Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-02 / 101. szám

2 Csütörtök, 1985. május 2. Kádár lános látogatása angyalföldön Kádár Janns, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára kedden délelőtt An. gyalföldrc látogatott, hoRy — miként: sok éve már — a munkásszolidaritás nagy ünnepe előtt személyesen is üdvözölje az ipari negyed dolgozóit, s tájékozódjon a városrész életéről,' fejlődé­séről, az emberek hangula­táról. A vendéget a pártbizott­ság székházában Grósz Ká­roly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Bu­dapesti Pártbizottság első titkára. Deák Gábor, a XIII. 'kerületi Pártbizottsáe első titkára és Bornemissza Sán­dor, a városrész tanácselnö­ke köszöntötte. A párt-vég­rehajtóbizottság tagjainak körében Deák Gábor azzal kezdte tájékoztatójót, hogy az angyalföldi gyárakban, a munkások, a kommunisták közösségeiben mindenütt ta­pasztalható a XIII. kong­resszuson megfogalmazott fö célok támogatása. A tetty-ekészséget jelzik az idei első negyedév gazdasá­gi eredményei is: az orszá­gos átlagnál jobbakat mond­hat magáénak az an­gyalföldi üzemek legtöbbje. Az itteni gépipari gyárak több mint 6 százalékkal nö­velték kivitelüket. S a vál­lalatok többsége már be­hoztu azt a lemaradását, amelyet az év eleji energia­ellátási zavarok okoztak. Deák Gábor a választá­sokról szólva hangsúlyozta, hogv a „teltházas" jelölő gyűlések. a tennivalókat so­roló felszólalások jelzik a népképviseleti tpstületek megnövekedett szerepével kapcsolatos várakozást, az érdemi munkájuk iránti igényt. Az'összejöveteleken elhangzó vélemények azt. tükrözik: a lakosság a Ha­zafias Népfront programját mint a kongresszuson meg­fogalmazott. országépítő cé­lok foglalatát magáénak te­kinti. A tájékoztatót megkö­szönve Kádár János a párt­kongresszus határozatainak valóra váltásában sikereket, mindennapos feladataik el­végzéséhez cröt, egészséget kivant a jelenlévőknek, az angyalföldieknek. Kedves invitálásnak lett eleget ezután a párt fötit­ikára: a Thálmann utcai II. számú általános iskola Var­konyi György úttöröcsapa- , tának meghívólevelét még a párt XIII. kongresszusán kapta kézhez, amikor az út­törők köszöntötték a kül­dötteket. Hamar teljesült tehát a kérés, ahogyan a fogadtatás meleg percei mu­tatták, a pajtások őszinte örömére. A gyermeki kíván­csi.sáp és szeretet megannyi megnyilvánulása vette körül a vendéget, bármerre járt az iskolában. Az ünnepélyes csapatgyű­lésen Potecz Judit, az isko­la végzős tanulója köszön­te meg, hogy a pórt főtit­kára elfogadta a meghívá­sukat. Nagyobb társa mon­dandóját Zalotai Edit kisdo­bos is kiegészítette néhány szóval, majd 'a békét, a ta­vaszt, a májusünnepet kö­szöntő rövid műsort mutat­tak be a gyerekek. Kádár János a gyerekek­hez szólva felidézte: neki és küldött-társainak is jól­esett a pártkongresszus ne­héz munkája közepette a pajtások kedves üdvözlete. Most, hogy sikerült eleget tenni a meghívásnak — mondotta — meggyőződhe­tett róla: eredményes mun­kát végez az iskola és elis­merést érdemel az úttörő­csapat sokszínű élete is. Gratulált a sikerekhez és kérte a pedagógusokat: vál­tozatlanul ugyanilyen oda­adással végezzék nagyon fontos feladatukat, a fiata­lok neveléset, a diákoknak pedig jó tanulmányi ered­ményeket egészséget kívánt, majd emlékfát ültetett el az iskola udvarában. Ezt követően a főváros felszabadulásának 40. év­fordulóján megnyílt Angyal­földi Helytörténeti Gyűjte­ményt tekintette meg a párt főtitkára. Gerelyes Ede tu­dományos