Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

Szombat, 1985, február 9. A morális nagykorúság gyermekbetegségei Dr. Ancsel Éva a mindennapok erkölcséről Napjainkban mély harc fo­lyik az erkölcs terén, mindenek­előtt ar. életmód, a magatartás, a viselkedés szférájában. A pesszimisták szerint az utóobi tíz esztendőben növekedett a •nem szocialista jellegű erkölcsi elemek befolyása, az. optimisták éppen az ellenkezőjét állítják. Négy évtized múltán is gyermek­betegségekkel küszködünk. Ügy gondolom, mindannyian tapasz­talhatjuk, hogy a tömegkommu­nikáció fórumain, de az irodaimi alkotásokban is nagyobb az eti­kai vétségek publicitása, mint az új szocialista tartalmú erkölcsi eleinek népszerűsítése. Mi erről a véleménye Ancsel Évának, a filozófiai tudományok doktorá­nak. állami díjas egyetemi ta­nárnak? — Az erkölcstelenségnek való­ban nagyobb a publicitása. Ez elgondolkoztató, bár úgy vélem, azért van így. mert a tisztesseg, az erkölcs egyik alapvető saiát­ja. hoay nem ön mutogató. Ide­gen tőle hírverés. Nem kei! hát különösnek- tartanunk ezt a látszati képet, ?hiszen a tisz'es­séges emberek teszik mindenna­pi dolgukat, s ezt nem könyve­lik el erényként, nem verik nagy dobra Inkább ott keresendő a baj forrása — noha a tisztesség csöndben tevékenykedik —. hogy ninos szemünk és fülünk észre­venni a sokak számára példát is mutató erényeket. A kérdés ele véleményem szerint az. hogy so­kaknak miért olyan beállítottsá­guk. hogv örömmel csapnak le mások vétségeire. Nem niszek azoknak, akik mások cselekede­teiben csak a rosszat tudjak eszrevenni, azokat tisztelem, • kik tisztelni tudnak máso­kat.. Van olyan gyanúm, hogy sokan azért szeretik mások vét­ségeit fölvetni, azokat trófeák­ként gyűjtögetni, mert ez szá­mukra öntudatlan mentséget je­lent, valamiféle önigazolást szol­gál. A társadalmi gond nem az. hogy egyénenként vétségeket kö­vetünk el, hanem az. hogy eze­ket mindenáron igazolni igyek­szünk. Józan etika nem köve­telheti. hogy sohase kövessünk el morális vétségeket. De azt igon, hogy ..ne nézzük magunkat ró­zsaszínű ködön át". A tettein­kért cselekedeteinkért vállalt le­leiösség mindenfajta morál ten­gelye. — Az ember jövője szempont­jából nagy dilemma: a gazdasá­gi-társadalmi nehézségek köze­pette a problémák leküzdésére irányuló törekvések gyakran nem esnek egybe az erkölcs kí­vánatos fejlődési tendenciáival. Ennek egyik tapasztalható meg­jelenési formája a felelősség át­hárító sa. — Félelmet^ jelenség társa­dalmunkban a felelősségáthárí­tás. Ennek mechanizmusait te­kintve nemhogy közepesen, de a legfejlettebb országok közé tar­tozunk. A felelősség pedig nem teher, ahogy mondani szoktuk, sokkal inkább kiegyenesíti az embereket. hiszen ez szabadít meg a fölös-legesség érzésé­től. A felelősség adja... az f-ih»r morális perincét. Valószí­nű. ezzel füss össze, hogy eb­ben az országban igen éleselmé­jűek vagyunk a morális sallan­gok elemzésében, mindenki írás erkölcsi vétségeinek föltárásá­ba!. hibáinak bírálatában. Kis túlzással ma nálunk ezer em­ber közül ezer 999-ének munká­jában, magánéletében talál ki­vetnivalót. — A gazdaság, a politika, a fog fejlődését elsősorban önior­vényei szabályozzák. A gazda­ság jelenlegi feladatai átmcne'i­leg szembekerülhetnek az er­kölcsi követelményekkel. Lz gyakran teremt konfliktushely­zetet. Nemcsak társadalmi sí­kon. de a magánélet szférájában, az egyes ember cselekedeteiben is. Ez alatt a kettős nyomás alatt sokan úgy vélik, egyszerűbb a szemet hunyó fölmentés, nunt a kritika, az előremutató vita. — A kritika és az önkritika a rossz emlékű személyi kultusz idején komikus rítussá torzult, de ez sem mentség az alól, hogv