Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
4 Szombat, 1985. május 18. • • Ötven sor A napokban csak úgy bebuktam a Képtárba. Végigjártam az üres kiállitótermeket, a sötétben árválkodó képek között a kedves jegyszedőnők panaszáradatát hallottam: „Szerkesztő úr, írjon valami szépet, mert alig van látogatónk!'' Pedig — mint mondják —, ha'mások nem, délelőttönként mindig megjelenik egy-két iskolai osztály, kicsik vagy gimnazisták, de most nagyon hiányzik a közönség. Épp aznap délután egy festő kelt ki nekem az utcán, hogy nem hajlandó elvinni képeit egy üzemi ebédlőtárlatra, mert szerinte kelkáposzta és művészei nem fogyasztható egyszerre. S íme, máris ott vagyunk két, erőteljes érvekkel indokolható szándék szorításában. Az. egyik, hogy minél színvonalasabb, körültekintőbben szervezett, precízebben bemutatott, minél több élményt nyújtó tárlatokat rendezzünk. A másik — a legkozmetikázottabb statisztikák is legfeljebb a közönség stagnálásáról árulkodnak, így aztán a népművelői szándékok eredője — kivinni a művészetet a munkások közé! Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. — tartja a mondás. Csakhogy.., Amit megnyerünk a réven, elvesztjük a vámon. Arról van szó tudniillik, hogy föl kellett ismernünk, a megszaporodott szabad időt nem a „tervek szerint" használja íöl a „jónép". Tehát hiába fogalmazta meg a kulturális irányítás, hogy a gyarapodó szabad idő döntő többségét az emberek ismeretbővítésre. művészi élményszerzésre, tartalmas kikapcsolódásra, a személyiség gyarapítására fordítják. Kell-e bizonygatni, a szabad idő legtöbb polgártársunknak jövedelme kiegészítésére kell, másod- és harmadállásokért megy el. Kell-e igazolni, hogy az. öl napra sűrűsödő heti teendők utón miként zsúfolódik a házimunka, a lakással kapcsolatos tevékenység, a család intéznivalója a hét végére, 6 vajon, felfigyeltek-e arra, hogy az. utóbbi időben épp ezeken a napokon fordulnak meg kevesebben a kiállítótermekben, hogy ilyenkor ritkásabbak a színházi nézőterek, foghíjasabbak a mozitermek. Nem véletlen, hogy Szegeden, a városi tanács kezdeményezésére néhány gyár és üzem szocialista szerződést kötött itt élő képzőművészekkel. Ott munkál ebben a döntésben az a szándék, hogy ha nemes érdekből magukhoz kötik a művészeket, nemcsak otthonosabban mozognak a gyári környezetben, a munkások között, de házhoz szállítják „a kultúrát". Azaz, ezek az alkotók évente kiállításokat rendeznek az üzemekben, tárlatvezetéseket szerveznek szocialista >rigádoknak, műtc-rem-látogatásokon vendégelik meg .szellemi csemegékkel" az érdeklődőket. Jó dolog ez, még akkor is, hogy ha az akciónak van valami „konzervjelíege". , . Mert egyértelmű, hogy a friss és kiküzdött szellemi táplálék nágyobb élvezetet jelent, jobban beépül a személyiségbe, hatásosabban munkál a mindennapokban, mint az előre elkészített, talán más ízlés szerint összeállított- konzervkaja. Művészeti életünk és közművelődésünk igazi kézfogása az lesz majd, amikor mindkét fél — alkotó és befogadó — egyforma méltósággal, nyitottsággal és' erőbedobással teremt összhangot. Tandi Lajos Választási gyűlések Pénteken nagygyűlés az újszegedI Sportcsarnokban A jövő héten folytatódnak az országgyűlési képviselőjelöltek választási gyűlései. A rendezvények helyét és idejét alábbiakban közöljük. Május 20., hét Jő: 2. számú Választókerület, Minőségi Cipőgyár, 14 óra. Előadó dr. Bódi György, felszólal Csókási Zoltánné, Gilicze Éva. 5. számú választókerület. Ingatlankezelő Vállalat központ, 16 óra. Előadó dr. Komócsin Mihály, felszólal Árendás József, Király Zoltán. 7. számú választókerület, Röszke, Művelődési Ház, 18 óra, előadó dr. Papp Elemér, felszólal Rusz Márk, Veszelinov Dánielné, dr. Juratovics Aladár. Május 21., kedd: 1. számú választókerület. Csap utcai pártház, 18 óra. Előadó dr. Dáni Mihály, felszólal Apró Antal. 2. számú választókerület. Ruházati Szövetkezet, 14 óra. Előadó Szolcsányi Gábor, felszólal Csókási Zoltánné, Gilicze Éva. Május 22., szerda: 8. számú választókerület, Zákányszék, Művelődési Ház. 17 óra. Előadó Török József, felszólal Bibók Istvánné, Szalma Éva, Borbás István. Május 23., csütörtök: 5. számú választókerület, Miihálytelek. Művelődési Ház, 16 óra. Előadó dr. Schmidt József, felszólal Árendás József. Király Zoltán, dr. Komócsin Mihály. 6. számú választókerület, Szőreg, Művelődési Ház. 18 óra. Előadó Győri Imre. felszólal dr. Alföldi Lajos, dr. Karácsonyi Sándor. 8. számú választókerület, Rúzsa, pártház. 17 óra. Előadó Kozma Rozália, felszólal Bibók Istvánné, Szalma Éva. Borbás István. 9. számú választókerület. Kistelek, Postaforgalmi Szakközépiskola kollégiuma, 17 óra. Előadó dr. Antalffy György, Kánitz Zoltán. Május 27., hétfő: 4. számú választókerület. Volán 10. Számú Vállalat központja, 15 óra. Előadó Oláh Miklós, felszólal Takács Imréné. Kirí Szilveszterné. 6. számú választókerület. Gabonakutató Intézet, 16 óra. Előadó dr. Cserháti István, felszólal dr. Alföldi Lajos, dr. Karácsonyi Sándor. 7. számú választókerület. Szatymaz. Művelődési Ház, 18 óra. Előadó Gyárfás Mihály, felszólal dr. Rusz Márk, Veszelinov Dánielné, dr. Juratovics Aladár. 9. számú választókerület, Balá6tya. kultúrház. 17 óra. Előadó Kánitz Zoltán, dr. Antalffy György. Május 28., kedd: 3. számú választókerület, gumigyár, 14 óra 30 perc. Előadó Szabó G. László, felszólal Bödöné Rózsa Edit, Tóth Józsefné. 7. számú választókerület, Forráskút, Haladás Tsz központja, 17 óra. Előadó Szabó Imre, felszólal dr. Rusz Márk, Veszelinov Dánielné, dr. Juratovics Aladár. 4. számú választókerület, MSZMP-székház (Eszperantó utca), 17 óra. Előadó Papp Gyula, felszólal Takács Imréné, Kiri Szilveszterné. Május 29., szerda: 3. számú választókerület, kábelgyár, 14 óra 30 perc. Előadó Horváth Lajos, felszólal Bödön é Rózsa Edit, Tóth Józsefné. A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád Megyei és Szeged Városi Bizottsága, a Hazafias Népfront Csongrád Megyei és Szeged Városi Bizotteága, a Csongrád Megyei és a Szeged Városi Tanács, a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa, valamint a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Csongrád Megyei és Szeged Városi Bizottsága május 24-én, pénteken délután három órakor Szegeden, a városi Sportcsarnokban rendezi meg a megyei választási nagygyűlést. A nagygyűlés előadója Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke lesz. Isongrád megye legna•bb szabású kulturális •zgalmanak, a MUNKA MŰVELTSÉG vetélkedő. megyei döntőjét rendezik ma, szombaton délelőtt Műsorajánlat bor, a zsámbéki tanítóképző főiskola adjunktusa. GRACE BUMBRY ÉS A CARMEN címmel tart lemezbemutatót a Szegedi Hanglemezklub május 20-án, hétfőn délután 6 órától a TIT Káállatbarát ráSz utca 11. sz. alatti klubira! kezdettel az Ifjúsági /.ban. A záró vetélkedőn 8 alkalommal az 4ád - a makói FEG 2. sz. perckek vendege - a beka jaban. trúnak Delta, a Hódiköt lcsz- NAGY BANDÓ ANDRÁS !yai János, az Elektrofém JOGI ESETEK SZEGEDEN dedikálja a közelmúltban ri Szövetkezet Elektron _ ez a címe a SZEGEÜIIRO- megjelent; Nyílt kártyákkal a Szegedi Szalámigyár DALMI KÁVÉHÁZ soron kö- c;mű dj nagylemezét május dame Curie, a KSZV vetkezö foglalkozásának, vy-án, hétfőn délután 2-től 5ylaki kenderfonógyárának amelyet május 20-án, hétfőn jg a Kölcsey utcai hangleféta, a Szentesi Vízmű Ju- este 7 órai kezdettel rendeznek mezbolfban. z Gyula, a Délép Vedres meg a Royalban. A házigazván és a Szegedi Ruhagyár da ezúttal dr. Fedor Attila, a inkasőr brigádja — méri megyei bíróság elnöke lesz, ze tudását. V HÜVELYK MATYI ci- ^Z^t^SS^nketóToglalközását a Déri i amerikai rajzfilmet veti- Vdfa Fülemtóe tJr^ Miksa Gépipari Szakközépisa gyerekeknek ma, szóm- k£ruu'Sn^ik 'kö- kolaban' Ezúttal Digitális °n ideiT 1 s/á'm alatti'Vás- víffi * SS Ki^ "úszetek konstrukciós felépíutca 1. szam alatti Vas ^ cl5hjv.isra ;Uadott téso címmel Kónya Gábor A TIT ELEKTRONIKAI KLUBJA május 20-án, hétbeVezetőt"mond dn^Barányl [ö,n dél"tán fél 6 órai kezdef" tel rendezi meg soron kovet:ZL Művelődési Házban. yanezt a filmet megnézhe- íllm elvesztéséért?; Hasznait tart eloadast. a gyerkőcök holnap, va- "ütök, uj áronA szegedi tevestudio rcgionap is, ugyanekkor a Dé- CSAK ANYANYELVEMEN "iHs adása május 21-én, ked:-klubban. LEHETEK IGAZAN ÉN - dc" este íel 7"t"1 lesz lathat0 t Magyar Rádió és Televí- « ^ KoszUJá^^zet A Sor Szimfonikus Zenekara- többek_között lapunk fennálIIANGVERSENYET ren i meg a filharmónia szim- megyei szervezeténei; ma- foglalkozik'_ látónak 75. évfordulójával is tikus bérletsorozatának 9. gyar nyelvi szakosztálya ren- A Molnár Dixielandet hallíccrljcként holnap, vasár- dez május 20-án. hétfőn dél- hatjai; rajongói május 20-án, ••> délelőtt fél 11-től a Ze- uUin 3 órai kczdettei a TIT hétfőn este 7 órától a Vár u. ; Színházban. Vezenyel a ... . . . 1. sz. alatti Délép-klubban. inországból érkezett Juk- ^urasz utca 11. sz. alatti Vendégként fellóp a Buda_ Pekka Saraste, közremü- klubjaban. Vitaindító elő- pestről érkezett bőgős, Jákó dlk: Szabadi Vilmos (he- adást tart dr. Kronstein Gá- Balázs is. lü). A műsorban Bartók, S.humann és Weber müvei i repclnek. A NAGY MEDVE FIAI ciri ü NDK-filmet vetítik az H iúsági Ház Mese-matinéján 1 Inap, vasárnap délelőtt 10 . ü kezdettel. 