Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-05 / 3. szám

MAGAZIN 22 Szombat, 1985. január 5. VITA munkaerkölcs munkaszokás munkakultúra A kis ház is nagy ház A munkáról — szenvedély nélkül A

Bz érték forrása a munka, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta a munkára épülő filozófia a világ átalakulásónak fő ereje. Minden látszat ellenére, a munka ma is becsület és dicsőség dolga. Az már más kérdés, hogy látszólag erős. rikító színfoltok vannak a felszínen, melyek a látványt befolyásolják. Az azonban kétségtelen tény, hogy szocialista valóságunknak változatlanul megingathatatlan alapja a becsületes, szorgalmas munka. A gazdaság csillogó ellentmondásai mindössze jelzések, hogy a munka korszerű értékélése mór nem halasztható. A létező szociaJbtmtw a munkát elsősorban mint egyéni tevékenységet, az öntudatra épülő cselekvést fogta fel. Szinte elhanyagolódott a munka társadalmi dimenziója, mindenekelőtt az a körülmény, hogy a munka nem kizárólag a fizikai, a gépi stb. tevékenység, hanem a munkások és a vezetés kollektív produktuma. A problémák döntő odOyal akkor jelentkeztek, amikor átléptük az extenzív fejlődés jól érezhető határát, amikor Kikereink eilenére is éreztük: másként kell dolgozni, és főleg hatékonyabban. Kiderült ugyanis, hogy a reform a régi terepen nem működhet célul tűzött hatékonysággal, ma jd később a kibontakozó válságjelek hatására megerősödött az a felfogás, miszerint a kihívás újfent indokolja a centralizációt. Szerepet Játszott még az, hogy égy időben bizonytalanok voltunk a szocializmus árutermelő jellegének megítélésében ls. A gazdásági problémák növekedése már halaszthatatlanná tette az út. korszerűbb szocialista gazdasagi modell kidolgozását. Ez pedig a gazdasági. automatizmusok szükségességét, a nagyobb es valódi vállalati önállóságot feltételezi. Megjegyzem, az elvi egyetértés ellenére is a probléma megítélésében meglehetősen nagyok a véleménykülönbségek a szocialista országok között Személyes tapasztalat alapján tudom, hogy a felszabadulás után, de főleg a hatalom átvételét követően (1948) a munkás— vezető viszony kiélezett volt Erthelő. politikai okokból a régi vezetők iránti bizalom, már csak a tőkések iránti egyértelmű utálata ir.iatt is, megingott. A politika azonban nem érzékelte és ez az akkori körülmények mellett nem is csodálható, hogy létezik technológiai-technikai követelmény is. Az államosítások irtán pedig a hazai „technokraták" szava gyenge volt Bár tüneményesen rövid idő alatt képeztünk tehetséges szakembereket. a szaktudás, a technika-technológiai ismeretek alacsonyabb szintre álltak be. Ebből a visszapillantásból az a lényeg, hogy a vezetés mind a imái napig kiszolgáló jellegűvé vált. melyet súlyosbított az a körülmény is, miszerint a vezetők gyakran hajcsárként szerepeltek a munkások izemébe*. d,. tartozik, hogy maga a kizsákmányolás sem került mind a mai napig megfelelő megvilágításba. Miközben kezdettől fogva általánosan elfogadott céllá vált: a kapitalizmus legyőzése (egy időben a híres Lenin-idézetek díszítették a falakat a termelékenység fontosságáról). ennek mikéntje homályban maradt. A munkahelyek elkényelmesedtek, a munkaközi szünetek megnőttek. é» mindezt szocialista vívmánynak fogtuk fel. miközben termékeink jó része éppen ezért a magas árak miatt eladhatatlan, vagy csak veszteséggel értékesíthető az ún. világpiacon (ami az alkalmazkodóképességünk mérsékelt voUnnal filológiai kifejeződése, mivel általában világpiac nincs). Ma okkal gondolkozhatunk azon, hogy miközben a társadalmi szektor (állami és szövetkezeti) „kényelmes" munkát ígér (időnként