miként lehetne az egyetemi, főiskolai szakdolgozatokat, diplomamunkákat hasznosítani, és ezzel a hallgató „érdekeltségét" is figyelembe venni. A tapasztalatok szerint az agrár, műszaki felsőoktatás diplomamunkáinak nagyobb resze hasznosul, mint az egyéb területeken. Lehetne pályázatot kiírni pályakezdő diplomások szakdolgozataira, diplomamunkáira vagy éppen fiatal értelmiségiek doktori disszertációinak megméretése, hasznosítása érdekében. Összességében célszerűnek látszik a párt ifjúságpolitikai határozatának alkalmazása során az értelmiségi utánpótlás kereteken belül különös figyelmet fordítani a tudományos munka és a közművelődés iránti ösztönzésre. E munkát a fiatalokkal, a fiatalokért és általuk kell végezni, amelyben jelentős szerep hárul a KISZ-re is. Célszerű volna áttekinteni az 1976-os művelődési törvény ama paragrafusát, amely az egyetemi, főiskolai hallgatók körében folyó ez irányú munkát irja elő Az értelmiség tudományterjesztö tevékenységében az utóbbi évtizedben megnőtt a területi és a regionális munka szerepe. Csongrád megyében ennek egyik központja a Szegedi Akadémiai Bizottság, amely Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye kutató, ismerethasznosító tevékenységét segíti, koordinálja. Mindenképpen helyes törekvést feje/, ki az oktatási törvény ama része, amely a felsőoktatási intézmények regionális együttműködését kívánja elősegíteni. Az utóbbi egy-két évben örvendetesen kialakult a kapcsolat a Szegedi Akadémiai Bizottság és a TIT Csongrád Megyei Szervezete között. A jövőt illetően mindenképpen célszerű volna a Szegedi Akadémiai Bizutfság és a régiókban működő ismeretterjesztés kapcsolatának hatékonyabbá tétele, ennek érdekében 4—5 éVehként konkrétan meg kellene vizsgálni az értelmiség és a tudományterjesztés kapcsolatát e konkrét területen. Ugyancsak ösztönözni kell arra, hogy az értelmiségképző intézmények e tekintetben is kövessék nyomon volt hallgatóik munkáját, illetve a posztgraduális továbbképzésen belül a szakemberek tudományterjesztő tevékenységéről is essen szo. A Magyar Televízió központi és regionális adásai, a helyi rádiózás az eddigiek folytatásaként, a jövőben is sokat tehet azért, hogy a tudomány iránt nyitottá tegyük a befogadókat, az alkalmazókat. A Csongrád megyei Hírlap és a Délmagyarország is sokat tett a tudományos kutatások eredményeinek gyakorlati hasznosításáért. A megyei pártbizottság a jövőben is mind konkrétabban kívánja segíteni a tudomány és gyakorlat kapcsolatának fejlődését. Örvendetes, hogy mind több tudományos tanácskozásra kerül sor az MSZMP Csongrád Megyei Oktatási igazgatóság, a felsőoktatási intézmények, a TIT együttműködésével, amelyek elősegítik a kiérlelt eredmények közkinccsé tételét. Erre a jövőben is megfelelő tervszerűséggel kell törekedni. A megyei pártbizottság közvetlenül is segítette a számítástechnika elterjesztését éppúgy, ahogyan most a biotechnika eredményeinek hasznosítását kivánia mind hatékonyabban elősegíteni. A jövőben növelni kellene az alkotó tudósok ismeretterjesztő munkájának erkölcsi rangiát is, talán többet kellene népszerűsíteni ismeretterjesztő tudósokat. G

azdasági-társadalmi előrehaladásunk fontos feltétele a jövőben is a tudomány eredményeinek minél gyorsabb és hatékonyabb hasznosítása. Ez társadalmi feladat, amelyben az értelmiségnek megkülönböztetett a felelőssége. A mostani és hasonló tanácskozások iól segítik ezt. KONCZ JÁNOS Ügy vélnénk, hogy vannak könnyen félreérthető és nehezen félreérthető fogalmak. Ez utóbbiak közé tartozna a társadalmiság is. Hisz az ember kétségtelenül, mint társadalmi lény vált emberré. Bizonyos az is, hogy minden tevékenységében igen jelentős szerepe van a társadalmi munkamegosztásnak a munkában vagy a fogyasztásban egyaránt, Mégis, a fentebb elmondottak ellenére a legtöbb félreértés éppen az ember társadalmi léte körül van. Nem a filozófiai félreértésekre gondolok most, hanem azokra, melyekkel mindennap találkozunk. A félreértések mögött persze helyes törekvések rejlenek. Az úgynevezett társasági élet vagy társadalmi élet szorosabb, mindennapi értelemben annyit jelent, hogy az embereknek yan baráti társasága, vannak nem a munkahellyel közvetlenül összefüggő, nem is a munkamegosztásból következő emberi kapcsolataik. Ebben az értelemben az ember társadalmi léte egyet jelent azzal, hogy társasági ember is. Vannak kártyapartnerei, vannak sporttársai, megvan az a kör, amelyben jószántából mozog, és nemegyszer tanácsért, segítségért, vagy éppen a gondolatok cseréje kedvéért ugyanazokhoz az emberekhez fordul, mert úgy érzi: ítéletük nem szokta megcsalni őt. S ez teljesen érthető. Itt még nincs semmi félreértés. Nagyon valószínű, hogy éppen az ilyen társasági kapcsolatok is hozzájáruljanak ahhoz, hogy az ember minden értelemben társadalmi lény legyen. Ezek a körök információkat jelentenek az ember számára az élet olyan területeiről, ahol ő maga nem mozog: más munkahelyekről, más lehetőségekről; ötleteket adnak gyakorlati éle-, tenek alakításához stb. Vagyis az, hogy az ember evidens társadalmi léte mellett egyúttal, mint társasági lény is megerősíti szociális jejlegét, valóban pozitív jelenség. Az, aki a fenti gondolatménetet végigkísérte, nyilvánvalóan megkérdezi ezek után: hol van itt a félreértett társadalmiság? Az eddig leírt jelenségekben természetesen nincs, de abban a pillanatban, amint a társasági élet elfajzására gondolunk, mindjárt érthető lesz, hogy mit nevezünk félreértett társadalmiságnak. A könnyebb érthetőség kedvéért egy olyan jelenséggel kezdem a félreértett társadalmiság leírását, melyről értékítéleteink valószínűleg közvetlenül egyezni fognak. Akadnak emberek, akik a társadalmi jópofaságot. a társaság szeretetét azzal próbálják megnyerni, hogy „kitesznek" magukért. Ha például a társaság iszik, ők isznak legtöbbet, mondván, ők a társaság hangulatcsinálói. S ebben a pillanatban máris világos, hogy mit nevezünk félreértett társadalmi életnek: azt az erőszakolt és külsődleges társasági formát, mely megindít egy folyamatot: mindenki különb akar lenni a másiknál, állítólag éppen a társasági hangulat, a társaság ősz-, szekovácsolása érdekében. A nagy és ellenszenves ivászatok, mulatozások általában nem úgy kezdődnek, hogy az emberek elhatározzák: most azután sok alkoholt fogunk fogyasztani, s kivetkőzünk emberi mivollunkból. Úgy kezdődnek, mint teljesen normális társasági összejövetelek, ahol mindenki akar valamit tenni azért, hogy megmutassa: ő igazi társasági lény, ő bírja legjobban az italt, ő az, aki a társaság hangulatáért a legtöbbet teszi. S az :i fu' !, hogy ehhez nemegyszer ösztönzést is kap, a többiek úgy biztatják, mintha tényleg valami társadalmi tett lenne az ilyenfajta élenjárás. S megindul a verseny: ki bírja legtovább, ki lesz a társaság kedvence. S ezen a ponton a folyamat megállíthatatlan, a békés összejövetel átfordul tartalmatlan dorbézolásba. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy nem kizárólag és nem is elsősorban az ivócimborák versenyére gondolok, mint félreértett társadalmiságra. Vannak emberek, akik a köznapi életben igen szerény, és minden-, féle ízléshatárt érzékelő és betartó személyiségek. Ugyanakkor meglepő, hogy egy részük abban a pillanatban, amikor társaságba kerül, megpróbál többet nyújtani a társaságnak. S miben áll ez a többlet? A jelenségek egészen különbözőek lehetnek. A legegyszerűbb formában a már említett szolid egyéniség igyekszik megszabadulni gátlásaitól, hpgy úgy mondjam, íöloldódik, és hangoskodni kezd. A hangoskodással fölhívja magára a társaság figyelmét, vagy legalábbis úgy hiszi, és mikor azt tapasztalja, hogy többen felfigyelnek rá, tovább fokozza a hangerőt. S ilyenkor nem a mondanivaló súlya a figyelemfelkeltő. A gátlások elvetése megnyitja az utat az ízléstelenség előtt. Az ízléstelenség • pedig mindig meglepő, amire oda kell figyelni. S tévedés ne essé,k: az ízléshatárok elvesztése nem azonos feltétlenül a trágársággal. Megjelenhet trágárság formájában is, de számtalan egyéb formája is van — a pletykától az intimi-1 tások feltárásáig. Mondanunk sem kell, ez is versenyt nyit meg, s ami a legsajnálatosabb, hogy emögütt is egyfajta hamis tudat áll. Abban az értelemben, hogy az ízléstelenkedő, a feltűnést kereső úgy véli: ő valamiféle társadalmi igénynek tesz eleget, modern és őszinte, s ezáltal védelmet és igazolást talál viselkedésében. Gorkij egyik fiatalkori növel-' Iájában arról beszél, hogy vannak emberek, akiknek valamilyen testi vagy lelki hibájuk van. Ezek a hibák nyilvánvalóan megkülönböztetik őt a többi ehiberlől. önmagukban nc .i fellétlenül kirívóak ezek a hibák, de az eltorzult ember ezek nevében lép fel. S a dolgokban az a szomorú, hogy végül az ember már azonossá válik saját hibájával. Amit Gorkij még nem láthatott, az az a modern jelenség, hogy a hibák — legyen az hangoskodás, ízléstelenség vagy túlzott alkoholfogyasztás — napjainkban már a társadalmi viszonyok építésének egyik íori májaként tűnik fel. Azért érdemes elgondolkozni e jelenségen, mert igen sokakat .visz az ilyen típusú félreértett társadalmiság tévútra. A társadalmiságban ilyenkor nem az egymást segítést, az egymás iránti figyelmet, tapintatot látják, hanem egyfajta hősködést. egyfajta torz versengést. A népdalból ismert, „vagyok olyan legény, mint te", szinte mottójává válik ennek a torzulásfajtának, elfelejtve, hogy a dal úgy folytatódik: „vágok olyan rendet, mint te". Ez igazi versenyszellemet fejez ki. mely a munkára vonatkozik, s nem hetvenkedés. A hetvenkedes is társadalmi jelenség, de negatív társadalmi jelenség. S amennyire helyes az a gondolat. hogy az ember elsősorban társadalmi lény, csak a .jirsadalomban tudja megvalósítani személyes képességeit, épp annyira igaz az is, hogy a társadalomban lehetséges megvalósítania torz és agresszív képességeit is. Az agresszivitás, mely végső formája a félreértett társadalmiságnak, nem valamiféle öröklőit ösztön, mely az ember feltétlen sajátja, hanem ugyanúgy társadalmi alapon bomlik ki, méghozzá a '<.:n kisebb egységeiben, közösségeiben, mint ahogyan a legpozitívabb tulajdonságok. A félreértett társadalmiság azonban társadalomellenes, s végül mindig az embertelenségbe torkollik. HEItMANN ISTVÁN