Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-23 / 18. szám

4 Szombat, 1985. január 19. Szerb Antal emlékére I Helyreállíloilák Halálának negyvenedik évfordulóján A náci ideológusok kultú­rateremtő és kultúrarombo­ló „fajokra"' osztották az emberiséget. A nőmet népet természetesen az első cso­porthoz számították. Vajon melyik csoportba sorozták volna — ha ilyen kérdések eldöntésére még marad ide­jük — magyarországi béren­ceiket, a Sztójay- és SzáJasi­féle hatalom emberselejtjét? Nem győzzük számba venni azokot a veszteségeket, ame­lyeket értelmiségiek legyil­kolásával a magyar kultú­rának okoztak. Áldozataik névsorában több olyan je­lenségnek a nevét is olvas­hatjuk, akik a német szel­lemnek is szolgálatot tettek, mint irodalomtörténészek, vagy mint műfordítók. De­portálásban pusztult el Mo­hácsi Jenő, Madách német fordítója, öngyilkosságba kergették nyolcvankét éves korában Radá Antalt, a je­les versfordítót, puskatussal verték agyon a század egvik legjelentősebb magyar iro­dalomtudósát, Szerb Antalt. 1901-ben született. A gim­náziumban Sik Sándor volt az osztályfőnöke. Magyar­nemet-angol szakos tanári oklevelet kapott. Néhány évig középiskolában tanított. Egyetemi magántanári képe­sítést szerzett. 1934-ben je­lent meg A magyar iroda­lom története cimű könyve, amelv tagolásával, előadás­módjával meglepte az adat­halmazokhoz és konzervatív kenetességhez szokott olva­sóközönséget. Hiába fanyal­fiott a jobboldal, hiába mor­golódott a szélsőjobb, a szakma elismerte, és számos magyartanár felhasználta a tanításban. 1941-ben került a könyvpiacra A világiroda­lom története, szellemesen és rendkívüli irodalmi-filo­zófiai látókörrel megírt há­romkötetes munkája. Irt számos kisebb irodalmi ta­nulmányt, amelyek az euró­pai szellem teljességének igényével elemeztek egy-egy Írói művet vagy irányzatot, írt regényeket, novellákat is, utóbbiak közül legismertebb A Pendragon-legenda, a ka­landregényből és tudomá­nyos művelódéskutatásból elegyített rendkívül izgalmas történet. A magyar toll egyik legeurópaibb mestere volt az Európától egyre tá­volodó Magyarországon. Munkaszolgálatra 1944-ben hívták be. Ahogy a szovjet csapatok közeledtek, hajtot­ták nyugat felé, ugyanúgy, mint Radnóti Miklóst. A bestiális gyilkosság a rendel­kezésünkre álló adatok sze­rint 1945. január 27-án tör­tént az ország nyugati hatá­rán, Balf község területén. Az elásott holttestet a fel­szabadulás után megtalálták, és ünnepélyesen helyezték el a jeles íróhoz méltó sírba. Az ötvenes évek első felé­ben elutasítóan kezelték örökségét, az ötvenes évek végétől azonban egyre-más­ra jelennek meg munkái új kiadásban, több regényét és novelláját lefordították ide­gen nyelvékre. A magyar szellemi kincstárnak nagy értékei: korai halála sok-sok úi értéktől fosztotta meg a magyarságot. A puskatus nemcsak egy ember kopo­nyájára csapódott, hanem nemzeti kultúránkra is. Bán Ervin Tengerészlányok Ezernyi szakmát tanul­hatnak a fiúk és leányok a Szovjetunió szakmunkás­képző intézeteiben, szakkö­zépiskoláiban. Lehet, hogy az egyik szakma könnyebb, a másik nehezebb, több vagy kevesebb szellemi ké­pességet feltételez, de gya­korlatilag