Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-22 / 300. szám

4 ¡Szombat, 1984. december 29. 3 Mindig bíztam Csle/klastzov az emberekben főiskola x — A gyárban 1956. már­cius 7-e ota dolgozom. A makói iparitanuló-intézet­toen végeztem. Onnan szer­ződtem a szegedi fűtőházba Budapesten, a Landler Jenő Jarműjavituban szabadul­tam fői. Mozdonylakatos volt a szakmám. Már a kö­telező gyakorlati idő alatt csoportvezető voltam. sze­rették volna, ha maradok, de olyanok voltak « körül­mények, h<>Ry nem szeret­tem ott. Hazajöttem Szeged­re. Azt írták a munkaköny­vembe, önkényesen kilépett. Ezzel' aztán sehová sem vettek föl, még havat lapá­tolni sem. Dolgozni csak kellett valahol. írtam, hogy mégis visszamegyek, ha vesznek. A mostani Ikarus gyárat akkor Fémfeldolgozó és Fi­nommechanikai Vállalatnak hívták. Végül a sport ré­vén kerültem ide. Fociztunk az ecset-seprűvel, meglátott Kovács igazgató, az úgy szerette a focit, úgy tudom, a SŐEOL-pal.van halt meg később Azon a meccsen két gólt rúgtam, mindjárt ide­vett lakatosnak. Tiszta ba­zár volt ez a gyár, amikor idekerültem. a MAV-nak 'csináltunk ajtókereteket, az Óbudai Hajógyárnak ajtó­pontot. Akkor is vhlt ám tőkés export, az USA-ba készítettünk seprűkupakot. No meg rengeteg tyúk ketre­cet kellett gyártani Nagyon jól lehetett keresni, ha dol­gozott az ember: 58—60-ban 4000—4700 forintot vittem haza. Olyan sorom volt, hogv heti húsz lottóval ját­szottam. ötvenhat októberében már itt dolgoztam. Fölbolydult itt is a rend, azt mondták, sztrájkoljunk. Egv darabig vacilláltunk, politizálni nem fogtunk neki. hanem kár­tyáztunk. Amikor vége lett o bulinak, azt mondták, ha nincs termelés, nincs pro­duktum. nem lesz miből fi­zetni. Na. akkor beláttuk, hogy nem lehel örökké kár­tyázni, es dolgoztunk to­vább. ötvenen dolgoztunk akkor itt, a többség regi világbe­li igazi melosember. Olyan kalapácssal dolgozott néme­lyik. hogy vasból volt a nyele: összehegesztette, hogy soha ne essen ki. Szigorú, kemény, de nagyon becsü­letes emberek voltak. A háztartási mérlegosztályra kerültem később. Ott szer­veztük az első - szocialista brigádot. Ez volt a Pável Popovics szocialista brigád. Elit társaság, mert a mér­legkészítés bonyolult mun­ka Nehezen szoktam meg en is. Akkor még nem le­hetett hónapokig tanulgatni, mint most. Amennyit tel­jesített az ember, annyit fi­zettek. Legalább jobban iparkodtunk. Nekem olyan rosszul ment az első hó­napban. hogy meg az elő­legből is vissza kellett fizet­nem. Akkor is mindig mond­tuk a lózungot, hogy így meg úgy elitéljük az alko­holizmust, de azért csak ki­küldtük az anyagmozgatót a boltba. A szén alá tette a pálinkát, úgy hozta be a műhelybe. Nem mindegy, mennyit iszik az ember, aki olyan, hogy tud ural­kodni magán, annak én most is megengedném, hogy igyon. 1961-ben megnősültem. 1966-ban lakást kaptunk. Közben esti tagozaton elve­geztem a technikumot, az­tán egy sor tanfolyamot, végül a marxista egyetemet. Kiemeltek. 10 évig dolgoz­tam a meóban. Ott aztán megismertem szinte minden terméket. Nem követeltem meg többet, mint amit ma­gam is mee tudtam csinál­ni, Sem brigád vezetőkent, sem meóeként Mindig azt tartottam szakembernek, aki imaga is meg tudta csinálni azt a munkadarabot. Annak volt hitele a melósok előtt, ha varámit nem tudtam, mincient megtettem azért, hogy megtanuljam. 