Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

13. Katona Judit Koldusok A koldusok mind égben laknak, ottan foszlós kalácsot falnak férfiak, nők és kicsi lányok, rongyos és szurtos szúz virágok: zsákjuk nincs, bal vállukra vetve, nem énekelnek kéregetve, alamizsnát sem kapnak többé, nem rebegik, hogy ... mindörökké! Eltűntek szinte észrevétlen, urak egy fényes vendégségben, nincs ki eléjük fillért vethet s már semmire sem emlékeznek. A lakható egyensúly Makón, a temető mellett van egy szép kis ház. lij utcában áll, körülötte csupa újak és nagyok épülnek, de olyan egyik se lesz, mint ez. Kérve kér a gazdája, ne írjuk meg a nevet, mert nem győzi fogadni a vadidegen embereket. Mindenki csak egy pillanatra akarja zavarni, de a sok pillanat szinte egybefolyik. Azóta nincsen nyugta a családnak, amióla beköltöztek. Pedig csak annyi történt, hogy ez a ház szebh, mint a többi. Ez egy jól megkomponált ház. Ide komponálták, erre a helyre. Es elnyerte az Ev lakóháza megyei pályázatának diját. Ha erről írunk, nem lehet nem (rnunk a többiről. Az itteniekről ís. meg a távolabb levőkről is. Addig-addig kárhoztatjuk a panelházakat, amig ra nem jövünk, hogy szinte egyformák kezdenek lenni a magánházaink is. Kitalálta valaki, hogy a padlásra is lehet szobát vinni. Aki teheti, visz is. Vagy most, vagy később. A fölső szobáknak is kell a világítás, raknak tehát olyan ablakokat rá, amelyek leginkább a régi urasági istállók takarmúnyospadlásának a berakó-kirakó nyilasára emlékeztetnek. Nem mindenkit, csak azt, aki látott már ilyeneket. A Dunántúlon a nagygazdák is hasonlóan építették istállóikat. Meglátott egy ilyet a tervező, azt mondta rá. Istenem, de szép, és attól kezdve csak ilyeneket rajzolt. A másik tervező is meglátta, elővette ö í is a papírt-ceruzát, és lerajzolta d is. Mert praktikus is, meg is mozgatja egy kicsit a tető síkját, és azelőtt ilyeneket valóban nem építettek lakóházakra. Azóta viszont típusterv lelt belőle, és mivel minden hivatal azt szereti jobban, ha a meglevő típustervekből válogat a nyájas állampolgár, mert az már úgyis el van fogadva, boldog-boldogtalan azt építi. A falak síkját is meg lehet mozgatni egy kicsit, hol kiugrik tehát a fal, hol be, megnövelve a fölösleges szögletek számát, megnehezítve az építkezést is. Divatba jött az osztrák hófogó cserép is, kicsike lyukakkal, al-i hozzájut, azt veszi, aki pedig nem, annak a csabai változat is megteszi. Az legalább fényesebb, még szikrát is vet, ha a nap süti. Kégen föltalálta már az esztétika, hogy az igazán szép az nagyon eszköztelen, ez a kis ház is olyan egyszerű, mint a pofon. Mint egy nagyon szép pofon, ha stílusosan akarjuk mondani. Stologénnal van festve kívülről, mint akármelyik mai társa, belül pedig csak meszelve, mert a tapéta is akkor volt csak újdonság, amikor még kevés volt belőle, de ami kívül-belül van, szinte megszólal. Kis utca nyílik a házzal szemben, a túlsó végéről is látszik, hogy ezt a házat kereken ide építették. Bolthajtásos a bejárata — aki ad magára valamit, bolthajtás nélkül ma nem cpít! —, de itt a léckerítés kiskertajtaja is követi a bejárat vonalát. És hátul is van párja a hajtásnak, egy gusztusos kis teraszt zár ie vele a tervező, vagy inkább kapcsolja az egész kertet a házhoz. Pántos-zsalugáteres ez is, mert anélkül se épülhet mai