minden fiatal megtanulhatja, ha akarja. Az észtországi Tallinnban a tengerészeti szakközépiskola azonban nem a szokványos intézmények közül való. Ide csak azokat veszik fel, akik gyermekkoruk óta a tenger­re vágynak, akik már a középiskolában céltudatosan készültek a tengerészeti szakmára. A/ 1984-es tanévben elő­ször vettek föl ebbe az is­kolába leányokat: híradás­technikát, navigációt, hal­feldolgozás! technológiát ta­nulnak. Három év múlva az egyenruhás matrózlányok megkezdik a munkát a ha­lászhajókon és feltehetően nem maradnak le majd tu­dásban az igazi „tengeri farkasok" mögött. (APN) az osi mauzófeumot Ismét eredeti formájában látható Türkménia északi részén a régi Urgence vá­ros egyik egyedülálló épí­tészeti emléke — befejező­dött il-Arszlán mauzóleu­mának helyreállítása. Res­taurálták a homlokzat fa­ragott terrakotta díszítését, a kapukat, a sátor alakú ku­pola egy részét, rendbe hoz­ták a mauzóleum körüli te­rületet. A tudósok a mau­zóleum történetének tanul­mányozása után arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy az il-Arszlán az egyik horezmi uralkodó sírja fö­lött épült. Az ősi Horezm fővárosa, Urgencs, az Amu-Darja al­só folyásánál, a karaván­utak mentén álló város már időszámításunk első száza­daiban is létezett Fényko­rát a XI. században érte el, de a XIV. században Ti­mur csapatai eltörölték a föld színéről. Az ősi építő­művészet megmaradt emlé­keit műemlékekké nyilvá­nították. (APN) Iparosok—a polcon Ne csak mondjuk, csinál­juk. Gondolhatták a Bartók művelődési központ népmű­velői. S kaptak az írógépet, fogalmazták a felhívást, mentek a kisiparos-szerve­zethez, névsort készítek, címeket Népművelők a KlOSZ-ban? Bizony, méghozzá szívesen látott vendégek. Hiszen olyasmire vállalkoztak, ami­re külön-külön egyik „cég­nek" sincs elég eszköze. Amiről annyit hallani művelődésügyi berkekben, de amire csak kevés példát lehet találni szerte az or­szágban Szegeden. ele­meiben, megvalósulni lát­szik. Hogy tudniillik a köz­művelődés nem utalható va­lami éteri magasságokba, ahol arra kinevezettek töl­cséren töltögetik a művelt­séget a fejekbe. Hanem na­gyon is „hétköznapi" dolgai lennének; a többi között olyasfajta szolgáltatások, amelyek az életünk minősé­gét javítják. Nos. egy éve is elmúlt, hogy a Bartók művelődési központ egyik úttörő vállalkozásába kez­dett: két és félszáz névvel és címmel adott ki egy fü­zetet, abban a reményben, hogy segítheti ezzel „ember­nek emberrel való találko­zását". Hogy a füzet, mely­ben megírták, ki mit tud, mit tanítana. mit tanulna, legalább mankóként szolgál: ki-ki szabadon választhasson művelődési témát, társat. Időt, helyet. Nemrégiben megírtuk ezeken a hasábo­kon, hogy nagyon kevesek­nek sikerült ..találkozni", kö­zös érdeklődésen alapuló kapcsolatot teremteni. Közösségi eróziós folyama­tokat persze nem fog egy füzetben lappangó biztatás megállítani. De az első pil­lanatban kudarcosnak látszó vállalkozás sok tapasztalatot adott a népművelőknek is, s mindazoknak, akik megpró­bálták felhasználni a cím­listát. Nem titkolhatom, ar­ra gondolok, hogy a KIOSZ­kapcsolat ötlete is a tavaly megjelentetett szegedi cím­jegyzékbőd eredeztethető. E