Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-05 / 3. szám

23 Szombat, 1985. január 5. V ;r. ogjt UK DM JM Andrássy Lo/'os versei Műtét utáni ébredésben Utolsó hónap első napján a józan Reggel így köszönt rám: — Jó napot! — S mondtam: — Jó estét Fiam! Vagyunk-e még, mint tegnap, annyian? — kérdeztem aztán kávémat kavarva — S öreg Tiszámnak száraz-e a partja ahol vállamig ért a víz minap? S a templom tornyán most is ringanak a csókafészkek? — Vagy tán tegnap is, vagy évek óta, (évtizedje is? . . .) csak képzelem? ... Mint álmodom magamnak a szárnyakat, s hogy újra élni hagynak akik kezemre léptek torkomat keresve ... Hagyjuk. Nem illek latrok közt keresztre még, látod. így se. — Holnap jössz-e még? Korábban költs, már minden sercenés, már minden perc oly drága, ne mulasszak amig a fény segít, melege hajt a Napnak aztán majd mindegy, küldd bátyád az Estet s elüldögélünk, bennem öltsön testet aztán az Éj is... De addig, ha jössz: válladra öltess, ne ágyhoz kötözz! S emelj, hogy lássam: meddig érdemes elnézem még? És kit? Ki érdemes... (1984) A kivétel erősíti a szabályt Örök talány: miféle ősi kényszer viszi a Nőt vesztébe ahogy kétszer s kétféleképpen kívánja azt a Férfit akit kiválaszt s megköt? Mi a tévhit ami vezérli: pusztai csikóból szelíd szamár, a Napot ostromlóból a sasból: gerle hogyha lesz kezén hogy azt szerette igazán? Tehen kövér, kérődző, tejelő — a Férfi? míg választ: rá se néz a Nő! — Ki érti mért büszkg rá ha korccsá tette vadját, vagy: ha megugrik az, mért hívja anyját felmosni tenger-könnyeit? Az Észnek miféle aljas torz-tükrébe néznek a Birtokossá lett örök Ez Évák hogy tünkrezúzzák kincsüket?! A bénák jobban megőrzik reményét futásnak mint ezek azt a sóvárgott valódit ami ölükbe hullt! — Az én Katámnak nem torz a tükre: rendre arra lázit hogy több legyek, mint voltam, mindhalálig nehdgy muskátlis dísze ablakának hiszem, hihessem is... mert utunk válik! Háttérben a dramaturg A vendég vendéglőse Költőfejedelem köznapi keservek tövén sarjadt sóhaja: „Classicus nép a magyar korcsmáros, barátom. Fizetned kell, hogy szóljon hozzád egy-két szót, enni pedig fizetésre sem ad. Nem a. Ha kérsz tőle valamit, azt mondja, hogy nincs, vagy ő biz azért nem rak tüzet." A betű szerinti idézet Petőfi Sándor 1847 nyarán kelt VIII. útileveléböl való, azaz régi csatározás ez a — képletes és valódi — söntéspult két oldalán. Régi csatározás, mert tart ma is, hiszen a vendég — ő fizet! — gyakran érzi úgy. mellékszereplő csupán áruk, szolgáltatások és forintok cserélődő körforgásában. bár naiv hite szerint neki járna ki a főszerep. ö fizet, áll W7 előbbiekben, s nem keveset. Hatalmas összeg elköltésének hogyanjáról szólunk, amikor a vendeglátás — a hivatalos megjelöléssel a kereskedelmi vendeglátás — bármely részterepéről írunk, beszélünk. Szeptemberben 4.82 milliárd forint volt ennek a különleges szolgáltatói szektornak a forgalma, tavaly pedig összesen 52 milliárd. Január és szeptember között, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva, 5,6 százalékos forgalomnövekedést sikerült elérni — ami nem csekélység. hiszen esztendők óta lefelé haladt a menet —.