Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

Ml DM MAGAZIN Szombat, 1985. február 2. 282 .. . T . — munkaerkölcs V I T A ~~ munkaszokás — munkakultúra Nem érdemes egymásra mutogatni A Január 28-1 számban Kovács Karoly által írt cikk két részletére szeretnék reagálni. Ko/ács Károly szerint az iskolai tananyag elsajátítása nem alapvető mutatója a munkára nevelésnek; az iskola elszakadt az élettől, szükségtelen ismereteket sajátíttat el. Másik megállapítása: a munkára nevelésben nem meghatározó szerepű a család, hanem Inkább a munkahelyi környezet. Az általános iskola tantervi anyagának ismeretében reagalok ezekre a véleményekre. A neveles területe sokrétű, minden része ho6szű folyamat. Igy a munkára nevelés is. Nem akkor kell elkezdeni, amikor az egyén, mint teljes értékű dolgozó a munkahelyre kerül, és ott a munkahelyi környezet befolyásolja a személyiségfejlődést. A nevelés első lépése a szoktatás, feltételes reflexek útján alapvető szokások és tulajdonságok kialakítása. A dolgozó embernek rendelkeznie kell a kötél ességtudás, felelősségérzet, előrelátás, tervezés képességével. hogy a munkavégzés szempontjából a legfontosabbakat említsem. (Felelősségérzet: a közösség mindet^ tagjáért, valamint az általa végzett tevékenység minél hibátlanabb minőségéért magasabb színvonaláért) Ismerje fel a munkamegosztásban elfoglalt helyének szerepet jelentőségét. Ezeknek a tulajdonságoknak a kialakítása kisgyerekkorban kezdődik. Nem értek egyet azzal (Peták József cikkében), hogy a családi tevékenységben való részvétel elsősorban falusi keretek között valósulhat meg. Minden családban lehetséges és szükségszerű hogy már a gyereknek legyen korához, erejéhez mért feladata. Két-három éves korban a játékok elrakásátó! kezdve, később a háztartási tevékenység egy részének elvégzéséig (bevásárlás, porszívózás, főzési előkészületek, mosogatas, vasalás, hétvégi kertben való rendszeres segítés stb), erre minden családban adódik lehetőség — csak a szülői türelem és akarat szükséges hozzá. Az a gyerek, aki megszokja, hogy neki kell például a tiszta ruhát másnapra kikészíteni a családtagok számára, vagy neki kell körültekintően gondoskodni a konyhai, esetleg tisztasági szerek rendszeres beszerzéséről (13—14 éves korban képes rá), az szokásszerüen gondoskodik munkahelyén is arról, hogy ne munka közben derüljön ki: anyag- vagy szcrszámhiánya van a munka folytatásához. Az iskolai tanulás — még ha van is látszólag élettől elszakadt, „felesleges" ismeretanyag. helyes neveléssel a mindennapos munka szokását, a kötelességtudat fejlesztését segíti ejő. Való igaz. hogy a tananyag az iskolában még mindig nem kitisztult. A sok év óta folyó oktatási reform egy-egy szakaszának lezárása után meglepve veszik észae az illetékesek, hogy ami a kísérleti stádiumban új volt, a oevezetés végén az új tudományos es technikai eredmények következtében elavult. A felfedezések és feltalálások iramát követni csak nagyon rugalmas oktatási rendszer képes. Mielőtt tovább fejtegetném a gondolatot, hivatkozom a lap ugyanazon számában, a másik oldalon megjelent cikkre Szávay István tollából. Foglalkozik a gazdaságtalan, elavult technológiájú munkahelyekkel, azzal a körülménnyel, hogy sok szakmában jelentős átképzésre volna szükség, ha a mai követelményeknek megfelelő szinten akarunk termelni Ám a szakmaváltás — különböző okok miatt — lassan, nehézkesen halad Az okok között véleményem szerint szerepel az is, hogy a mai 35— 40 évesek gyerekkori tanulmányai nem adtak kellő alapot a ma szükséges pályaváltásra, újratanulásra. Visszatérve az általános iskolai tananyagra, le kell azógeanfe hogy a mai 6—14 évesek 25—50 éves korukban lesznek fő támaszai társadalmunknak, tehát 10 —35 év múlva. Az iskolának figyelembe kell