Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-11 / 34. szám

75. évfolyam 34. szám 1985. február 11., hétfő Ara: 1>S0 forint Y1LÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DÉL S

a példák sokaságát emlegethetnénk, de alighanem fölösleges Mint ahogyan azt. is fölöslegesnek tűnik hangoztatni, hogy a magyar népgazdaságban az ipari vállalatoknak, s a mezőgazdasági nagyüzemeknek van meghatározó szerepük, de e nagy szervezetek mellett, azokkal együttműk'- 've a kisebbek létjogosultságát kár volna vitatni. A vadhajtásokat viszont nyesegetni nemcsak érdemes. hanem szükséges is. A kongresszusi irányelvekből is az olvasható ki. hogy ezek az új szervezetek fokozatosan beépülnek a szocialista gazdaságba. Sokszínűség, hasznosság... -Ai új szervezetek fokozatosan beilleszkednek a szocialista gazdálkodási rendszerbe, hozzájárulnak a vállalati gadálkodás eredményeihez, a lakosság színvonalasabb ellátásához.'* (Idézet a XIII. pártkongreszszus irányelveiből.) % , f A

kongresszusa irányelvekből idézgetünk mostanában. Egy-egy mondatát, megállapítását ízlelgetjük, megpróbáljuk szembesíteni a gyakorlati életből vett tapasztalatokkal. Eljutunk egyik véglettől a másikig, míg gyorsan rájövünk arra is. hogy kiragadott példáink önmagukban nehezen magyarázhatók, érthetők. Együtt az egész, úgy kerek. Viszont ha- boncolgatjuk például a gazdasági kérdéseket, találunk kulcsfontosságú megállapításokat: ..Fokozni kell a gazdaság jövedelemtermelő képességét." Kimondani egyszerűnek tűnik ezt a mondatot, a célkitűzést megvalósítani ezerszer nehezebb. Mondogatjuk a magunkét: hatékonyság, termékszerkezet-átalakítás, szervezettség. fegyelem, technikai fejlesztés, rugalmasság, takarékosság. vállalkozókészség... De k ön-külön egyik sem áll meg a lábán. A közgazdasági szakemberek is állandóan azt mondogatják. hogy dolgozzunk hasznosabban, eladható termékeket gyártsunk. A hasznosság követelményében találkozhatunk manapság a legtarkább virágoskerttel. A kisszövetkezetektől kezdve a gazdasági munkaközösségekig, s egyéb vállalkozási formákig A vita körülöttük még ma is pezsgő, bár létjogosultságukat egyre kevésbé kérdőjelezik meg Közvetlen környezetünkben is gyakran látunk új vállalkozási formákat. A múltkor összetalálkoztam egy tévészerelővel, aki a szomszédos kisvárosban él és dolgozik. Újságolta, hogy önállósították magukat. Talán kiváltotta az iparengedélyt? — kérdeztem tőle. Aztán kiderült, hogy szó sincs erről, hanem szegedi központjuktól kaptak önálló elszámolási jogot Elmondta, hogyan és milyen körülmények között dolgoztak korábban és milyen lett a helyzetük, mint önállóknak. Gondolom sok hasonló „üzemegység" jár azonos cipőben. A fiatal szerelőről tudom, hogy szakmájának kiválósága. érettségi után egyetemre, főiskolára pályázott. Családi körülményei azonban nem engedték. Aa elektromos és a háztartási gépeket javító szövetkezetben szerzett képesítést. Viszonylag jól is keresett, föltételezésem szerint nem volt „rászorulva" erre az önállóságra. Példájuk azonban fölemlíthető, ha azt nem is mondhatjuk valami különlegesnek, egyedinek. Abban a szervizben azelőtt volt egy függetlenített vezető, egy adminisztrátor. egy rendelésfölvevő és egy takarítónő, s mindössze öt szerelő. A bevitt készülékéket kijavították, illetve a helyszínre mentek meggyógyítani