a hirdetések leplezetlenül le is írják), aodig lakul oppea • I legtehetségesebb munkásaink, szakembereink „balálra" dolgozzák magukat a második gazdaságban. Ebben a körben a vezetők csak statisztálnak. Már feltűnnek azok. akik elvi sikon vetik fel a védelem problémáját, ami azért érdekes, mert az egyéni elhatározások káros következményeit az állam nyakába akarják varrni. Nálunk ma csak az világos, hogy az állam nem „zsákmányol ki", de erre. maguk kizsákmányolására, az emberek önszántukból hajlandók, ha saját érdekeikről van szó. Sikeren (a gazdasági, szakmai sikerről van szó) ritkán értenek gazdasági eredményt, mivel ezek szinte sem az egyéni, sem a vállalati síkon nem objektívek. Az egész szabályozós vita és fenntartások alapja is ez. A siker leginkább az. hogy valakivel, vagy a vállalattal a főnök vagy a főnökség meg van elégedve. Vagyis a szubjektív elemek döntő súllyal esnek latba. A társadalmi és állami irányítás eleve számol azzal a hatáscsökkenéssel, mely a teljes egyetértés és a mérsékelt végrehajtás eredője. A célokkal mindenki egyetért, de saját feltételeinek mérlegelését követeli Innen már csak egy lépés a kockázatmentes látszatcselekvések sorozata és az a gyakorlat. mely az eredmények helyett jó magyarázatokat is elfogad. Minden kollektíva megvédi a vezetőjét, még ha tehetségtelen is. mert önmagát védi. Megindul az ideológia anyagialása, kialakul egy sajátos etazmus, mely az állam mögött menthetetlen kincsesbányát lát. e feledjük: 1948 óta a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mintegy negyvenezer közgazrte végzett. Legtöbbje kényszerítve van a reálfolyamatok kritikus elemzése helyett indokokat gyártani. Innen az eufémikus fogalmazás oka, mely a sikertelenségben is a hősies erőfeszítést tiszteli. Merő fikció az az állítás, hogy számviteli rendszerünk is oka ennek. Az igaz. hogy a számvitel alapvető feladata a népgazdasági igények kiclég'tése (különben könyvviteli-számviteli előírások minden kulturáltamban vannak), de az már nem igaz. hogy bármilyen szerv valaha is megtiltotta volna a vállalatoknak saját munkájuk kritikus elemzését. Ezzel szemben mint időről időre olvashatjuk (legutóbb dr. Sütő Dezső szolnoki előadása), huncut manőverekben nincs hiány. Ezzel az erővel lehetne saját munkánkat is elemezni. De mit szól ehhez a minisztérium. a tanács, a párt, a szakszervezet? Érthetetlen okoknál fogva valóban nem örülnek az ilyesminek. Amíg bármilyen címen a teljesítmény helyettesíthető juttatással. kivételezéssel, amíg nem a reálfolyamatok öntörvényei szabják meg a káder kiválasztásától az egyéni jövedelmekig a mozgás irányát és mértékét, valódi teljesítményről beszélni nem lehet. Nem lehet sehol a világon a gazdaság dolgait a politika megkerülésével elemezni. Más kérdés azonban, hogy a politika miként avatkozik a gazdaság dolgaiba. Évtizedes tapasztalatok alapján ki lehet mondani, hogy az operatív beavatkozás. — a különleges és egyedi eseteket kivéve — káros. A politika elsődleges, fajsúlyosabb vonulat, ezért az operatív beavatkozás révén rosszul értelmezett sugalmazáBO'K forrása, az egyéni kezdeményezés. mint legfontosabb vezetői feladat korlátozását jelenti. De van más megközelítés is. A politikusok számára csak az eredmény lehet fontos. Tehát egy hatékonyan dolgozó gazdaság, mely igazolja a politikát. Véleményem szerint a politikának a vezető mellé kell állnia, mert ha nem ezt teszi, egyrészt nem szabadulhat az operatív beavatkozásoktól, a folytonos „igazságtevéstől" mely a lényeget, a hatékony gazdálkodást ássa alá. Ez egyébként a tervezett vállalati irányítási változásokkal logikailag összhangban van. Ebben az esetben joggal számíthatunk arra, hogy a vállalatok vezetői valóban menedzserekké válnak. Mindazonáltal nem becsülöm le a nehézségeket, melyek a tradicionális gyakorlatból, az újtól való idegenkedésből, az itt-ott tapasztalható összefonódásokból adódnak. U