napjainkban sincs igazi hona, ta­laja és presztízse a szemtől szembe gyakorolt kritikának, az érvelő vitának. Nagy tudati té­vesztés. ha a kritikát összekeve­rik a támadással. A kritika ma­gában foglalja azt a meggyőző­dést. hogy a másik ember Képes meghaladni bírált vonásait, kor­rigálni a tettét, módosítást vég­rehajtani tevékenységében. Álta­lában nem embert kellene bírál­nunk. hanem tetteket mérlegel­nünk Ne feledjük, a bírálat so­sem lehet ítélet a bíráló soha nem tetszeleghet bírói talároan. A bíráló ember ugyanis impli­cite javaslatot is közvetít.. Tehát ha valamelyikünket bírálat ér, úgy fogjuk fel. hogy megfogal­maznák velünk szemben az igényt: többek lehetünk mai ön­magunknál S ez tulajdonképpen megtiszteltetés — lehetőségeink kitágítása. Ehhez azonban bírál­ni is tudni kell. mert a, fölgyü­lemlett indulatokkal csak ártha­tunk. Természetesen vannak olyan tevékenységek és tettek. amiket keményen le kell leplez­nünk. Etikailag nem elfogadha­tó az a magatartás sem, ha va­laki más emberi hibáit gyűjtö­geti, s bizonyos alkalommal te­regeti ki. Ez már tudatos táma­dás egy másik ember ellen. Egy közösség morális anyagcseréje akkor egészséges, ha min ien tett választ kap. Nemcsak a hi­ba, a vétek, a bún, hanem a morálisan pozitív cselekedetek is Ha tudunk egymásra figyel­ni ha képesek vagyunk mérni minden emberi teljesítményt, ha rajta tartjuk szemünket a má­sikon. ha észrevesszük a kis let­tekben, a mindennapi cselekede­tekben megbúvó erényeket is. Az ilven kölcsönös bizalomra és igényességre alapuló közösség­ben a bírálat is más akusztikat kap. — Sokakat irritál manapság, hogy gyakorta sorompók akadá­lyozzák. vagy fékek késleltetik egyes vélemények nyilvánosságra kerülését. Mintha eldugulnának a demokratizmus csatornái. — Tűrhetetlen, hogy ne tud­1unk kimozdulni kapcsolataink­ban az alá- és fölérendeltségi viszonyokból. Ezek nem szab­hatják meg szókimondásuikat, Igazsagigénvünket, őszinteségün­ket. nyíltságunkat, véleményein­ket A hierarchiában fölérendel­tek önmagukat is megaláz.'ák, ha magatartásuk útját á'l'a olyan eszmecserének, amelynek során az eszmék értékükön cse­rélődnek arra való tekintet nél­kül. kilói erednek. Az ötlet a javaslat, a vélemény, a kritika értékét és szabad áramlását nem tehetjük függővé forrásústul. Szocialista tartalmú demokratiz­musunk létkérdése, hogy megsza­baduljon a formalizmus béklyói­tól. T. te — A felsőoktatási intézmé­nyek oktatóinak továbbképző fó­rumaiként 1976-ig rendszeresek voltak az etikai konferenciák. Sajnálatosan hosszú szünet után, 1983-ban a szegedi főisKola kezdeményezésére sikerült meg­szervezni a mostanit megelőző gyűlésünket. Azon is. most is örvendetesen sokan voltak sz úgynevezett szaketikák képvise­lői, a különböző foglalkozások erkölcsi kódexeinek összeállítói. Megvan tehát a reménvünk ar­ra hogy a hivatásos etikusok és az erkölcsi témákkal nem hi­vatásszerűen foglalkozók a nem túl távoli jövőben megalakíthat­ják a hazai etikai társaságot. — Ennek léte már csak azért is kívánatos, mert * tudomány­ág különféle területein folytatott kutatásokat, a szaketikák kidol­gozásának folyamatát pillanat­nyilag nem fogja össze semmi­lyen szervezet. Különösen fontos lenne, hogy n szakmák etikai kódexejnek kidolgozásában hiva­tásos etikusok is részt vegyenek. hiszen elméleti-történeti mega'a­pozottságot. csak így kaphatná­nak e különben nagy gyakorlati jelentőségű kódexek önmagában a létrejöttük, a szaketikák Kö­zelmúltbeli „felfutása" 1eizi. hogy elemi erejű tarsadalmi igény van az uj norma- és ér­tékrend kidolgozására. Meg kril mondanom, a marxista etika legáltalánosabb kérdéseinek új­ragondolása is sürgető fela lat, tisztázandók a szocialista éDÍ'ós sajátos területein jelentkező er­tékproblémák is. A tudomány azonban, úey tűnik, eléggé apró lépésekkel tudia csak követni a nyilvánvaló társadalmi igénvt. A konferencia mindenképpen ezeknek a kutatásoknak foltét­ien szükségességét erősítette meg. és talán segít a felgyorsí­tásukban. (Dr. Naau Antal főiskolai ta­nár az etika oktatójaként és a konferencia szervezőjeként ösz­szegezte így tapasztalatait.) & E. A szocialista erkölcs ellentmondásai Lassan negyven esztendeje, hogy megszüle­tett hazánkban a szocialista társadalom, annak politikai rendszere, gazdasága, ám úgy tűnik, az új erkölcs még csupán nyomaiban van jelen. Az örökölt feudális és polgári erkölcs „tízparancsola­tai" alkalmatlanok megváltozott viszonyainkra, de sokak tudatában még tartja megtépázott állá­sait. Tény, hogy ma meglehetősen heterogén tár­sadalmunk erkölcsi képe. Újratermelődött s bizo­nyos mértékig növekszik a társadalmi problémák­tól elforduló, csak az anyagi javakra koncentrá­ló. státuszszimbólnmos magatartás, s emellett ko­rántsem tiszta formában érzékelhetők az új er­kölcs bizonyos elemei, mely beépíti értékrendjébe az előző korok pozitív etikai értékeit. A szaktudomány ilyen körülmények között nem csücsülhet babérjain — az etikai kutatások­nak szilárd marxista alapokon kell nyugodniuk, s minden kutatási eredménynek el kell nyernie helyét és szerepét a szocialista társadalom érték­rendjében csakúgy, mint az egyének életében. A szakemberek is vitatkoznak — vajon egy új „tíz­parancsolat" jelentené-e a szocialista erkölcs ér­tckhicrarchiáját, esetleg elegendő a szocialista ember felelősségvállalása? A megoldás valahol e két szélső vélemény között lehet. A túlszabályo­zottság éppúgy visszahúzó erő lehet, mint ahogy a parttalan érzelmi és magatartásbeli szabadság. A szocialista erkölcs ellentmondásokkal teli prob­lémaköréről a közelmúltban immár másodszor rendezett tudományos ülést Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. Előadókat és szer­vezőket kertünk e mindannyiunkat érintő gondok számba vételére. A legértékesebb tőke... Dr. Szilárd János az orvosi morálról — Professzor úr! ön azt a címet adta a konferencián elhangzott előadásának: Értékproblcmák napjaink orvosi etikájában. És fölso­rolt. elemzett számos, az orvosokat zavaró, közérzetüket rontó tisz­tázatlan problémát, amelyek társadalmi érlékzavarokból erednek, s nem megoldhatók, nem tisztázhatók pusztán egyetlen szakmán belül. Miért van szükség mégis szakmai, orvosi etikára? — Ha igaz lenne, hogy ,mi mindannyian polihisztorok vagyunk, vagy hihetnénk abban, hogy jószándékkal és természetes ésszel a világ minden kérdése megoldható — akkor kételkedhetnénk a szak­mai etikák szükségességében. Vannak világhírű tudósok, akik lel­kesen és naivan hirdetik, hogy a tudomány és a technika valóban elképesztő méretű fejlődése révén hamarosan odaérünk. h"gy bio­kémiai magyarázatát tudjuk az ember minden viselkedésmozzana­tának; a tabletták pár évtized múlva minden társadalmi feszültsé­get megoldanak. A realitás viszont az, hogy a tudomány egyre ke­vesebbről tud egyre többet, s a szédítő távlatok, az ember „isteni" adottságainak képzete és a hétköznapok között — óriási a hézag. Az ismeretek és a technikák alkalmazása, az objektív technikai, laboratóriumi adatok „kinyerése" után az embernek kell levonni a következtetéseket. Az orvosi gyakorlatban eme „emberi tényező" középponti jelentőségű, hiszen az élet, az egészség, a munkába­állás, a boldogulás, ezek az egyes ember számára abszolút ertékek függenek tőle. S miközben dönt az orvos, olyan jelenségeket is mér­legre kell tennie, amelyeknek a létéről nem is álmodtunk