a hibás berendezéseket. Nagyjából mindenki egyforma fizetést kapott. Ez már eleve nem tetszett néhány nagyobb tudású és fürgébb mesternek, s természetesen az sem. hogy a fölvevő irodában inkább terefere folyt, mint munka. Kapva kaptak az ajánlaton, legyenek önelszámolók. Ezt a központ is szívesen vette, hiszen az a részlegük évente 60 ezer forinttal szaporította a veszteségüket. Az ajánlat igazán kemény volt: a hatvanezres veszteség helyett fizessenek harmincezer forintot a szövetkezet központi kasszájába, a többivei gazdálkodjanak kedvükre. Árakat, javítási költségeket nem emelhetnek, a megvásárolt, illetve a központ raktárából elvitt anyagok, alkatrészek árával havonta kell elszámolniuk. S ki lett a főnök? Elmondta, hogy őt bízták meg társai a csoport vezetésével. Bátor legénynek bizonyult, s nem sokat teketóriázott. Leültek és megbeszélték, megtervezték a szerviz új vezetését. Első lépésük az volt. hogy kiszámították, mennyivel kereshetnek többet ha többet is dolgoznak. Aztán föltették a kérdést: szükség van-e mindenkire? Könnyen és gyorsan belátták, zavartalan munkájukhoz egyetlen tisztviselő is elegendő, hiszen az képes arra. hogy a megrendelőkkel foglalkozzon, sőt marad ideje arra is. hogy á szerelök adminisztrációját elvégezze, intézze a pénzügyeket, megrendelje az alkatrészeket. Takarító sem kell. hiszen a szerelőasztalát mindenki rendbe hozhatja. Végül tehát — természetesen közös megegyezéssel — megváltak a főnöktől és még két alkalmazottuktól. ..A verkli szépen megy tovább, van ugyan olyan társunk, aki csak annyit keres, mint^ a régebbi szép időkben, de vannak, akik kétszer hÁ-omszor annyit. A megrendelőink is jobban jártak, mivel gyorsabban kijavítottuk készülékeiket. Egy viszont igaz. többet dolgozunk." Kár a benzinért!? Szegeden, a Budapesti úti ÁFOR benzinkút néhány kockáját pergettük le. Azt kevesen tudják, hogy az ÁFOR közei 100 milliárd forint körüli forgalmával az ország egyik legnagyobb kereskedelmi vállalata. Az ÁFOR hálózatában 413 üzemanyagtöltő állomásnál lehet benzint, gázolajat és különféle motorkenőanyagot vásárolni. A kutak közül 73 éjjel-nappal nyitva tart. (Ilyen a szegedi is!) A töltőállomásoknál egyébként megindult egy újfajta kereskedés is, amely korszerűbb üzletpolitika megnyilvánulása. Az új üzleti vállalkozás nem más, mint alkalmazkodás a piac változásaihoz. Természetes, hogy az ÁFOR-benzinkutak profilja alapvetően nem változik ezután sem. Viszont törekszik a változatos és célszerű kínálatra, azt akarják elérni, hogy az általuk bevezetett cikkek jelentős részét a szakosított üzemanyagtöltő állomásoknál mindig meg lehessen kapni. Ezután is elsőbbséget élveznek az ÁFOR hálózatában nélkülözhetetlen autós felszerelési cikkek és apróbb alkatrészek, így az ékszíj, a megszakító, a gyújtógyertya, a trafó, a kondenzátor, a többi apró elektromos szerelvény, a benzinpumpa tartozékai, a szűrők és persze az autógumi. Sikert aratott — mint Szegeden is — a palackos gáz kutaknál történő cseréje. Erre közel húsz benzinkútnál és négy ÁFOR-telepen van már lehetőség. „Piszok idő!" — köszönnek egymásra az ismerősök a villamosmegállóban. Piszkosfehér azwút, és ónosesöcseppek koppannak az ablakokon. Felhajtott gallérjaik mögé húzzák a nyakukat az utcára merészkedők. Az Izabella hídon egy mellettem elhaladó