Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-27 / 71. szám

12 Kedd, -1985. március 26. Megkezdődött a vita a beszámolók felett Grósz Károly: A KEB jelentését követően — az elfogadott ügyrendnek megfelelően — megkezdődött a vita az MSZMP Központi Bizottságának beszámolója, valamint a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése és az ezekhez kapcsolódó szóbeli kiegészítések felett Csente Jenő: Rendszeresen vállalni kell Váljék vonzóbbá a szénbányászat a párbeszédet politikánkról Az első felszólaló Grósz Károly, az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, a főváros küldötte volt. Grósz Károly a főváros csaknem 224 ezer kommunistája megbízásából jelentette a kongresszusnak, hogy a Központi Bizottság határozatának megfelelően készültek pártunk XIII. kongresszusára, majd így folytatta: — A kongresszusi irányelvek vitája jelentősen hozzájárult a pártegység erősítéséhez, a párton belüli demokrácia fejlődéséhez, a párt és a tömegek közötti kapcsolatok elmélyítéséhez. Az eszmecserék legfontosabb tapasztalata számunkra az, hogy a budapesti kommunisták magukénak vallják pártunk politikai céljait, a több évtizede következetesen folytatott, állandóan megújuló politikai vonalát. Most, amikor a szocialista építőmunka sok területén igyekszünk új módszereket találni, párttagságunk megnyugvással látja hogy a megújulási folyamatok élén mindenütt a párt és annak Központi Bizottsága áll. A budapesti kommunisták teljes mértékben támogatják pártunk vezetését a jövő cselekvési irányainak kimunkálásában, az új utak keresésében. A felszólaló köszönetet mondott a Politikai Bizottságnak, a kormánynak azért a támogatásért, amit a főváros fejlődéséhez nyújtott. Budapest társadalompolitikai céljai — A beszámolási időszakban — folytatta — érzékelhetően javultak a fővárosi lakosság életkörülményei. Erőfeszítéseink ellenére nem ilyen kedvező a kép a lakásellátás területén. Bár a mennyiségi lakáshiány lényegesen mérséklődött. mégis, több mint tízezer olyan lakásigénylőt •tartunk nyilván, aki a jelenlegi árak mellett minimális reménnyel vár önálló lakásra. A lakásigénylők száma egyébként 60 ezer felett van. Helyeseljük az állami bérlakások építési arányának növelését. Megkezdődött a városrészközpontok fejlesztése, mind fontosabbá vált a humánusabb lakókörnyezet kialakítása. A korábbinál nagyobb gondot és több pénzt fordítattunk meglevő értékeink megőrzésére, a főváros arculatát, hangulatát meghatározó, 6zép lakó- és középületek felújítására. Ugyanakkor a városépítés és a lakosság ellátásának néhány területén újabb megoldásra váró feszültség is keletkezett. A legutóbbi években politikai feszültségeket okozó tényezővé vált, hogy Budapesten nagy számban élnek olyan nyugdíjasok, akiknek az emelkedő megélhetési költségeket sem áthárítani, sem más jövedelemforrással kiegészíteni nincs módjuk. Ezért Is fogadják egyetértéssel a határozattervezetnek azt a törekvését, hogv emeliük az alacsony nyugdíjakat, és fokozatosan biztosítsuk a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. Erőfeszítéseink ellenére a fővárosban a bűnözés emelkedik. Nem sikerült kellő eredménnyel felléDni a csavargók, munkakerülők^ az italozó életmódot folyatató személyekkel szemben. Összegezve azt mondhatom, hogy Budapesten az utóbbi években alapvető társadalompolitikai céljainkat megközelítettük, de