Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-19 / 297. szám
Szerda. 19*4. december 19. Ülésezik a JKSZ Központi Bizottsága # Belgrád (MTI) Belgrádban kedden délelőtt megkezdődött a JKSZ Központi Bizottságának ülése. A tanácskozás kiemelt jelentőségét az adja meg, hogy az üléssel megkezdődnek a JKSZ 1986-ra tervezett, XIII. kongresszusának előkészületei. A kongresszusi előkészületekről tartott beszámolójában Dirncse Belovszki, a JKSZ KB Elnökségének titkára bevezetőjében kijelentette: a JKSZ XIII. kongresszusa elé kételyek nélkül, egyértelmű állásfoglalással nézünk. Első feladatunk az. hogy eltökélten hozzájáruljunk az ország gazdasági nehézségekből való kilábalásához, szilárdabb fejlődéséhez. Belovszki a jelenlegi helyzetet értékelve, összegzőén megállapította: sulyoe gazdasági gondjaink vannak, meg-megtorpan az önigazgatási rendszer fejlődése, számos ellentmondás nehezíti q társadalmi újratermelést, nem eléggé egységes és hatékony partunk, soraiban a föderulizációra való hajlam észlelhető. Az egész párttagságot átfogó, csaknem féléves vita megerősítette, hogy a JKSZ soraiban elégedetlenség tapasztalható amiatt, hogy a párt nem eléggé szervezett, akcióképes, egységes és határozott, Dimcsfe Belovszki a továbbiakban értékelte a jelenlegi nehézségek leküzdésére tett lépéseket, és az elért eredményeket. Emlékeztetett rá. hogy első szakaszába lépett a gazdaság megszilárdítását célzó, hosszú távú program megvalósítása, megkezdődött a politikai rendszer működésének mélyreható elemzése, és hosszú távú tervet dolgoztak ki a külső fizetőképesség megőrzésére, az adósságok rendszeres törlesztésére és csökkentésére. A JKSZ Központi Bizottsága úgy döntött, hogv a párt XIII. kongresszusát a szervezeti szabályzat előírásainak megfelelően 1986 közepén tartják meg. A kongresszusi előkészületek a KB keddi ülésével máris megkezdődtek Ennek érdekében a KB egy 99 tagú külön munkateslületet alakított, amelynek legkésőbb 1985 májusáig ki kell dolgoznia a kongresszusi irányelvek tervezetét. RÁDIDTEllX FOCK JENŐ HAZAÉRKEZETT MADRIDBÓL Kedden hazaérkezett Madridból az MSZMP küldöttsége, amely Kock Jenőnek, a Központi Bizottság tagjának .vezetésével részt vett a Spanyol Szocialista Munkáspárt 30. kongresszusán. A küldöttség tagja volt Gecse Attila, az MSZMP KB munkatarsa. Madridi tartózkodása során Fock Jenő megbeszélést folytatott Simon Sanchez Monteróval, a Spanyol Kommunista Párt végrehajtó bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával és találkozott a SKP több mas vezetőjével. GENSCHER PRÁGÁBAN TÁRGYAL Hivatalos látogatásra kedden reggel Prágába érkezett Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter. A csehszlovák főváros ruzyncl repülőterén Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter fogadta vendégét. A külügyminisztert tanácskozás mellett Genschert még a nap folyamán fogadta Gustáv Ilusák köztársasági elnök és Lubomir Strougal csehszlovák kormányfő. ZSIVKOV BUKARESTBE ERKEZETT Kedden Bukarestbe érkezett Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államtanács elnöke, aki pártés kormányküldöttség élén hivatalos baráti látogatást tesz Romániában. A fellobogózott repülqléren Todor Zslvkovot ünnepélyes külsőségek közepette meghívója, Nicolae Ceausescu. az RKP főtitkára, az RSZK elnöke köszöntötte. MARGARET THATCHER PEKINGBEN Kedden — helyi idő szerint az esti órákban — rövid hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Margaret