teherautó fröccsent rám saras hózuhatagot. Amikor leolvad arcomról a hó, úgy érzem, mintha cigarettával égettem volna az arcom. Kitaposom az út széli havat, ahogy a Budapesti úti ÁFOR-benzinkúthoz érek. A „kutasok" munkájáról akartunk írni, amikor először beszéltünk a kút vezetőjével: Az első megbeszélés sikerrel zárult, a második már megkötéseket javasolt, a harmadik pedig egyenesen megtiltotta! — Ki ne írja a nevünket —, mondja a két ügyeletes benzinkutas vasárnap délben. Igazolásképp elébem tesznek egy „vezéri" utasítást A stenciles papíron a kötelességek áradata és a tiltások nyolcszoros bekezdése. Nem nyilatkozhat, nem mondhatja el... Nem lehet véleménye, ha kérdezik, azt felelheti, hogy itt sem vagyok ... Pedig csak az életükről, a választott szakmáról szeretnék beszélgetni velük. Ha személyhez kötöm mondandójukat már csak azt írhatom, hogy az egyik sísapkában van, a másik meg hajdonfőtt. Ettől kezdve az egyik lesz a Sísapkás, a kollégája pedig a Sapkanálküli. Ugye, menynyire nevetséges ez? — Mióta „kutas"? — kérdezem a Sapkanélkülit. — Voltam lángossütő is, aztán gépkocsivezető, 1984. május 2-ától pedig benzinkutas. Akkoriban azt mondták nekem, rtt lehet keresni. Kilenc hónap elteltével elmondhatom, hogy „átvertek". Nehéz, kemény munka a miénk. A kereset? Nem több mint egy középkáderé! A havi fixem 1800 (!) forint ezt veszik alapul a táppénznél. Érdekes, hogy amikor a gyermekeim után kellett keresetigazolást vinnem az óvodába, azon már a borravalót is beleszámítva 3430 forintot állapítottak meg. Éppen a benzinkutasok nagy „dohányáról" beszélgetünk, amikor belép cfide- ' regve a Sísapkás. — Manapság mindenki a „jatt" ellen szövegel. Ön szerint, hogy lehet megélni 1800 forint fixből? Élihez jön még, a jatton kívül közel 1200 forintl Persze, a ' jutalékért gázpalackot cserélünk, lemossuk a szélvédőt, megnézzük az olaj szintet, kompresszorozzuk a gumikat, feltöltjük fa gyónóval a kocsit, felvilágosítást adunk műszaki kérdésekre mosóport és üdítő ttal árulunk, és autóalkatrészeket. —Az önök szakmájában kényszerítő erővel érvényesül a borravaló. Változott-e a korábbi szokás? — Hajaf? De mermpfee. Elmesélek egy sztorit mondja a Sapkanélküli —. A keverék es kút előtt ücsörgött egy „varjú", 300-ért kért „anyagot". Véletlen 302-re pörgött a mutató, és kiverte a balhét A Sapkás veszi át a szót: — Manapság már az a divat, hogy 3—4, vagy 500-ért kérnek az emberek benzint Ne csodálkozzon, húszért mérjük literjét Az viszont új dolog, hogy többen meg(Folytatás « 3. oldalon* Virág Árvay Sándor és fia, Arvay Kálmán nyitotta meg az árvíz utáni években azt a cukrászdát, amely ma a tősgyökeres szegedinek éppúgy kedvelt helye, mint a messziről idelátogató idegennek. Ha 1922-ben el nem adják, lehet, hogy ma mindenki az „Árvayt" keresi a Klauzál tér sarkán," így azonban a Virág cukrászdát. S ha a névhez hűek maradnánk, úgy 'kellene írni: Virágh. A Temesvárról Szegedre költözött testvérek, Virág Géza, József és Béla nevéhez fűződik a cukrászda „felvirágzása", s a magas szakmai színvonal biztosítása. Utolsó tulajdonosát, Virágh Bélát a helyi cukrászok elnökévé választották. Pedig „csak" jogászdoktor volt... A Virágban készült riportunkkal — Somogyi Károlyné• itt látható fotóival — a 3. oldalon hívjuk meg olvasóinkat „a" Virágba. — vasárnap