venni a jelen iegi igényeket is, azonban kötelessége előrelátóan a majdani követelmények kielégítésére is fel Készíteni a gyerekeket. Leginkább vitatott tárgy a matematika, a felnőttek abban látják a legtöbb „sallangot". Azonban a matematika anyaga (a többi természettudományos tárggyal együtt részben olyan ismeretet ad, ami szükséges lesz (ma is szükséges lenne!) az automatizált, számitógép-technikás, robotalkalmazó ipari termelő tevékenységben való helytállásra. Másrészt az előremutató alapismeretek elsajátítása mellett a gondolkodás-, logikafejlesztés módszerével képessé teszi a mai Iskolást, hagy 30—35 éves korában az akkori szükségleteknek megfelelően pálya-, gzakmamódosításra, újratanulásra alkalmas legyen. Sok felnőtt azt mondja: minek kell egy vasesztergályosnak, lakatosnak, szobafestőnek számrendszereket. függvénytant tanulni? Nos, éppen azért, hogyha a technika, a termelés fejlődése úgy kívánja, képes legyen fejlettebb, korszerűbb gépekkel dolgozni, vagy szükség esetén szakmát változtatni. Az iskola súlyos hibát követne el a társadalommal szemben, ha a mai (nem mindig korszerű) szükségletek alapján képezné a gyerekeket. Ismétlem Peták József cikkének egy mondatát: „E feladatot (munkára nevelés) nem Ijhet egymásra mutogatással megoldani." Azt hiszem, az iskolában az osztályozás még követi azt az alapelvet, hogy kinek-kinek a teljesítménye szerint iár valami. Sajnálatos, hogy a munkahelyi bérezés már nem követi ez- az elvet. Harminc évig voltam pedagógus, anya vagyok. Állítom. jól járnának a munkahelyek, ha a munkaszervezéshez akár családi méretekben, oe hozzászokott, gondolkodó, tanulni fejlődni képes munkásokat kapnának s jobban fog járni a társadalom, ha egyre több tcvább- vagy újratanulásra alkalmas. otthon és iskolában rendszeres kötelességteljesítéshez szokott fiatal munkások kerülnek ki az iskolából a családból. Akkor nem a munkahely kezdi, hanem már folytatja az alapjaiban már lefektetett, megerősített munkára nevelést BAKOS RÓZSA nyugdíjas tanár Csanádpalota Gazdasági értéktudat és munkaideológia (Ezzel a címmel jelent meg Szabó Márton tanulmánya a januári Társadalmi Szemlében. Írása ugyanazt a problémakört feszegeti, amit a vitánkban megszólalók. Cikkéből néhány gondolatot idézünk.) A szerző a bevezetőben azt fejtegeti, hogy hazánk elmaradván a polgári fejlődésben, nélkülözte értékrendjében, ideológiájában a termelőmunka megbecsülését. Bár a polgári fejlődés sok eleme létezett, meghatározó mégis a munkát szégyennek, értéktelennek tekintő dzsentriideológia maradt. Ezzel az örökséggel indult a szocialista társadalom is. .. Ezért lehet számunkra a szocialista értékrend alakulása szempontjából figyelemre méltó az az ideológia, amely a szocialista építés során jellemezte a közéletet a munka és a termelés vonatkozásában. A következőkben ennek az ábrázolására teszek kísérletet, bemutatva a „munkaideológia" csomópontjait, és azt, hogy ez milyen valóságos problémák kifejezője és végigküzdé6ének eszköze volt Az 194(l-es évek végén és az ötvenes évek elején terjedt el nálunk az a jelszó, amelynek többféleképpen formulázott lényege a következő volt: a munka a szocializmusban már nem szégyen, hanem becsület és dicsőség dolga ... ...„Az az ideológia meg értéktudat, amely a munkát valami méltatlan és alantas dolognak tekinti, az a büszkén vállalt magatartás, amely "-kimenekül-" a munka világából talán a legkeményebb akadálya volt a társadalom fejlődésének. Megszüntetése viszont a dolgozók elementáris igénye volt, hiszen semmi másról nem volt itt szó. mint életük és törekvéseik társadalmi elfogadtatásáról. A munka becsületének és dicsőségének a meghirdetése elsősorban ezt jelentette. Annál tragikusabb, hogy ellentétbe került egymással a szó és a tett. A piedesztálra emelt dolgozó élete ugyanis a valóságban korántsem volt olyan „fényességes". Nehéz, áldozatokkal teli időszaka volt ez az országnak. Ráadásul elég hamar kialakult az a helyzet, hogy sokan idegenkedtek ettől a gyakran fedezet nélküli dicsőségtől. Vagyis, amikor társadalmilag megvalósultak a — valójában több évszázados és több formában ideológiailag is jelenlevő — törekvések, a dolgok meglehetősen összekuszálódtak.". .. ...