maradéktalanul megvalósítani nem tudtuk. A fővárosiak életkörülményei a társadalmilag legindokoltabb területeken javultak, azonban jelentős azoknak a száma, akiknek az életszínvonalát nem sikerült megőrizni. A határozattervezet gazdasági építőmunkáról szóló fejezetében az egyik legfontosabb — legjobban óhajtott, de a legtöbb vitát, kétséget kiváltó — mondat az, hogy „a következő években élénkíteni kell a gazdasági fejlődést". Grósz Károly szólott azokról a módszerekről, amelyekkel e szándék valóra váltható. — Tapasztalataink — mondotta — azt bizonyítják, hogy a magyar gazdaság igazi és viszonylag könnyen mozgósítható tartaléka az alkotó, cselekvő ember. A gazdasági fejlődés meggyorsítása szempontjából a csaknem 200 ezer műszaki értelmiségi tevékenységét tartom kiemelkedően fontosnak. A kutatási, műszaki fejlesztési feladatok végrehajtása döntően a jól képzett, kreatív szellemű és felelősséget is vállaló szakemberekre hárul. Manapság sokszor hivatkozunk az eszközhiányra, arra. hogy géneink műszaki színvonala jelentősen elmarad az élvonaltól — s ez mind igaz —, de a rajtuk előállított termékek minősége, korszerűsége azt mutatja, hogy még a meglevő lehetőségeinket sem használjuk ki maradéktalanul. Ez pedig a szellemi felkészültségen, a munkaszervezésen és ambíción múlik. A műszaki értelmiség szerepe A legutóbbi Pégy évtizedben a műszaki értelmiség relatív anyagi helyzete romlott, a műszaki alkotók elismerése hazánkban leértékelődik. Külön figyelmeztető. hogy a műszaki értelmiséget foglalkoztató munkaterületek közül az utóbbi tíz évben az iparvállalati műszaki értelmiség helyzete alakult a legkedvezőtlenebbül. így nem meglepő, hogy nagymértékben csökkent a műszaki pályák társadalmi tekintélye, vonzereje, de ennél még nyugtalanítóbb. hogy csökkent a műszakiak érdekeltsége a termelésben. Érdeklődésük a főálláson kívüli iövedelemszerzés felé fordul. A kisvállalkozásban részt vevő mérnököknek csak harmada végez kifejezetten mérnöki munkát. Ezért halaszthatatlanul sürgős anvagi megbecsülésük a teljesítmények alapján. A gazdasági fejlődés meggyorsításában meghatározó szerepe van továbbá a műszaki fejlesztésnek. A budapesti pártértekezlet úgy foglalt állást, hogy a következő ötéves tervben az elosztható javak nagyobb hányadát a felhalmozásra, és ezen belül a műszaki fejlesztésre kívánatos fordítani. De ezzel egyenrangú feladatnak .tartjuk a rneglevő, korszerű műszaki eszközök kihasználását. a technológia korszerűsítését a fegyelem megszilárdítását. Határozot•tan a differenciált fejlesztést tartjuk kívánatosnak. A visszafejlesztést — tisztelet a kevés kivételnek — nem akarja vállalni sem a gazdasági vezető, sem a pártmunkás. E téren nagyobb erélyre és kényszerre van szükség. Támogatjuk tehát a kiadott határozattervezetnek azt az igényét, hogy „gyökeres fordulatot kell elérni a nem gazdaságos, tartósan veszteséges termelés gazdaságossá tételében, illetve korlátozásában". De joggal vetődik fel a kérdés, miért nem tudtuk ezt a követelményt már régóta mindennapi életünk természetes részévé tenni? Miért szenzáció a nyolcvanas években, ha egy üzemet felszámolnak, ha néhány száz, esetleg ezer embert más munkaterületre irányítanak? Mert kevés a jelenséget felismerni. Mert program is kell a feladat végrehajtására, és társadalmi légkör annak befogadására. Ez utóbbi kialakításában