Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

Szombat, 1985. február 2. 281 HL/M. Hogy szolgál az egészségünk ? G ondoljuk csak el, miféle bosszúságot okoz már az is, ha mondjuk nyögdé­cselő, köhögő, visító vagy éppen járóképtelen autónkat szervizbe kell vinnünk vagy vitetnünk. Mérgelődünk a hosszadalmas vá­rakozás, a nem megfelelő bánás­mód az anyaghiány miatt, r, a sikertelenség láttán úgy érezzük, ez több, mint amit türelmesen el lehet viselni. Pedig mindeh­hez még csak nem is társul őr­jítő fájdalom, láz okozta gyönge­ség. a tét nem élet vagy halál, csupán néhány napos kényszerű kényelmetlenség. Nehezen viseljük el, ha körü­löttünk nem mennek gördüléke­nyen, olajozottan a dolgok. Srt­hető ez a hétköznapi türelmet­lenség. hiszen a világ is csak Ilyen könnyen euruló kerekeken halad tovább. De ha elfogadható az egészséges ember topogó tü­relmetlensége, még inkább meg kell értenünk a beteg kórokozók által is gyöngített tolarenciáját. A várakozást, a nem megfelelő bánásmódot a gyógyszerhiáiiyt. az elhúzódó beavatkozást még kevésbé képes szó nélkül hagyni, mint az, aki köszöni, egyébként jól van. De hogy Is állunk ezzel a ker­déssel? Hányan is érezhetjük igazán jól magunkat? A hazánk­ban egyre szaporodó szűrővizs­gálatok eredményeiről olvasva szomorú tényként tárult elém: népességünk egészségi állapota kifejezetten rossznak mondható. Rendkívül nagy a magas vér­nyomásban szenvedők aránya, egyre gyakoribb a cukorbetegség, a krónikus légzőszervi megöete­gedés. A halálokokat kutatva ki­derült, hogy a szív- és keringé­si betegségek veszik a legtöbb áldozatot, méghozzá — az 1917 és 1983 közötti vizsgálatok sze­rint — elképesztő mértékben a 40—59 éves férfi korosztály tag­jai közül. Második fő ellensé­günk a daganatos betegségek so­ra. ezt követik a balesetek és az erőszakos halálnemek. A több mint lehangoló kép alapján bátran állíthatjuk, hogv aligha akad szerencsés hazánk­fia a fiatal, életerős korosztály­ból is, aki ne szorulna az rgészségügy „szervizhálózatá­nak" szolgáltatásaira. S hogy miként működik ez a hálózat, az nagyban befolyásolja az egész lakosság hangulatát, közérzetet. E zt a tényt szem előtt tart­ja egészségügyi kormány­zatunk is. erről győzte meg az újságírókat dr Medve László egészségügyi miniszter a minap, a Parlamentben megtar­tott sajtótájékoztatón, A tárca egész országot átfogó szemszögé­ből elemezte az elmúlt év mun­káját, és az idei terveket. A nagv léptékkel készült szám­adáskor elhalványultak ugyan az egészségügy mindennapjaiban föl-föllobbanó indulatok, az eredmények mellett azonban a leglényegesebb, cselekvést cöve­teíő jelenségekről is szó esett. Az egy bizonyos rendelőben, fekvőbeteg-intézetben tapaszta­latot szerzett betegnek, bármi­lyen élményekkel is tér onnan haza. tudnia kell azért valamit az ország egészének egészség­ügyéről, a fejlődés lehetőségei­ről, az erőfeszítésekről, a gon­dokról is. Arról, hogy a kor­mányzat, a nehezebbé vált gaz­dásági körülmények ellenére to­vábbra is kiemelt feladatának tartja az egészségügy fejleszté­sét A hatodik ötéves tervre előirányzott 25 millió forintból várhatóan 23 milliót föl is hasz­nál az ágazat, s ez nem cse.tély előrelépést eredményez. A kö­vetkező tervidőszakra áthúzódó beruházásokkal együtt olyan in­tézményhálózat valósul meg me­gyénként. amelv a területi elv­nek. a progresszív és a speciális ellátás követelményeinek megfe­lel. Elérjük azt is. hogv több úi, úgynevezett aktív kórházi ágvra nem lesz szükség. Ha helyenként^ ezután mégis zsúfoltságot ta­pasztalnak a betejek — mon­dotta a miniszter — az a te­utalással. az intézménv működ­tetésével kancsolatns vezetési hi­bák számlájára írható. A hetedik ötéves terv fő fel­adata: a krónikus utókezelő és az utóterápiás részlegek bővíté­se, a szociális otthoni férőhe'.vek számának — kissé megtorpant — növelése lesz. Megnyugtató, hogy a főváros kivéteiével se­hol nincs, aki egészségügyi gyer­mekotthoni elhelyezésre várna, gond viszont, hogy nincs meg­felelő szakosított szociális ott­hon, ahová átköltözhetnének a gyermekből ifjúvá serdült la­kók. A bölcsődék befogadóképessé­ge — sajnos vagy szerencsére — nem okoz gondot, inkább a meglevő helyek ésszerű fölhasz­nálása. A gyermekgondozási díj bevezetésével tovább csökken az igény erre a gyermekintézmény­re. A szakemberek azon gondol­kodnak, hogy miként biztosíthat­nának valamiféle közös foglal­kozást az édesanyjuk melleit ne­velkedő kicsik részére, mielőtt az óvodai gyermekközösségbe kerülnének Az országosan szélsőséges de igen rossz átlagot adó csecsernő­halálozási arányszám arra kész­teti a minisztériumot, hogy EZ ellátásban, terhesgondozásban keressék az okokat. A megelő­zést szolgálja a terhes anyák már országszerte végzett, fejlődé­si rendellenességet vizsgáló alfa­szűrése. A fölnőtt, aktív korosz­tály növekedő halálozási arány­száma is figyelmeztető jel. mi­ként az, hogy egyes megyék kö­zött igen nagy az eltérés. Ez a tény lehetőséget kínál arra, hogy helyben keressék a választ a miértre, és eszerint dolgozzanak ki programot az utóbbi időben oly veszélyeztetett, élete dere­kán járó korosztály megmenté­sére. Adottak a lehetőségek — újabb regionális központok léte­sítésével — olyan életmentő be­avatkozások mint a szív-, az ér­műtétek számának emelésere. Továbbra is nagy a létjogosult­sága a művesekezelés fejleszté­sének, eredmény várható a Nyíregyházán már beindult, ha­zai alapanyagból készített, úgy­nevezett műanyae zsákos, akár odahaza is elvégezhető dialízis­től Tavaly 67. vesére váró be­tegnek ültették be ezt a szer­vet, nem kis részben annak kö­szönhetően. hogy részt vettünk a KGST intertranszplant-prog­ramjában. Ennek ellenére jelen­leg 380 beteg vár veseátültetés­re. A gyógyszerhiányról szólva elmondta a miniszter, mjndent elkövetnek, hogy a tavalyi példa, amikor 140-féle gyógyszer hiány­zott a raktárkészletből — ne is­métlődjék meg. A hazai vállala­tok termékei mellett számos kül­földit is nélkülöznünk kellett. Hogy csak egyet említsünk meg­nyugtatásul. a szívbetegeknek nélkülözhetetlen Corinfarból az idén két és félszer többet szál­lít az NDK, mint tavaly. Amiről eddig szó esett még ha emberélet nem is mérhető forin­tokkal, mégis csak rengeteg pénzt követel az államkasszából A tapasztalat azonban azt mu­tatja, hogy az a bizonyos köz­hangulat mégsem kizárólag pén­zen vásárolható meg- Hiába a mégoly drága műszerek, a leg­korszerűbb eljárások, ha a szer­vezetlenség, a beteg küldözgeté­se a helytelen gazdálkodás, az orvos bántó hangja elveszi az élettől is a kedvét a paciensnek A jövőben még nagyobb teret kell szentelni az alapellátásnak, mint a legkevésbé költségigé­nyes és leghatékonyabb ellátási formának. A körzeti orvos hely­zeténél és munkakörénél togva is a legalkalmasabb arra. hogy kiépítse a rábízott betegekkel a kívánatos emberi kapcsolatot is, amely oly nélkülözhetetlen gyó­gyító és gyógyulni vágyó között. De képzettsége alapján is szá­mos vizsgálat helyben való el­végzésére is vállalkozhat. A mi­niszter elmondta, hogy az egész­ségügy irányítási rendszerének korszerűsítése nem tűr halasz­tást. mert az alapellátás szak­mai ellenőrzése máig sem meg­oldott. A kórházaknak kellene törődniük a községi, körzeti szol­gálatokkal, hiszen a körzeti or­vosnak is kell, hogy legyen szakmai főnöke. Ki nézi meg például, hogy miért csak 3 órá­ig van nyitva egy-egy rendelő, holott a dolgozó embernek mun­kaidő után el kell érnie az