„Az első időkben a fegyelemalakítás döntően a meggyőzés, kényszerítés ellentéteiben mozgott. Az volt az uralkodó elképzelés, hogy az iparosítás és társadalmi szerkezetváltás alkalmazkodási gondjaiért elsősorban az emberek elmaradt tudata a felelős. A gondok megoldásában a jogi-morális kényszerítés dominált. A munkavállalói és munkavégzési magatartásokat szigorú szankciókkal igyekeztek a kivánt irányba terelni, miközben persze a tömeges be nem tartásnak is kialakultak a maga "játékszabályai*. Az érdekeltség és a munkafeltételek kedvező változása azonban inkább csak kívánalomként én ígéretként. A vázolt folyamatok nyomán az 1970-es évekre létrejött hazánkban egy olyan helyzet, hogy az emberek döntő többsége »be lett szervezve* az üzemi termelés, a gyárszerüen végzett munka valamilyen formájába. Ügy tűnik, általános az az érzület is, amely természetesnek tartja a munkafeltételekhez, a külső követelményekhez való alkalmazkodást. A mai problémák már tulajdonképpen ezen a "bázison* jelentkeznek. Az a gond, hogy mit csináljon egy ember a munkahelyi szervezetben, ha már ott van. Vagy mi legyen, ha változik az addigi munkahely vagy munka. Közvetlenül, a felszínen ez mind-mind fegyelemzavarként jelenik meg." ... ... „Az öntudatos munkavégzés "lefordítva* a dolgozók nyelvére. legtöbbször azt jelenti, hogy nem szabad késni, be kell tartani a technológiai utasításokat és munkavédelmi előírásokat, végig kell dolgozni a nyolc órát, jó minőségű munkát keli végezni nem szabad rongálni, herdálni az anyagokat és a gépeket, akkor is jól kell dolgozni, ha nem felügyelik az embert. Nyilvánvalóan ezekre volt szükség, és ezekből volt hiány. A munkához való viszony politikai megítélése azonban növelte a magatartás feletti kontrollt és a kívánatos irányba való terelés lehetőségét, mindez pedig nemegyszer helyettesítette a munkafeltételek praktikus számbavételét, elemSzepesi Attila A kalotaszegi sárkány ahogy kinek-kin k okulására szoborba-álmodta mesternek mondott Benko EZMS Fönn a lépcsőfordulóban láthatod hamuhordóban sárkány kőbe-metszett képét. Szüzek vérét itt é.iek éjén. Murád ideiében — száll a felhőn, gyűrve hétrét. ftuhogó denevérszárnyát, szikrahányó három száját vén mester vésője írta: pöttyögtette pikkelyesre, legyen püffedt hordó-teste álmok szörnyű sárkánygyíkja. Békaeső megelőzi, tőrös nyelvét alig győzi farigcsálni álmodója. . Kutak vize csupa veres, tölgyek odva éjtől reves, ahogy jön az ordas óra. S habár — biztos ami biztos — mind dadogja: Senélj. Krisztus! hogy ne hullna szédületbe: zizegő avarba állig bújna, mégis arca válik rémülettől üszkösebbre. Vélné bár. hogy bizton kushhad, ha meg nem — az erdőn futhat, amíg eldől s ködbe-hullik. Száll a sárkány szörnyű nesszel, torka lobog kénes tűzzel, duhogása messze-hallik. Viszi, akit karma érhet — halandó mind veszni-érett. ingó hite kit sem óhat: orzó-álmú és parázna rejtezése nem vigyázza — Jaj. szegény földönfutóknak! Konczek József Félálom Senk! nem táncol ilyen üvegbugyrokbán. Bálát a domború falú várócsarnokban ne is merjen tartani senki. A halat pedig úszásformán ideimitálták a pultra. A gyermekkor árnyas patakvizéből úgy jön elő, úgy lök meg az emlék, mint egy belső erotikus sóhaj. S már attól is meghatódik, hogy virágokat lát maga körül. Ilyenkor szoktak a hűséget kitagadni. Nem változatos.