Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-31 / 75. szám

Szombat, 1985, március 30. 11 Áz MSZMP Xlll. kongresszusának határozata C A párt művészetpolitikájának vál­tozatlan alapelve az alkotás szabad­ságának biztosítása, a művészi kezdemé­nyezések, kísérletezések támogatása, az alkotóműhelyek önálló, felelős működésé­nek segítése. Az irodalomra, a művésze­tekre, jellemző sokszínűség feladása nél­kül arra kell törekedni, hogy az érték­rendet a szocialista, humanista szellemi­ségű művek határozzák meg. Nem sza­bad teret engedni az eszméiktől idegen, szocialista viszonyainkat eltorzító törek­véseknek. A közművelődésben a tartalmi fejlesz­tés alapkövetelménye a közvetített érté­kek tudatosabb kiválasztása. Korszerűsí­teni kell a művelődési intézmények mun­káját. A művelődési igények felkeltésé­ben és kielégítésében különösen fontos szerepe van a televíziónak és a rádiónak. Helyezzük szélesebb alapokra az öntevé­keny művészi, művelődési csoportok mun­káját. A művészeti és a kulturális életben erő­síteni kell a párt elvi irányító és kezde­ményező szerepét. Ettől elválaszthatatlan a kommunisták egysége, felelősségtudatuk növelése, az irányító munkában az elvsze­rűség, a szervezettség, a fegyelmezettség fokozása, a marxista kritika erősítése. í Az ideológiai munkát a politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásával szoros egységben kell fej­leszteni. E munka eredményessége fontos mércéje a pártszervek és a pártszerveze­tek egész tevékenységének. Minden kom­munista kötelessége, hogy határozott ki­állással, meggyőző érveléssel lépjen fel eszméink és politikánk mellett, a szocia­lizmustól idegen nézetekkel szemben. Á párt és a tömegszervezetek A A szocialista építőmunka sikeres folytatásának fő követelménye, hogy erősödjön a párt vezető szerepe, tovább szélesedjen eszmei, politikai befolyása. Ehhez arra van szükség, hogy a párt ma­ga is emelje munkájának színvonalát, fej­lessze munkastílusát és munkamódsze­reit. A vezető szerep gyakorlásának alapja a marxista—leninista politika. Ennek ér­vényesülése nagymértékben függ a hatá­rozatok végrehajtásának megszervezésé­től és ellenőrzésétől. Munkánknak ma ez a gyenge pontja. Minden szinten na­gyobb figyelmet kell fordítani a munka megszervezésére, a végrehajtásra és az ellenőrzésre. A pártszervezeteknek, a kommunistáknak első rendű feladatuk, hogy a pártonkívülieket bevonják a kö­zös gondolkodásba és cselekvésbe. A párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységének folyamatos meg­újítását segíti a demokratikus centraliz­mus megvalósulása a pártéletben. A párt­testületekben, a pártfórumokon folytatott szabad vitának, a pártszerű kritikának és önkritikának lényeges, szerepe van a po­litika formálásiban, az egység létrehozá­sáén. Az egységnek a párt politikája melletti kiállásban és a megvalósításban tanúsított helytállásban kell kifejeződ­nie. A párton belüli demokratikus, nyílt kö­zösségi viszonyok hatnak az egész köz­életre. Az eddiginél több lehetőséget kell teremteni, hogy a párttagság a nagyobb horderejű társadalmi kérdések eldöntése előtt a párt fórumain véleményt nyilvá­níthasson, javaslatokat tehessen, jobban részt vehessen a döntések előkészítésé­ben. A többségi döntést a fegyelmezett végrehajtás kövesse. Szükséges a partéiét szabályainak következetes megtartása, a fegyelem megszilárdítása, politikánk vé­delme mindenfajta torzítással szemben. O A párt politikájának kidolgozásá­ban, végrehajtásában és ellenőrzé­sében lényeges szerepe van az alapszer­vezetek és a taggyűlések önálló, kezde­ményező munkájának. A pártszervezetek alkossanak olyan jó szellemű közössége­ket, amelyek elősegítik, hogy a párttago­kat még inkább a példamutató helytál­lás, a szerény, fegyelmezett magatartás jellemezze. A párt belső életének, munkastílusá­nak fejlesztése elsőrendű feladat. Erősíte­ni kell a pártmunka mozgalmi jellegét, vissza kell szorítani és fel kell számolni a hivatali felfogást és stílust, a formaliz­hiust. ^ A tagfelvételek során nagy figyel­met kell szentelni annak, hogy a társadalom minden rétegéből azok kerül­jenek a pártba, akik aktívak a közélet­ben, szocialista módon élnek, munkájuk, magatartásuk, társadalmi tevékenységük alapján megbecsülést élveznek. Tudato­sabb politikai meggyőző és szervező te­vékenységet kell végezni, hogy a" dolgo­zó és tanuló fiatalok legjobbjai nagyobb számban és arányban kérjék felvételüket. Meg kell válni azoktól, akik nem tesznejt eleget kötelességeiknek, s akik alkalmat­lanná váltak a párttagságra. A A párt politikájának megvalósjtásá­ban, a társadalom feladatainak megoldásában kiemelkedő szerepük van a választott testületek tagjainak, a párt-, az állami és a társadalmi élet különböző területein tevékenyekdő vezetőknek. A Bárt ismét megerősíti azt az elvet és gyakorlatot, hogy — a párttisztségek ki­vételével — minden beosztást betölthet arra alkalmas pártonkívüli is. A káder­politikái elvekre alapozva a kádermunka gyakorlatát jobban hozzá kell igazítani a társadalmi-gazdasági fejlődés követel­ményeihez, a szocialista demokrácia ki­bontakoztatásához. A káderkérdéseket oldják meg kellő időben. A pártszervek és -szervezetek támo­gassák a kezdeményező, az újat felka­roló, a rendet és a fegyelmet megköve­telő vezetőket. A leghatározottabban fel kell lépni a hatalommal való visszaélés mindenfajta megnyilvánulása ellen. Szélesíteni kell a kádermunka demok­ratizmusát, növelni nyíltságát. A vezetők kiválasztását, munkáját jobban a közvé­lemény ellenőrzése alá kell helyezni. Ál­lami, gazdasági területen a vezető mun­kakörök többségét választás, illetve pá­lyázat útján kell betölteni; gyakoribbá kell tenni a meghatározott időre szóló kinevezéseket, megbízásokat. C A párt a politika kimunkálásában *** és végrehajtásában igényli az önál­lóan működő tömegszeevezetek és tömeg­mozgalmak, szövetkezeti érdekképviseleti szervek alkotó részvételét, számít kezde­ményezéseikre, épít tapasztalataikra, fi­gyelembe veszi véleményüket. A párt a tömegszervezeteket és -moz­galmakat jól bevált gyakorlatának megfe­lelően elvileg, politikailag irányítja, poli­tikáját az ott dolgozó kommunisták ré­vény érvényesiti. A kommunisták példa­mutató magatartásukkal és meggyőző munkájukkal növeljék a párt befolyását a tömegszervezetekben és -mozgalmakban. Pártunk támaszkodik a szakszervezetek­re, a munkásosztály, a bérből és fizetésből élők legátfogóbb szervezeteire. A magyar szakszervezetek továbbra is vegyenek részt a politika kimunkálásában, elfogad­tatásában és meg valósi tusában. Erősítsék érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékeny­ségüket, mert ez a feltétele annak, hogy befolyásuk fokozódjék. A szocialista mun­kaverseny és brigádmozgalom megújítá­sával járuljanak hozzá a munka társadal­mi megbecsülésének növeléséhez. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség a magyar ifjúság egységes politikai szervezete; a párt irányításával, szerveze­tileg önállóan működik. Az ifjúsági szö­vetség vegye jobban figyelembe az egyes ifjúsági korosztályok és rétegek sajátossá­gait, érdeklődését, törekvéseit, védje ér­dekeiket, nevelje tagságát, a fiatalokat szocialista hazánk szeretetére, felelős ma­gatartásra és cselekvésre. Segítse elő, hogy a fiatalok ismerjék meg jobban nemzeti történelmünket, a szocializmus építésének magyarországi tapasztalatait. Fokozza erő­feszítéseit az ifjúság soraiban is tapasz­talható helytelen nézetek és magatartás leküzdéséért. A párt szervei és szervezetei közvetle­nül felelősek a hozzájuk tartozó KISZ­szervezetek irányításáért, támogatásáért. A Magyar Üttörők Szövetsége a jövő­ben is tegyen eleget kötelességeinek: szervezze a gyermekek közösségeit, segít­se az iskolai oktató- és nevelőmunkát. A Hazafias Népfront vállaljon nagyobb szerepet a szocialista építést, a társadal­mi viszonyok szocialista fejlődését szol­gáló erőfeszítésekben. A szövetségi politi­kát követve erősítse népünk üsszeforrott­ságát, mozgósítson az ország feladatainak megoldására. VII. Szovjetunió Kommunista Pártjával, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom legtapasztaltabb erejével. Fejleszti együttműködését a szocialista országokban tevékenykedő testvérpártokkal. Fejleszti kapcsolatait a tőkés országokban működő kommunista és munkáspártokkal, figye­lemmel kíséri alkotó útkeresésüket, szoli­dáris velük, és támogatja a monopoltőke hatalmának korlátozásáért, a demokra­tikus jogok védelméért és kiterjesztéséért, a