'nzenhat éve vagyok a pártvezetoseg tagja. Elvál­laltam minaeniele társadal­mi tisztséget. Szervező tit­kár vagyok, tagja a torzs­gárdaoizottságnaK, propa­gandista. Mindig az embe­rekhez, a társasághoz von­zoatam. őszinte embernek tartom magam, azoktól a régi világbeli melósoktól ezt tanultam. Ügy érzem, ezért nem vittem többre itt a cégnél. Talán bennem 'is volt hiba. de sosem tudtam azt produkálni, amiről pe­dig úgy éreztem, hogy ben­nem van. Ez különösen 80­ban derült ki igazán. Két éven át harmadmagammal vittem a munkát, vártam, hogy számításba vesznek osztályvezetőnek A mun­kámra senkinek sem volt panasza, azt csináltam, amit a kinevezett osztályvezető­nek kell. Mégis egy nyugdíj előtt álló kollégát neveztek ki. Akkor nagyon elgondol­kodtam az őszinteségről. Azok érvényesülnek. akik akkor is igazat adnak, ha tudják, hogy annak a fő­nöknek nincs igaza. Azok­kal talán könnyebb dolgoz­ni. akik mindenre bólinta­nak. Persze. azért akárhogy ( becsaptak, mindig bíztam i az emberekben. • 1982-től , hozzám tartozik a gyár pol­gári védelme, iparszervezési ' vezető is vagyok. Erről a ; munkáról a nyilvánosság- | nak nem szükséges sokat tudnia. Ügy dolgozom, mintha bármelyik nap szük­ség lehetne rá. s remény­kedem. hogy soha nem adó­dik olyan helyzet, amikor élesben kell kipróbálni. fElmondta: Baráth Jó­zsef, az Ikarus szegedi gyá­rában.) Tanács István A Szovjetunió egyik leg­jelentősebb művészeti főisr kólája, a leningrádi Zenei. Színház, és Filmművészeti Főiskola felvette a kiváló Lenin-dijas szovjet film­művész. Nyikolaj Cserkaszov (1903—1966) nevét. A név­adó. akinek nevéhez számos kiemelketjő alakítás fűződik színpadon és filmen, annak idején ugyancsak e főiskola falai között szerezte mester­ségbeli tudását, mely révén oly sok sikert aratott. Útmutató az új műszaki szabályzókról Kedvezmények, támogatósok — ösztönzés Á műszaki szabályzók új módosított rendszeréről — amely a • Pénzügyminisz­térium rendelkezése nyo­mán 1985. junuar elsején lép életbe — a közelmúlt­ban útmutató jelent meg az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság és az Or­szágos Műszaki Informá­ciós Központ és Könyvtár kiadásában. A korábbiakhoz képest a leglényegesebb eltérés a műszaki fejlesztést segítő preferenciarendszer válto­zásánál következett be. Az eddigi gyakorlat szerint ku­tatási-fejleszlesi kedvezmé­nyekben csak a vállalatok. Illetve az intézetek meg­határozott köre — többnyi­re a vállalati formában' működő kutatóintézet, vagy műszaki fejlesztő vállalat — részesülhetett. A termelő szervezetek keretében mű­ködő kutatóhelyek a pre­ferenciáktól általában eles­tek. A jövőben az ilyen tá­mogatás nem az egyes szervezeti formákhoz. ha­nem a tevékenységekhez kapcsolódik. Megfelelő ku­tató-fejlesztő tevékenység esetében bármely vállalat, intézet részesülhet kedvez­ményben. Ezzel megszűnik a szervezeti elkülönítésből adódó előny, illetve hát­rány. A termelővállalati ku­tatóhelyek. valamint az ön­elszámolású