ám fanyar ízt kever e teljesítmény koktélba, hogy ugyanebben az időben az árszínvonal emelkedése 10.7 százalékot tett ki... Ami egyértelmű pozitívum: lassú, fokozatos változás megy végbe a korábbi, irreális helyzettel szemben — amikor a harminc százalékát alig tette ki az eladott ételek értéke az italokénak — a forgalom összetételében, az étel-ital arány alakulásában. de azért ne dédelgessünk illúziókat, az egészségesnek tartható megoszlástól még messzire vagyunk ez utóbbinál. Ha ugyanis az 1983-as teljes forgalmat — azaz az üzletekben és a vendéglátóhelyeken eladottakat — nézzük, akkor kiderül, hazánk minden lakosára 118.4 liter bor és sör jutott, s a tömény szeszről még szót sem ejtettünk ... ! Kézenfekvő: a sokféle vendég, azaz az igények sokfélesége, a vendéglátás sokféleségét feltételezné, követelné meg. Amiben tetemes az adósság, lassú a haladás. Holott minden vendég a maaa vendéglősét szeretné megtalálni, azt. akinél valóban úgy érezheti, vendég, legyen ehhez a környezet akár családias, akár fényesen nagyvilági. csillagokkal jelzett avagy harmadik osztályba sorolt, ősrégi foglalkozás mai művelői várják — ha a szó tág értelmében valóban várják — a vendéget az ország 14 ezernél több — legyen teljes a felsorolás — éttermében, bisztrójában, kisvendéglőjében, cukrászdájában, eszpresszójában, étkezdéjében, kávémérésében, büféjében, sörözőjében, italboltjában, kocsmájában, ősrégi a foglalkozás, mert » Szent Benedek-rend pannonhalmi levéltárában lelték fel azt az 1240 körül keletkezett oklevelet, amelynek döntően latin szövegében több magvar szóval együtt, első ízben olvasható a vendegus — későbbi századokban vendégös — kifejezés. Ennek a patinás — és ha teljes becsülettel csinálják, nagyon szép — mesterségnek szakmán belül sok az ellensége. Hogyan? Igen, szakmán belül! Az uniformisba kényszerített ételkínálat, a specialitások hiánya, a rossz modor, a lomposság, a csonkított adag, a vizezett ital, a többletszámolás mind-mind — és ez csak maroknyi a lehetséges példákból — vendéget riaszt. Vendéget. Hazait és külföldit. Idén, kilenc hónap alatt 11,3 millió idegen lépte át a határt, s ha feltételezzük is, hogy az átmenő — nálunk nem éjszakázó — utas nem került kapcsolatba a vendéglátással, még mindig maradtak olyanok •7.5 millióan, akik legalább egyszer valahol vendégek voltak. Egyszer? Meg ötször, tízszer, naponta háromszor, két-három héten át. pénztárcától, kedvtől, igényektől függően. Márpedig ez akkor sokszQi* hét és fél millió . benyomás, tapasztalat, voks jó mellett, rossz ellen, sokszor hét es fél millió ítélet arról, milyen a mai magyar „vendégös". Miiyen? Ez az, amire nem szabad, mert nem lehet sommás választ adni. Vonzások és taszítások, becsülettel megszolgált jövedelmek és felháborító módon folytatott nyerészkedések, remekül elsajátított és magas fokon gyakorolt szakmai ismeretek, illetve a minimumot sem elérő tudás, készség keveréke ma — ma is — a vendéglátás. Gyakran csupán a vendég szerencséje vagy szerencsétlensége, hová nyit be. milyen kiszolgálásban részesül, holott ez nem lehet — lehetne — a lutrihoz hasonlatos. Mert lutri, van-e vagy hiányzik a napi menü, a kis- és zónaadag, milyen a cukrászati és hidegkonyhai készítmények kínálata, választéka, de gyakran még az is lutri, vehetünk-e a nyafogó gyereknek fagylaltot., s ha igen — pedig mennyivel drágább már! — akkor abból a kétféléből melyiket . . . Hiszen igaz, a már említett több, mint 14 ezer üzletből hatezer feletti a szerződéses, ehhez jön még hozzá négyezer magánkereskedői vendéglátóhely, de csakis a formák változatosságától várhatiuk-e az áhított haladást, a vendég kedve