társadalmi haladásért vívott küzdelmü­ket. Bővíti együttműködését a fejlődő or­szágok kommunista és munkáspártjaival, különös figyelmet fordít az újonnan lét­rejött marxista—leninista, pártokra, segíti őket igazságos harcukban. O Pártunk szolidáris a fejlődő orszá­£ok nemzeti felszabadító mozgal­maival, nemzeti demokratikus pártjaival, támogatja küzdelmüket népeik független­ségéért és társadalmi felemelkedéséért. A Magyar Szocialista Munkáspárt to­vább építi kapcsolatait a szocialista, a szociáldemokrata pártokkal. Hasznosnak tartja a véleménycserét minden olyan párttal, mozgalommal, amely felelősséget érez a béke ügyéért. Az ideológiai ellen­tétek, a társadalmi fejlődés és a nemzet­közi elet egyes eseményeinek, tényeinek eltérő megítélése nem akadályozhatja, hogy összefogjunk, együttműködjünk velük az emberiség sorsát érintő legfontosabb nem­zetközi kérdések megoldásában, a világ­béke megőrzésében, a leszerelésért folyó küzdelemben, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének és kölcsönösen előnyös kapcso­latainak előmozdításában. \ • * • Pártunk, forradalmi küldetésének megfelelően, történelmi felelősséget vállalt a szo­cializmus magyarországi felépítéséért. A szocialista forradalom győzelemre vitelével népünk bizalmából nemzetünk vezető erejévé vált. Polifikája kifejezi, hűen képviseli népünk érdekeit. Ugyanakkor a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szerves része is, szolidáris a szocializmusért folyó világméretű küzdelemmel. A szocializmus építésének magyarországi eredményei egyaránt szolgálják népünk felemelkedését, a tár­sadalmi haladás, a szocializmus és a béke egyetemes ügyét. (MTI) Külföldi delegációk elutazása A párt nemzetközi tevékenysége A A Magyar Szocialista Munkáspártot nemzetközi tevékenységében a pro­letár internacionalizmus élvei vezérlik. Készt vállal a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának erősíté­sében, közös ügyünk előmozdításában. Fontosnak tartja az alkotó szellemű, nyílt elvtársi véleménycserét, ennek két- és többoldalú formáit. Pártunk szorosan együttműködik a Az MSZMP XIII. kong­resszusán részt vett külföl­di delegációk elutaztak Bu­dapestről. Pénteken elutazott Buda­pestről a Szovjetunió Kom­munista Pártjának küldött­sége, amely részt vett a Magyar Szocialista Munkás­párt XIII. kongresszusán. A delegációt Grigorij Roma­nov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára ve­zette. A küldöttség tagjai voltak: Konsztantyin Rusza­kov. az SZKP KB titkára. Alekszandr Homjakov, az SZKP KB tagja, az SZKP Tambov területi bizottságá­nak első titkára és Vlagyi­mir Bazovszkij, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete. aki állomáshelyén ma­radt. A vendégek búcsúzta­tására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Németh Ká­roly, az MSZMP főtitkárhe­lyettese, Szűrös Mátyás, a. KB titkára. Kótai Géza,- a KB külügyi osztályának ve­zetőié és Rajnai Sándor, ha­zánk moszkvai nagykövete. Ugyancsak hazautazott Budapestről n Bolgár Kom­munista Fájt küldöttsége, amely Csudomir Alekszand­rovnak. a BKP KB Politi­kai Bizottsága tagjának, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsa első elnökhe­lyettesének vezetésével vett részt a kongresszuson. A de­legációt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagia, miniszterelnök­helyettes búcsúztatta a bu­dapesti légi kikötőben. Elutazott fővárosunkból a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének delegációja, amelyet Dragoszlav Marko­vics, a JKSZ KB elnökségé­nek tagja vezetett. A dele­gációt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja búcsúztatta. Elutazott a Koreai Mun­kapárt küldöttsége, amely Pak Szong Csolnak. a Ko­reai MP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a KNDK alelnökének vezetésével vett részt az MSZMP kongresz­szusán. A, delegációt Szű­rös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára búcsúztatta. Hazautazott a Kubai Kommunista Párt küldöttsé­ge amely Armando Hart Dávalos a KKP KB Politi­kai Bizottsága tagja, kultu­rális miniszter vezetésével vett részt az MSZMP kong­resszusán A dtjleíTá- ót Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a budapesti pártbizott­-s- első titkára búcsúztat­ta. Elutazott < a Lengyel Eevesült Munkáspárt kül­döttsége. amely Tadeusz Porebskinck, a LEMP KB Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vett részt a kongresszuson. A delegációt a Ferihegyi repü­lőtéren Aczél György. az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB Társada­lomtudományi Intézetének főigazgatója búcsúztatta. Ugyancsak hazautazott a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége, amelyet Cerendasin Namszraj, az MNFP Politikai Bizottságá­nak tagja a Központi Bi­zottság titkára vezetett. A delegációt a repülőtéren Borbándi János az MSZMP Központi Ellenőrző Bizott­ságának tagia búcsúztatta. Elutazott Budapestről a Német Szocialista Egység­párt küldöttsége, amely Werner Jarowinskynak, az NSZEP KB Politikai Bizott­sága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezeté­sével vett részt az MSZMP kongresszusán. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ha­vasi Ferenc, az MSZMP Po­litikai Bizottságának taeia. a Központi Bizottság titká­ra. Hazautazott a Román Kommunista Párt küldöttsé­ge. amely Lina Ciobanu, az RKP KB Politikai Végre­hajtó Bizottsága tagiának, a Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének vezeté­sével vett részt a koneresz­szuson. A delegációt Sarlós István, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagia. az országgyűlés elnöke búcsúz­tatta. Az MSZMP XIII. kong­resszusán részt vett delegá­ciók közül további pártok küldöttségei is hazautaztak már Budapestről. Elutazott a Belga Kom­munista Párt Roland Ja­cobs a Belga KP KB Poli­tikai Bizottság tapia a KB titkára vezette delegációja; a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKET.) kéo­viselőie. Kosrtnsz Szofok­leusz, az AKEL KB tagja; a Dán Kommunista Párt delegációja, amelvet Poul Vrnnnn-l ~ DKP KB Po­litikai Bizottságának tagja vezetett: a Finn Kommunista Part küldöttsége amelvnek ve­7 Vrl'k' ICri iirirtiJa. P7. FKP KB Politikai Bizottság tagja volt: i Francia Kommunista 1 ..rt delegációja, amelvet Maximé Gremetz. az FKP lag'3 :> KB külügyi tit­kára vezetett; Írország Kommunista Pártjának Jerry Mclntyre, az IKP Országos Végrehaj­tó Bizottságápak tagja ve­zette, küldöttsége; a Luxemburgi Kommu­nista Part delegációja, amelynek vezetője René Ur­bany. az LKP elnöke volt; a Nagy-Britannia Kom­munista Pártjának képvise­lője Lou Lewis, a Közpon­ti Bizottság Végrehajtó Bi­zottságának tagja; a Német Kommunista Párt delegációja, amelyet Hermann Gautier. az. NKP elnökhelyettese vezetett; a Norvég Kommunista Párt küldöttsége, amely­nek élén Asmund Langse­ter, az NKP Központi Ve­zetőségének tagja állt: a Nyugat-Berlini Szocia­lista Egységpárt Inge Kopp, a part elnökhelyettese, a Vezetőség Irodájának és Titkárságának tagja vezette delegációja; a Portugál Kommunista Párt küldöttsége. amelyet Carlos Brito, a Politikai Bi­zottság és az Állandó Poli­tikai Titkárság tagja veze­tett; a San Marino-i Kommu­nista Párt delegációja, ame­lyet Gilberto Ghiotti, a San Marino-i KP főtitkára veze­tett; a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége, amelynek vezetője Simon Sanchez Montero, az SKP Végrehaj­ló Bizottság tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára volt; a Svéd Baloldali Párt­Kommunisták küldöttsége, amelyet Lars Werner, a Svéd BP-K elnöke vezetett; a Török Kommunista Párt képviselője. • Haydar Kutlu, a TKP főtitkára; az Etióp Dolgozók Pártjá­nak küldöttsége, amelyet Teszfajc Dinka, az EDP Po­litikai Bizottságának póttag­ja. pénzügyminiszter veze­tett; a Kongói Munkapárt Jean.Pierre Nonault, a Köz­ponti Bizottság tagja vezet­te delegációja; a Madagaszkári Függet­lenség Kongresszus Pártjá­nak küldöttsége, amelyet Arsene Ratsifehera, a Poli­tikai Iroda főtitkára, a Leg­felsőbb Forradalmi Tanács tagja vezetett; a Sandinista Nemzeti Fel­szabadítási Front delegáció­ja, amelynek élén volt Car­los Nunez, az FSLN Országos Vezetőségének tagia. a nem­zetgyűlés elnöke állt; a Béke és Szocializmus fo­lyóirat szerkesztő bizottságá­nak képviselője. Jurij Szklja­rov, az SZKP KB póttagja, a folyóirat főszerkesztője; a Spanyol Szocialista Mun­káspárt képviselője: Enrigue Mugica és Elejandro Cercas, a Végrehajtó Bizottság tag­jai, országos titkárok. (MTI) \

Next

/
Thumbnails
Contents