Thatcher brit miniszterelnök, főleg' azért, hogy ma, szerdán Csaó Ce-jang kínai kormányfővel együtt aláírja Kina és ' Nagy-Britannia Hongkong-megállapodását. Útjára Sir Geoffrey Howe külügyminiszter is elkísérte. VIETNAM: ÍTÉLET A KÉMPERBEN A Vietnami Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bírósága kedden Ho Si Mlnh városban ítéletet hirdetett az önmagát u „Vietnum Felszabadítása Hazafias Erői Egységfrontjának" nevező kémés diverzáns szervezet vezetői és tagjai ügyében. A szervezet központja Bangókban van. A biróság valamennyi elítéltet hazaárulásban és külföldi országok számára végzett kémkedésben találta bűnösnek. A biróság a szervezet öt vezetőjét halálra, a többieket életfogytiglani, illetve nyolctól húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélte. II törvényesség jegyében Urban sajtóértekezlete 0 Varsó (MTI) A lengyel kormány további lépéseket vár az Egyesült Államoktól a kétoldalú kapcsolatok normalizálasára — jelentette ki kedden Jerzy Úrban, a lengyel kormány szóvivője. — Az a tény, hogy az Egyesült Államok immár nem ellenzi Lengyelországnak a Nemzetközi Valuta Alapba való visszavételét, újabb jele a dolgok reális megközel ítésének. A szóvivő megismételte, hogy Lengyelországnak érdeke az Egyesült Államokkal való kapcsolatok javítása, de újból leszögezte, hogy csak olyan körülmények között, ha az Egyesült Államok felhagy a lengyel belügyekbe való beavatkozással, megszünteti az összes korlátozást, s abbahagyja a Lengyelország elleni propagandatámadásokat. " Jerzy úrban keddi sajtóértekezletén egyébként elmondta, hogy a hét végén, az 1970-os. tragikus kimenetelű munkástiltakozás évfordulóján Gdanskon kívül sehol sem kellett a rendfenntartó erőknek akcióba lépniük. Mint jelentettük. Gdanskban néhány ezres tömeg keltett utcai zavargást, kövekkel dobálta a rendőröket A rend helyreállítása közben őrizetbe vették Andrzej Gwiazdát, a volt Szolidaritás Szakszervezet országos vezetőségének tagját. A szóvivő közölte, hogy Gwiazdát gyorsított eljárással, kihágás miatt 3 hónapi elzárásra ítélték. A törvényesség tiszteletben tartása Lengyelországban az 1981-ben elfogadott reformpolitika lényegi részét képezi, s ettől a vonaltól nincs eltérés. Minden törvénysértés ellen egyre határozottabban fellépnek — állapította meg kedden kiadott közös nyilatkozatában a lengyel államtanács, a kormány és a LEMP KB első titkárának irodája. Az állásfoglalás válasz azokra a levelekre, határozatokra, amelyek társadalmi szervezetektől, magánszemélyektől érkeztek az, utóbbi hetekben, s a törvényesség tiszteletben tartását sürgetik mind az állampolgárok, mind a hivatalos szervek részéről. A levéláradatot a Popieluszko-ügy váltotta ki. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a kormány és a párt teljes mértékben osztja a törvényesség betartását sürgető véleményeket. Világgazdaság Utak, módok az új gazdasági világrendhez Hosszú ideig úgy vásároltuk a nyers gumit, hogy - a magyar külkereskedők Londonba» rendelték meg a szállítmányokat. Megváltozóit volna Nagy-Britannia klímája, alkalmassá téve a söriős Altiont a trópusi meleget. párát kedvelő gumilak nevelésére? Szó sincs rola. Pusztán csak a Malaysiában 'ndonéziában csapolt, feldolgozott nyers kaucsukot közvetítő kereskedősón át kellett megvásárolni, a látszólagos kerülőút ellenére ez volt a legegyszerűbb, legolcsóbb. Hiába utaztak volna külkereseink egyenesen Malaysiába. az