eddig, amelyek a megváltozott életünkkel kerültek elö. Hogyne kellene szakmai etika? — Milyen jelenségekre gondol? — Olyan példát mondok, amelyből az is kitűnik, miféle érték­problémákkal kell szembenézni a társadalomnak, milyen tennivalói vannak az egészségügynek, illetve mi a dolga az orvosnak. Napja­inkban sokakat foglalkoztat az élet értelme, az önpusztításhoz, a halálhoz való jog, a krónikus beteg helyzete, a szociális halál fogal­mának értelmezése. Ezekben a kérdésekben olyannyira sűrűsödnek az értékzavarok, annyi a tisztázatlanság, hogy első lépésben nem tehetünk mást. mint kimondjuk: az egyes ember eletének értelmét meghatározni, az élethez való jog kérdéseit tisztázni nem az egész­ségügy és nem az orvos feladata. Egészségügyi szerepkör viszont: ráébreszteni a társadalmat, hogy egyáltalán nem tesz meg mindent az egyes ember konstruktív, értelmes, a lehetőségek szerint opti­mális értékű és mértékű életéért. Sőt! Jórészt közömbös az iránt, hogy százezrek nem így élnek. A rádöbbentés kötelezettségén túl azonban mit tehetünk? Az orvos gyógyít, természetesen; az alkoho­listát. a narkomáftt, azt, aki újra és újra öngyilkosságot kísérel meg. De alighanem ezenközben rossz a közérzete. A betegek „újrater­melődnek". — Rosszmájú megjegyzés kívánkozik ide: az még egyetlen kór­háznak sem vált anyagi kárára, ha nagy betegforgalmat, ágykihasz­náltságot mutatott ki. — Gondoltam, hogy előbb-utóbb elérkezünk az anyagiakhoz, mely e tárgykörben valóban megkerülhetetlen. Amit mond, az igaz, de még a paraszolvencia • legélesebb kritikusai sem állítják, hogy Bemard Shaw mondásának szellemében — ..az orvos az ellen küzd, amiből él" — működne a hazai egészségügy, az orvosi társadalom. Az anyagi viszonyoknak ilyen mértékű determináló szerepúk nincs. — Nem is kérem, hogy ezúttal is tárgyaljuk meg a paraszolven­cia ügyeit,. Inkább égy másik dilemmáról lenne érdemes beszélni. Magyarországon deklaráltuk, hogy mindenkinek, állampolgári jogon, ingyen jár a legmagasabb szintű orvosi ellátás. Az orvos nemcsak ezt tudja, hanem azt is. hogy lehetetlen megvalósítani. Az embere­ket pedig joggal idegesiti, hogy X. Y. beteg — mondjuk — Milanó­ban gyógykezelteti magát, mert ott van megfelelő műszer; Z. X. pedig esetleg belehal, hogy nálunk nincs ilyen műszer. — Nem könnyű szembenézni ezekkel a tényekkel. Az orvosokat sem nyugtatja meg, éppúgy, mint a laikusokat, hogy a példájában szereplő beteg milánói gyógyításának persze megvan az anyagi fe­dezete. Az orvost is idegesíti, hogy elvben lehetséges egy-egy beteg speciális felkészültséget, felszereltséget igénylő gyógykezelése, hiszen léteznek a speciális intézetek, laboratóriumok, műszerek. De nem itt. nem állampolgári jogon, nem ingyen. Ki kellene végre mon­dani. hogy az olcsó és az ingyenes is különböző fogalmak, és még a gyógyászati segédeszközök, vagy a gyógyszerek sem olcsók. S bár nehéz elképzelni, hogy egyszer elég pénzünk lesz a legkorszerűbb műszerekre, berendezésekre, ezért meggondolandó: ha a legfőbb érték az ember, nem kellene a lehető legtöbbet fordítani a munka­képességének, társadalmilag hasznos tevékenységének megtartására? És ha már itt vagyunk: az egészséges emberért folytatott orvosi te­vékenységet miként értékeljük? — Sajnos, azt hiszem, még mindig ama anakronisztikus, dogma­tikus nézet alapján, miszerint az orvos inproduktiv munkát végez, mert az nem jár közvetlenül megfogható anyagi haszonnal, követ­kezésképpen alacsonyabb értékkategóriába sorolandó... — Nem én mondtam. De ördögi köreink egyikét talán ismét sikerült megfogalmaznunk... SULYOK ERZSÉBET Társaság kellene Dr. Nagy Antal a konferenciáról

Next

/
Thumbnails
Contents