meghatározó szerepe van a pártmozgalomnak. Vállalni kell az esetleges politikai konfliktusokat. Kijelenthetem. mi ennek vállalására készek vagyunk. Kötelességem kijelenteni, hogy a fővárosi iparban sem tudtuk következetesen végigvinni a szelektív fejlesztésre irányuló program végrehajtását. Á formalizmus ellen A közelmúltban megtartott taoevűléseken és pártértekezleteken mindenütt nagy figyelmet fordítottak a párt belső életének vizsgálatára. Örömmel tapasztaltuk, hogy nagy igény van a formalizmus elleni küzdelemre, a pártegység vitákban, eszmecserékben történő megújítására a pártépítési munka egyenetlenségeinek megszüntetésére. Mindez azt jelzi, hogy tagságunk óvja, félti a párt egységét, az ország életében betöltött szerepét. Erre a tenni vágyásra, aktivitásra építve kell növelni a párt vezető szerepét a jövőben is. A beszámolási időszakban többször megélénkült — hol jobbról, hol balról — a támadás a pártirányítás gyakorlata ellen, de a kellő válasz hatására el is csendesedett. Tapasztalataink ugyanakkor azt bizonyítják, hogy a sanda szándékoktól függetlenül is van javítanivalónk a pártirányításon, a határozatok végrehajtásának megszervezésében. Legfontosabbnak a mozgalmi jelleg továbbfejlesztését tartom. Rendszeresebben kell vállalni a párbeszédet politikánkról a pártonkivüliekkel. Másik feladatunk a pártmozgalom közösségi vonásainak erősítése. Fellépni a párton belül jelentkező — divatos szóval kifejezve — elidegenedés tünetei ellen. A mai helyzetünk minden kommunistától önálló gondolkodást,'ügyünk igazába vetett hitet, nagyobb politikai bátorságot követel. A tudatosság és a kommunista mozgalom erejébe, a marxizmus—leninizmus ügyébe vetett hit adja azt az érzelmi alapot, amely az érdekeken és a logikai megfontolásokon túl is összeköt bennünket, amely érzékenynyé tesz egymás gondjai és bajai iránt, amely felébreszti bennünk a felelősségérzetet. a segítőkészséget, amelv megacélozza tenni akarásunkat a iobb, szebb, emberibb jövőért — zárta beszédét Grósz Károly. Csente Jenő frontmester, a Tatabányai Szénbányák küldötte bevezetőjében arról szólt, hogy a Tatabányai Szénbányák egyik legnehezebb időszaka volt az elmúlt öt év. Ki merülöfélben vannak a régi bányák — már csak két akna működik —, ugyanakkor az eocénbányák még nem érték el a tervezett termelést. Ez nem kis feszültséget okozott a munkában és a vállalat eredményességében. A felszólaló rámutatott: a gondokat szaporította az is, hogy a kívánatosnál lassabban alkalmazkodtak az új bányák — régitől eltérő, szokatlanabb — természeti feltételeihez, nem tudtak még megfelelően használni a korszerű technikát. Utalt arra a gondjukra is, hogy évek óta csökken a fizikai létszám, legfőkéopen az a korosztály — a 30—45 év közötti — fogy, amelyre a legjobban lehet támaszkodni, számítani. Nincs megfelelő utánpótlás, a bányászmunka, a bányászélet ma nem vonzó a fiatalok számára. Ezt követően hangsúllyal szólt a gyakori túlmunkák okozta megterhelésről, ennek kedvezőtlen hatásairól. Ennek kapcsán elmondta: — Az elmúlt év elején tesLéránt Károlyné: tületi ülésen vitattuk meg a szocialista életmód kérdéseit. A vitában elmondtam: többségünk sok túlműszakot vállal, de vannak, akik csak keveset, mert inkább a családdal, gyerekkel töltik idejüket, pihennek, olvasnak, kikapcsolódnak. Kik cselekszenek helyesen? Kik élnek szocialista