hosszas bevezető után: a legújabb vállalkozás lé­nyege, hogy Tarján város­rész valamennyi kisiparosát, minden szolgáltatásukat „összeírták", a jegyzéket ki­nyomtatják és eljuttatják a lakótelep minden lakásába. Miért? Bár ilyesmire jobb nem gondolni, de — teszem — egyszer csak mégis ömlik a víz a konyhai vezetékből; fejvesztett kapkodás helyett ezentúl lekapom a fűszeres polcról ama füzetet, pilla­nat alatt kikeresem, melyik szerelő lakik legközelebb a lakásomhoz.., Máskor meg­találom a legközelebbi ci­pészt, festőt, lakatost, autó­szerelöt. s még az is kiderül, nem kell a Károlyi utcába buszoznom a tévémmel, mart megjavítja egy mester a szomszédos lépcsőházban. A dolog jelentőségét nincs szándékomban eltúlozni, az ötletet mégis szívesen dicsé­rem. Ha bármi keveset, de takarékoskodhatunk az idő­vel, utánjárással. ha csak egyszer ls megkíméljük ma­gunkat bosszúságtól, ideges­kedéstől — már megéri. Ennyivel is kulturáltabb az életünk. S. E. Szeged a hazai lapokban 1985/3. 1984. Mérnök-technikus találkozó Szegeden = Magyar Grafika. — 5. sz. — A találkozó I. szekció­ján elhangzott elóadások és hoz­zászólások. A pártcsoport legyen az aktív politizálás színtere: A beszámoló taggyűlésekről jelentjük / Víg Zoltán Textllélet. — dec. 5. — A textilmüvekben. „Nem volt sétamenet" : Szö­vődéi mindennapok / Vlgh Zol­tán Textllélet. — dec. 5. — A textilművekről. Negyven éve... / M. 1. — Taurus Hirlap. — dec. 12. — Szerző: Miltei Ilona. — A város felszabadulásáról és a gumi­gyárról. MHSZ szolgáltató Iroda i Szenvedélyes klubalaklto : Csongrád megyében / kép és szöveg szabó István — MHSZ Elet. — dec. 15. : 111. — A város MHSZ-életéről és Futó Antalról, a Tisza Füszért osztályvezetőjé­ről. A főbizalmi / Irta Rácz T. Já­nos : fényképezte Bánhalmi Já­nos «= Népszabadság. — dec. 15. : 111. — Varga Józsefnéről, a ká­belgyár dolgozójáról. Tv-notesz / (molnár) — Esti Hirlap. — dec. 19. — Kritika a körzeti stúdió Somogyi-könyv­tarról szóló tévéműsoráról. Gyorsmérleg : Szegedi Textil­művek / Vlgh Zoltán — Textll­élet. — dec. 19. Hazai Vegeta IKépl / Enyedt Zoltán felvételei — Népszava — dec. 28. — Fényképek a paprika­feldolgozóból. Kapuvédő — védett korban t Stndloncsucstartó főigazgató­helyettes I Thékes István — Népsport. — dec. 31. — dr. Mé­száros Károlyról, a SZEA3 egy­kori kapusáról, a SZOTE gazda­sági főigazgató-helyetteséről. 1985. Csikar. 1—3. ) Fekete Pál — Képes sport. — jan. 3—15. : 111. — Sándor Károly egykori válo­gatott labdarúgó szegedi pálya­kezdéséről. Megkezdődött a késelő rab pe­re / Halász Miklós = Magyar Nemzet. — Jan. 3. — Richter Ri­chárd pere. Ankét a mtndennapos testne­velésért / (megyei tudósítónk­tól) » Népszabadság. — jan. 3. — Szerző: Horváth Kálmán. — A gyilkos fegyenc ügyének tárgyalása — Népszava. — jan. 3. — Richter Richárd pere. Országos testnevelési ankét — Magyar Nemzet. — Jan. 4. — A mindennapos testnevelésről. Kincsetérő költözködés : Könyvritkaságokra bukkantak Szegeden / Halász Miklós Ma­gyar Nemzet. — jan. 7. — A So­mogyi-könyvtárban. Lékelik a tavakat : Levegő a halaknak — Esti Hírlap. — jan. 9. — A fehér-tót halgazdaság­ban. Tízezer palack pb-gáz [Képi V Enyedl