kutatóintéze­tek, vagy a műszaki fejlesz­tő vállalatok kutató-fej­lesztő tevékenysége azonos versenyhelyzetbe kerül, A szabályozás ezzel elősegíti, hogy a vallalati kutatás és műszaki fejlesztés célja, va­lamint . megvalósulásának üteme közvetlenebbül kap­csolódjék a piaci igények­hez. és a valós igényeket kielégítő tevékenység meg­felelő támogatást is elnyer­jen. A preferenciák kiizül az egt/ik legfontosabb a nye­reségadó-kedvezmény, amelyben a kutatást és a műszaki fejlesztést közvet­lenül szolgáló tevékenység részesül. Ösztönzési jelent továbbá, hogy az a fejlesz­tő. amelyik megbízójánál vállalja a kutatási ered­mény bevezetését is a megbízónál. részesedhet annak az eredményéből is. A' részesedés jelentős há­nyadát az innovációban közreműködő szakemberek között szétoszthatják. A technikai változást közvetlenül segíti, hogv a műszaki fejlődésre különö­sen nagy hatást gyakorló eszközök beszerzése után — a VII. öteves terv idő­tartamára — úgynevezett felhalmozási adómentessé­get. adhatnak. Továbbra is mád nyilik egyedi preferenciák elnye­tésére is. Ezek lehetnek térítésmentesek, vagy olya­nok. amelyeket vissza kell fizetni. A térítésmentes tá­mogatás célja: a közösségi erdekü kutatás fejlesztés megvalósításának — a vál­lalati források igénybevé­tele melletti — központi fi­nanszírozása. Az egyedi pre­ferenciák többsége azonban valójában kamatmentesen nyújtott központi támoga­tás. amelyet a gazdálkodók — ágazati hovatartozástól függetlenül — pályázattal nyerhetnek el, és amelyet meghatározott fettételek mellett visszafizetnek. Tervpályázat Szombathely és Kőszeg térségében, e két város úgy­nevezett vonzáskörzetéhez tartozó községekben — első. sorban betelepülőkkel — növekedett a lakosság. A két város vonzáskörzetének településein további jó le­hetőségek kínálkoznak a be­településre, a kedvező ter­mészeti adottságok révén pedig az üdülésre és az ide­genforgalomra. Ezért a két város közötti terület gazda­ságos és tqrvszerű hasznosí­tására a Vas megyei tanács öt érdekelt minisztériummal és országos főhatósággal közösen tervpályázatot írt ki Szombathely és Kőszeg térségének rendezésére. A tervezők fontos felada­ta. hogy megjelöljék az érin­tett települések legcélszerűbb fejlesztési lehetőségeit, és a tájhoz, valamint a hagyo­mányokhoz alkalmazkodó építészeti megoldásokat. Gondoskodni kell arról is. hogy a betelepülők új lakó­házai mellett olcsó szállás, helyek épülhessenek bel- és külföldi turisták, vendégcsa. ládok elhelyezésére. A táv­lati tervek szerint Lukács­háza közelében, a Gyöngyös­patak Völgyében nagy víz­tározó épül. A létesítmény elsősorban az árvízvédelmet szolgálja, de hasznosítják majd vfzisportolási, horgá­szati és egyéb idegenforgal­mi célokra is. Ezért a pályá­zóktól várják azt is. hogy a tározó környékén szabadidő­központot tervezzenek, amely az építés elő ütemében — egyidejűleg — kétezer, ké­sőbb pedig háromezer em­ber pihenésének, szórakozá. sának fettételeit teremti meg. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. vagy a Vas megyei tanácsnál, s a kész terveket legkésőbb jövő év március 25-ig kell bekül­deni a Vas megyei tanács­nak. A legjobb munkák dí­jazására és megvásárlására 765 ezer forintot irányoztak elő. A bíráló bizottság jövő év május 6-ig hirdeti ki a pályázat eredményét. Szeged a hazai lapokban Negyven éve szabad szeged / F. A. = Kábel. — nov. 15. : ül. — Utlnepseg a kábelgyárban. Spanyol szakszervezeti delegá­ció Szegeden Kábel. — nov. 15. : 111. — A kábelgyárban. Joo János emlékezete / Szecs­kó Károly = Népújság [Egerj. — nov. 2». — A szegedi születésű rajzpedagogusrói. A Seegedhez csatolt községek fejlődése Biaesi József Te­rületi Statisztika. — 6. sr. : 111. A türelmes Szókratész : Tele­mann operaja Gábor István Magyar Nemzet. — dec. 6. — Kritika az előadásról. Köszönet a segttsegért Ma­gyar Vasutas. — der. 13. — Du­dás Józsefné szegedi jegyvizs­gálónak. A felszabadulás tiszteletére Vers- és prozamondó verseny / Zacharldesz Jánosne • Magyar Vasutas. — dec. 13. — Szegeden. Népi ellenőrök Csongrád me­gye gépiparáról : Műszaki fej­lesztők mostoha körülmények között / (megyei tudósítónktól) Népszabadság. — dec. 13. — Szerző: Horváth Kálmán. Tóth Béla ha'van esztendeje Bata Imre — Elet es Irodalom. — dec. 14. — Az író köszöntése. Barangolas Csongrád múzeu­maiban Népsport. — dec. 14. Szoborsetany Szegeden IKepl = ÜJ Tükör. — dec. 1«. — Fény­kép Tóth Valéria Lányok ctmü szobráról. Pályadíj középiskolásoknak és Kinőtt kutatóknak i Szegedi Akadémiai Bizottság = Magyar Nemzet. — dec. 18. — Ua. Ma­gyar Hírek. — dec. 1«. Kompresszorok Algyöre Népszabadság. — dec. 1«. : 111. Csongrádban ls további fej­lesztés szükséges : Százéves a szegedi telefon / Tarnai László Petőfi Népe. — dec. 1«. Nyugodt légkörben : Beszél­getés dr. Szaniel Imre Eötvós­dijas igazgatóval : A. L. Ma­gyar Mezőgazdaság. — dee. 19. < 111. — Szerző: Avar László. — A Gabonatermesztési Kutatóintézet igazgatója. \ Az idő pénz : Színház, stadion, szálloda — Szeged / Vödrös At­tila — Magyar Hírlap. — dec. 19. : ill. Nyereséges szövetkezetek Csongradban : Szegeden ülése­zett a Szövosz elnöksége (me­gye! tudósítónktól) — Népsza­badság. — dee. 19. Kiváló termelómunkás elmet alapítottak a kendergyárakban Szigorú versenyfeltetelek — Nép­szabadság. — dec. 18. — A Ken­derfonó és Szövőipari Vállalat­nál. i Az országgyűlés törvényéröre emelte az 1983. évi költségvetési javaslatot : A költségvetés vitá­ja Magyal- Hírlap. — dec. 20. — di Petri Gábor kepviselő fel­szólalásával. Ojdonság Szegedről : Pályá­zat! Füles. — dec. 21. : ill. — Rejtvértypályázat a Szegedi Szües- és szabóipari Szövetkezet ÚJ termékéről. 1984. DF.CEMBER 22., SZOMBAT — NÉVNAP: ZÉNrt A Nap kel 7 óra 30 perckor, és nyugszik 15 óra 5« perckor. A Hold kel 7 óra 41 perckor, és nyugszik 15 óra 3» perckor. , VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 141 cm (áradó). SZÁZTIZENÖT EVE született Nylsztor Gyórgy (1559 —1950) földmunkás, a magyar földmunkésmozgalom egyik ki­váló vezetője. A Tanácsköztár­saság Idején földmüvelésügyi népbiztos volt. 1926-ban kilenc népbiztostársavai együtt bíróság elé állították, s életfogytiglani fegyházra ítélték. A következő évben a fogolycsere-egyezmény keretében kiszabadult, s a Szov­jetunióba került. 1945-ben nyug­díjasként tért haza. KISSZINHAZ Este 7 órakor: Armany és sze­relem — Somlsy 2. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Yerma (színes magyar), ne­gyed 4 órakor: A férfikaland el­marad (színes, m. b. csehszlo­vák). fél 6 és háromnegyed R órakor: Eszkimó asszony fázik (szines magyar, 16 éven felüli­eknek). November 7.: Üjszeged: Feke­teszakall szelleme (színes, m. b. amerikai, III. helyarral. este 7 órákor). Fáklya: háromnegyed 3 és ne­gyed 5 órakor: A Jedl visszatér (szülés amerikai tudományos­fantasztikus, kiemelt helyárral), fél 8 orakor: Yerma (színes ma­gyar). Matiné délelőtt fél 11 óra­kór: sárga elefánt (szines me­sesorozat). Dugonics mozi (Kossuth Lajos sgt. .13.): A piszkos tizenkettő. I II. rész. (amerikai, 111. helyárraJ. M éven felülleknek, fél 4 és fél 6 órakor). Postás mozi: Zsaru, vagy csir­kefogó (francia. 5 orakor). Rókusi SzabaiUcio-közpunt (II. sz. áll. isk.): d.lelőtt 10 órakor: Nukl majom kalandjai (szovjet ifjúsági). ÜGYEI.ETF.S GYÓGYSZERI A* Klauzál ter 3. s/.. <13.«7-es) este i órától reggel 7 óráig Csak sür­gős 'esetben BALESETI, SEBESZETl ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket s egeden az ideg­sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti és urológiái felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. VÁROSI ORVOSI ÜGYELET Ma este 7 órától vasárnap reg­gel 7 óráig a felnőtt lakosság ré­szére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon i'J órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton vasarnap es munkaszülieti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvost rendelőben történik 4 sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 1(1 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. S. O. S. f.El KISEGÉLY­SZOI.GALAT Mindennap este l-töl reggel 7 irálg. Te'efon- 11 -00(1 Al.l.ATORVOSI ÜGYELET Szeged m. város közigazgatást területén ügyeletes vasárnap reggel fl órától kedd reggel 6 óráig: Dr. Duba István állator­vos. Lakása: Újszeged. Odesz­szai krt. R. Telefon: 17-639. Szöreg. TIszakziget. Üjszent­Iván, KUbekházs Deszk. Klára­falva területén ügyeletes vasár­nap reggel 6 órától csütörtök reRgel 6 óráig: dr. Mender Fe­renc állatorvos. Lakása: Újsze­ged. KUküllől u. 5. Telefon nincs. Az, állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. 8.05 8.10 9.10 10.50 11.10 11.40 12.10 14.45 15.35 13.10 16.05 16.16 17.40 17.50 17.35 16.16 1:9.10 19.18 19.30 30.00 20.05 21.25 21.30 22.40 17.20 17.26 18.05 10.20 18.80 BUDAPEST 1. : Tv-torna — fism.) : A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Ortgaml — A tiszta sziv művészete : Szünidei matiné : Fiatalok pályaközeiben — 2. : Eletet az éveknek — : Keresztkérdés — (ism.) : Képújság : Pulzus — (lsm.) : Hírek : Játékos tdötöltések — ». : Száz híres festmény : TTT Kézilabda. Kupa — 1. nap : ,.En táncolnék veled . . — 5. A charleston — (ism.) : Képújság Nemzetközi Tv-szakács­könyv Teleráma Tv-torna F.sti mese : Tv-hiradó : Vers — minden lelnek : Linda — ..Oszkár tudja" : A hét műtárgya : senki nem tud semmit — csehszlovák film — (ism.) : Tv-hiradó 3. BUDAPEST 2. : Képújság : Gólyavári eíték — 12. : Angol nyelv : Német nvriv : „Izvesztyija Kupa" Jégkorongtora» 20.00: Illés Endre: Spanyol Izabella — druma két részben — (ism.) — 14 éven felülieknek! Közben : 21.05: Tv-hlradó 2. 22.40: Képújság BELGRÁD 1. 9.00: Teli művelődés 10.00: Hírek 16.15: Hét tv-rtap 16.45: Hírek 16.50: Tv-naptár 17.00: Jugoszláv kosárlabda bajnokság 18.30: Ez az 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.66: Játékfilm 21.46: Tv-napló 22.00: Het végen BELGRÁD 2. 15.20: Toto olasz komikus filmjel 17.00: Gyermekeknek 18.00: Dráma — (ism.) 19.00: Népi muzsika I9.:w: Tv-napló 30.00: Utcai énekesek 20.30: Korunk dokumentumai 21.15: Hírek 21.20: Spór,szombat 21.45: A szép Otero — film­sorozat 32.45: Kőitől színhás ÚJVIDÉK 15.45: Tv-hiradu szerb­horvátul 16.00: Partizan—Jadran — bajnoki vízilabda­mérkőzés 18,00: Tv-filnisoroz«t 19.15: Rajzfilm 10.30: Tv-hiradó magyarul 20.00: Játékfilm 31.40: Művelődés 12.10: Szeremsóggel. mint szívvé: — irodalmi műsor BUKAREST 1-2.35: Hét végen 16.45: A hét politikai esemény 18.00: Tv-hiradó 18.20: Jelen es Jövő 18.35: Tv-enctklopédia 19.(Hl: A hálózat — román fllr 20.25: Könnyűzene 21.(10: Tv-huadu 21.10: Vetelkedüműsor M KOSSUTH 8.25: ..Az Ipul partján fekvó Zechén" 630. születés­napjára .. 9.25: Színes nép! muzsika 18.08: Nlcholas N'ickleby élete es kalandjai itt isi 10.58: Maltet Gieseking zongorázik 11.40: ördogvahozás Csikban — Tamási Aron novellája 12.30: Uj Melódia lemezeinkből 13.20: Népzenei példaiar 13.38: Az állami gazdaságok önálló vállalati , gazdálkodásáról 14.10: A hét embere 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.30: A Magyar Rádió és Televízió enekkára énekel IS.10: Uj Zenei Újság 16.05: Örökzöld dallamok 17.00: Eco-mix 17.30: A szülőföld muzsikája — Népek karacson3'a 18.30: Fis ti Maguzin 19.13: Sokféle! 19.58: Rendezőt Nádasdy Kálmán — uvagy a rádiós opera­rendezés iskolaja — V 5. (befejező) — A köpeny 31.02: Rendezte: Nádasdy Kulmán — Puccini: A köpeny — egy­felvonásos opera 22.16: A Bec9i szimfonikus Zenekar hangversenye 23.32: Dlzzy Gillespie. Freddie Hubbard és Clark Terry trombitál 0.10: A Scola Hungarlca eneke) PETŐFI 8.11: Színészek énekelnek 8.50: Tlz perc külpolitika 9.0-3: Napközben 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 11.00: Magunkat ajánljuk 17.06: A KFT együttes uj lemezéről 17.30: Kirakodóvásár — Tamaslban 18.30: Slagerek — mindertkiriék 10.36: Házy Erzsébet ópei'étt­dulokat énekel 19.36: A shadows együttes felvételei — xxx.33. 20.30: Nóták 21.05: Az a dal. az a perc 21.35: Közkívánatra! 33.15: Kálmán Imre operettjeiből 24.0»): Etféltől hajnalig VASVRNAP DÉLELŐTT KOSSUTH 8.06: Ot kontinens hét napji 8.3(1: Énekszóval. muzslkaval 9.98: Nlcholas Nlckleby élete és kalandjai 10.05: Wllhelm FuriwSngler vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekar FI.00: Gondolat-jel 12.00: Harangszó 12.05: Harminc perc alatt a Fóld kórul PETŐFI 8 00: Népszerű muzsika — kóránkelóknek I 7.08: Az unitárius egyház félóráia 7.35: Vasárnapi órgona­muzaika 7.52: Torna 8.05: Diótörő — E. T. A. Hoffmann regénye 9.05: Kirándulás a spanyol popzenében 0.30: Világos nyit és M-ről é4-re lép lldö; Vasárnapi kökt« ia.0fc.Ji> eJJíOJUi osoi a »óta

Next

/
Thumbnails
Contents