módon, ők vagy mi? Ügy gondolom, napjaink valósága adott választ kérdéseinkre: — mi a munkát vállaltuk és vállaljuk — de nem mondunk, nem mondhatunk le a szórakozásról, a kultúráról, az aktív pihenésről. A felszólaló kérte a kongresszus támogatását: a bányafejlesztések minél hamarabb eredményezzék azt, hogy a szabad szombatok és vasárnapok a szénbányászokra is vonatkozzanak, és a szocialista életmód számukra is valósággá váljék. — Kötelezettségeinket, vállalásainkat igyekeztünk mindig becsülettel teljesíteni — mondotta Csente Jenő. — Úgy érezzük azonban, hogy csökkent a társadalom megkülönböztetett figyelme munkánk iránt. A juttatások nem elég vonzóak, a munka nehézségi foka nem áll arányban azokkal a kedvezményekkel, amelyek a bányászokat megilletik. A felszólaló szerint a legfontosabb feladat a bányászutánpótlás biztosítása. Ehhez azt kérik a politikai vezetéstől és a kormányzati szervektől, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyekkel ismét tartósan és hosszú távon vonzóvá lehet tenni a szénbányászatot. Erre néhány konkrét javaslatot is tett: — A nehéz, föld alatti fizikai munka elismeréseként például 25 év után nyugdíjÍ

a lehessen menni, a toábbdolgozás lehetőségének meghagyása mellett. A bányászlakás-akció keretében épülő lakások legyenek szolgálati jellegűek, hogy ne tudja „elvinni" az, aki idő előtt otthagyja a bányát. — Megértjük a népgazdasá" helyzetét, hiszen az elmúlt hónapok szombatjain, vasárnapjain ezt tettünkkel bizonyítottuk. Ezen a télen, amikor az ország fázott, és nagyobb szükség volt az energiára, szocialista brigádjaink a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny keretében vállalkoztak a többletszén-termelésre. Az a kérésünk, akkor se feledkezzenek meg a bányászokról, a föld mélyének dolgozóiról, amikor az időjárás jobbra fordul — mondotta befejezésül. Á párt építhet az ifjúságra Leránt Károlyné, a Pápai Texlilgyar KISZ-bizottságának titkára, Veszprém megye küldötte hangsúlyozta: a párt építhet az ifjúság hazaszeretetére, tudására, tettrekészségére. A fiatalok — ezt igazolta a megye ifjúsága is eddigi munkájával — készek és képesek hazánk gyarapítására. A Veszprém megyében élő, tanuló és dolgozó ifjúság tömegesen részt vesz társadalmi-gazdasági programok kialakításában és megvalósításában. A fiatalok magatartását alapvetően a szocialista értékek vezérlik, s a még oly gyakori kritikus véleményük is ezek jegyében fogalmazódik meg. A kommunisták tanácskozásain sokoldalú megközelítéssel tárgyalták az utánpótlás, így az ifjúmunkás utánpótlás kérdését. A pápai Radics Sándor: üzem 85 éves múltjának minden értékére szükség van ahhoz, hogy megismertessék és megszerettessék a fonást és a szövést, ráadásul három műszakos termeléssel, ebben a könnyűiparnak nevezett, valójában nehéz iparágban — mondotta. Az út ehhez: korszerű tanműhely, új kollégium, munkásszálló, színvonalas szakmai kultúra és a gyár szeretete. Azonban ezeknél a lényeges feltételeknél is fontosabb a beilleszkedés, a munkássá válás folyamata. Ma is gyakori az ifjúságot érő kritika — ezek sokszor jogosak is —, ám azt is nagyon fontos hangsúlyozni: túl kellene már jutni a „milyenek a mai fiatalok?" kérdésfeltevésen, és ehelyett arról beszélni, azért tenni, hogy milyenek legyenek. Ügy tűnik, mintha feledésbe merült volna a munkásmozgalom régi, szép gyakorlata: az