ottani vásárlási, kereskedelmi szokások, a kapcsolatok hiánya miatt ióval körülményesebb lett volna egyenesen a termelőtől beszerezni a gumit, mint a jól olajozott hálózattal működő brit kereskedőházak közvetítésével. Ilyen és hasonló példák százait idézhetnénk annak bizonyítására, hogy a nemzetközi kereskedelem rendszere nem mindig a legkézenfekvőbb megoldásokat alkalmazza. Példánknál maradva, malaysial gumiszállítmányok közvetlenül a termelő űiszágból, a közvetítő kereskedők kikapcsolásával Ktrüihe: nenek Magyarországra. Ami ezt még gátolja, az a jelenlegi világgazdasági, ezen belül is a nemzetközi kereskedelmi rendszer, amelvet napjainkban is még döntő mértékben a fejlett tókés oi szagok, a nagy nemzelközi vállalatbirodalmak irányítanak. Kézenfekvő tehá\ hogv a világgazdaság többi részének, igy a fejlődő országoknak (amelvaket „harmadik világ" néven is emlegetünk), és a szocialista országoknak az ] érdekeit a jelenlegi rend- | szer nem képviseli, illetve M&áSTfcf eseteKbLn "ópoenhogy azokkal ellentétesen hat. Ennek a fonák helyzetnek üí, orvoslását a" különböző nemzetközi fórumokon a fejlődő országok — a világ népességének legnagyobb csoportja — évek óta követeli, aláhúzva az új világgazdasági rendszer megteremtésének szükségességét Csakhogy ennek a követelésnek a hatásosságát' nagymértekben csökkenti, hogy a fejlődő országok maguk sem egységesek Gazdasági-politikai rendszerüket. intézményeiket. fejlesztési céljaikat, a fejlett országokhoz való viszonyukat tekintve rendkívül sokszínűek. Ez peisze nem jelenti azt. hogy a jelenlegi, egyoldalú. mint mondjuk, néhány tekés állam, mammuívállalat érdekeit szolgáló világgazdasági rendszer bírálóinak nincs igaza. Valóban új. a nemzetközi közösség egésze a világ valamennyi országa logos érdekeit szem előtt turto gazdasági rendszerre lenne szükség. Ezt diktálják egyébként a szocialista országok fejlődésének törvényszerűségei is. Az új rendszer körvonalai már kibontakozóban vannak. Igv a világgazdasági rendszer olyan részelemeinek reformjára kellene először sort keríteni, mint például a nemzetközi pénzügyek stabilabb alapokra helyezése, a fejlődő országok már-már aggasztó mértékű eladósodása, az iparcikkek és a nyersanyagok gra; között megmutatkozó aranvtalanság. az árolló megszüntetése, valamint a nvilt és a burkolt megkülönböztetések nélküli világkereskedelem. Az új gazdasagi világrend kialakításánál azonban nagyon indokolt az óvatosság, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is U:öntsék. A jelenlegi gazdaság: világrendszer lényeges alkotó elemeinek ugyanis vannak megőrzendő rtszei is. Ezt a kérdést a szocialista országokban egyre mélyebben a lényegi összefüggések fc'tárásával az eddig nelvenkent meg fellelhető sablonos, dogmatikus megközelítési mód marxista kritikájával vizsgálják. Viszszautasítják az egyes fejlődő országokban felbukkanó elméleteket, a világ gépies: Észak (fejlett ipari államok) és Dél (fejlődő országok) felosztásúról. Ennek az elméletnek a követői társadalmi rendszertől függetlenül egy kalap alá vennek a szocialista országok többségét a fejlett tőkés országokkal, így ez utóbbiak — mint például a volt gyarmattartó hatalmak — felelősséget a jelenlegi világgazdasági rendszer hiányosságaiért a szocialista országokra is kiterjesztenék. Magyarország számára létszükséglet, hogy a világpiacon eladhassunk es vásárolhassunk. Ha tehát tévesen merjük fel a világpiac, nemzetközi gazdasági környezetünk egesze működését, ha nem elemezzük az új jelenségeket, az összefüggéseket, akkor elszigetelődhetünk, veszélyeztethetjük eddigi, fenntartod pozícióinkat s Amint a KGST legutóbbi csúcstalálkozóján hangsúlyozták. a kelet—nyugati kapcsolatok, a világgazdasághoz illeszkedő egyéb érintkezési formák nem ellentétesek a KGST alapelveivel. Inkább — megfelelő módon élve az általuk kínált lehetőségekkel — gyarapítják. szélesítik a nemzetközi együttműködést. Hozzájárulhatnak az együttműködésben részt vevő valamennyi ország— keletiek, nyugatunk, fejlettek, fejlődők — egészségesebb, jobban egyensúlyban leve gazdasági élete kialakításához. Dunai Péter Útját állni a fegyverkezésnek Gorbacsov beszéde Londonban ENSZ Határozatok a leszerelésről * London (TASZSZ) A szovjet vezetés olyan tárgyilagos es becsületes tárgyalások mellett van, amelyek előmozdítanák, hogy kölcsönösen elfogadható alapon döntsenek a fegyverzetkorlátozás és fegyverzetcsökkentés kérdéseiben — mindenekelőtt a nukleáris fegyverek vonatkozásában — egészen ezeknek a fegyvereknek a megsemmisítéséig. E téren hajlandók vagyunk elmenni egészen odáig, ameddig nyugati tárgyalópartnereink hajlandók. Természetes, hogy az egyenjogúság és az azonos biztonság bármilyen tárgyalás alapja. Az is magától értetődik, hogy minden olyan törekvés, amelynek célja a Szovjetunióval és szövetségeseivel szembeni katonai l'ölény elérése, elfogadhatatlan es kilátástalan — szögezte le Mihail Gorbacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsa külügyi bizottságának elnöke kedden az Interparlamentáris Unió brit csoportjának tagjaival, valamint Lord Hailshammal. a Lordok Háza elnökével való találkozóján. Gorbacsov, kiemelve a Szovjetunió külpolitikai javaslatait es indítványait, ramutatott: azok célja elsősorban az, hogy a lehető legradikálisabb módon csökkentsék a nukleáris fegyverek mennyiségét (egészen a teljes megsemmisítésig), éppúgy, mint a hagyományos fegyverekét, tiltsák be a vegyi fegyvereket és számolják fel azok készleteit. Hozzáfűzte: széles körű párbeszédet szerelnénk az egyenrangú és a kölcsönösen előnyös együttműködésről is az égető politikai -problémák megoldásában, a gazdasági, a tudományos és a műszaki együttműködésijén, a kulturális kapcsolatok és cserék fejlesztésében. A szónok figyelmeztetett rá. hogv a modern fegyverek, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek jellege megváltoztatta a háborúról alkotott hagyományos elképzelést. Aki tehát „korlátozott", „gvors lefolyású", vagy „elnyújtott" atomháborúkra gondol, az idejétmúlt beidegződések rabja. A szónok ezután a szovjet államfőt, Konsztantyin Csernvenkót idézve — aki a nukleáris háború elhárítását a legfontosabb feladatnak nevezte — kijelentette: a Szovjetunió a közelmúltban indítványozta az Egyesült Államoknak, hogy kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris és a kozmikus fegyvereket érintő valamennyi kérdésről. Ennek alapján megállapodtunk az amerikai kormányzattal, hogy teljesen új tárgyalasokat kezdünk, amelyek egyaránt felölelnék mind a világűr demilitanzálását, mind pedig a hadászati és a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek csökkentésének kérdését. Ezeket a kérdéseket egymással való összefüggésükben kell áttekinteni és megoldani — mondotta_Gorbacsov s hozzáfűzte: ezen a területen kulcsfontosságú a kozmikus fegyverkezési hajsza megakadályozása. Egy ilyen hajsza ugyanis nem csupán önmagában lenne veszélyes, hanem más régiókra is kiterjesztené a fegyverkezési hajszát. A Szovjetunió e kérdéseket illetően kész felkutatni és kidolgozni a legradikálisabb megoldásokat, amelyek lehetővé tennék a továbbjutást az atomfegyverek teljes betiltásáig, végső soron pedig felszámolásáig. A politikában és a diplomáciában mindig lehetségesek az ésszerű kompromiszszumok, számos lehetőség kínálkozik arra. hogy az egymáshoz közelálló, vagy hasonló érdekek alapján fejlődjék és erősödjék a kölcsönös megértés és a bizalom. Ezt a lehetőséget ki kell használni. Ilyen azonos érdeke a Szovjetuniónak Nagy-Britanniával, a szovjet népnek a brit néppel együtt a béke megóvasa. # New York (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés 39. ülésszakának résztvevői befejezték a leszereléssel és a nemzetközi biztonság erősítésével kapcsolatos kérdések megvitatását. A közgyűlés a vita során 72 határozatot hozott. Ezek döntő többségé tükrözi a világ népeinek akaratát, amely a nukleáris háború veszélyének elhárítására, a világűr militarizalásának megakadályozására és az állami szintre emelt terrorizmus politikájának megtiltására irányul. Azokat a dokumentumokat, amelyek megmutatják, hogyan lehelne a gyakorlatban megoldani napjaink fő problémáit, a közgyűlés a Szovjetunió, a többi szocialista állam és az el nem kötelezett országok kezdeményezésére fogadta el. Ide tartoznak a Szovjetunió által előterjesztett nagy fontosságú, sürgős döntést igénylő határozati javaslatok. Így a Szovjetunió kezdeményezte a világűr katonai célokra történő felhasználásának tilalmát szorgalmazó határozatot, illetve azt, amelv elítéli az állami szintre emelt terrorizmust és bármely, a szuverén allamok tarsadalmi-politikai rendjének megváltoztatására irányuló tevékenvsegel. Azt az — ugyancsak elfogadott — tervezetet, amely kimondja a nukleáris haboru megnyerhetőségere vonatkozó elképzelések tarthatatlanságát, a Szovjetunió a többi szocialista országgal közösen terjesztette a közgyűlés elé. A Szovjetunió es a szocialista országok csoportjának javaslatára fogadta el a közgyűlés az átfogó nukleáris leszerelés tervezetét is. amely kifejezi a nemzetközi közösség azon meggyőződését, hogy a nukleáris fegyverzet szint jéne; befagyasztása növelné az államok közötti bizalmat. A szocialista országok csoportjának kezdeményezésére hagyták jóvá azt a tervezetet. amely haladéktalanul intézkedéseket szorgalmaz a nukleáris fegyverek elsőként való bevetéséről történő lemondásra. Magyar-román belkereskedelmi megállapodás Selmeci Lajosné és lurea Constantin miniszterhelyettesek vezetésével Budapesten tartotta ülését a magyar —román belkereskedelmi állandó munkacsoport. Megállapították, hogy eredményesen fejlődnek a két ország közötti belkereskedelmi kapcsolatok, és évről évre dinamikusan fejlődik a magyar—román választékcsere-forgalom. A tárgyalások végeztével kedden aláírták a jövó évi belkereskedelmi választékés határ menti árucsere-megállapodást. Ennek ertelmtben 19B5-ben a két ország kölcsönösen több mint 2 milliárd forint értékű árucikket cserél. Romániából egyebek közt különféle háztartási cikkek, bútorok, játékok és ruházati termékek kerülnek a magyar üzle'o be és ezekért a hazai 1: kereskedelem kozmeti cikkekkel, írószerek! kuktaedenyekkel és ruház , termékekkel fizet. A megállapodás aláíró ánál jelen volt Nicolae Veres, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. ( 4