szerinti vendéglősök gyarapodását?! Az nem a vendéglátás, még csak nem is a teljes kereskedelem ügye, hogy 1983-ban hazánkban 46.fi milliárd forintot költöttek alkoholra, és 54,2 milliárdot ruházkodásra. Az azonban már a vendéglátás asztala, mind szemléleti, mind 1 érdekeltségi oldalról nézve, hogy még mindig a büfék, italboltok, borozók — amiket a köznyelv egyszerűen kocsmának nevez — a vonzók az üzemeltetőknek. Kár lenne persze magyarázkodni, mert ezeket a helyeket az tartja szívósan meg és fent, hogy itt a legmagasabb az egy négyzetméterre vetített forgalom, a legalacsonyabb pedig a kulturált környezetű — értsük úgy: drága? — éttermekben. Jó lenne ha tévednénk, de tapasztalataink azt mutatják, ebben a különleges, kényes szolgáltatói-kereskedői szakmában túlságosan sokan vannak olyanok, akiknél a fontossági sorrendben előbb áll a pénz, mint a vendég, ennek okán azután (le)kezelése, kiszolgálása is ehhez igazodik." Az ilyen vendéglősöknek a vendég egyetlen pillanatban fontos. Amikor fizet. A vendég áhította vendéglősnél a szó nemes és tág értelmében a vendégül látásra jut a hangsúly, amiért mellesleg — és természetesen — fizetni kell. Csupán kétféle nézőpont lenne ez? Nem, ez két világ. Csak éppen nem tudjuk, melyikkel találkozunk szembe, amikor benyitunk valahová. LÁZÁR GÁBOR A filmet a rendező neve temjei?-. Talán a néző még az 'rót is megjegyzi, de ki emlékszik a dramaturgra? Hálátlan szakma. Nincs csillogás, látványos siker, csak munka. Az utóbbi időben mind több produkcióban találkoztam a 31 esztendős Bernáth László dramaturg nevével. Nemlég a Bohák György rendezte Farkascsapda cimű filmen dolgozott Öt faggatom, milyen a munkája? — A dramaturg mindig a hát' térben marad. Sokan azt sem tudják, mi a dolga. Elvben nekem kell felkutatni a megfilmesítésre alkalmas műveket, és megkeresni azt a rendezőt, akivel együtt megvalósíthatjuk elképzeléseinket. — Ez a klasszikus eset. Es a gyakorlat? — Legtöbbször a rendező javasolja a témát, amit az eri;e kiszemelt szerzők megírnak, vagy filmre alkalmaznak. Csak ezután következem én. Elolvasom a kész forgatókönyvet, stilizálom, s ha szükséges, akkor átírok, átformálok egy-egy jelenetet. — Hogyan viselik ezt a szerzők? — Mindenki másként reagál. Van aki tiltakozik, mások megértők, és beleegyeznek a változtatásba A forgatókőnyvírónak tudnia kell. hogy művébe jó néhányán beleszólnak. Ha a dramaturg megnézte, a rendező még mindig módosíthat az íráson, sőt a próbákon a színészek is véleményt mondanak, amit figyelembe veszünk, ha fontos. — Milyen volt a pályakezdése? — Eleinte nehéz. Az ELTE bölcsészkarán népművelés szak in végeztem. Amikor felvettek a televízióhoz, azt hittem, azonnal belevethetem magam a munkába. Nem így történt. Három évig szinte semmi érdemlegeset nem csináltam. Akármibe fogtam. 6emmi sem valósult meg. Hiába kilincseltem szorgalmasan a javaslataimat sorozatosan eluiasüották. Nem találtam a he1 vemet. Majd váratlanul megbíztak egy konkrét feladattal. Ha az igazságra esküdtél című kétrészes filmben dolgozhattam. Kimozdultam a holtpontról. A következő évben már két film. a rákövetkező esztendőben pedig egy sorozat elkészítésével bíztak meg. Ettől kezdve folyamatosan kaptam a feladatokat. — Melyik munkája a legkedvesebb? — Legjobban a színházi dramaturgiát szeretem. Ugyanis nemcsak a televíziónál, hanem a debreceni Csokonai Színházban is dolgozom. Eridig