ház, de szinte harangoz belőle a szimmoiria. Középen a lépcsős bejáró, tőle jobbra is, balra is ott a zsalu, szépen elrendezve. Még egy kicsit befelé is hajlik a fal, hogy jobban mulasson. Belül, szintén jobbra is, balra is, egyegy szoba, egyik a gyerekeké, a másik a felnőtteké. A bejárattal szemben megint van egy gusztusos bolthajtás, a tágas nappalit köti össze a ház elejével. Csúsztatható üvegajtóval elválasztott konyhácska kapcsolódik hozzá — a nagyobbik konyha Sár oincébcn van —. talán semmivel nem kisTbb,- mint a panelházak .eletöpultos" konyhája. Fölül még üres a padlás, de három szoba akármikor építhető oda is. Ahogy a gyerekek nőnek, és ahogy a buksza engedi. A lépcső folytatása a pincébe visz, egyik ágára a garázs, a másikra a konyha támaszkodik. Ja, és a tető. Azt hiszem, azért rokonszenves csak mert körülötte csupa-csupa hófogós cserepű házak vannak. Országház-palának mondják az építők, könnyűvé és elegánssá teszi az egész házat. Térdig járta a lábát a gazdag, amig hozzájutott, Ennyit láttam meg én a házból, hívatlan-avatatlan szemlélőként, de megkérdeztem a tervezőt is. Madarász Józsefet, Azt mondja, igen szerencsés együttműködés alakult ki a tulajdonossal, már a rajzasztalon elkezdett „beszélni'' az épület. Szerinte mindenkivel meg lehet találni a kapcsolatot a jóra, inkább talán az adótól félnek legjobban az emberek. Nem baj, ha nem lesz szép, sőt ne is legyen, csak az adó ne nyomjon bennünket! Régóta tervez, bár csak technikumi oklevele van. A régebbi technikumban szerezte, Szegeden. Baja is van belőle, mert a hivatal nem nagyon szereti, ha már a technikumiak is terveznek, egyedi engedélyeket szokott kérni az építőművészek szövetségétől. Mire jó a pályázat? Azt akarja, hogy jobb házakban lakjanak az emberek, és a városkép is szebb legyen. Minél olcsóbb, annál jobb. — Mégis, mennyibe kerüli? — Egymillió-százezerbe. — Szép pénz. — Hasonlítsa össze, legyen szíves, a szomszédokéval. — Azok akkorák, hogy férj-feleség UIlH-n körözi egymást benne, ha majd egyedül maradnak. Megkérdeztem természetesen azt is, nem í'ordult-e meg a fejében valamilyen géemká, és F.zt mondta rá, de igen. Csakhogy másfél évet kellett várniuk, amig az engedélyt megkapták — a lassú munkához idő kell! —, közben a társa bevonult katonának, a kisszövetkezet vezetője viszont semmit nem telt azért, hogy megismerjék a vállalkozást. Kínos volt ber.t ülni, és nem csinálni semmit. Lehetetlen-tehetetlen állapot volt. — Mi lesz ezután? — Visszahívlak Szegedre, június 1-töl újra bejárok. A tcrv'czőszövetkezet hívott meg tagje.i sorába. — Nehéz lesz megszokni a levegőt. Minél nagyobb egy szövetkezet, annál több az üresjárat benne. — — Szakcsoportok alakulnak, és egyesegyedül a munka számít. Hatalmas bátorság kell. ahhoz, hogy egy technikus együtt merjen indulni a papiros szerint is építészekkel. Lehet, hogy jobban satuba kell szorítania a fejét, meg kell gyötörnie az agváti, hogy kijöjjön belőle valami, dc az eredmény magáért beszél. A lakható egyensúlyt kereste ezen a házon. Meg is találta. HORVÁTH DEZSŐ A figyelmetlenség árnyai x Tömörkénj? IstÜan .jTerkó" gyereke valóságos csodabogár. A többi fiú játékká?, viháncólással tölti a szabad időt: ő meg csak ücsörög egy odVÁs Fa előtt. Nézi, nézegeti a titokzatosan örvénylő formákat, mintha a világ hetedik csodáját