tanácsadó és Le­hel. Miklósné, a gyűjtemény vezetője kalauzolta őt a tárlaton, amely a gyáripar •kialakulásának kezdeteitől kiséri végig a nagy múltú városnegyed fejlődését, be­mutatva a munkásélet és -mozgalom hagyományait, a nagy megmozdulások és a hétköznapok emlékeit. Kádár János programja az Autóvillamossági Felsze­relések Gyárában folytató­dott. Visi Dezső igazgató, valamint Molnár Péter, a pártvezetőség, Perényi Já­nos, a szakszervezeti bizott­ság és Fehérvári Gyula, a KISZ-bizottság titkára fo­gadta az MSZMP főtitkárát. Az 1600 dolgozót foglalkoz­tató vállalat termékei: indí­tómotorok, egyen- és váltó­áramú generátorok többsé­gükben külföldre — főként az NDK-ba — kerülve vál­nak autóbuszok, teherautók részévé. A látogatás a forgá­csolómühelyben kezdődött, az egyik munkapadnál Nyu­lasz Ferencné betanított gépmunkással váltott szót Kádár János; a munkásnő elmondta, elégedett a körül­ményeivel, különösen, mióta megfelelő lakáshoz jutottak Csepelen. Bókai József gép­beállitóva! is kezet szoritott a főtitkár. A gyár egyik leg­régebbi törzsgárdatagjáról a beszélgetés során kiderült, hogy az immár 33 éve itt végzett munkája mellett a munkámrszolgá latban is helytáll. Mint a vendéglátók — • immár a szereidében járva — utáltak rá, saját fejlesz­• tesi részlegük munkája és uz utóbbi évtizedben vásá­rolt licencek eredményeként gyártmányaik minősége meg­felel a mai igényeknek így tisztes nyereséget hoznak a kollektívának. A szerelde volt a színhe­lye a gyáriak május elsejét köszöntő munkásgyülésé­nek is. Simon Lóránt szak­szervezeti bizalmi felszóla­lásában beszámolt azokról az erőfeszítésekről, amelye­ket az év eleji energiaellá­tási nehézségek közepette is lettek idei tervük időará­nyos teljesítése, a kongresz­szusi és felszabadulási mun* kaversenyben vállaltak va­lóra váltása érdekében. Ezután Kádár János kért szot: • — Köszönöm a meghívást, a szíves fogadtatást, örülök, hogy személyesen is köszönt­hetem Önöket, Önök révén a gyár egész kollektíváját, s átadhatom a Központi Bi­zottság üdvözletét, gratulál­hatok a munkasikereiket el­ismerő oklevélhez. Tudom, hogy e siker mögött sok munka — másfél milliárdos termelési érték — van. A mi 40 éve született új tár­sadalmunk a munka társa­dalma, mi nem mások ki­zsákmányolásából, hanem a magunk erejéből élünk, és boldogulásunk erőforrása a gépeket működtető ember értékteremtő tevékenysége — mondotta bevezetőben, majd rámutatott, hogy sok szó esett erről pártunk legutób­bi, XIII. kongresszusán is. E nyílt, minden fontos kér­dést felelősen megtárgyaló fórumon természetesen ele­meztük a mögöttünk levő, nagyon nehéz éveket is, ame­lyeket eredményesen küz­döttünk végig. S amikor eredményekről beszélünk, akkor mögöttük mindig a nép erőfeszítéseit látjuk. A tapasztalatokat összegezve kimondhattuk: ha nem egy­szerűen a több, hanem a jó, s még jobb munkára alapo­zunk, a szűk esztendőket lassan fokozatosan valóban magunk mögött tudhatjuk, mert jobb életünk feltételeit csakis munkával teremthet­jük meg. Ez volt kongresz­szusunk lényegi mondaniva­lója az országnak, s úgy ta­pasztaljuk, az emberek meg is értették. Bizonyítja ezt az a biza­kodó légkör is, amelyben felszabadulásunk 40. évfor­dulójáról megemlékeztünk, s s az a jó hangulat, amely­lyel a dolgozók országszerte készülnek május: l-re, a munkásosztály, a nemzetkö-. zi szolidaritás nagy ünnepé­re. Am az ünnep után ismét országos teendők várnak: zajlanak a jelölő gyűlések, hamarosan sor kerül az or­szággyűlési képviselő- és ta­nácstagválasztásokra. Előrehaladásunkhoz ma rendre, fegyelemre, köteles­ségtudásra, jobb munkára van szükség. Erre népünk­ben megvan a kellő akarat, egység, összefogás. Kell azon­ban még valami: béke! Ezért írtuk alá a közelmúltban — az érintett országok egysé­ges akaratával — védőpaj­zsunk, a Varsói Szerződés meghosszabbításáról szóló dokumentumot — fejezte be köszöntőjét Kádár János, s jó egészséget, további sike­reket kívánt a gyár dolgo­zoinak (MTI) Május elsejét ünnepelte a világ Moszkva A moszkvai Vörös téren, a Lenin Mauzóleum mellvéd­jéről Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió párt- és állami ve­zetői köszöntötték a május 1-i felvonulás több százezer résztvevőjét. A hatalmas transzparen sek az SZKP és a szovjetál­lam bel- és külpolitikáját, a párt és a nép egységét élte­tik, a világ más országainak munkásosztályával és dolgor zóival vállalt szolidaritást hirdetik, további munkasi­kcrekre, a tizenegyedik öt­éves terv feladatainak ered­ményes teljesítésére, a soron következő, XXVII. pártkong­resszus méltó köszöntésére szólítanak fel. Számos jelszó emlékezik meg a nagy hon­védő háborúban a hitleri Németország felett aratott győzelem negyvenedik év­fordulójáról. Lengyelország Szerdán délelőtt 10 órakor kezdődött meg a lengyel fő­város dolgozóinak máius 1-iei felvonulása. Plakátok, feliratok, vörös és fehér-pi­ros nemzetiszínű zászlók dí­szítették a házakat. A Grzybowski téren, az egykori munkásmegmozdu­lások színhelyén, olt volt Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, miniszter­elnök, Henryk Jablonski, a lengyel Államtanács elnöke, a oárt- és állami élet több más vezetője. Wojciech Jaruzelski a sok ezer összegyűlt előtt beszé­det mondott. Testvérmegyei táviratváltás Május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe alkalmából Szabó Sándor, az MSZMP Csong­rád Megyei Bizottságának első titkára és dr. Petrik István, a megyei tanács elnökének általános helyet­tese táviratban köszöntötte a szovjetunióbeli Odessza terület, a lengyelországi lódzi terület, a jugoszláviai Vajdaság, a romániai Temes megye, és a spanyolor­szági Valencia terület vezetőit. A táviratban Csongrád megye vezető testületei és dolgozói nevében jókíván­ságaikat fejezték ki a testvéri területek lakosságának és további Sikereket kívántak. Az említett testvérme­gyék és területek vezetői a nemzetközi munkásszoli­daritás ünnepén ugyancsak táviratban köszöntötték Csongrád megye vezető testületeit, dolgozó népét, egész lakosságát. Szocialista Etiópia A Szocialista Etiópia dol­gozói Addisz Abebában és az ország más városaiban tar­tott ünnepi gyűléseken, fel­vonulásokon juttatták kife­jezésre hűségüket a proletár dezvényeket tartottak május 1. alkalmából, sok új léte­sítményt avattak. NDK A hitleri fasizmus legyő­zése 40. évfordulójának je­gyében ünnepelte a Német internacionalizmus elveihez. Demokratikus Köztársaság A nemzetközi munkásszoli­lakossága május elsejét, a daritás ünnepének tiszteleté­nemzetközi munkásosztály re országszerte kommunista ünnepét. szombatokat és vasárnapo­Berlinben, a Kari Marx kat szerveztek az elhúzódó sugárúton félmillió ember szárazság súlyos következ­vonult végig a díszemelvény ményeinek mielőbbi felszá­eiött. A tribünről Erich Ho- molása érdekében, necker, az NSZEP KB főtit­kára, államfő, Wilü Stoph India miniszterelnök és az NDK párt- és állami vezetésének más kiemelkedő személyásé A nagy indiai szakszerve­zetek által szervezett új­gei köszöntötték a csaknem delhi, bombay-i és kalkut­hat óra hosszat tartó felvo- tai tömeggyűléseken és fel­nulás résztvevőit. Bulgária A bolgár fővárosban ezút­vonuláskon a béke megszi­lárdításáért és a nukleáris háború veszélyének elhárí­tásáért, az imperializmus agresszív politikája ellen ví­Csehszlovákia A hűvös, borongós időjá­rás ellenére százezernél is többen gvűltek össze szer­dán a prágai Letna fennsík­járt a dolgnz.ók hagvpmányos május l-.jei felvonulására. A prágai felvonulókat a kfízéli Július Fúcík művelődési és pihenőparkban változatos program várta. Az esti órá­kig pezseg a majális, több tucatnyi szabadiéri színpa­don Csehszlovákia legjobb hivatásos és amatőr együt­tesei adnak műsort Románia Május 1. alkalmából Bu­karestben kedden délután ünnepi gyűlést tartottak a sport- és kultúrpalotában. Május 1-ién Romániában már évek óta nem tartanak felvonulást, viszont a dolgo­zóknak május 1. kettős ün­nepet jelent, mivel május 2. is munkaszüneti nap. A megyékben, Vidéki vá­rosokban szintén ünnepi ren­tal is a Szeptember 9. téren volt harc- az orsza? nemzeti került sor a szófiai dolgozók egysege es integntasa bizto­május 1-i felvonulására. A Szófia központi terén eloterbe. kerületenként felvonuló fő­városiak éltették a békét és a leszerelést, a szovjet—bol­gár barátságot, a szocialista országok együttműködését. sítasának kérdései kerültek Kanada Vietnam A vietnami háború győzel­A Kanadai Kommunista Párt május éteeje alkalmá­ból üzenetben fordult a ka­nadai dolgozókhoz. Az üze­net elítéli a dolgozók jogai­nak megnyirbálására tett ki­mes befejezésének 10. évfor- serleteket, a konzervatív dulóje. jegyében ünnepelték kormánynak azt a törekve­meg szerdán Hanoiban és sét- ho§y a gazdasági válság Vietnam többi városában minden terhét a nep vallara május l-jét. A felvonulók baI],tsaT;iA színes plakátokon adtak szá- ~ mot termelési eredményeik­ről, a jelszavak méltatták az ország elmúlt tízévi fejlődé­sét. Laosz Több mint tízezer ember gyűlt össze szerdán a laoszi főváros stadionjában. hogy részt vegyen a május 1-jei ün­nepségen. Thitsoy Sombat­nista Párt üzenete rámutat: Kanadának csatlakozni kell az amerikai kormány űr­fegyverkezési terveit elítélő országokhoz és meg kell ta­gadnia bármilyen részvételt e tervekben. Nicaragua A Sandinista Nemzeti Fel­szabaditási Front (FSLN) Várkonyi Péter megbeszélései Algériában 0 Algír (MTI) Várkonyi Péter külügymi­niszter Ahmed Taleb Ibra­himi, az Algériai Demokra­tikus és Nepi Köztársaság külügyminisztere meghívasa­ra 1985. április 27—30. kö­zött. hivatalos látogatást tett Algériában. Várkonyi Petert kedden ta­gadta Sadli Bendzsedid köz­társasági elnök, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) főtitkára. A magyar külügy­miniszter találkozott Rabah BitatUd. az algériai Népi Nemzetgyűlés elnökével, az FLN PB tagjával, valamint Zituni Messzaudival, a KB tagjával, könnyűipari mi­niszterrel. Várkonyi Péter két alkalommal tárgyalt ven­déglátójával, Ahmed Taleb Ibrahimival. Hivatalos látogatása beie­jeztével kedden hazaérkezett Algériából Várkonyi Péter külügyminiszter. Jfc i' ill':'/: ~ HJ ; ; •• l^fiíl: RAOIOTELEH REAGAN BONNBAN Ronald Reagan, az Ame­rikai Egyesült Államok elnö­ke, szerda délelőtt több na­pos, hivatalos látogatásra a Nemet Szövetségi Köztársa­ságba érkezett. MARJAI JÓZSEF TÖRÖKORSZÁGBA UTAZOTT Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese Kaya Érdem török miniszterel­nök-helyettes meghívására kedden Törökorszába uta­zott- Kíséretében van Török István külkereskedelmi ál­lamtitkár, a magyar—török gazdasági vegyes bizottság társelnöke és több vállalati vezető. MI LEBEG A CHALLENGERBEN? Számos kellemetlenség, üzemzavar gátolja a hétfőn indított amerikai űrrepülő­gépén, a Challengeren folyó munkát. Az egyik legkelle­metlenebb apró gond: a kí­sérleti patkányok és majmok ketrecének tisztítása során az eledel és az ürülék nagy­számú „morzsája" kezdett le­begni az űrlaboratórium bel­sejében. A súlytalanság hely­zetében a morzsákat nem le­hel könnyen összegyűjteni — így, bár egy részüket a légszűrők megkötötték, más részeik a visszatéréséig le­begni fognak. AMERIKAI EMBARGÓ NICARAGUA ELLEN Ronald Reagan amerikai elnök szerdán totális keres­kedelmi embargót rendelt el a haladó nicaraguai rendszer eilen. Mint Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője, szerda délutáni, bonni sajtóértekez­letén közölte, a kereskedelmi kapcsolatok megszakítása mellett az amerikai kormány felmondta a két ország ba­ratsági, kereskedelmi és köz­lekedési szerződését, vala­mint leállította az Egyesült Államok és a Nicaragua kö­zötti légi- és hajóközleke­dést. Agresszív lépését Rea­gan azzal próbálta indokol­,ni, hogy Nicaragua — úgy­mond — fegyveres akciókkal a forradalmat akarja expor­tálni Közép-Amerika többi országába. douang, a laoszi szakszerve- Országos Vezetősége május zeti szövetség elnöke mon- alkalmából kedden üzene­dott beszédet, amelyben or- tet intézett az ország dolgo-­szága támogatásáról biztosi- /óihoz, és felhívta őket, hogy totta a békeért, nemzeti füg- tegyenek fokozott erőfeszíté­getlensegért, demokráciáért seket a külső agresszió okoz­és társadalmi haladásért ta nehézségek — köztük a küzdő népeket. hivatalosan még be nem je­lentett amerikai kereskedel­K'na mi blokád várható kedvezőt­Szórakozással, pihenéssel Ien hatásainak — leküzdésé­tóltötték el Peking dolgozói re­a május elsejét, amely idén egybeesett a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség Ausztriában, ahol a mun­fennállásának 60. évforduló- ka ünnepe hagyományosan jávai. A Zsenmin Zsipaofel- munkaszüneti nap, ország­szólitotta a 120 millió fős ki- szerte ünnepségeket, felvo­nai ipari munkásságot, va- nulásokat tartottak. A szo­iamint a kormányzati szer- ciálista párt nagygyűlésén vek dolgozóit, hogy aktívan Fred Sinowatz kancellár, a vegyek ki részüket a kínai párt elnöke emlékeztetett az gazdasági reformok sikerre ország felszabadulásának, a viteléből. Az idei május el- part újjáalakulásának 40. ev­sején öltötték fel új egyen- fordulójára, s a független ruhájukat a kínai hátteret- Au6zU,at ú»iiteremtö áUam­Ausztria katonái. Az egyenruha váll­lapos, de nem tünteti fel a rangot. Mongólia szerződés közelgő jubileumá­ra. Japán Szerte Japánban több mint 4 millióan ünnepeljék május A mongol főváros dolgo- else^ A munka al" zói a Szuhe Bátor téren tar- kalmából tartott központi tották meg ünnepi felvonu- rendezvényre — mintegy íél­lásukat. A tribünön foglaltak :ni,IIÓ munkás és alkalma­helyet a párt- és az állam .. _ . ,. vezetői, élükön Dzsambin zott észvételével - Tok.o Batmönh-vel, a Mongol Né- egyik legnagyobb parkjában pi Forradalmi Párt KB fő- került sor, de emellett még titkárával. A mongol felvo- csaknem 1200 helyen — az nulókkal együtt ünnepeltek :_ , a testvéri szoc.alista orezá- orszae valamennyi ^rto™­gok Mongóliában dolgoeó nyában — voltak május el­szakemberei és munkásai. sejei megemlékezések.

Next

/
Thumbnails
Contents