a legtöbb örömet Hay Gyula Tiszazug című művéből készült monodráma szerezte nekem, amelynek nemcsak dramaturgja. de a rendezője is voltam. Ezt a darabot ma is játs&zák. — Miért jobb a színház, mint a film.' — Talán a példa, amit elmondok, jól szemlélteti majd. Nemrég fejeztük be a televízióban Gat György rendezésében a Warrenne mestersége cimű tévéfilmet Előkészítettem a darabot a forgatásra, amelyre mindössze öt nap jutott. Egyáltalán nem maradt idő a közös koncepció kialakítására, tehát valójában rendezői mű született. — Kt tehet erről? — Egyikünk sem. Ilyenek a munkakörülményeink. Ugyanakkor Debrecenben a Tiszazugot legalább harmincszor próbáltuk, és fe'újító próbát is tartottunk. Ez lehetővé tette az alkotógárda harmonikus együttműködését. — Forgatás utan is akad még dolga? — Természetesen Nemrég a Warrenné mestersége cimű film n:usztereit néztük, és úgy tűnt, hogy az elkészült másfélórás anyag sok. Ezért a rendezővel közösen lerövidítettük Negyvenöt percesre, de úgy, hogy a tartalmat ne csorbítsuk, &őt. a jelenleginél jobban érvényesüljön. — Könnyű a rendezőkkel együtt dolgozni? — Nem mindig. Nem vagyok heves természetű, de igyekszem megvédeni a 7. elgondolásaimat, ami nem is olyan egyszerű. A vita azonban hozzátartozik ehhez a mesterséghez. — Mi szükséges a harmonikus együttműködéshez? — Többek között fontos, hogy értsük egymást. Tudjuk, ki mit akar Előfordult már. hogy csak forgatás közben derült ki. hogy nem egyezik az elképzelésünk, és valójában mindketten másként értelmezzük a művet Nem is lelt jó a film. — Nem kedvetleníti el, hogy senki sem tudja, mennyi az adott filmben a dramaturg érdeme? — Néha valóban elkeserít. Az egyik film-forgatókönyv elejére és végére betétet írtam, olyan jeleneteket, amelyektől valami módon a mondanivaló kozmikus méreteket nyert. legalábbis így gondoltam. Elfogadták a javaslatomat. Megvalósult az ötletem. A kritika lehúzta a filmet, csupán a kezdő és a végső képsorokat dicsérte, csakhogy ezt nem nekem, a dramaturgnak, hanem a szerzőnek tulajdonította. — Fájt? — Iszonyúan. De lenyeltem a keserű pirulát. Ez ilyen szakma. Tudomásul kell venni. — Meg lehet szokni? — Egy ideig sérti az ember hiúságát, de aztán rájön, hogy végül is az elkészült mű fontosabb a dicsőségnél időnként magam is írok forgatókönyvet. és ha lehet, akkor s/íveser, rendezek. Mindez nem gátolja, hogy továbbra is dramaturg maradjak, hiszen ez a fajta munka is szenvedély. Cs. I, Fenyvesi Félix Lajos Ima a szerelemért Te is félsz a szerelemben. Fiatal vagy. Én reszketve félek: olykor öregnek érzem magam, mint Isten vén malmai. Zsákkal hordanám az örömöt neked, s naponta boldogtalanabb leszel. Ügy látom magam, mintha száradó diófa lennék s te az ágakon ugráló-röpködő vidám rigó, aki beleszeretett két nagy ölelő karomba és nem akar elszállni már soha. Jön a tél, a jégostoros szél, alig van vállamon levél — — hogyan védjelek? Derékig ér a világ szennye — de jó. hogy rámmenekülfii megkértelek. Ó de kevés az ilyen véletlen szerencse, hogy mit tegyek tudnám. Nap-sütőtt*. szép éneked reggeltől estig nem onnira. Fáradt vagyok. Mégis merre viszel? Szárnyad emel? És hová lettek a megfagyott halottak napi virágok* a holtak szívéig leégett gyertyák? miért lett kék-tiszta a vad novemberi ég? Te tetted. Te vagy végső menedék! Szeress engem, kft fájni ítéltek. Szeress, hogy szerethesselek. Segíts. Élni még és hatni majd