'Jgyancsa!; az Ifjúsági Ház 1 ottont május 20-án, héti délután 5 órától a M1CIVCKO KUCKÓJA rendeznysorozatnak is, ahol ez iijándék — gyermekeknek Sikeres előzetes gyermek- szek, cukorkák, nougátok, ránapot tartottak tegnap, pénte- gól; várták a betérő vendégeken a Tisza Füszért Dugonics ket, a Füszért dolgozói ajánutce 4. szám alatti bemuta- dékkal is kedveskedtek a kltótermében. A gyermekeket csínyeknek, vidéomesefilm-vetités vár- Az előzetes gyermeknap ta és a helyszínen vásárolhat- ma, szombaton 9-től 11 óráig lak a Füszért által kínált szé- még várja a gyermekeket és les édességválasztékból. Kek- a szüleiket. Falunap Deszken A közelmúltban jelentette nak alelnöke nyit meg. meg Deszk község tanácsa szólal Mándity Marin, a Deszk története és néprajza című vaskos monográfiát. A kötet megjelenése alkalmából a tanács végrefel a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Ezt követően a művelődési házban fél 4-kor ünnepi programot tartanak. hajtó bizottsága, az MSZMP melyen beszédet mond Gyöés a Hazafias Népfront községi bizottsága ma, szombaton délután könyvátadási ünnepséget rendez. A községi pártbizottság székházában (Felszabadulás utca 37/A) könyvankét lesz, melyet Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese. ri Imre, az MSZMP KB Ellenőrző Bizottságának tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke. A kulturális műsorban föllép a Bánát néptáncegyüttes, a deszki citerazenekar és aszszonykórus. A filmszínház előcsarnokában történeti es a HNF megyei bizottságá-'- -néprajzi kiállítás nyílik. Meghalt Kelemen Sándor Elvtársainktól mindig nehéz búcsúzni. Megrendülve vettük a hírt, hogy 65. születésnao jat már nem élte meg; Kelemen Sándor nyugállományú munkásőr alezredes hosszan tartó betegség után e hó 15-én este elhunyt. A bronzműves szakmát tanulta ki annak idején, a felszabadulásig ebben is dolgozott. 1945 januárjában lépett be a pártba, s az évben a politikai rendőrségen teljesített szolgálatot, majd a forradalmi ezred tisztje lett. Nem sokkal később ismét a szakmáját gyakorolja. A Ganz Villany munkása Budaoesten. A párt javaslatára innen vonul be katonának, tiszti iskolára küldik. Tanulmányai eredményes elvégzése után a határőrség tisztje lesz 1949-ben. Innen a belső karhatalomhoz kerül, ahol 1956 októberénele utolsó napjáig szolgál. Az ellenforradalom nehéz napjaiban is tudja, hogy hol a helye. Előbb karhatalmista, majd megkapja a munkásőregységnél a parancsnoki kinevezést. Tíz évig, 1987 októberéig vezeti az egységet. Nagy érdemei vannak abban, hogy a munkásőregység izmosodik és fejlődik. Bár egészségi állapota megromlik, mégis dolgozik a munkásőr-zenekar vezetőjeként. Munkásságát több kitüntetéssel ismerik el. Megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, a Jubileumi Emlékérem kitüntetést, az Árvízvédelemért Érem elismerést két alkalommal, a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, a 25 éves jubileumi emlékjelvényt, a Szolgálati Érdemérem 10, 15. 20, 25 éves fokozatát. Kelemen Sándor elvtárs temetése május 21-én, kedden délelőtt 11 órakor lesz szolgálati tiszteletadással a szegedi Belvárosi temetőben. Az MSZMP Szeged Városi Bizottsága, a munkásőrség Csongrád megyei parancsnoksága, a szegcdi Gera Sándor munkásőrcgység parancsnoksága cs személyi állománya Felfrissült az opera-Bánk Igazat kell adnom azoknak, akik fölhívták figyelmem az operai Bánk felújítására. Közvetlenül A nyugat lányának bemutatója utón látott hozzá a rendező Angyal Mária, meg persze a