látná. Pedig szó sincs erről. Neki mégis szemmel látható örömet jelent a különös fatörzs vizsgálgatása. Lehet, már nem is konkrét valóságdarabot érzékeli. A gyűrűző, vonagló formaegyüttesek ugyanis érdekes emberalakokat vagy sosemvolt mespjeleneleket asszociálnak. Minderről azonban vajmi keveset tudnak a többiek, ök csak mosolyognak, szánakoznak e furcsa figurán. Elvégre mit lehet figyelgetni egy közönséges fatörzsön? Miért idézem Tömörkény egyik kedves gyermekhősét? Mert Ferkó ösztönösen is bölcs íiú. Valami olyasmit tud, amiről napjainkban egyre inkább megfeledkezünk. Arról van szó: a világ, a környezet érdekessége és szépsége korántsem természetes, magú b?.i való dolog. Érzékenység, kíváncsiság és sok-sok figyelem kell hozzá, hogy érteni és élvezni tudjuk a valóságot. Hogy ez szakállas közhely? Persze, hogy az. A mindennapi életben mégis másl.'nt cselekszünk. Lótunk-futunk. maszekólunk, netán hétvégi húzat építünk: jóformán semmire sincs időnk. Különösen arra, hogy néha-néha megálljunk, elmélyültebben szemlélődjünk. Amit egyszer megnéztünk, azt máris letudtuk. Szinte csak az azonosítás, a rutin szintjén érintkezünk a világgal. De hát hova rohanunk? Hiába van kocsink, városszéli bungalónk: ezek csalt eszközök. Jobban, tartalmasabban élhetünk velük. Felfedezhetjük újra a természetet, összebarangolhatjuk a fél világot. Igaz, utazgatunk is jobbra, balra, előre, hátra; csakhogy a magvasabb tapasztalatokról, élményekről sorra-rendre lemaradunk. Nem mintha elmulasztanánk megnézni bármelyik történelmi, kulturális emléket, esetleg a csábos tengerpartot. Dehogyis. Inkább az a baj, hogy telhetetlenek, túlprogramozoltak vagyunk. Mindent látni akarunk. Pedig ez. nem megy. Már csak azért sem, mert a legkülönfélébb látványelemek egyszerűen kioltják egymást. Ha viszont lakonikusabban, koncentráltabban élnénk és vizsgálódnánk: mélyebb, elevenebb, gazdagabb élményekhez juthatnánk. Stendhal is azt vallja: „Több részletet!Több részletet! Csakis a részletekben van eredetiség és igazság." Persze, így sem hiányzik azért a mindennapi látványdózisunk. Estéről estére ott ülünk a televízió előtt: akár érdekesebb, akár laposabb műsorokat sugároznak. Ámde e kulturális, szellemi érdeklődés hátterében egy felemás értékű magatartás rejtőzik. A televíziózás ugyanis nem igényel koncentráltabb figyelmet. Jönnek, mennek a képsorok: ha akarom, részt veszek az eseményekben, ha nem, akkor csak né/.clődük, lazsálok. Bár mindenről "tudomást veszek, de csupán általánosságban. Mint ahogy a hétköznapokban is ilyen módon szemlélődünk. Csak gyorsan, csak a lényegeset! Nem véletlen, hogy Popper Péter nagysikerű „belső utak könyve" tele van figyelemfejlesztö, koncentrációs gyakorlatokkal. Egyszóval nemcsak a türelem: az okos figyelem is rózsát terem. Elég itt csak egy képzőművészeti példára utalni. Maurer Dóra például aprólékos részletességgel megrajzolta a „Madár" kompozícióját. Mégis: mintha érzékcsalódásunk lenne. Mert a madár egyszerre önmagához is, a virágokhoz is hasonlít. Egyszerű, de többdimenziójú lény. Aki tehát nem spórolja meg a figyelmes, gondolkodó életet, annak valamiképpen kitágul és ösz6zezsugorodik a világ. Talán otthonosabban, bölcsebben, harmonikusabban tölti napjait. Rájön, hogy a hidak is olyan elvek szerint épülnek, mint az emberi csontrendszer. SZLKO.MI I'ÁL