Zoltán felvételei — Nép­szava. — jan. 10. — Fényképek az algyői töltőüzemből. Színház — sátor alatt / Halász Miklós = Magyar Nemzet. — jan. 14. — Beázik a Kisszinház. Uj viztorony épült Szegeden — Népszabadság. — jan. 15. : ill. — Rókuson. Kerítő bűnszövetkezet = Ma­gyar Hirlap. — jan. Ifi. — Rácz Kálmán és társai s Cuki presz­szóban. — Ua. Magyar Nemzet. Népszabadsag, Népszava. — jan. Ifi. Szegedi „csúszás" / H. K. — Népszabadság. — jan. 18. — A városi műjégpálya építéséről. — Szerző: Horváth Kálmán. Jubiláló munkáskórus / G. J. Magyar Vasutas. — j«n. 17. — Szerző: Gellért József. — A MAV szegedi Hazánk Munkás­kórusa 95 éve alakult. Pb-gáz-dömping Algyőn / (me­gyei tudósítóinktól) — Népsza­badság. — jan. 17. — Szerző: Horváth Kálmán. Még egyszer a szegedi pb-gáz­ról / (megyei tudósítónktól) — Népszabadság. — jan. 18. — Szerző: Horváth Kálmán. Armany és szerelem ' (bér­ezés) — Film, Színház. Muzsika. — jan. 19. : ill. — Szerző: Bér­ezés László. — Kritika a Kis­szinház. Schiller-előadasáról. „Jó éjt. királyfi..." / R. L. ­Magyar Hírlap. — Jan. 19. — Szerző: Rónay László. — Ismer­tetés Erdődy János Ifj. Horváth István diák-rendezőről szóló könyvéről. Átadták a Vedres István-em­lékérmeket Műszaki Elet. — jan. 19. — Az MTESZ Csongrád megyei szervezetének elnökségi ülésén. Folyamatosan termelnek a szegedi szénhidrogénmezők : Sajtótájékoztató a gondokról és az eredményekről / (megyei tu­dósítónktól) — Népszabadság. — jan. 19. — Szerző: Horváth Kál­mán. Bibliográfia - Oj Tükör. — Jan. 2A : 111. — A Somogyi­könyvtár kiadásában megjelent Tóth Béla-bibliográfiáról. Hét vége a dél-alföldi teher­pályaudvaron / (megyei tudósí­tónktól) " Népszabadsag. — jan. 21. — Szerző: Horváth Kál­mán. KISZ-es vetélkedők Szegeden — Alföldi Olajbányász — 1. sz. Küldöttértekezlet a Vöröske­reszt szegedi olajipari csúcsveze­tőségénél / Piskorskiné Szabó Erzsébet — Alföldi Olajbányász. — 1. sz. Nyugdíjas-találkozó Szegeden J Piskorskiné Szabó Erzsébet — Alföldi Olajbányász. — 1. sz. — A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalatnál. Templomfelújítás Szegeden «• Idegenforgalom. — 1. sz. — Al­sóvároson. Kórus és képernyő sikeres há­zassága : A Cantieum a televí­zióban I (- c. szalai) ™ Kota. — 1. sz. — Szerző: C. Szalai Ág­nes. — Az MTV körzeti stúdió­jának a Cantieum Kamarakó­rusról készült műsoráról. Es mit szólna Balazs Béla a videóhoz? / Réz András >» Moz­go Képek. — 1. sz. — Ismertetés A látható ember, A film szelle­me c. kötetről. A beszámoló taggyűlések ta­pasztalataiból : Felelős kritikai véleménynyilvánítás / Oláh Mik­lós — Pártélet. — 1. sz. Anyagellátás és készletgazdál­kodás : SZVT-konferencia Sze­geden / N. E. = Számítástechni­ka. — 1. sz. — Szerző: Nagy Elek. Dózsa felét keresik / Polner Zoltán = Utazási Magazin. — 1. sz. : 111. — Az alsóvárosi temp­lom altemplomáról. 1985. JANUÁR 23., SZERDA — NÉVNAP: ZELMA A Nap kel 7 óra 21 perekor, és nyugszik 18 óra 32 perekor A Hold kel 9 ora 2 perckor, és nyugszik 19 óra 90 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegcduél kedden plusz 68 em (apadó). SZAZ ÉVE született Fülep Lajos (1085— 1979) Kossuth-díjas művészettör­ténész. egyetemi tanár, akadé­mikus, Lukács György mellett a század legjelentősebb magyar müvészetfilozófusa. 1918-ban a budapesti református teológián lelkészi képesítést szerzett. Előbb a Károlyi-kormány kül­ügyminisztériumában dolgo­zott, majd 1919 májusában kine­vezték a budapesti egyetem olasz Irodalmi tanszékére. Az ellen forradalmi rendszer meg­fosztotta katedrájától. 1928-to! 1947-ig Zengövárkonyban volt református lelkész, miközben te­vékenyen részt vett a magyar tudományos es szellemi életben. A fölszabadulás után ismét el­foglalhatta tanszékét a pesti egyetemen és helyét a magyar szellemi életben. HETVENÉVES szrogh György (sz. 1915) kétsze­res Ybl-dijas és állami díjas építész, az Iparművészeti Főis­kola tanára, számos középület tervezője. MOZIK Vörös csillag: délelőtt 19, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Bombajó bok­szoló (színes. m. b. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt hely­árral). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: A király és a madar (szí­nes. m. b. francia rajzfilm), ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Scapin furfanglat (színes francia). Filmtéka. MTESZ-szekház. Kí­gyó ii. 4.): Rokonok (magyar, este 6 órakor) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet saen vedetl személyeket Szegeden az Idegse­bészei! Klinika (Péesd u. 4.) ve­szi fel, sebészeti és urológia) felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 1 orato. reege. > irálc a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. t. sz. alatt, telelőn 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél n óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel : 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: ll-ooo. [fflfi 8.10 8.15: 16.15 16.20 17.15: 17.30: 18.15 18.45: 19.10: 19. IS 19.30: 20.00 20.45 ll.lt 21.55 22.95 16.55 17.00 17.25 18.50: 19.20 21.05: 21.25: 8.20: 8.30: 9.00: 10.30: 16.30: 16.40; 17.00: 17.30 17.35: 17.45: 18. IS 18.45 19.16 19.30 20.00 22.30 18.30 19.00 19.30 20.00 20.50 21.05 21.50: 16.15 Ifi.35: 17.25 17.45 16.15 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó 2., magyarul ao.oo: Filmoszkóp — Szűk bőr — jugoszláv játékfilm 22.30: Tv-hiradó 2., szerb­horvátul CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.15: Tv-torna — (Ism.) 8.20: Iskola-tv ma BUDAPEST I. Tv-torna — (Ism.) Iskola-tv Hírek A világ nagy városai — San Francisco — (ism.) Egészségünkért 1 Észak! Sí Világbajnokság Bűvös kockázat Képújság Tv-torna Esti mese Tv-hlradó Jogi esetek A fele sem Igaz A maffia — Amerikában — 3. Tv-híradó 3. Himnusz BUDAPEST 2. Kepulság Játék a GYIK­muhelj'ben — (ism.) Rövidfilmek, kisfilmek Basic-tan folyam — 2. Mesteriskola — Végh Sándor tanit a Zeneakadémián A szerelem örök — NSZK tv-fllm Tv-híradó 2. Gondolkodó BELGRÁD L Tv-naptár Merlin — gyermekeknek Művelődés Közben: Hirek Videooldalak Északi Si Vllágbalnokság Magyar nyelvű tv-napló Hirek Tv-naptár Gyermekeknek Művelődés Belgrádi dzsessz­fesztivál Rajzfilm Tv-napló v Filmoszkóp — Bevezető — Játékfilm Tv-napló BELGRÁD 2. Zágrábi körkép A zöld terv Iskolája Tv-napló Zenei események Tegnap, ma, holnap Dok.-adás Dzsessz ÜJVIDÉK Tv-híradó magyarul Északi Si Világbajnokság Tv-hiradó szerb­horvátul Merlin -- tv-filmsorozat Zenes műsor 8.30: 8.50: 8.55: 9.37: 9.49: 10.95: 10.35: 10.50: 11.94: 12.45: 13.00: 13.29 M.10; 14.25: 15.00: 16.30: 10.05: 17.00 17.30 18.02: 18.15: 18.25: 19.15: 19.30: 21.30 22.30: 22.30 22.45 23.00 28.36: 8.05: 8.50 9.05: 12.00 12.10: 12.35: 12.30: 13.10: 14.00 15.05: 10.00: 17.05: 17.50: 17.30: 19.30: 19.05: 19.15: 20.00: 30.10; 20.80: 21.05: 21.17: 22.27: 23.20: 24.00: 4.30: 8.05: 8.08: 9.39: 13.10: 12.00: 13.06: 18.25: 14.00: T6.no: 16.35: 16.20: 17.00: 17.30: 78.10: 18.30: 18.05: 19.35: 20.10: 20.40: 21.19: KOSSUTH Világablak Kis magyar néprajz Antonio Janigro gordonkázik, Paul Badura­Skoda zongorázik, hegedűn közreműködik Jean Fournier Beszélni nehéz Dal posta — a Moszkvai Rádió es Tv gyermek­kórusának folklór csoportja orosz népdalokat énekel Irodalmi világjárás Találkozás a Hang­villában Sánta Ferene népi zenekara játszik Berlioz: Te Deum Törvénykönyv Agay Karola énekel. Szendrey-Karper László gitározik Nehéz lélegzet — 2. — A segíthetünk? — melléklete A magyar széppróza századai operaslágerek Zengjen a muzsika! Radna! György operett­felvételeiből MR 10—14 Vesszőparipáink Esti énekszó Budai Ilonával — (Ism.) Kritikusok fóruma Hol volt, hol nem volt. .. Mai könyvalánlatunk — Kőmíves Kelemen — Sarkadi Imre novellája Puccini: Turandot A külpolitikai rovat műsora Tiz perc külpolitika Mozart: F-dúr oboa­négyes K. 370. Egv igazgató névjegye Folklór és történeti hagyomány a romániai magyar zeneszerzők műveiben — 2. „;. Zenekari muzsika PETŐFI 1 dösebbeR? nullám" hosszán Tiz perc külpolitika — Napközben A Lipcsei Pádló ftjvós­zenekara játszik Néhány szo zene közben Balogh Alberi népi zenekara játszik Pophullám Vándor — a műit és s leien érdekességei között barangol Feledv Péter Mesélő mikrofon — Lévai Béla és Ökrös Lászlóné rádtó­történeti sorozata — 1. — 1945—1947 Téli napok Hollandiában A. P. Mobil együttes ..Honfoglalás" c. nagy­lemezéről Diákfnci Ötödik sebesség Népzenekedvelőknek Közvetítés a Magyarország—NSZK Szuper Liga asztalitenisz­mérkőzésről ..Ez ls Beatles" — 5. Közvetítés a Magyarország—NSZK Szuper IJga asztalitenisz­mérkőzésről A Jethrn Tull együttes felvételeiből Tükörképek Beszélni nehéz — (ism.) Kedvenceim — (Ism.) Gyulai Gaál ionos szerzeményeihői Rodgers zenés játékaiból — 1. — A syracusai fiúk Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR A kiállítótermek programjából Egv magvar muzsikus Párizsban Szimfonikus zene Az elmúlt év ha:-ai dzsesszh an gversen vei bői Schubert: C-dúr vonós­ötös Az élelmiszerkutatás műhelyében — 2. (ism * Halettzene operákból Töltsön egy órát kedvenceivel Barokk zene A zeneirodalom remek müveiből Magnósok, figyelem! Iskolarádió A Nyíregyházi Ifjú Zenebarátok énekkara énekel Hangszerszólók V materinskom Jazvku a Magyar Rádió szlová nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcrol Iskolarádió Kamarazene fúvós hangszerekkel Fiatalok a seregben Népdalfeldolgozások A Minszki Kamara­zenekar hangversenye Elillant évek szőlőhegyén — szerb irodalmi est V. Petrovlc és T. Manollovtc születésének 1(XL évfordulója « alkalmából

Next

/
Thumbnails
Contents