gy vélem, a politika nálunk. ha némi késéssel is, de felismerte a továbblépés szükségességét, vállalja a kockázatot. leszámolva azzal a konvencionális felfogással, amelv a körül rriértyek hatalma elől igyekezett kitérni a szocialista embereszmény gyors megvalósítását remélve, a holnap gondolatkörébe utalva a mai gondokat. Mára azonban kiderülj hogy az ember nehezen változik Az igényesebb ember, akit a sikeres évtizedek neveltek, makaccsá válik, ha az eszme szembekerül a valósággal. Miként mondotta Marx és Engels: „az -eszme-" elkerülhetetlenül megszégyenül, mihelyt eltávolodik az -érdektől-". Mindenki tudja, hogy értelmes munkát végezni csak ember tud. a robottól megszabadított ember. A rmmka a társadalmi morál alapja. A munka, mint az erkölcs, a szokás és a kultúra csodálatos kerete, nem számonkérhető lecke, nem fölmondható feladat hanem életforma. Ennek megfelelően kell kezelni is. MAROSI JÁNOS A kistelepüléseken és a lakóteleiteken jó, ha egy intézmény van arra. hogy a közösség művelődési igényeit kielégítse. Egyre többet vitatkozunk mostanság a művelődési otthoni hálózat munkájáról, fejlődésének lehetséges irányairól, ám gyakran elfelejtünk differenciálni. Nemcsak méretekben, a tevékenység tartalmában is jelentős különbségek vannak. Az 1940-es évek végétől létrehozott művelődési házak rendszere eredeti céljait tekintve arra volt hivatva, hogy a kulturális javak elosztását egységbe illesztve végezze el. hasonlóan az akkor felállított többi ellátó szervezethez. A korszak művelődéspolitikájából logikusan következett, hogy a tevékenység középpontjába mindinkább az agitatív, demonstratív feladatok kerültek. Ezt a tartalmat fejezik ki az akkor épült intézmények már külső megjelenésükkel, alaprajzi elrendezésükkel is. A ház közepén terpeszkedő nagyterem — a gyűlések, az előadások színhelye — uralkodik mindenek felett. A hatvanas évek közepétől kezdődött meg az a folyamat, amelynek eredményeként a művelődési otthoni hálózat elveszítette ugyan látogatóinak nagy többségét, de a megmaradóknak sokszínű, érdeklődésüknek. öntevékeny szándékaiknak jobban megfelelő tevékenységeket kínált. kl A helykeresés, a differenciálódás napjainkban is zajlik. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele. hogy az elmúlt években megszaporodtak a közművelődési kísérletek. Játszóházat., nyitott házat — és még kitudja mennyi újdonságot — próbálnak ki változó sikerrel. A gondok legfeljebb akkor jelentkeznek nyilvánvalóan, amikor a szükséges tárgyi, személyi, anyagi feltételek nélkül vágnak bele egy-egy kísérletbe ott is, ahol a társadalmi környezet nem képes az adaptálásra. Ilyenkor rendszerint a kísérleti tevékenység alapeszméinek bírálatával igyekeznek elfedni a kudarc valódi okait. A művelődési otthoni hálózat nemcsak méreteiben, felszereltségében. személyi és anyagi feltételeiben differenciálódott, hanem funkciójában is. Azokon a kistelepüléseken, ahol a helyi művelődési otthon, vagy klubkönyvtár a kultúra terjesztésének kizárólagos eszköze, a közösségi szerződés egyetlen lehetséges fóruma, ott alapvetően más az intézmény feladata, mint a nagyobb településeken, ahol a specializált intézményrendszer tagiaként lehetőség van a szakosodásra. a tevékenységi formák és igények közötti válogatásra. Még nehezebb a helyzet a lakótelepeken. ahol rendszerint nem is épült művelődési otthon, és épület, stabil apparátus nélkül kell a kultúra szervezésének feladatait elvégezni. 2. A kistelepülések és a lakótelepek közművelődési intézményéi az egyforma szűkösség miatt hasonlóságokat mutatnak. Egy-egy nagyobb közösség számára ezek jelentik az intézményes formától elszakadó szerződés kizárólagos bázisát. És ezen a ponton felerősödik a felelősség. Elmúlt már az az idő. amikor a kulturális tevékenységet is ellátási feladatnak fogtuk fel. bár a szóhasználat még mindig él. Nem az a feladat. hogy egy-egy közösség évi előirányzott szükségletét kielégítsük. Egyfelől a kistelepüléseken is differenciálódott az ízlés, más kulturális szokások jelentek meg, s az emberek egy része a nagyobb anyagi áldozattól sem riad vissza, hogy a közeli várasba színházba, moziba menjen, könyvet vásároljon, másfelöl megjelent és általánosan elterjedt a televízió, amely az igények megfogalmazását nagymértékben befolyásolja. Aki naponta látja a képernyőn a világ eseményeit, a színházi közvetítéseket, az nem szívesen ül be egy kopott kultúrterembe. Az anyagi javak fogyatkozása is a verseny feladására kényszerítik a kis intézeteket Ma már az úgynevezett hakni sem olcsó mulatság. Marad viszont a kistelepülések és lakótelepek művelődési otthonainak olyan funkciója, amelyet senki sem helyettesíthet. A községeket működtető intézményrendszer többnyire fölülről lefelé épülő hierarchikus szerveződésű. Az érdekek érvényesítésében a kisebbek rendszerint roszszabb pozícióban vannak, mint a nagyok. Más támogató nem lévén. a helyi érdekek érvényesítésére kész és alkalma^ közösségek rendszerének kialakítása lehetne a legnagyobb jelentőségű támogató erő. Tlyen közösségek megalakítására. működtetésére a lazább szervezetű művelődési intézmények a legalkalmasabbak. Erre elsősorban a nyitott ház kísérle. tekben már számtalan jó példát lathatunk. Olyan helyi kezdeményezéseket karolnak fel a művelődési otthonok, amelyek alkalmasak arra. hogy egy-egy közösség megismerje saját múltját, fölismerje önnön érdekeit. E tevékenység kibontakozásának első jelei egyes lakótelepeken is mutatkoznak. A mind nagyobb számban létrejövő szabadidő-centrumok és információn irodák elsősorban az új lakótelepek társadalomszervezési feladataiból vállalnak részt. Nemrégen jelent meg a Népművelési Intezot segítségével a Veszprém megyei Bakonyoszlop és társközségeinek Közérdekű Közösségi Kalendáriuma. és megjelenés előtt áll Dombóvár és társközségei hasonló információs kiadványa is. Ezek a füzetek nemcsak a közhasznú információk nyilvánosságra hozatalával végeznek úttörő munkát, de annak szemléltetésével is. hogy a közösségen belüli kezdeményezések, a vállalkozó hajlamok támogatásával elkerülhető a tétlen várakozás a központi elosztás adományaira. Jó lenne, ha egyre nagyobb számban jelennének meg hasonló kiadványok, mind szélesebb társadalmi összefogással. Nemcsak azért fontos, mert akkor több pénzt, energiát lehetne összegyűjteni. hanem azért is. mert minél több szerv, intézmény és állampolgár vesz részt a munkában, annál többen érezhetik magukénak az eredményt. A művelődési otthonok a kis településeken sem alkalmasak önmagukban arra. hogy a közösség aondjait megoldják. Csak arra képesek, hogy közvetítsenek, érdekeket fogalmazzanak meg és képviseljenek. Ehhez igénybe kellene venni minden társadalmi. politikai, gazdasági szervezetet. és teret adni az állampolgárok kezdeményezéseinek is Ebben a helyzetben új tartalmú új szervezeteket kívánó közművelődési munka kibontakoztatására van igény, és — úgy tűnik — lehetőség is. Érdemes tovább menni ezen az úton. PALLAGI FERENC