idősebb szaktársak segítették a pályára és a mozgalomba a fiatalokat. Napjainkban az ilyen hagyományok példája is fejlesztheti a mozgalmi jelleget; nagy szükség van az élettapasztalatokon és a segítő szándékon nyugvó okos szavakra, a célokat és az utakat tisztázó beszélgetésekre. Az irányelvek vitájáról szólva kiemelte: nemcsak figyelmet kapott a nők helyzete, hanem — a hagyományokhoz híven — maguk a nők is aktívak voltak a véleménynyilvánításban. A Papai Textilgyár nődolgozói ott voltak évtizedeken át az osztályküzdelmekben, a munkában mindig főszerep jutott nekik, és ma is példát mutatnak — tette hozzá. Mezőgazdasági üzemek gondjai Radics Sándor, a nagylengyeli Előre Termelőszövetkezet elnöke, Zala megye küldötte számot adott megyéje mezőgazdaságának fejlődéséről, eredményeiről. Elismeréssel szólt arról, hogy a párt agrárpolitikája mindig megkülönböztetett figyelmet fordított a kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó nagyüzemekre. Most viszont a megyében nagy gondot, bizonytalanságot okoz a szabályozók legutóbbi változása — hangsúlyozta. A kedvezőtlen adottságú üzemekre vonatkozó új szabályok ugyanis váratlanul nehéz helyzetbe hozhatják a zalai szövetkezetek többségét. A változtatások éppen a legrosszabb körülmények között dolgozó, tehát a leginkább költségérzékeny gazdaságokat érintik legerőteljesebben. Ezek körében az elvonás háromszor nagyobb, mint máshol. Ilyen mértékű eredményromlást nem lehet üzemi intézkedésekkel ellensúlyozni — mutatott rá. Számítások szerint a megyében a szövetkezetek nyeresége az idén várhatóan a tavalyinak a felére csökken. Az illetékes minisztériumok a várható kedvezőtlen hatások mérséklésére intézkedéseket tettek, s ezek a legégetőbb gondokat átmenetileg enyhítették. Szükséges azonban, hogy a most szerzett tapasztalatokat már 1986-tól a VII. ötéves terv szabályozóinál vegyék_ figyelembe. — A kongresszusi határozattervezet hangsúlyozza, hogy a kedvezőtlen adottságú üzemek gazdálkodása az adottságokhoz jobban igazodó termelési szerkezet és technikai felszereltség ezzel összehangolt fejlesztése révén váljon jövedelmezőbbé. A most érvénybe lépett intézkedések ezt nem segítik megfelelően. A felszólaló kitért arra is, hogy a szarvasmarhatartás alacsony jövedelmezőségű, pedig ez az ágazat nagyon jól illeszkedik a megye természeti adottságaihoz. Ez régi gondja Zala megyének és más, hasonló adottságú tájegységnek is. Vitán felül áll. hogy a kedvezőtlen adottságú területeken előállított terméKekre is szüksége van az országnak. Ezért a társadalomnak úgy kerül a legkevesebb áldozatába az itt élő emberek megélhetésének biztosítása, ha a természeti adottságoknak megfelelő mezőgazdasági termelést segíti elő. A szabályozórendszer erőteljes változásait a gazdagabb szövetkezetek képesek elviselni, a kedvezőtlen adottságú üzemek viszont könnyen egyensúlyukat veszthetik — hangsúlyozta a nagylengyeli tsz elnöke —, ez utóbbiak hosszabb idő múlva tudnak csak alkalmazkodni. A termőhelyi adottság tartós, azon nehéz változtatni. Ezért a mezőgazdasági nagyüzemek a szabályozástól több állandóságot várnak. — Nagy szükség lenne arra is, hogy a kedvezőtlen adottságú tájegységeket illetően olyan szilárd területfejlesztési alapelvek alakuljanak ki, amelyekre mind a közgazdasági szabályozás, mind a mezőgazdasági termelés hosszabb távon alapozhat. *