karmester Oberfrank Géza, s őszintén szólva akadt dolguk. nem kevés. A régi beállítást tudniillik a legjobb szándékkal sem sorolhattuk i sikeres operai produkciókhoz. zeneileg is lötyögött — így aztán alig kecsegjtetett operai nimbuszunk ápolásával az a nyugati országszélen indult tájsorozat, ami napokkal ezelőtt már Gyulára érkezett, Erkel-ünnepséggel, koszorúzással. Csütörtökön koraeste diátagozódásnak, jó szolgálatot őrülési jelenetben például tett Angyal Máriának, akii nemcsal; az intim jeleneteket fogalmazta meg bennsőségesen, de azok ellenpontozására — a palotásnál vagy, a temetésnél például — is be tudta népesíteni a színpadot esztétikusan. Több új énekes került a produkcióba. Közülük —' már szerepének súlya okán is — a színház friss „felfedezettjének", Irán Ildikónak teljesítményét kell kiemelni. Pár nappal a Cosi fan tutte Fiordiligije után Melinda egészen más karakterű, ám zeneileg éppoly (bár másképpen) igényes szólamát énekelte, kezdetben némi elfogód".tsággal. kok bérleti előadásán volt később azonban mind íülszaalkalmam tapasztalni a jótékony változást. (Egyébirán.1; szolid félházzal. dd legalább tisztességesen viselkedő fiatólokkal. nem úgy mint — hírlik — Vásárhelyen, ahol többször meg kellett állítani az előadást. Sinkovitsé k emlékezetes nemzeti színházbeli riiákbotránya óta, amtkor Katona drámájc'.'t szakította meg kínos intermezzo, úgy látszik, még mindig aktuális az ifjú publikum színházra nevelésének r>eda<"5"iáia.) összeszedettebb, ápolt. zeneileg-színpadon evaránt karban tartott az előadás. Varga Mátyás anynyit megcsodált .jtrükk.ie", amivel tér'nélkül is kénes illúzióját kelteni a térbeli badultabban. A Tisza-parti olyan megrázó erővel, tiszta poézissel, amire ténylíü csak a legnagyobbak lehe • tel; képesek. Gurbán Jánc: II. Endréje átható, intenzi/ hang. noha kissé differer ciálatlan, egyenes — mikét"; Bárdi Sándor nak sem ige. zán beérett még Ott". Andrejcsik István Biberach ja általában megfelelt, n ..régiek" közül pedig hac''i említsük a címszereplő Juhász József stabil föK"> hangjait, meg Gyimesi Kálmán Melis-szintü Tiborcá"; mint a zenei megvalósító i tartópilléreit. Hogv zeneitóg is „helyére került" a szeg?di Bánk bán — abbsrj Oberfrank Gézának vannak, elvitathatatlan érdemei. N. I. Sarlós István Szombathelyen Szombathelyen tegnap, oén- kifejezett érdekeinek és akateken választási nagygyűlést ratának kell megvalósulnia, tartottak. őszinte információk után. Ezen részt vett és be- most, a jelölések időszakában szedet mondott Sarlós István, — mondotta — gyakran tetaz MSZMP Politikai Bizott- ték íel a kérdést: van-e teságának tagja, az országgyű- kinlélyc a képviselőknek, lés elnöke . A többi között Szerintem minden embernek megállapította: van kisebb-nagyobb mérték A választások kitűnő lehe- ben, de azt tartom jónak, ha tőséget adnak arra, hogy egy embernek nem azért van szóljunk arról: milyen elkép- tekintélye, mert képviselő, zeléseink vannak a magyar hanem azért képviselő, mert demokrácia jelenlegi és jövó- kiérdemclte pmbprpk hibeli állapotáról. A döntésre 'érdemelte a/- emberei; biérett ügyekben a többség zalmut, azaz volt és van tekózvetlenül vagy közvetve kintélye. *