egészségügyi szolgálatot is,'nem­csak a postát, a patyolatot, ilyen-olyan hivatalokat Megint csak visszakanyarodok a szomorú tényhez: népességünk egészségi állapota rossz. Egyre kevésbé tudunk élni az egész­ségügy védőszárnyain kivül. De hogy azok valóban oltalmat ad­janak, s ne még több stresszt okozzanak, ahhoz gazdálkodó­ként, szervezőként is jól kell vizsgáznia az egészségügynek, akár az orvosnak humanitásból, lelkiismeretességből, hivatástu­datból és szakmai ismeretekből. A Parlamentben megtudtuk, hogy egyebek, között az etikai helyzet is indokolja: az év má­sodik felében módosítják az egészségügyi törvényt A z egészségügy meghatároz­za az emberek hangula­tát — mondjuk Az is igaz azonban, hogy egészségi ál­lapotunk is befolyásolja hangu­latunkat. A betegséget és a vele járó rossz közérzetet a legjobb lenne megelőzni: az egészséges életmód, a helyes táplálkozás feltételeinek megteremtése azon­ban már nem egyetlen tárca feladata. CHIKAN ÁGNES Utópia és valóság Egy könyv margójára A z ember legjellemzőbb sajátja: a vágy, a képzelet. Az ember az egyetlen lény, amelynek célja nemcsak közvetlen szük­ségleteinek kielégítése, tevékenységét képzelet és céltudatos akarat mozgatja. Egyedül az ember teremti tudatosan a valóságát (valósága meg persze az embert). Alakítja, formálja természeti és ' társadalmi környezetét, az adott szükségszerűségből kiindulva, de mindig hozzáadva a tökéletes, az ideális képzetét. A filozófia kezdeteitől fogva megjelent — a valósággal szemben, de mindig azáltal determinálva — a tökéletes társadalom keresésé­nek igénye. Platán az Állam című munkájában felrajzolja az általa eszményinek vélt társadalom képét, amelyben a katonák és a dol­gozók rendjét az örök bölcsesség társadalmi eszményének a hordo­zói, a filozófusok igazgatják. A középkori szemlélet nyűgei alól fel­szabadulni kívánó gondolat is az utópisztikus társadalomképben ke­reste útjait, szinte minden jelentős gondolkodó megálmodta a maga utópiáját. De sem Platón Állama, sem Morus Tamás boldogság­szigete vagy Campanella Napvárosa nem valósult — mert nem is valósulhatott! — meg. (Az utópia görög eredetű szó, jelentése: „seholsem".) És mégis, mindig makacsul visszatért az eszményi társadalom kigondolásának és megvalósításának a vágya. Az utópista szocia­listák megálmodták a közösségi tulajdonon alapuló, kizsákmányolás nélküli társadalmat, jó néhány előremutató gondolattal gazdagítva a társadalomtudományt. De utópiájuk megvalósítási kísérletei sorra reménytelennek bizonyultak. Ugyanúgy a közelmúltban a különböző szekták vagy hippiközösségek különvilág alapító kísérletei is. Minek hát az álmodozás, minek az elérhetetlen kergetése? Mi, magyarok egyébként is hajlamosak voltunk az utópisztikus látásmódra, a realitás elől gyakran menekültünk vágyképeinkhez. Szerettük, volna kis hazánkat a mennyek királynéja országának aztán az európai kultúra utolsó végvárának tekinteni, majd jókora ugrással — de nem kevésbé illuzórikusán — a vas és acél orszá­gának. A történelem aztán megtanított bennünket a reálisabb látás­módra, önértékelésre. Korunk nem kedvez az utópiáknak. Manapság a világgazdaság szigorú törvényt diktál, meg kell tanulnunk, hogy csak addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Mást sem olvas­hatunk az újságokban, mint termékszerkezet-átalakítás, termelé­kenység, értékarányos árrendszer, a fizetési mérleg egyensúlya, ta­karékosság stb., stb. Száraz, könyörtelen számokat, és száraz, ke­mény fogalmakat, amelyekkel szigorú közgazdászok jelölik meg az elkerülhetetlen teendőket E ' s most jön két író-szociológus, aki a könyve címlapjára ezt a műfaji megjelölést írja: utópia! (Kamarás István—Varga Csaba: Reform vár. JAK [József Attila-kör]-füzetek, a Mag­vető Könyvkiadó gondozásában.) Mi ez? Kihívás? Lehetséges, de ez is korunk kihívása; az egyik szerző szerint: „a szocializmus em­beri dimenzióinak" újragondolása. A formát tekintve a klasszikus utópiát követik: tudományos kutatásukon alapuló jövőképüket irodalmi eszközökkel elevenítik meg. mindketten elmondják a Reformvárról saját képzeletbeli tudó­sításukat Mennyi ebben az írói képzelet, és mennyi a tudományos előre­jelzés? Hagyjuk ezt most, az elemzést nyilvánvalóan elvégzik majd a szakemberek. Egyébként is a két szerző látásmódja eltér, Kama­rásnál az irodalmi megközelítés, a játékosság, az irói fantázia do­minál, Varga Csabánál pedig a szociológiai szemlélet. Nézzük inkább közös üzenetüket Utópiájuk tartalmát tekintve azt mondhatjuk: realisztikus jövő­kép. A tudósok, szociológusok, politilógusok, közgazdászok, pedagó­gusok, népművelők és írók tervei alapján átalakított város, Reform­vár, nem egzotikus környezetben, hanem Konkrétiában, szellemes szójátékkal „Somogyborsod megyében" van. és a kísérlet nem a távoli jövőben, hanem korunk viszonyai között zajlik. Reformvár kivételezett helyzetét nem az átlagosnál több pénz, hanem a ,Kzürice állomány", lelkes szakemberek, reformerek hite és odaadása ala­pozza meg. Az elképzelt reformkísérlet szükségessége éppen azon a felismerésen alapul, hogy a gazdasági autonómia nem működhet hatásosan társadalmi autonómia nélkül, a gazdaság reformja nem vihető sikerre önálló döntésre és közösségi szempontok érvényesí­tésére képes, cselekvő emberek nélkül. Ehhez pedig a művelődési, társadalmi viszonyok reformjára, az egyes emberek szemléletének, életvezetésének átalakítására van szükség. Jelenleg is folyó-kísérletek tanulságaiból, azok merészséget sem nélkülöző általánosításából és továbbviteléből, és játékos írói ötle­tekből álló jövőképüket nehéz pár szóban összefoglalni, nézzük mégis a legfontosabbakat. Reformváron az emberi szükségletek ki­elégítése közösségivé és egyben (a hivatali elidegenedettség megke­rülésével) személyessé válik — a kultúra, a szociális ellátás, az ok­tatás területén egyaránt. Ennek alapja az öntevékenység egyfelől — a nyilvánosság másfelől. Mindez a demokrácia hatékonyabb működ­tetését feltételezi. Ez a demokrácia szerkezetét tekintve alulról fel­felé épülő, működésére nézvést pedig közvetlen demokrácia, azaz a képviseleti rendszert egyre inkább a közvetlen beleszólás, a nép­szavazás helyettesíti. Életre kél Reformváron egy mai „agóra", ahol közvetlenül megvitatják a legfontosabb, és az egyes embereket köz­vetlenül érintő — tehát szintén lényeges — dolgokat egyaránt. A hivatalok működését egyre inkább a társadalmi bizottságok tevé­kenysége váltja fel... U tópia? Lehetséges. Megvalósíthatatlan? Egyelőre — valószí­nűleg. Ami igazán rokonszenves a szerzőpáros munkájában: nem vindikálnak csalhatatlanságot maguknak, szóhoz juttat­ják a reform ellenfeleit is a könyvükben, sőt kételyeket fogalmaz­nak maguk is egyes mozzanatokat illetően. Ami igazi eredmény: bátran gondolkodnak közös dolgainkról — és elgondolkodásra kész­tetnek. Érdemes idézni Varga Csaba egyes szám első személyben be­szélő főhősét: „Igen, uraim! Az utópia nem céltalan ábrándozás. Az utópia a szükségletekből, a vágyakból indul ki, az ember lehetősé­geit próbálja meg feltárni, de a gondolatban felépített Seholsincs­ország ugyanúgy valódi cselekvés, mint az a lehetetlent követelő realitás, amely konkrét kiutat is kínál a társadalomnak. Az utópia a holnap realitása, sokak követelménye. Ez a realitás a szabadság és a rend demokratikus közössége. Mindnyájan beléphetünk a Sehft.­sincs-országba ANGYAL JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents